„Ne gyűlöljük azokat, akik az egyház tisztulásáért küzdenek!” – közlemény az evangéliumi világot megrázó ügy kapcsán

„Egyházunk halálos ellensége az olcsó kegyelem. Harcunk ma a drága kegyelemért folyik. Az olcsó kegyelem leértékelt árú kegyelmet jelent, leértékelt bűnbocsánatot, elherdált vigasztalást, elvesztegetett szentséget; olyan kegyelmet jelent az egyház kimeríthetetlen raktárából, amelyből könnyelmű kezekkel, megfontolás nélkül és korlátlanul osztogatnak kegyelmet (…). Az olcsó kegyelem bűnbánat nélküli bűnbocsánat meghirdetését, gyülekezeti fegyelem nélküli keresztséget, bűnök megvallása nélküli úrvacsorát, személyes gyónás nélküli feloldozást jelent. Az olcsó kegyelem követés nélküli, kereszt nélküli kegyelem, az emberré lett Jézus Krisztus nélküli kegyelem.”

Dietrich Bonhoeffer, evangélikus teológus, mártír

Testvérek az Úrban!

Többen érdeklődtek a Pintér Bélával kapcsolatos fejleményeket illetően a magyar, felekezeteken átívelő evangéliumi világ esetleges felelősségéről. Mások azt kérdezték, hogy a mi (Evangelikál Csoport) felelősségünk ebben mi, és – ha és amennyiben értesültünk már korábban a történtekről – mit tettünk a magunk erejéhez mérten az ügy rendezése érdekében.

Szabados Ádám evangéliumi teológus az azóta már széles körben ismertté vált bejegyzésében ezt írta: „Két és fél évvel ezelőtt egy ismerősöm beszélgetést kért tőlem. Nagyon fel volt dúlva, tulajdonképpen a hirtelen összedőlt élete romjait akarta feltárni előttem. Hosszasan sétáltunk fel-alá a novemberi Balaton partján, és rázott a hideg a hallottaktól. Azzal kapcsolatban öntötte ki a szívét, hogy nem sokkal korábban a feleségét teljesen véletlenül rajtakapta, hogy csalja őt. Mégpedig legnagyobb megdöbbenésére Pintér Bélával. Pont olyan hihetetlen volt ez számomra, amilyen az ő számára, amikor megpillantotta a kedvenc gyerekkori énekese és a saját felesége közötti üzenetváltásokat.”

Ezen konkrét múltbéli ügy (tehát nem az aktuális eset!) kapcsán testületileg egyhangúan tanúsítjuk, hogy Bolyki László (Biatorbágyi Keresztyén Testvérgyülekezet), Hamar Dániel (4M Magyarország Alapítvány), Hamar Dávid (Agóra Budapest Gyülekezet) és Szabados Ádám (Veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezet) ismert evangéliumi vezetők támogató barátként az elejétől fogva ott álltak a sértett fél mellett. Szinte ők voltak az egyedüliek, akik megindultak a történtek felett, empatikusan viszonyultak az érintettekhez, és transzparens módon próbálták rendezni az ügyet. Az ügyrendezés biblikus szintjeit végigjárták – az igazságtalanság néven nevezése, a bűn leleplezése, az elkövető(k) bűnismeretre, megtérésre való elvezetése és a felekezeteken átívelő evangéliumi egyház integritásának helyreállítása –, motivációik tiszták voltak.

A sértett fél – az áldozat, akinek azóta szétesett a többgyermekes családja – egyesületünk több tagjával is személyesen beszélt, persze ekkor már sokan tudtak az esetről. Megrendítő volt hallani történetét, kálváriáját, mindazt, amin végigment ő és az egész családja, beleértve kiskorú gyermekeit is. Lelki traumáját senkinek sem kívánjuk. Beszámolójáról részletes írásbeli dokumentációt készítettünk, amelyet (részben az ő kérésére) nem hoztunk nyilvánosságra.

Mivel a helyzet egyértelmű volt, és mivel csoportunk inkább a történelmi egyházak evangéliumi vonulatát képviseli – természetesen egyesületünk tagjaival egyeztetve – megkerestük az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség vezetőit, és jeleztük, ami tudomásunkra jutott – nem ítélkezésképp, nem vádként, hanem olyan súlyos esetként, amely korrekt rendezést kíván. Azért őket kerestük, mert az Aliansz mint országos evangéliumi ernyőszervezet szoros együttműködést folytat az Ez az a nap! elnevezésű rendezvénysorozattal, melynek vezetője, László Viktor maga is tagja (sőt egyik vezetője) az Aliansznak, és személyesen is ismerik Pintér Bélát.

Először megköszönték a jelzést, de később jelezték felénk – és ez nagyon furcsa volt számunkra –, hogy azt hallották, a férj „bántalmazó”. Később ezt több helyről is visszahallottuk, azaz úgy tűnik, ezt a vádat – az eset súlyosságát mérsékelve és az egész ügyet átkeretezve – valaki tudatosan terjesztette. Nem arról volt szó, hogy ne tartották volna bűnnek azt, ami történt, de számunkra mégis relativizálásnak tűnt ez a reakció. Ezt a magyarázatot azért tartottuk elfogadhatatlannak, mert még ha a férj bántalmazó is lenne (ismerve őt és a történetét, az egyesületünk minden tagja arról győződött meg, hogy nem az!), az sem jogosít fel senkit sem – semmilyen módon, érzelmileg sem – betörni egy házasságba (nem eltagadva a viszonyt folytató házastárs felelősségét), főleg nem egy házas keresztyén embert, legkevésbé egy sokak által ismert és példaképnek tekintett evangéliumi dicsőítőt.

Mindazok, akik érintettek voltak valamilyen módon az ügy felgöngyölítésében és kezelésében, letudták annyival a dolgot – az áldozatok értékelhető és egyértelmű szóbeli megkövetése és legalább erkölcsi kártalanítása nélkül –, hogy bizonyos pásztorok előtt történt bűnvallás, és egy időre szünetel a koncertezés (vannak, akik vitatják, hogy ez megtörtént).

Itt is világosan látható, hogy bizony nehezíti az ilyen történetek egyházfegyelmi rendezését, ha valaki nem tagja egy adott helyi gyülekezetnek, nincs alávetve a gyülekezeti vezetőség auktoritásának, és ezért nem is számonkérhető (jóllehet ennek megvalósulása sem jelent százszázalékos garanciát az ilyen és ehhez hasonló ügyek korrekt rendezésére). Egyértelmű, hogy a jelen eset körüli felbolydulásnak is arra kell ösztönöznie az evangéliumi világot, különösen is annak independens módon működő szekcióját, hogy átgondolja és felülvizsgálja a gyülekezeti tagsággal és az egyházfegyelemmel kapcsolatos álláspontját.

Nem győzzük azonban hangsúlyozni: az igazán szomorú az egészben az, hogy az ügy rendezése hiányos volt, nem került sor az elkövető részéről személyes, szemtől szembeni bocsánatkérésre a sértett fél irányában, az ügybe bevont pásztorok, evangéliumi vezetők pedig nem érezték fontosnak, hogy személyesen magát a férjet is felkeressék és meghallgassák, és tudakozódjanak a szétesett család tragikus helyzete felől. Meglátásunk szerint volt az egésznek egy olyan bukéja, hogy „minél előbb legyünk túl rajta”, „oldjuk meg okosba”. Mintha az ittas vezetés közben történt gázolás esetén csak az ittas vezetésért járna „privát” megrovás, míg az úton fekvő áldozatokkal senki sem törődne.

Később az Aliansz vezetői beszélgetésre invitáltak minket, ahol az egész történet már át volt keretezve: mintha a szemben álló felek elsősorban Bolyki László, Hamar Dániel, Hamar Dávid és Szabados Ádám kontra Pintér Béla és László Viktor volnának. Részben pedig mi (egyesületünk) kontra az utóbb említett két úriember. A cél az volt részükről, hogy „beszéljük meg”, „rendezzük a konfliktusunkat”. Az Aliansz vezetősége ebben a szembenálló felek közötti békítőként lépett fel. Jeleztük, hogy ez rossz, hamis narratíva, mert személyesen semmilyen sérelmet nem okozott nekünk Pintér Béla (sem László Viktor), nincs közös metszéspontja a szolgálatunknak, egészen más körökben mozgunk, stb. Azt is jeleztük, hogy a sértett fél maga a férj, akinek szétesett a családja, őt kellene végre meghallgatni, és őt kellene valamilyen módon kártalanítani. Még mindig bízunk abban, hogy erre egyszer sor kerül majd. Ahogy az azóta napvilágra került újabb esetben is a férj, illetve a szétesett családja a sértett fél, illetve áldozat, függetlenül attól, hogy milyen volt az érintett házasságok állapota vagy benső dinamikája (ehhez nincs közünk, és erre nem is lehet a jelen ügy során kibúvóként hivatkozni).

Azért írjuk ezt le, mert égbekiáltó módon újra az „átkeretezésre” látunk kísérletet, ahol is egyesek Bolyki László, Hamar Dániel, Hamar Dávid és Szabados Ádám „ámokfutásáról”, illetve feltételezett ártó szándékú motivációiról értekeznek, miközben az ügy ismerete nélkül felróják nekik, hogy ők (és mindenki más, aki most felháborodásának ad hangot) a tulajdonképpeni „bűnösök”, mert nem tartották be a szolgálati utat.

Fontos tisztázni, hogy tudomásunk szerint történt személyes megkeresés mind a sértett fél, tehát a férj, mind Hamar Dániel és Bolyki László evangéliumi vezetők részéről (sikertelenül, mert elutasításba, hárításba ütköztek), másrészt tényekről volt szó, és nem mendemondákról – amint az utóbb ki is derült sokak számára, hiszen bizonyítékok tömkelege áll rendelkezésre. Tragikus, milyen sikerrel lehet olyan kifordult, hamis narratívát konstruálni Krisztus egyházában, ahol az elkövetőből áldozat lesz, az ügy kifakadását, tisztességes rendezését elősegíteni kívánó személyekből pedig rosszindulatú, gyűlölködő, törvénykező farizeus. Ez igazságtalan s mint ilyen tűrhetetlen.

A legmélyebb pontja az ilyen irányú próbálkozásoknak, amikor „teológiát” is gyártanak mindehhez (régi tévtanítás az antinomizmus), és Isten irgalmára és kegyelmére hivatkozva akarják a bűnt relativizálni, az érintettek felelősségét szétkenni és a történteket olyannyira kibogozhatatlanná tenni, hogy valódi rendezés hiányában végül fásultan legyintve mindenki undorral forduljon el az egyháztól. Mindezt úgy, hogy akik így cselekszenek, empátiát és irgalmat a férj és egyáltalán a család felé nem tanúsítanak. Érdemes lenne itt inkább egyértelmű igei referenciákat, utasításokat követni: Mt 3,2; Lk 13,5; Lk 24,47; ApCsel 3,19; ApCsel 17,30; Rom 6,1-2; 1Kor 5,1-5; 1Kor 6,9; 1Tim 5,20; Ef 5,11; Ez 3,18-19; Jel 3,19.

Mi a magunk részéről két és fél évvel ezelőtt nem akartunk „kövezést”, egyszerűen csak jelezni szerettünk volna egy olyan dolgot, amely senkinek sem jó – nem mi kerestük az ügyet, hanem az ügy talált meg minket. Úgy véljük, hogy ha akkor transzparensebb módon, egyértelműbben történik intés vagy valamilyen számonkérés, akkor magát Pintér Bélát is megkímélték volna attól, hogy újra elbukjon ebben a bűnben, és már a helyreállás is megtörtént volna (akár őszinte bizonyságtétel is születhetett volna dal formájában), és talán elkerülhető lett volna egy újabb házasságba-családba való betörés.

Azért is írjuk ezt, mert az események igazolták elsősorban Bolyki László, Hamar Dániel, Hamar Dávid és Szabados Ádám kívánalmát, hogy ezt az esetet világosan és egyértelműen rendezni szükséges, és azoknak, akik a rendezést gátolták vagy hátráltatták – áttételesen ugyan, de mégis valóságosan – felelősségük van abban, hogy az megismétlődhetett.

Meglehetősen furcsa, hogy az említett vezetők részéről egyetlen apró jelzés, korrekció stb. sem történt arra vonatkozóan, hogy esetleg hibáztak. Mi úgy véljük, a (sokak szerint) kétségtelenül sok talentummal megáldott dicsőítésvezető és dalszerző irányában is azok teljesítették a felebaráti szeretet követelményét (lásd nagy parancsolat), akik határozottan figyelmeztették őt arra, hogy az út, amelyen jár – főleg ebben a minőségben – nem méltó sem az elhívásához, sem az egyházban betöltött szerepéhez, sem a Szentháromság Isten szentségéhez, igazságához, irgalmához és dicsőségéhez, melyet zenéin keresztül oly sokak számára felragyogtatott.

Testvéreink, ne gyűlöljük azokat, akik az egyház tisztulásáért küzdenek!

Bárdos Péter, egyesületi tag, református presbiter

Lupták György, nyugalmazott evangélikus esperes

Kéri Ákos, református lelkipásztor

Kiss Máté, evangélikus lelkipásztor

Márkus Tamás András, református lelkipásztor

Molnár Ambrus, református lelkipásztor

Papp Márton, református teológus

Parti Benedek, (baptista) egyesületi tag

Szabó László, református lelkipásztor

E közlemény támogatói, aláírói: 

Tóth Krisztián, baptista lelkész-teológus, pedagógus

Csiha Márton, baptista teológus, lelkipásztor

Ifj. Prózsa István, református lelkipásztor

Várdai Albert Zoltán (református)

Szász Gábor István, baptista szolgálattevő

Dr. Gál János, baptista gyülekezet vezető

Sikó Mihály, presbiteriánus lelkipásztor

Szabó Viktor, matematikus

Demeter Géza, presbiteriánus gyülekezeti tag

Frank Áron, baptista gyülekezeti tag

Jobbágy Péter, baptista gyülekezeti tag

Bagoly Gyula, presbiteriánus lelkipásztor

Frank Ádám, baptista gyülekezeti tag

Szabó Péter András, presbiteriánus lelkipásztor

Toldi Miklós, Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyháza, gyülekezeti tag

Aláírási szándékukat vagy e poszt alatt kommentben vagy a következő e-mail címen jelezhetik: evangelikalcsoport@gmail.com