20
jún
2017
Chicagói Nyilatkozat a Biblia tévedhetetlenségéről (I. Nyilatkozat)
/A „Chicagói Nyilatkozatot a Biblia tévedhetetlenségéről” az evangelikál vezetők a chicagói Regency O’Hare szállodában 1978 őszén tartott nemzetközi csúcskonferencián fogadták el. A kongresszust a Bibliai Tévedhetetlenség Nemzetközi Tanácsa szponzorálta. A nyilatkozatot közel háromszáz ismert evangelikál lelkipásztor és teológus írta alá (különféle felekezetek képviselői), többek között a presbiteriánus-református James M. Boice, John Gerstner, J.I. Packer, Francis Schaeffer, R.C.Sproul, továbbá olyan diszpenzacionalista tekintélyek, mint Norman L. Geisler, Hal Lindsey stb.A konferencián még két nyilatkozatot fogadtak el: egyet a bibliai hermeneutikáról 1982-ben, és egyet a Biblia alkalmazásáról 1986-ban.
(a jelen szöveg nem tartalmazza a BTNT Előkészítő Bizottsága által írt „Előszót” és „Összefoglalót”, kizárólag a „megerősítő és tagadó cikkelyeket”)
Megerősítő és tagadó cikkelyek:
1. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a Szentírást Isten irányadó és megbízható Ígéjeként kell fogadni.
- Elutasítjuk, hogy a Szentírás a tekintélyét az egyháztól, a hagyományoktól, vagy bármely más emberi forrásból nyerné.
2. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a Szentírás a legfelsőbb rendű írott mérce, mellyel Isten megköti a lelkiismeretet, az egyház tekintélye pedig alá van vetve a Szentírás tekintélyének.
- Elutasítjuk, hogy az egyházi hitvallások, zsinatok, vagy nyilatkozatok a Biblia tekintélyénél nagyobb, vagy azzal egyenlő tekintéllyel rendelkeznének.
3. cikkely:
- Megvalljuk, hogy az írott Íge egészében Isten által adott kijelentés.
- Elutasítjuk, hogy a Biblia pusztán csak a kijelentésről szóló tanúságtétel volna, vagy csak a találkozás során válna kijelentéssé, vagy hogy érvényessége az emberek válaszától függne.
4. cikkely:
- Megvalljuk, hogy Isten, Aki az emberiséget a Maga képmására teremtette, a nyelvet használta a kinyilatkoztatás eszközeként.
- Elutasítjuk, hogy az emberi nyelv a teremtményi mivoltunk folytán olyannyira korlátozott volna, hogy ez alkalmatlanná tenné az isteni kijelentés közvetítésére. Továbbá elutasítjuk azt is, hogy az emberi kultúra és nyelv bűn miatti megromlása meghiúsította volna Isten ihlető munkáját.
5. cikkely:
- Megvalljuk, hogy Isten kijelentése a Szentírásban progresszív volt.
- Elutasítjuk, hogy a későbbi kijelentés, mely betöltheti a korábbi kijelentést, azt valaha is helyesbítené, vagy annak valaha is ellentmondana. Továbbá elutasítjuk azt is, hogy bármiféle normatív kijelentés adatott volna Az Újszövetség könyveinek lezárása óta.
6. cikkely:
- Megvalljuk, hogy az egész Szentírás, valamint annak minden egyes része egészen az eredeti szavak szintjéig isteni ihletés által adatott.
- Elutasítjuk, hogy a Szentírás ihletettségét vallhatnánk úgy, hogy egyes részei nélkül az egészet tekintenénk ihletettnek, vagy annak csak egyes részeit az egész nélkül.
7. cikkely:
- Megvalljuk, hogy az ihletettség Istennek az a munkája volt, amelyben emberi szerzőkön keresztül, az Ő Lelke által az Ő Ígéjét adta nekünk. A Szentírásnak isteni eredete van. Az isteni ihletés módszere jórészt titokban marad előttünk.
- Elutasítjuk, hogy az ihletettség leredukálható volna emberi intuícióra, vagy a tudat bármiféle felfokozott állapotára.
8. cikkely:
- Megvalljuk, hogy Isten az ihletés munkájában hasznosította az Általa kiválasztott és felkészített írók konkrét személyiségét és irodalmi stílusát.
- Elutasítjuk, hogy Isten elnyomta ezen írók személyiségét, mikor leíratta velük az Általa választott szavakat.
9. cikkely:
- Megvalljuk, hogy az ihletés, noha nem részesített mindentudásban, garantálta az igaz és megbízható kifejezését minden dolognak, amikről a Biblia szerzői felindíttattak, hogy beszéljenek és írjanak.
- Elutasítjuk, hogy eme szerzők véges volta, vagy gyarlósága szükségszerűen, vagy bármi más módon torzulást, vagy valótlanságokat eredményezett volna Isten Ígéjében.
10. cikkely:
- Megvalljuk, hogy az ihletettség a szó szoros értelmében csak a Szentírás eredeti kézirataira vonatkozik, amelyek Isten gondviselése folytán nagy pontossággal rekonstruálhatók a hozzáférhető kéziratokból. Azt is megvalljuk, hogy a Szentírás másolatai és fordításai is Isten Ígéjét képezik abban a mértékben, amennyire hűen adják vissza az eredetit.
- Elutasítjuk, hogy a keresztyén hit bármely lényeges elemét befolyásolná az eredeti kéziratok hiánya. Azt is elutasítjuk, hogy ezek hiánya a Biblia tévedhetetlenségét érvénytelenné, vagy lényegtelenné tenné.
11. cikkely:
- Megvalljuk, hogy az isteni ihletéssel adott Szentírás tévedhetetlen, így nagyon távol áll attól, hogy félrevezessen minket: igaz és megbízható minden dologban, amiről beszél.
- Elutasítjuk, hogy lehetséges lenne a Biblia számára egyszerre tévedhetetlennek és hibásnak lenni az állításaiban. A tévedhetetlenség és a hibátlanság megkülönböztethető, de el nem választható.
12. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a Szentírás egészében tévedhetetlen, mentes minden hamisságtól, csalástól, vagy megtévesztéstől.
- Elutasítjuk, hogy a Biblia tévedhetetlensége és hibátlansága csak a lelki, vallási, vagy a megváltással kapcsolatos dolgokra korlátozódna, de ne vonatkozna a történelem és a tudomány területéhez tartozó állításaira. Azt is elutasítjuk, hogy a Föld történetével kapcsolatos tudományos hipotézisek alkalmasak lennének arra, hogy a Szentírás teremtéssel és az özönvízzel kapcsolatos állításainak a megcáfolására használják fel őket.
13. cikkely:
- Megvalljuk a tévedhetetlenség, mint teológiai fogalom használatának helyességét a Szentírás teljes megbízhatóságának vonatkozásában.
- Elutasítjuk, hogy helyes a Szentírást az igazság és a tévedés olyan mércéi szerint kiértékelni, melyek a használatától, vagy céljától idegenek. Elutasítjuk azt is, hogy a tévedhetetlenséget cáfolják a Biblia olyan jelenségei, mint a modern technikai pontosság hiánya, a nyelvtan, vagy a helyesírás szabálytalanságai, a természet megfigyelésen alapuló leírásai, tévedésekről való beszámolók, a túlzó kijelentések és a kerekített számok, illetve a helyi mértékegységek használata, az eltérő témaválasztások a párhuzamos beszámolókban, vagy a kötetlen idézetek felhasználása.
14. cikkely:
- Valljuk a Szentírás egységét és belső következetességét.
- Elutasítjuk, hogy állítólagos hibák és ellentmondások, melyeket még nem sikerült feloldani, érvénytelenítenék a Biblia igaz állításait.
15. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a tévedhetetlenség tantétele a Bibliának az ihletettséggel kapcsolatos tanításán alapszik.
- Elutasítjuk, hogy Jézus Szentírással kapcsolatos tanítását elvethetjük az Ő emberi mivoltára, vagy bármilyen, az emberi természetéhez köthető korlátjára való hivatkozással.
16. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a tévedhetetlenség tantétele szerves részét képezte az egyház hitének a története során mindvégig.
- Elutasítjuk, hogy a tévedhetetlenség tantételét a skolasztikus protestantizmus agyalta volna ki, vagy hogy az válaszreakció lenne a negatív bibliakritikára.
17. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a Szentlélek tesz bizonyságot a Szentírásról, ezáltal biztosítván a hívőket Isten írott Ígéjének megbízhatóságáról.
- Elutasítjuk, hogy a Szentlélek eme bizonyságtétele a Szentírástól elszigetelten, vagy azzal ellentétesen működne.
18. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a Szentírás szövegét grammatikai-történelmi exegézissel kell magyarázni, számításba véve irodalmi formáit és eszközeit, továbbá azt, hogy a Szentírásnak kell a Szentírást magyaráznia.
- Elutasítjuk a szöveg bármiféle olyan kezelésének, vagy a mögötte álló források olyan kutatásának törvényességét, ami annak relativizálásához, történelmi hitelességének megkérdőjelezéséhez, a tanításainak figyelmen kívül hagyásához, vagy a szerzőséggel kapcsolatos állításainak elvetéséhez vezethet.
19. cikkely:
- Megvalljuk, hogy a Szentírás teljes tekintélyének, tévedhetetlenségének és hibátlanságának a megvallása létfontosságú a lélek számára a keresztyén hit egészének megértéséhez. Megvalljuk azt is, hogy az efféle megvallásnak el kell vezetnie a Krisztus képmásával való egyre nagyobb hasonlóságra.
- Elutasítjuk, hogy az efféle megvallás szükséges az üdvösséghez. Azt is elutasítjuk azonban, hogy a hibátlanság elvethető lenne anélkül, hogy ne lenne súlyos következménye mind az egyénre, mind az egyházra nézve.
A fordítást átdolgozta Márkus Tamás András. A teljes fordítás – az előszóval, összefoglalóval és a cikkelyekhez fűzött magyarázattal együtt – elérhető itt
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Pingback : Evangelikalizmus » A Chicagói Nyilatkozat a Második Helvét Hitvallás szellemiségében íródott / reflexió Kodácsy Tamás gondolataira
Egy kérdés/észrevétel.
Mintha az „inerrancy” és az „infallibility” fordítása nem lenne teljesen konzekvens.
Az eredeti címben angolul az „inerrancy” áll, ami itt tévedhetetlenségként jelenik meg. Mondjuk a 11. cikkelyben viszont háromszor is az „infallible” kapja ezt a fordítást, és az „inerrancy”-t a hibátlanság szó adja vissza.
Mi lenne akkor a helyes, konzekvens szóhasználat?
Áldást a munkátokra!
Köszi az észrevételt. Valójában az irat szerzői nem tesznek különbséget a kettő között, de Sproul (az egyik szerző) ki is fejti egy helyen, hogy miért nem. Valójában a két fogalom ugyanarra utal, csak egyesek művi módon elkülönítik a kettőt, mondván: egyiket vallom, a másikat nem. Sproul szerint ha az egyiket vallod, a másikat is kell vallanod, hiszen lényegét tekintve ekvivalens a kettő, ahogy a nyilatkozat eredeti szövege is mutatja. A magyar szóhasználat sem konzekvens sajnos, de igazából mind a kettővel ugyanarra gondolnak: valamikor a hibátlanság és tévedhetetlenség kettőse jelenik meg, de változó, hogy éppen melyiket jelölik az egyikkel és a másikkal – az „inerrancy”-t vagy az „infallible-t. Az inerrancy végső soron azt jelenti, hogy hamis, az igazságnak nem megfelelő dolgot nem közöl a Szentírás. Tehát „nem hazudhat” kvázi, de ha megnézi az angol-magyar szótárakat, az inerrancy-t sokszor tévedhetetlenségnek fordítják, de az infallible-t is (ez utóbbit néha csalatkozhatatlanságnak fordítják, de látszik, hogy a kettő egy és ugyanaz). Az infallible pedig inkább a lehetőségre helyezi a hangsúlyt: nem hibázhat. De még egyszer mondom, a két fogalom magyar megfelelői ekvivalensek, és igazából a fentebbi dokumentum szerzői sem határolták el egymástól a kettőt. Inkább csak hangsúlykülönbségekről beszélünk, amiket a magyar fordításban sem lehet igazán visszaadni megfelelően.
Illetve még egy dolog, talán hasznos: Wayne Grudem, evangéliumi teológus szerint a megkülönböztetés oka, hogy az infallibilitással azt akarják egyesek “csak” jelölni, hogy a Biblia “hit és gyakorlat (életgyakorlat)” dolgában hibátlan, tehát csak az üdvösségre, és az abból fakadó életre – a keresztyén életre – vonatkozó információk tekintetében hibátlan, vagyis tévedhetetlen (tehát azon része, ami közvetlenül a hittel, vagy a hitből fakadó etikai cselekvéssel kapcsolatos). Ez az álláspont megengedi annak lehetőségét, hogy az Írásban előfordulhatnak adott esetben pontatlan kijelentések, tévedések az élet más területeit érintően – pl. a történelmi adatokkal vagy tudományos tényekkel kapcsolatban. Azt állítják – azok, akik különbséget tesznek inerrancia és infallibilitás között, és csak az infallibilitást vallják -, hogy eleve az Írás nem is lép fel olyan igénnyel, hogy másban – mármint a hit és élet területeit kivéve – mindenben a tényeket közölje.
Erre válaszként Grudem a következőt hozza fel: a Szentírás ismétlődően leszögezi, hogy minden egyes része hasznos számunkra – az olvasók számára -, (ld. 2Tim 3,16), és hogy az egész inspirált, mármint az egészet Isten ihlette. A Zsolt 12,7-ben azt olvassuk, hogy az „Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva”, a 119,96-ban, hogy “Látom, minden tökéletes dolognak vége van, de a te parancsolatodnak nincs határa”, a Péld 30,5-ben, hogy “tiszta Isten beszéde.” A Szentírás semmiféle benső kánont nem állít fel arra vonatkozóan, hogy mely kijelentései igazak, pontosak, megbízhatóak, és melyek azok, amelyek kevésbé. További igehelyeket is fel lehet hozni ennek bizonyítására.
Kedves Márkus Tamás András!
Köszönöm a válaszokat. Nem mentem utána a dolognak annyira, hogy ismertem volna Sproul nyilatkozatát ebben a kérdésben. Hasznos volt ezt most olvasnom.
Az én fejemben eddig ez úgy különült el, hogy az „infallible” az teljességére utal, a Szentírás egységére, míg az „inerrancy” az egyes részletekre.
Igazából kíváncsi voltam, hogy a magyar teológiai szóhasználatban van-e egymástól eltérően rögzült fordítása a két szónak. Magam is sokat tolmácsolok és fordítok (bár pont ez a téma még eddig talán egyszer sem merült fel), így saját tanulásom szempontjából érdekelt leginkább a dolog.
SDG!