A kormányzat és Isten emberei – Interjú Wayne Grudemmel

Az alábbi interjú 2011. július 5-én jelent meg az Action Institute online felületén 

Wayne Grudem az arizonai Phoenix Seminary teológiai és biblikus tanulmányok kutatóprofesszora. Korábban húsz évig a Trinity Evangelical Divinity Schoolban tanított. A Bibliai Férfiasság és Nőiesség Tanácsának, valamint az Evangelikál Teológiai Társaságnak az elnökeként (1999), továbbá az English Standard Version (ESV-)Biblia fordítóbizottságának tagjaként tevékenykedett. Emellett ő volt az ESV Study Bible általános szerkesztője is. Grudem legutóbbi könyve Politics According to the Bible – A Comprehensive Resource for Understanding Modern Political Issues in Light of Scripture címmel jelent meg (Zondervan, 2010). Nemrégiben a Religion & Liberty folyóirat főszerkesztőjével, Ray Nothstine-nal beszélgetett.

Ray Nothstine: – Miért írta meg a Politics According to the Bible című könyvet, és abban hogyan segít a keresztyéneknek eligazodni a politikai kérdésekben?

Wayne Grudem: – Azt tapasztaltam, hogy sok keresztyént aggaszt, hogy milyen irány felé tart nemzetünk, de bizonytalanok, hogy mit tanít a Biblia a különböző politikai témákról. Közel harminc éven át tanítottam etikát egyetemi szinten, és rájöttem, hogy az általam tanított témák közül soknak közvetlen kihatása van politikai kérdésekre. Tanítottam abortusszal, eutanáziával, az igazságos háború elméletével, halálbüntetéssel, gazdagokkal és szegényekkel, a kormányzat szerepével és környezetvédelemmel kapcsolatos témákat is. Minél többet gondolkodtam ezeken a dolgokon, annál világosabbá vált számomra, hogy vannak olyan szilárd bibliai elvek, amelyeknek közvetlen hatása van politikai kérdésekre.

A másik ok az volt, hogy rájöttem, hogy sok keresztyén úgy gondolja, nem „lelki” dolog bevonódni a politikába vagy részt venni a kormányzásban. Én azonban azt találtam, hogy számos példa van a Bibliában arra, hogy Isten népe befolyással volt a világi kormányokra. A könyvben amellett érvelek, hogy ez lelki szempontból jó dolog, és Istennek tetsző, ha a keresztyének – jó céloktól vezérelve – befolyással vannak a kormányzatra.

R. N.: – Ön szerint melyek azok a legnagyobb tévedések vagy hibák, amelyek sok evangéliumi hitű emberre jellemzők a közéletben zajló politikai vitákhoz való hozzáállásukat tekintve?

W. G.: – A könyvem első fejezetében felsorolok öt hibát, amely a kormányzatra gyakorolt keresztyén befolyással kapcsolatban merül fel. Az első az a nézet, hogy a kormányzatnak rá kellene erőltetnie a vallást az emberekre. Én amellett érvelek, hogy a kormányzati hatalmat nem szabad arra használni, hogy az embereket egy bizonyos vallási nézet támogatására kényszerítsék. Nem hiszem, hogy manapság nagyon sok evangéliumi hitű ember képviselné ezt a téves nézetet, de a múltban mind a katolikus, mind a protestáns hívőket megkísértette, hogy az elsöprő kormányzati hatalmat felhasználva bizonyos hitelvek követésére kényszerítsék a társadalmat. Ebben ott a hiba, hogy nem értették meg, hogy a valódi vallásos hitet nem lehet erőszakkal kikényszeríteni.

A második tévedés szerint a kormányzatnak mellőznie kellene a vallást – sőt egyáltalán nem szabadna tekintetbe vennie –, ami ma a világi bíróságok számos döntésében is megmutatkozik, amikor megpróbálják távol tartani a keresztyéneket a közélettől, megakadályozva, hogy nyilvánosan kifejezzék hitüket, vagy egyáltalán hatással legyenek a kormányzatra. Ez szembemegy a vallásszabadság eszméjével.

A harmadik tévedés a pacifista hagyomány, amely szerint a kormányzati hatalomgyakorlás eleve gonosz és démoni, ezért a keresztyéneknek nem volna szabad részt venniük benne. Nem lenne szabad a katonai vagy rendőri erők kötelékéhez csatlakozniuk, hogy a karhatalmat igénybe véve megfékezzék és megbüntessék a gonoszt, mivel állításuk szerint az a Sátán műve. Nem gondolom, hogy az Újszövetség így tekintene a kormányzatra. A Róm 13,4 azt írja a kormányzati hatalomról: „…Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére.” Amikor az irányító hatalom kardot ragad, hogy megbüntesse a rossz cselekedeteket, akkor Isten szolgájaként, azaz Isten megbízottjaként jár el, hogy végrehajtsa Isten ítéletét azokon, akik gonoszat cselekednek.

A negyedik tévedés nagyon gyakori ma, és inkább a konzervatívabb keresztyének képviselik. Eszerint a keresztyéneknek inkább evangelizálniuk kellene, semmint politizálniuk.

Először is meg kell jegyeznem, hogy az evangélium középpontjában természetesen az Úr Jézus Krisztusba vetett hit és az ezalapján elnyert üdvösség áll – ez az egyedül hit által, egyedül Krisztusban való üdvösség evangéliuma. Mindazonáltal az evangéliumnak vannak tágabb vonatkozásai is, mert az evangélium, ha tisztán hirdetik, megváltozott életeket eredményez. Azt hiszem, Jézus azt szeretné, hogy megváltozzon a házasságunk, megváltozzanak a nevelésről alkotott elképzeléseink, megváltozzanak az oktatási intézményeink, megváltozzon a lakókörnyezetünk, megváltozzon a vállalkozásunk és a munkakörnyezetünk, és ez a folyamat természetesen magában foglalja a megváltozott kormányzatokat is.

Úgy gondolom, hogy a lelkészeknek kötelességük lenne elmagyarázni a gyülekezetük tagjainak, hogy milyen hatást gyakorolhatnak a bibliai tanítások a kormányzatra. Ezen túlmenően sok olyan szakasz található a Bibliában, amely Istennek a kormányhatalomra vonatkozó céljairól szól. Egy másik válasz erre a nézetre – miszerint evangelizálni kellene, és nem politizálni –, hogy aki így gondolkodik, az figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy milyen nagy befolyást gyakoroltak a keresztyének a mindenkori kormányzatra a korai egyház óta a történelem során. A Római Birodalom korai időszakában a keresztyénség befolyásának volt köszönhető, hogy betiltották a Római Birodalom területén a gyermekgyilkosságot, a gyermekelhagyást és az abortuszt. A keresztyénség befolyása vezetett a gladiátorversenyek betiltásához Kr. u. 404-ben. A keresztyének befolyása vezetett ahhoz, hogy a történelem során több alkalommal is tulajdonjogot és egyéb védelmet biztosítottak a nők számára. A keresztyének befolyása vezetett ahhoz, hogy Indiában 1829-ben törvény tiltotta meg, hogy az özvegyeket élve elégessék halott férjükkel együtt. Továbbá a keresztyénség befolyása vezetett ahhoz, hogy 1912-ben Kínában betiltották a kislányok úgynevezett lábelkötésének kegyetlen gyakorlatát. Az angol William Wilberforce hősies kampányaira vagy a keresztyén abolicionistákra is tekinthetünk saját történelmünkben. Alvin Schmidt Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? című könyvében nagyon jól rámutat minderre.

Mindezek a változások azért mentek végbe, mert a keresztyének felismerték, hogy ha jó irányban tudják befolyásolni a törvényhozást és a kormányzatokat, akkor úgy szeretik felebarátaikat, mint önmagukat, és azt teszik, amit Jézus a Mt 5,16-ban mondott: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Az utolsó, ötödik tévedés az, hogy a keresztyéneknek inkább politizálniuk kellene, mintsem evangelizálniuk. A könyvemben arra törekszem, hogy megóvjam a keresztyéneket a kísértéstől, hogy azt gondolják, elég csak a megfelelő vezetőket megválasztani és a megfelelő törvényeket elfogadni, és akkor jó irányban halad majd nemzetünk. Azok, akik így gondolkodnak, nem értik, hogy addig nem fog bekövetkezni a nemzet valódi átformálódása, amíg az emberek szíve meg nem változik, és vágyat nem éreznek arra, hogy azt tegyék, ami helyes, és a jó törvényeknek engedelmeskedve éljenek.

R. N.: – Mi jelenti ma a legnagyobb kihívást azok számára, akik az üzleti életben dolgoznak, és a szakmai életükben is igyekeznek megélni hitüket?

W. G.: – Például az üzleti élettel, a vállalkozással szembeni ellenséges hozzáállás, amely teljesen eluralkodott kultúránkban. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatási rendszer, a média és politikai kultúra egyes szegmensei mély gyanakvást táplálnak a gazdasági tevékenységekkel szemben. Szerintük azok az emberek, akik az üzleti életben profitot termelnek, vagy az üzleti életben gazdagodnak meg, valamilyen erkölcsileg helytelen dolgot tesznek, és olyan pénzt vesznek el, ami nem az övék, és így tovább. Úgy gondolom, ez a nézet végső soron a marxista gondolkodásból ered, amely továbbra is jelen van az egyetemek szellemi légkörében – ha explicit módon nem is, de implicit módon mindenképp.

A marxista felfogás szerint minden magántulajdon rossz, és amikor a nagyvállalatok tulajdonosai nagy nyereséget termelnek, akkor – szól a fáma – egyszerűen kizsákmányolják dolgozóikat. A marxista szemlélet ellenez minden jelentősebb egyenlőtlenséget a jövedelem, illetve a tulajdon terén. Ezek a marxista nézetek azonban ellentétesek a Biblia tanításával, amely szerint a magántulajdon jó és Isten ajándékának tekintendő. A jubileumi évben [minden ötvenedik esztendőben – a ford.] minden izraelita visszakapta saját birtokát. Ha valaki meghalt, annak tulajdona az illető családjára szállt. A Biblia nem tesz említést arról, hogy elsődlegesen a kormányzatnak kellene a javak felett rendelkeznie, mint egy kommunista rendszerben.

Még a „ne lopj!” parancsolat is feltételezi, hogy az egyének rendelkeznek saját tulajdonnal, tehát nem szabad ellopnom az ökrödet, a szamaradat vagy a laptopodat, egyszerűen azért, mert az a tiéd és nem az enyém. Az természetesen igaz, hogy az ApCsel 4. fejezetében azt olvassuk, hogy az első keresztyéneknek mindenük közös volt, de az ApCsel 5-ben Anániáshoz intézett szavaiban Péter újra megerősíti, hogy az ő tulajdona senki másé, csak az övé. Miután Anániás eladta a földjét, továbbra is ő rendelkezett az üzletből származó pénz felett. Az ApCsel 5-ön túl az Újszövetség további részeiben is számos utalást találhatunk arra, hogy a keresztyének magánházaknál – mások otthonaiban – gyülekeztek össze. Olyan keresztyénekről beszélünk, akiknek saját otthonuk volt. Az Újszövetség aláhúzza a magántulajdon értékét, és úgy gondolom, hogy ez kihat az üzleti tevékenység pozitív erkölcsi megítélésére is.

A kérdés az, hogy mit érdemlünk, mekkora jövedelem jár nekünk. Mi az igazságos, mi a helyes ebben a tekintetben? A válaszom az, hogy megérdemeljük, hogy megkeressük azt, amire törvényesen lehetőségünk van – törvénysértés nélkül. A kormányzatnak pedig nincs joga rátelepedni a nemzetre és eldönteni, hogy kinek mennyi pénze legyen.

Business for the Glory of God című könyvemben amellett érvelek, hogy az üzleti élet alapvető elemei, vagyis az áruk és szolgáltatások előállítása, az emberek foglalkoztatása, a dolgok megvásárlása és eladása, a nyereség elérése, a piaci verseny és a pénzhasználat erkölcsileg nem elítélhetők. Mindezen szegmensek tehát erkölcsi értelemben nem semlegesek, hanem kifejezetten jónak tekinthetők, ugyanakkor fel lehet használni őket gonosz vagy bűnös módon is.

Összességében azoknak, akik az üzleti életben dolgoznak, úgy kellene magukra tekinteniük, mint akik Istennek tetsző és erkölcsileg helyes dolgot tesznek, amiben örömüket lelhetik, illetve a munkájukat képességeikhez mérten a lehető legjobban kellene végezniük.

R. N.: – Hogyan közelíti meg a Szentírás felől a konkrét politikai vitákat, például a jelenleg az Államokban, illetve szövetségi szinten a munkanélküli segélyek folyamatos meghosszabbításáról szólót? Adhat a Szentírás betekintést egy ilyen jellegű politikai intézkedésbe?

W. G.: – Óvatosan szeretnék fogalmazni, hogy még véletlenül se tegyek politikai kijelentéseket olyan konkrét kérdésekben, amelyekkel a Biblia maga nem foglalkozik. Úgy gondolom, hogy olykor-olykor a keresztyéneknek egyszerűen meg kell hozniuk a maguk döntéseit az adott politikai irányvonal eredményei alapján. Különböző módon értékelhetjük a világban lévő tényszerű adatokat – a különböző adópolitikák eredményeit és az ehhez hasonló dolgokat. A munkanélküliséggel kapcsolatban azonban legalább két olyan alapelv létezik, aminek szerepet kell játszania ebben. Az egyik az, hogy gondoskodnunk kell a szegényekről és a rászorulókról, hiszen a Biblia gyakran beszél a szegényekről való gondoskodás szükségességéről. Úgy gondolom, hogy a kormányzatnak legitim szerepe van abban, hogy biztonsági hálót nyújtson azoknak, akiknek valóban szükségük van élelmiszerre, ruhára és menedékre.

A bibliai tanításnak van egy másik fajsúlyos szegmense, amely a megélhetést biztosító munka fontosságát hangsúlyozza. Pál azt parancsolja, hogy saját kezünkkel dolgozzunk, a kívülállók iránt tisztességesen viselkedjünk, és ne szoruljunk rá senkire. Azt mondja: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyen! A Példabeszédek könyvében azt olvassuk, hogy „a munkás önmagáért fáradozik, mert szája kényszeríti rá”. Minél tovább folyósítják a munkanélküli segélyt, annál inkább általánossá válik az a vélekedés, hogy egyes embereknek nem kell megdolgozniuk a megélhetésükért, mondván, támogassa csak őket továbbra is a kormány. Ez megteremti a függőség kultúráját, amely egészségtelen a nemzet számára, és egészségtelen azok számára is, akik évről évre a kormányzati segélyektől függenek.

The Battle – How the Fight between Big Government and Free Enterprise Will Shape America’s Future című könyvében Arthur Brooks azt írja, hogy az embereknek nem pénzre van szükségük, hanem „kiérdemelt sikerre”. A példa, ami eszembe jut, az egyik itteni teológushallgatóval történt meg, aki elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt börtönbe került. Drogok árusítása és egyéb bűncselekmények miatt letartóztatták, káosz volt az élete. Később munkát kapott egy gyorsétteremben, és egyik nap a főnöke megdicsérte, hogy forró marad a sült krumpli. Ez a fiatalember hirtelen úgy érezte, hogy „kiérdemelte a sikert”. Vagyis valamiben jól teljesített, emiatt aztán nagyszerűen érezte magát, ez pedig arra ösztönözte, hogy még keményebben dolgozzon, és arra törekedjen, hogy több vezetői felelősséget kapjon a gyorsétteremben. Most már kitűnő tanuló a teológiai fakultáson, és már több éve sikeres keresztyén szolgálatot végez.

Tehát fel kell tennünk a fontos kérdéseket, hogy miként tudjuk növekedésre bírni a gazdaságot, hogy több munkahely álljon rendelkezésre.

R. N.: – Érthető módon manapság nagy félelem és bizonytalanság uralkodik gazdasági téren. Milyen párhuzamokkal szolgálhat a Szentírás, amelyek betekintést és útmutatást nyújthatnak erre az időszakra?

W. G.: – A keresztyéneknek emlékezniük kell arra, hogy maga Isten uralkodik a nemzetek felett. A Zsolt 22,29 szerint: „Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken.” A Zsolt 66,7 kijelenti: „…szemmel tartja a népeket…” A Zsolt 103,19: „Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik.” Dán 4,14: „Hadd tudják meg az élők, hogy az emberek királyságán a Felséges uralkodik: annak adja, akinek akarja, és a legalacsonyabb sorból is trónra emelhet valakit.” És Jób 12,23: „Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, azután elűzi őket.”

Ezek és még sok más szakasz arra emlékeztet bennünket, hogy Isten szuverén módon irányítja a történelem menetét és a nemzetek ügyeit. Fontos, hogy a keresztyének rögzítsék a szívükben, hogy Isten irányítja a történelmet, és az ő céljai megvalósulnak.

Könyvem utolsó fejezetének témája pedig az, hogy miként lehet a kormányzatok pozitív befolyásolására irányuló tevékenységet összekapcsolni az Istenbe vetett hittel és az imádsággal oly módon, hogy Isten szándékai érvényesüljenek a földi kormányzatokban. Úgy gondolom, hogy mindkét dolgot meg kell tennünk, mert Isten meghallgatja az imákat, és olyan emberek erőfeszítései és cselekedetei által is munkálkodik, akik igyekeznek jó irányban befolyásolni a mindenkori kormányzatot.

Forrás: https://www.acton.org/pub/religion-liberty/volume-21-number-2/government-gods-people