Tiszteletadás John MacArthur (1939-2025) teológus-lelkipásztor emléke előtt
Tegnap előtt este, 2025. július 14-én 18.17-kor John MacArthur, a kaliforniai reformált baptista Grace gyülekezet lelkésze végleg belépett Mestere jelenlétébe és örömébe. Néhány régi barátja és evangéliumi testvére is kifejezte nagyrabecsülését emléke előtt.
H. B. Charles Jr., a jacksonville-i (Florida) Siló Metropolita Baptista Gyülekezet lelkésze
Kirobbant egy teológiai vita az első gyülekezetemben. Ekkor került elém John F. MacArthur Jr. egyik könyve, amely felvértezett azzal a bibliai igazsággal, amelyre szükségem volt ahhoz, hogy szilárdan álljak a hitemben. Ezután MacArthur minden írását elolvastam, amelyhez csak hozzáfértem. Amikor felfedeztem, hogy mindössze harminc percre van tőlem Sun Valley, elkezdtem vasárnap esténként a Grace gyülekezetbe járni. Az évek során az ő prédikációi és írásai formálták bibliai meggyőződésemet és a szolgálatról kialakított nézőpontomat. Még nagyszerűbb embernek ismertem meg őt, amikor személyesen is alkalmam nyílt találkozni dr. MacArthurrel, akit áthatott az istenfélelem, az alázat és a bölcsesség.
Bizonyságtételem nem egyedülálló. Keresztyén hívők, gyülekezetek, lelkészek, intézmények és szervezetek egész generációjára volt hatással az evangéliumi harcos hűsége. A Grace baptista gyülekezet öt évtizeden át tartó lelkészi vezetése mellett az Újszövetségről szóló ismeretterjesztő prédikációi (és az azokból összeállított rádiós szolgálata és kommentársorozata), a Biblia igazságait taglaló könyveinek tucatjai, a Master’s Szeminárium és a Master’s Egyetem élén való rendíthetetlen helytállása és az a sok-sok ember, aki a tévtanításokkal és a zűrzavarral szemben is támaszkodott a bibliai igazság egyértelmű és következetes hangjára – mind-mind a John MacArthur révén kapott kimondhatatlan áldás az Úr Jézus Krisztus egyháza számára! Szolgálata nyomán hatása és befolyása évekig köztünk marad. A kereszt hűséges harcosa immár megnyugvást lelt.
*
Mark Dever, a washingtoni Capitol Hill Baptista Gyülekezet lelkésze
John MacArthur már akkor idősnek tűnt, amikor először beszéltem vele személyesen – pedig akkor még fiatalabb volt, mint most én! Nem mintha gyengének vagy lassúnak tűnt volna. Egyszerűen csak mert amikor először beszéltem személyesen Johnnal, már több mint huszonöt éve pásztorolta a Grace gyülekezetet. Prédikációi – és azokból összeállított újszövetségi kommentárok – már a kortárs Biblia-hívő keresztyénség sarokkövei voltak. Számomra az idősebb testvér volt – mint John Stott, Jim Boice, R. C. Sproul vagy J. I. Packer. A hűséges ember, akiben meg lehetett bízni.
Az évek során, ahogy több lehetőségünk nyílt együtt lenni különböző közösségekben és konferenciákon, az ő otthonában és az enyémben, megtapasztaltam, milyen nagyszerű ember John. Nem tökéletes, de mindig kedves, folyton udvarias és alázatos, aki boldogan Jézus Krisztusra támaszkodik. Nem mindenben értettünk egyet, de a legfontosabb kérdésekben mindig. Amikor az online pártoskodók szembeállítottak minket egymással, felhívtuk egymást telefonon, kifejeztük aggodalmainkat és különösen is az egymás iránti megbecsülésünket, a jóra buzdítva a másikat. Én csak egy vagyok Isten nyájának számtalan alpásztora közül, akiket John lelkesen és rendszeresen bátorított. Pál imája jut eszembe a 2Thessz 1,11–12-ből. Utoljára néhány hete beszélgettünk FaceTime-on. Fáradt volt a teste, kissé eltorzult az arca, de csillogott a szeme. Mosolyogva kérdezett a feleségemről, Connie-ról. Tudott a közelmúltbeli egészségügyi problémáiról, és tudni akarta, hogy van. Ott volt John, a halál szélén, és őszintén, személyesen érdeklődött a feleségem felől. Ilyen volt John. Őszinte a saját állapota tekintetében és törődő mások irányában. Annyi mindent mondhatnék még. Mélységesen hálás vagyok érte. Hiányzik. Alig várom, hogy újra láthassam. Imáinkat a gyülekezetéért, a presbitertársaiért, a családjáért és különösen is drága özvegyéért, Patért küldjük most. Marana tha!
*
Kevin DeYoung, a matthewsi (Észak-Karolina) Christ Covenant Gyülekezet lelkésze
Én olyan egyházi hagyományban nőttem fel, amely távol áll a John MacArthurt tisztelő fundamentalista és diszpenzacionalista köröktől. Nem hiszem, hogy olvastam volna MacArthur bármelyik könyvét is, nem is hallottam róla, míg főiskolai hallgatóként egyszer csak kezembe nem került az egyik írása, a The Gospel According to Jesus.Azóta számos kötetét elolvastam már, és számos prédikációját meghallgattam online és személyesen is. Amire leginkább emlékezni fogok, ha Johnra gondolok, az a magyarázó igehirdetés iránti rendíthetetlen elkötelezettsége. Amikor találkozom egy „MacArthur-féle” teológussal vagy gyülekezettel, biztos vagyok benne, hogy elkötelezett a Biblia ihletettsége, tévedhetetlensége és tekintélye – valamint a versről versre történő tanítása – iránt. Ez hatalmas örökség, amelyet magunk után hagyhatunk.
Az elmúlt tizenöt évben számos alkalommal volt lehetőségem együtt hirdetni az igét Johnnal különböző konferenciákon és az ő gyülekezetében is. Valamennyi vele folytatott interakcióm során – konferenciákon, telefonon vagy privát találkozókon – mindig a meglett úriember nagylelkűségének mintaképe volt. Neki tudható be, hogy ezzel a kegyes szellemiséggel (túláradóan) találkoztam a Grace gyülekezetben, a Master’s Szemináriumban és a Master’s Egyetemen is. John mindig kedves és bátorító volt irányomban, de biztos vagyok benne, hogy sok fiatalnak is ugyanez a tapasztalata vele kapcsolatban. Hálás vagyok életéért és szolgálatáért, amely a Biblián alapult.
*
J. Ligon Duncan, a jacksoni (Mississippi) Reformált Teológiai Szeminárium kancellárja
Pár hónapja, érezvén, hogy földi zarándokútja végéhez közeledik, írtam Johnnak, hogy megosszam vele az iránta érzett szeretetemet és nagyrabecsülésemet, és megköszönjem hűséges életét és szolgálatát, valamint az évek során irántam tanúsított kedvességét, irgalmát és a velem való közösségét. Semmiképp sem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy bátorítsam őt, és kifejezzem iránta érzett hálámat. Örökké becsben fogom tartani a nekem írt válaszát.
Még Eric Alexander mutatott be évekkel ezelőtt Johnnak. Bátyám, John amikor Johnnal és Joni Eareckson Tadával énekhimnuszok kottáin és felvételein dolgozott, már hamarabb találkozott vele, mint én. Micsoda kincs volt megismerni Johnt! Különösen az Együtt az Evangéliumért (T4G) évei alatt gyakran keresztezték egymást útjaink. Öröm volt vele konferenciákon hirdetni az igét és élvezni a társaságát.
Nem könnyű megemlékezni egy olyan óriás életéről, mint John. Az Együtt az Evangéliumért mozgalomban szolgáló testvéreimhez hasonlóan én is tanúsíthatom őszinte nagylelkűségét minden közös dolgunkban. Igen, John oroszlán volt a szószéken, de ő volt az egyik legkedvesebb és legbarátságosabb keresztyén úriember is, akit valaha ismertem. Miközben az elmúlt években a világot jártam, mindenhol, amerre csak jártam, találkoztam olyan emberekkel, akik John szolgálata nyomán fogadták el Isten szuverenitását, személyre szabott irgalmát és az ige tekintélyét. John Krisztust prédikálta. Az Úr pedig megáldotta szolgálatát azzal, hogy sok elveszett juhot hazahozott, a megtaláltakat pedig Isten igéjével legeltette és pásztorolta.
Most egy hűséges pásztort hívott haza Izrael Főpásztora. A mi veszteségünk John számára nyereség. Szeretlek, John. És hiányzol – „míg föltűnik a nap, és elmúlnak az árnyak”.
*
R. Albert Mohler, a louisvillei (Kentucky) Déli Baptista Teológiai Szeminárium és a Boyce Főiskola vezetője
John MacArthur generációja legjelentősebb szószólója volt, a magyarázó igehirdetés élharcosa. Ezzel a szolgálatával a kaliforniai Sun Valley-i Grace gyülekezetből kiáradva világszerte rengeteg igehirdető okulására és bátorítására volt. Szerette az igehirdetőket, szeretett velük lenni, hallgatni őket, és ahogy ismert, szeretett prédikálni.
Isten kegyelméből Johnt elhívták egy helyi gyülekezetbe az ország egyik leggyorsabban növekvő és legbefolyásosabb körzetében. Állhatatos és bátor ember volt. Szemtől szemben kiállt a hamis tanítások (és a hamis tanítók) ellen. Oktatta a fiatalokat, és igehirdetők generációit képezte. Rendszeresen összegyűjtötte az igehirdetőket a pásztorok éves konferenciájára.
Nagy örömömre szolgált John MacArthurrel közösen hirdetni Isten igéjét, és hatalmas kiváltság volt meghívni Johnt, hogy prédikáljon az Együtt az Evangéliumért rendezvényein, aminek számos alkalommal eleget is tett. Kedves ember volt, kedves barát, nagy bátorítóm – személy szerint nekem és sokaknak másoknak is. Soha nem botránkoztatott meg erkölcseiben, és soha nem adta fel a bibliai igazság fontos ügyét.
Csak egyvalaki volt hozzá hasonló. Mark, Ligon és én örökké hálásak leszünk neki. John most már az Úrral van – akinek oly hűségesen szolgált. Kövessük példáját, ami előttünk van, annak nekifeszülve, hűséggel bevégezve versenyfutásunkat.
*
John Piper, a minneapolisi Betlehem Baptista Főiskola és Szeminárium kancellárja
Lenyűgözött, hogy mit tudott John MacArthur a szószéken művelni egy szentírási részlettel. Mint minden hathatós magyarázó igehirdető kapcsán, az ő esetében sem lehet puszta szavakkal kielemezni, mitől volt annyira hatásos.
Kristálytiszta volt! Pontosan lehetett tudni, hogy mit ért alatta, és mit nem.
Igen, minden felvetésének egyértelmű igei alapja volt. Pontosan meg lehetett állapítani, honnan származik a szövegből. Ő gondoskodott erről.
Továbbá arra is mindig tett utalást, hogy miként lehet alkalmazni korunk kihívásaira és lehetőségeire. A szöveg gyakorlatilag felrobbant a relevanciától.
És rendkívül szabatosan fogalmazott, semmi hát, izé, tudjátok meg ilyen-olyan. Világos egyszerűség és pontosság.
Igen, szimplán csak érdekes volt. Úgy vélte, bűn unalmassá tenni a Bibliát. Hogy lehetne unalmas a világegyetem Teremtőjének szava?! Akár a kortörténeti hátteret, akár egy aktuális vitás kérdést magyarázott, lebilincselő volt.
És ezt lelkes buzgósággal tette. Érezte a prédikált valóság borzongató értékét. Isten és ember. Krisztus és a Sátán. Igazság és hazugság. Bűn és szentség. Élet és halál. Mennyország és pokol. Idő és örökkévalóság.
Igen, hiteles volt. Az egész ember benne volt az üzenetben. Nem volt benne semmiféle plusz személyiségréteg, amely elfedte volna a valódi személyt.
És szeretet is volt benne. Szeretet Isten iránt. Szeretet az evangélium iránt. Szeretet az igazság iránt. Szeretet a nyája iránt. Szeretet az elveszettek iránt.
Meg tekintély. De nem az ő személyiségéből fakadóan, hanem az „Így szól az Úr”-ra alapozva, amely abból fakad, ha az ember őszintén alárendeli magát a Szentírás minden egyes passzusának.
De amikor a hatásos magyarázó igehirdető által használt összes hasonló összetevőt nyomtatásban látjuk, a valódi ereje mégis megmagyarázhatatlan. Abban benne van az Isten által felkent. A kenet. A szent láng. Isten szívet átható jelenléte. Az a fajta komolyság, amely dalra fakasztja a szívet. Az öröm, amely könnyeket csal a szemünkbe a mennyország feltárulásakor. Mit mondhatnánk? Ajándék volt a személye.
Hálát adok Istennek John MacArthurért.
John Piper nekrológja teljes terjedelmében ITT olvasható.
A cikk forrása: H. B. Charles et al: Tributes for John MacArthur. 9Marks, 2025. július 15.
„Akkor a bölcs tanítók fényleni fognak, mint a nappali égbolt. Ezek sokakat elvezettek az igazságosságra, ezért örökké ragyogni fognak, mint a csillagok.”
(Dán 12,3; EFO)
„Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25,23; Károli-ford.)
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
