Túltolt progresszió és sértegetés: kiléphet az egyik világszövetségből a magyar református egyház, de van másik
A Mandiner Márkus András Tamás budapesti református lelkészt kérdezte az accrai nyilatkozatról és a magyar református egyház előtt álló lehetőségekről.
Mi az Accrai Nyilatkozat?
Az Accrai Nyilatkozat a Református Egyházak Világközösségének a 2004-es accrai nagygyűlésén elfogadott, hitvallás-szerű dokumentuma, amely gazdasági és ökológiai kérdéseket tematizál, úgy, hogy ezekre a Krisztus-hit, illetve az evangélium lényegéhez tartozó ügyekként tekint. A dokumentum kiindulópontja az, hogy a globális neoliberális gazdasági rend és az ahhoz kapcsolódó korlátlan növekedés a fogyasztás terén – illetve az ehhez kapcsolódó növekvő ütemű kizsákmányolás – hatalmas veszélyt jelent a szegényekre és károsítja a teremtett világot. A REV e nyilatkozat 20 éves jubileumára egy új teológiai reflexiót tett közzé. Ennek kapcsán a Kárpát-medencei református egyházkerületek közös levelet nyújtottak át a REV vezetőségének, amelyben tiltakoznak ezen új kiadvány ideologikusan egyoldalú, a valódi teológiai párbeszédet nélkülöző irányultsága és a magyar református keresztyénekre nézve tiszteletlen és gúnyos hangneme ellen, illetve a magyar reformátusok kilátásba helyezték e szervezetben való tagságuk felfüggesztését, valamint e szervezetből való végleges kilépés lehetőségét. A kilépésről formális döntés még nem született.
Mióta tolódik „balra” a REV?
Ez az új dokumentum valójában a 2004-es Accrai Nyilatkozat „igazságosság-teológiáját” képviseli, sőt, viszi tovább, és kifejezetten interszekcionális, posztkoloniális és a gender-disrkurzusokra jellemző nyelvezettel operál. És igen, mondhatjuk, hogy politikai értelemben is baloldali, teológiailag pedig – ahogy az lenni szokott – progresszív etikai-antropológiai keretrendszerben gondolkodik. Valójában ez a balos, rossz értelemben „ökumenikus”, progresszív irányba való eltolódás már a hetvenes évektől kezdve tetten érhető. Gondoljunk itt a latin-amerikai felszabadítás teológia hatására, és ezek révén létrejövő apartheid-diskurzusokra. Nem arról van szó, hogy ezekben az irányzatokban és az általuk képviseltekben nincs szemernyi igazság sem, hanem arról, hogy ezek hatására ez a szervezet (és más ilyen jellegű szervezetek is) az evangélium kizárólagosságát és a keresztyén missziót (amely ezt az evangéliumot hivatott továbbadni, terjeszteni) felcserélik politikai-társadalmi programokkal. A gazdasági téren való igazságosság és a teremtésvédelem nem elítélendő gondolatok, de ezek hitvallásos szintre emelése, az evangélium üzenetének ezek általi háttérbe szorítása, illetve ezeknek a progresszív etikai és antropológiai alapvetésekkel való elegyítése viszont már kifejezetten káros. Tipikusan manipulatív gondolat ez a „jelentésátvitel”, a földrajzi-történelmi-geopolitikai szituációhoz kötött posztkolonializmus kombinálása a genderkérdéssel. Érdemes megnézni, milyen jellegű szövegek vannak a REV (angolul: WCRC) honlapján az úgynevezett gender-igazságosság és migráció témájában. Az ebbe az irányvaló való eltolódás fordulópontja talán az 1997-es debreceni nagygyűlés és a már említett 2004-es Accrai Nyilatkozat volt. Különösen nagy lökést jelentett ebbe az irányba a World Alliance of Reformed Churches (WARC) és a Reformed Ecumenical Council (REC) 2010-es egyesülése – így jött létre a World Communion of Reformed Churches (WCRC), tehát a REV –, mivel a globális igazságosság volt az újonnan létrejövő szervezet célkitűzése.
Az anglikánoknál és katolikusoknál általában épp a harmadik világbeli régiók a konzervatívabbak, de itt ha jól értem, épp az európaiak a konzervatívabbak vagy biblikusabbak, míg a harmadik világbeliek szeretnének egy posztkolonialista, azaz gyarmatosításellenes nyilatkozatot közzé tenni, ez volna a „birodalom”, és ehhez csatolnak progresszív teológiai értelmezést – jól értem?
Szerintem nem lehet egy ilyen szigorú felosztást csinálni. Inkább itt is, ebben a szervezetben is úgy van, mint az anglikánoknál. Van egy főként nyugat-európai, illetve észak-amerikai súlypontú teológiai vezetés, és mivel még mindig ezek az egyháztestek a leggazdagabbak, így az ő lobbierejük és álláspontjuk érvényesül. A „harmadik világbeli” református egyházakra nem jellemző, hogy progresszívek volnának, sőt többségük a szexuáletikát érintően konzervatív (értsd: biblikus), miközben ezek az egyre progresszívebbé és balosabbá váló nyilatkozatok elvileg őket is képviselik. Ez inkorrekt. Nem csak velük az persze, hanem velünk is, amint azt a magyar reformátusok most jelezték. Persze itt az lehet a trükk, amit említ, hogy a „harmadik világbeli” országok esetleg rezonálnak a gyarmatosítás-felszabadítás témájára, és ennek örve alatt csempészné be a szervezet vezetése a szexuáletikai értelmű „felszabadítást” is.
Mi a megfogalmazott tételek hitvallási státusa?
A WCRC nem „szuperzsinat”, tehát egyházi-jogi értelemben nincs kötelező tekintélye a tagegyházak felett. A szervezet alkotmánya leszögezi, hogy a tagegyházak a saját alkotmányuk szerint döntenek a tanúságtételük és saját egyházi életük felöl; azaz nem hozhat kötelező érvényű dogmatikai vagy etikai jellegű döntéseket. Ennek ellenére a dokumentumaik tanácsadó és irányadó jelleggel rendelkeznek, és nyilvánvalóan befolyásolni szeretnék a tagegyházak teológiai látását. Tehát van egy fősodor, amit erővel átnyomnak és képviselnek a tagegyházak mindenféle ellenállása dacára.
Tagok-e a magyar református egyházkerületek más nemzetközi szövetségben?
Mi még akkor csatlakoztunk ezekhez a szervezetekhez (vagy ezek elődeihez), amikor még hitvallásos irányvonalat képviseltek. De az idők változnak. Jó jel, hogy az egyházvezetésünk egyértelműen jelezte: felülvizsgálni szándékozik a tagságunkat. Az Egyházak Világtanácsával (World Council of Churches / WCC) kapcsolatosan ugyanez a helyzet egyébként – egyre progresszívebb, egyre balosabb, sőt, egyre antiszemitább álláspontot képvisel. És ugyanez a helyzet a GEKE / CPCE-vel is (Communion of Protestant Churches in Europe). Ez a szervezet is kifejezetten provokatív és ellenséges a másképp gondolkodókkal szemben. Egyébként ez magától értetődő: ezen szervezetek fősodra annyira eltávolodott az evangéliumtól, illetve a Szentírás tanításától, hogy gyakorlatilag a párbeszéd mint olyan lehetetlenné vált – ezen a szinten már nincs nagyon miről beszélgetni, főleg nem akkor, amikor ilyen erővel átvitt nyilatkozatok születnek. A nagy kérdés most az, hogy a magyar reformátusok tudnak-e, akarnak-e hitvallásos, konzervatív református világszövetségekhez csatlakozni. Ilyen a World Reformed Fellowship és az International Conference of Reformed Churches. Ezek kifejezetten megkövetelik tagsági feltételként az inerranciát és a történelmi református hitvallások elfogadását.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Őszintén, dicséretnek is vehetnénk, hogy azt mondják rólunk, Isten rendjét nem akarjuk összekeverni mással. Az úgymond birodalom uralmával sem … Ahogy az evangéliumot sem, az úgymond birodalom elleni forradalommal sem…
Nekem nagyon az emmauszi tanítványok története jutott eszembe, ahogy utánaolvastam ennek az ügynek: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.”