Izrael és a Közel-Kelet a bibliai próféciák fényében
2026. szeptember 18-án a Budapest-Őrmezői Református Missziói Egyházközség és az Evangelikál Csoport Egyesület közös szervezésében kisebb lélegzetvételű, de lényeges kérdéseket tárgyaló tematikus konferenciára került sor. A program címe – Izrael és a Közel-Kelet aktuálpolitikai folyamatai a bibliai próféciák fényében – jelezte a rendezvény kettős szempontját: a jelenkori közel-keleti politikai helyzet értelmezését, illetve annak teológiai, bibliai próféciákra fókuszáló megközelítését. Mi, a konferencia szervezői abból indultunk ki, hogy Izrael helyzete, a térségben zajló konfliktusok és a Nyugat Izraelhez fűződő viszonya nem pusztán külpolitikai kérdés, hiszen e folyamatok egyre erőteljesebben vetnek fel társadalmi, kulturális, vallási és egyházi kérdéseket – különösen azon európai közegben, ahol az antiszemitizmus és az Izrael-ellenes közbeszéd bizonyos formái ismét láthatóan megerősödtek.
A rendezvény két egymásra épülő részből állt. Az első blokkban Dr. Surjányi Dávid jogász, Közel-Kelet-kutató, a Szent Pál Akadémia oktatója és a Hetek magazin külpolitikai rovatvezetője tartott előadást. Ezt egy kerekasztal-beszélgetés követte, amelynek résztvevői az előadásban felvetett politikai, teológiai és egyházi összefüggéseket vitatták meg.
A beszélgetést Tóth Krisztián baptista lelkész-teológus és pedagógus moderálta. A kerekasztal vendégei voltak: maga az előadó, Dr. Surjányi Dávid; Dr. Tatai István, református lelkipásztor-teológus, teológiai tanár, az Egyház és Izrael című könyv szerzője; Dr. Szilvay Gergely, újságíró, publicista, az Axioma Központ kutatási vezetője; Márkus Tamás András, református lelkész-teológus, vallástanár és filozófus. Habár a beszélgetés résztvevői eltérő szakmai háttérrel rendelkeznek, de közös volt bennük, hogy a kérdést nem a napi hírfolyam szintjén kívánták tárgyalni, így a közéleti, történelmi, külpolitikai, teológiai és egyházi szempontok egymást kiegészítve jelenhettek meg (még ha az idő szűkössége miatt némelyikükre csupán futólag, említés erejéig térhettünk is csak ki).
A konferencia kiindulópontja az volt, hogy Izrael állama és a zsidó nép helyzete a 20-21. század politikájában különleges súllyal bír – történelmi traumák, vallási hagyományok, identitás-kérdések, regionális hatalmi érdekek és globális ideológiai konfliktusok metszik egymást benne.
Meglátásunk szerint a téma aktualitását az (is) adja, hogy Európában és a tágabb nyugati világban ismét erősödik a zsidóellenes hangulat, amely sokszor Izrael-kritika vagy Izrael-ellenesség formájában jut kifejezésre. Természetesen egy állam politikájának bírálata önmagában nem azonos az antiszemitizmussal. A határ azonban ott húzódik, ahol Izraeltől olyan mércét követelnek meg, amelyet más országokkal szemben nem alkalmaznak (például elvitatják az önvédelemhez való jogát); ahol a zsidó állam létjogosultságát vonják kétségbe; vagy ahol a zsidóságot kollektív módon azonosítják egyes politikai döntésekkel és konfliktusokkal.
A konferencia szervezői szerint – szerintünk – mindez szorosan összefügg a nyugati társadalmak demográfiai és vallási átalakulásával, valamint azokkal a gesztusokkal, amelyeket a nyugati politikai vezetők az egyre népesebb, saját bevándorló hátterű muszlim lakosságuk irányában gyakorolnak, a politikai iszlám hatásának-befolyásának fokozatos növekedésével, valamint azzal, hogy egyes nyugati politikai és kulturális szereplők egyre kevésbé képesek vagy hajlandók világosan különbséget tenni terrorizmus, vallási radikalizmus, államellenes propaganda és legitim politikai kritika között.
Surjányi Dávid előadásának jelentőségét az adta, hogy a Közel-Kelet aktuális hatalmi viszonyait, Izrael biztonságpolitikai kihívásait és a regionális konfliktusok hátterét a bibliai próféciák tükrében vizsgálta. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a napi fejlemények közvetlenül megfeleltethetők bizonyos prófétai szövegekkel. Inkább az a kérdés merül fel, hogy milyen bibliai-teológiai keretben gondolkodhat egy keresztyén ember Izraelről, a zsidó népről, a pogány hátterű nemzetekről, Jeruzsálemről, háborúról, békéről és egyáltalán, az üdvtörténet alakulásáról.
Mindez számunkra, eltérő protestáns felekezetből, teológiai tradícióból érkező evangéliumi keresztyének számára azért is lényeges, mert a bibliai próféciák értelmezése körül jelentős nézetkülönbségek mutatkoznak magán az evangéliumi keresztyénségen belül is. Vannak, akik Izrael mai állami létezését közvetlenül prófétai beteljesedésként értelmezik; mások óvatosabbak az aktuálpolitikai események és az eszkatológiai szövegek összekapcsolásában.
Nyilvánvalóan az ilyen beszélgetések egyik fontos tétje az egyházak felelőssége. Nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy több – azóta teológiai értelemben nagyobbrészt progresszívvé váló – protestáns népegyház és nemzetközi ökumenikus szervezet is (lásd Egyházak Világtanácsa – WCC) gyakran olyan megszólalásokat tesz Izrael ügyében, amelyek egyoldalúan Izraelt teszik felelőssé a konfliktusokért, miközben kevesebb figyelmet fordítanak az izraeli társadalmat és a zsidó közösségeket érő fenyegetésekre, a térségben működő iszlamista terrorszervezetek ideológiájára, illetve Európa egyre intenzívebb iszlamizációjára és az ezzel együtt járó, erősödő antiszemitizmusra. Az Egyházak Világtanácsával kapcsolatban felmerül a kérdés – jóllehet erről a beszélgetésben nem volt szó –, hogy a nemzetközi ökumenikus nyilatkozatok és állásfoglalások miként járulhatnak hozzá Izrael politikai és erkölcsi elszigeteléséhez. A keresztyén egyházaknak ezért különösen körültekintően kell megszólalniuk. Ez elsősorban azt jelenti, hogy kerülniük kell azokat a sémákat, amelyek a régi teológiai előítéleteket vagy a modern antiszemita narratívát erősíthetik fel.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
https://www.szakacsarpad.com/p/miert-akarja-irant-eltuntetni-a-fold-szinerol
Érdemes megnézni a videót!
Kedves Balivi!
Ezen a felületen – ha lehet – inkább a mi tartalmainkhoz szóljunk hozzá, pozitív vagy negatív kritikával illetve a leírtakat vagy elhangzottakat, és ne kommentár nélkül más platformok tartalmát reklámozzuk. Be lehet tenni ide linkeket, de a minimum az, hogy leírjuk, hogy az általunk közzétett posztra ez miért fontos reakció, röviden összefoglalva annak a tartalomnak a lényegét, amire a link mutat. Előre is köszönjük, hogy a jövőben figyelembe veszed majd ezt a szempontot.
Üdv,