Beszélgetés Flesch Károllyal – személyes életút, a Magyarországi Keresztyén Testvérgyülekezetek története, a diszpenzacionalizmus jellegzetességei és korunk keresztyénsége
Márkus Tamás András: – Kedves Károly, olvastam a bizonyságtételét, és enyhén fejezem ki magam, ha azt mondom, kalandos életútja volt. Olvastam, hogyan élték túl édesanyjával a vészkorszak borzalmait, azt is, hogy ebben milyen „csodák” segítették Önöket. Arra kérem, hogy röviden foglalja össze a megtérése történetét. Hogyan jutott el odáig, mi vezetett ahhoz, hogy végül megtapasztalta Isten megmentő kegyelmét, az Úr Jézus Krisztusban való megváltást? Melyek voltak a személyes életében azok a kulcsmozzanatok, sarokpontok, amikor különösen is érezte – vagy utólag visszagondolva az életére, egyértelműen látja – Isten vezetését?
Flesch Károly (Carl Flesch) – Kedves András, az interneten olvasott bizonyságtételemet egy tizenkét éves gyermek szemüvegén keresztül kell olvasni. Persze sok részletet is hozzá lehetne fűzni, de az messze vezetne. Nem tudok visszaemlékezni a megtérésem napjára, csak annyit tudok mondani, hogy a bibliaolvasás volt mérvadó, az ott olvasott ótestamentumi helyek és persze annak felismerése, hogy a Megváltó itt volt mint Isten szolgája, aki emberként halt meg értem. Ha kulcsmozzanatokat kell keresni, az számtalan volt. Most majdnem kilencvenéves vagyok, és ez nagy táv. Szakmai pályafutásom is Isten vezetése alatt volt. Orvos akartam lenni, de mert apám kereskedő volt, és osztályellenség, nem vettek fel erre a szakra. Hogy mégis egyetemet végezhettem mint gyógyszerész, azt csak az évek során tudtam elfogadni és ezért hálát adni. Kulcsmozzanat volt az 1956-os menekülésem előjátéka és lefolyása, melyet, ha visszatekintek, egy utazási iroda se tudott volna úgy lebonyolítani, mint ahogy történt, pedig az idő nagyon zavaros volt. Ennek története megvan írásban. Élettársam megtalálása is egy fordulópont volt, hatvankét év házassága ennek a bizonyítéka. Három évig voltam családommal Indiában egy keresztény egyetemi klinika gyógyszerészeként. Ezt nem kerestem, de ez Isten ajándéka volt visszatekintve. A szememben nagyon fontos, hogyan hozott össze Isten olyan keresztény tanítókkal, mint például Francis Schaeffer vagy S. L. Johnson, akik irányadók voltak keresztény teológiai látásomra.
M. T. A.: – Az előbb említett, interneten is olvasható bizonyságtételében írja, hogy édesanyja találkozott egy zsidó származású messiáshívő hölggyel, név szerint bizonyos Rózsa Máriával. Ő túlélte a vészkorszakot, de elveszítette tizenhat éves fiát és öccsét. Ő hívta fel az édesanyja és az Ön figyelmét az 5Móz 28-ra. Mindezen versek tükrében hogyan értelmezhető a soa: ítéletként, próbaként vagy Isten elleni lázadásként? Hogyan lehet a nácizmus, illetve a vészkorszak mérhetetlen borzalmát, a zsidó néppel szemben elkövetett aljasságokat összeegyeztetni a szerető Isten gondviselésével? Azért kérdezem Önt erről, mert mind a származását, mind a személyes tapasztalatait, mind a keresztyén hitét tekintve érintett.
F. K.: – Kérdésed egy kényes teológiai problémát érint. A „Jóisten” kifejezést nem szeretem, mert Isten nem jó, hanem szeretet, és igazságos, és neve van. Ha’Shem, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene és Jesua atyja.
Két hete részt vettem egy előadáson, ahol a referens az antiszemitizmus történelmével foglalkozott. Idézte Mt 27,25-öt: „Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!” Az előadó és egy liberális teológus ezt a mondatot hamisításnak tartotta, mely a nyolcvan évvel később íródott evangéliumba lett betoldva. Emögött persze egyfajta bibliakritikus humanizmus gondolata áll. Ami nem illik a világnézetembe, az nem létezhet. Látásom szerint egy nép vezetői határozzák meg a nép sorsát. A főpapok és a klérus döntöttek, és ők lázították fel a népet, Pilátus volt a végrehajtó. Egy analógia: Göbbels 1942-ben Berlinben megkérdezte az összegyűlt többezres tömeget: „Akarjátok a totális háborút?” És egy torokból jött a válasz: „Igen.” Meg is kapták, amit kívántak. 5Móz 28-ra is ez alkalmazható. Isten tizennégy versben áldást ígér az engedelmes népnek, ugyanakkor ötvenhárom versben átkot mond ki Isten arra a népre – az ő népére –, akik engedetlenek. A Megváltó elvetése, megölése a világtörténelem legnagyobb bűne. A nép szétszóratása és az üldözés – minden formájában – ennek a következménye. Ha ezt egy nem zsidó mondja, akkor lázításnak vagy antiszemitizmusnak lehetne tartani. De én hiszem, hogy ez a biblikus látás. Izrael a „prototípus”, Isten választottja, és ő rajta mutatja be, hogyan fog minden néppel bánni. Meg kell említeni, hogy a holokauszt nem az első zsidóüldözés volt. A babilóniai fogság és a perzsák sok ezer zsidót húztak karóba, mert akkor még nem volt ciklongáz. Ez is az 5Móz 28 alá tartozik. A humanizmus keresztény etikával keverve nem biblikus.
M. T. A.: – Miért épp a testvérgyülekezethez csatlakoztak édesanyjával, miért nem más keresztyén közösséghez, például az egyik történelmi egyházhoz? Visszavezethető ez a történelmi protestáns egyházaknak a Horthy-rendszerben betöltött szerepére, vagy egyszerűen csak a körülmények összjátékáról van szó?
F. K.: – Itt csak a körülmények összejátszása volt az ok. Rózsa Mária, aki a „szülésznő” szerepét játszotta anyám és az én megtérésemben, a budapesti testvérgyülekezet tagja volt családjával együtt. Ezt a gyülekezetet Kiss Ferenc professzor alapította, és ennek a gyülekezetnek kb. a negyede vagy a harmada messiáshívő zsidókból állt. Ez tudomásom szerint annak idején egyedülálló volt. Itt otthon éreztük magunkat. Ha egy történelmi egyházhoz csatlakoztunk volna, akkor meg kellet volna változtatni az anyakönyvben az „izr.” hivatkozást „ref.”-re. Három évvel később lettünk a Nap utcai baptista imaházban bemerítve. Ezt az élményt sohasem fogom elfelejteni. A testvérgyülekezethez tartoztunk, de szoros kapcsolatom volt a Jó Pásztor misszióhoz, Hajós Máriához, Metzger Fricihez, Éliás Józsefhez és sok más református lelkészhez, és ezek a kapcsolatok a mai napig is fennállnak. Egy évig Szegeden voltam diák, ott a református gyülekezet diákkörében voltam közösségben. De mind a mai napig a testvérgyülekezethez tartozom nemcsak Magyarországon, de Svájcban és Indiában is. Itt volt mindig alkalmam szolgálni, anélkül, hogy teológiát végeztem volna, vagy pappá lettem volna avatva.
M. T. A.: – Ha jól olvastam (vagy jól értettem, amit olvastam), Ön disszidált az ötvenes években. Milyen szerepet töltött be a magyarországi testvérgyülekezetek életében ezek után?
F. K.: – Én 1956-ban hagytam magam mögött a magyar határt. Kapcsolatom a testvérgyülekezetekkel nem szakadt meg. Baselban telepedtem le, és itt fejeztem be az egyetemet. Néhány kisebb könyvet lefordítottam magyarra és elküldtem az Evangéliumi Kiadóhoz. Később szereztem engedélyt Francis Schaeffertől és más amerikai szerzőktől evangéliumi könyvek fordítására és kiadására. 1989 után több ízben voltam Magyarországon, gyülekezeteket látogattam, és tartottam Dömösön a Bibliacentrumban bibliaheteket. Ezeknek a kéziratai megtalálhatók a Bibliatanítás.org alatt.
M. T. A.: – Említi, hogy két legjelentősebb tanítója Berliner Hugó és Ungár Aladár volt. Ungár Aladár neve (ha jól tudom) összefonódott a magyarországi testvérgyülekezeti mozgalom kezdeteivel. Kérem, arról meséljen röviden, minek köszönhető az, hogy a többi felekezethez képest viszonylag nagy számban találtak otthonra zsidó származású emberek a testvérgyülekezeti mozgalomban. Ez a tény teológiai okokra vagy egyéb tényezőkre vezethető vissza? (Gondolok itt arra, hogy a diszpenzacionalizmusban jóval hangsúlyosabb a zsidóság, illetve a „testi” Izrael üdvtörténeti szerepe.)
F. K.: – Erre nem tudok átfogó választ adni, mert én csak a háború után csatlakoztam a testvérgyülekezethez. Hogy akkor sok zsidó tagja volt a gyülekezetnek, annak egyik oka Kiss Ferenc professzor és Berliner Hugó volt. A történelmi egyházak nagy része az Ersatztheologiet tanította. (= helyettesítés/helyettesítő teológia) Isten ígéreteit, amiket Izraelnek tett, most az egyházra vonatkoztatták, mert Isten visszavonta a nekik tett ígéreteit, mert ők elvetették Megváltójukat, és ezért átruházta azokat az egyházra. Ez halálos ördögi tanítás volt és maradt. A testvérgyülekezetek és más szabadegyházak ebben a pontban Isten hűségére hivatkoztak, ígéreteire, amiket Izraelnek tett, és melyeket soha nem vont vissza. Ez egy kulcspont, amit Isten ma a szemünk előtt, a 20. és a 21. században, a történelemben Izrael állam létrejötte által igazolt. Evvel kapcsolatban jut eszembe az anekdota Nagy Frigyesről, aki megkérdezte udvari káplánját, hogy be tudja-e bizonyítani, hogy a Biblia igaz. Amire a válasz három szóból állt: „A zsidók, őfelsége.” Gondolom, itt kell keresni az okát annak, miért voltak nagy számmal zsidók a testvérgyülekezetben. Amellett Kiss Ferenc professzor a negyvenes években is kiállt a hatóságoknál a zsidóüldözés ellen, és sokak menekülése neki köszönhető.
M. T. A.: – Ha egy rövid definíciót kellene adnia a diszpenzacionalizmusra vagy a diszpenzációs teológiára, mi lenne az? Csak hogy értsék az olvasók az ezután következő kérdéseket.
F. K.: – A diszpenzációs nézet magyar neve: „korszakos látás”. Felosztják az üdvtörténetet korszakokra: az ártatlanság korszakától kezdve a törvény korszakán keresztül az Újszövetség korszakára stb. Isten különböző korszakokban különböző módokon kommunikált az emberekkel. Ennél rövidebben nem tudom definiálni.
M. T. A.: – Mikor jelent meg igazán vagy explicit módon a magyarországi testvérmozgalomban a diszpenzációs teológia – esetleg már a kezdetektől jelen volt? Mennyire tanították tudatosan az igehirdetők, tanítók Darby üdvtörténeti modelljét, a különféle diszpenzációkról szóló nézeteit a magyarországi testvérmozgalom berkein belül? Ön hol és kitől hallott a diszpenzációs teológiáról, John Nelson Darbyról, a Dallasi Teológiai Szemináriumról (DTS)? Voltak „mesterei”, vagy önszorgalomból jutott el hozzájuk?
F. K.: – Persze itt is csak annyiban tudok választ adni, amennyire én emlékszem, és ahogy én megtapasztaltam. Ungár Aladárnak szoros kapcsolatai voltak az angliai testvérgyülekezetekkel, valószínűleg az evangéliumi könyvesboltján keresztül. Jól beszélt angolul, ő fordította az 1945–48-as években az angol és amerikai látogatókat és igehirdetőket, például James Stewartot. Ő tartott az Ó utcában sorozatokat az üdvtörténetről. Tőle ismertem meg a korszakos látást. Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy Ungár Aladár nekem apám helyett apám volt, akit nagyon szerettem és tiszteltem, lelkigondozóm is volt élete végéig. Hogy a korszakos üdvtörténeti látáson kívül van más teológiai látás is, azt nem említette, valószínűleg ő se ismert mást. Egyszer egy zsidó testvérem úgy beszélt a korszakos látásról, hogy aki ezt nem így látja, az korlátolt. Ezt a szeretett testvért még halálos ágyán, a János kórházban meglátogathattam egy budapesti látogatásom során. Ezt azért említem, mert ezen látható, mennyire mély gyökerei voltak a diszpenzacionalista üdvtörténeti látásnak annak idején a testvérgyülekezetekben. Ami az igehirdetéseket illeti, azokon sohase szivárgott át „a tanítás”. Én csak mint fiatalember ismerkedtem meg szélesebb üdvtörténeti látással itt Nyugaton. Itt voltak mestereim, akiket már említettem, és későbbi ismereteimet vittem vissza Budapestre, Dömösre. A testvérgyülekezeti „mozgalomról” nem tudok felvilágosítást adni, és a mai helyzetről se tudok mit mondani. A DTS-t csak egyszer látogattam meg Dallasban egy ottani volt professzor kíséretében. Egy ideig járt nekem a Bibliotheca Sacra, a DTS periodikája.
M. T. A.: – Az evangéliumi keresztyénségen belül alapvetően két modell terjedt el – és mind a mai napig ez a kettő a legáltalánosabb: a reformált szövetségteológia (ami elsősorban Kálvinra, Heinrich Bullingerre és az ő szellemi örököseikre vezethető vissza), valamint a diszpenzacionalizmus. Miért tartja a diszpenzacionalista modellt meggyőzőbbnek, kielégítőbbnek, biblikusabbnak, mint az üdvtörténet szövetségteológiai megközelítését? Már ha annak tartja.
F. K.: – A diszpenzacionalista modellt nem tartom kielégítőbbnek, mint a szövetségi modellt. Fontosnak tartom, hogy egy helyi gyülekezet tagjainak – akármilyen egyházban vagy szabadegyházban – legyen üdvtörténeti látásuk, amikor a Bibliát olvassák vagy tanulmányozzák. Ez a talaj, amit szem előtt kell tartani. Különben fragmentált az, amit az Ó- és az Újtestamentumban olvasunk. Fontos ismerni a kontinuitást és a diszkontinuitást és a szövetségek egymáshoz való viszonyát. Ha valakinek nincs átfogó bibliaismerete, illetve üdvtörténeti látása, akkor homokra épít. A diszpenzacionalizmus a kétezer éves egyháztörténelemben csak a 20. század elején jelent meg John Nelson Darbyval és a Scofield-Biblia lábjegyzeteiben. A Scofield-jegyzetek minden újabb kiadásnál korrigálva lettek, mert a nézetek részben tarthatatlanok voltak. L. S. Chafer, a DTS alapítója – mely Amerika legnagyobb teológiai iskolája – nagy tanító volt, de ami az ótestamentumi hívők üdvösségét illeti, zavaros nézetei voltak. Amit én személyesen mindig hangsúlyoztam a szövetségi teológiánál: Isten minden szövetségét Izraellel kötötte. Más nemzetekkel nem kötött szövetséget. Persze az első szövetség az Atya, a Fiú és a Szent Szellem közötti szövetség volt a teremtés előtt. Isten csak a szövetségek révén közli magát az emberekkel. Meg kell talán említeni, hogy van egy mozgalom, mely át akarja hidalni a diszpenzacionalista és a szövetségi teológiát: progressive dispensationalismnek nevezik. Robert L. Saucy foglalkozott ezzel. A modell Izraelről és Izrael jövőjéről, illetve az egyházhoz fűződő viszonyáról szól.
M. T. A.: – Szövetségteológusok korábban (ma már nem igazán) gyakran megfogalmazták azt a vádat a diszpenzacionalizmussal szemben, hogy mivel az az egyes diszpenzációkat egyfajta tesztkorszakoknak tekinti, tulajdonképpen a cselekedetek általi üdvösséget tanítja. Fel szokták hozni bizonyítékként a magyarázatos Scofield-Bibliát is, hiszen annak első kiadásában vannak olyan félreérthető utalások, mintha a Sínai-szövetségkötés során a zsidók a törvény teljesítése által juthattak volna üdvösségre – mintha lett volna olyan kor, ahol nem Krisztusra nézve, egyedül kegyelemből lehetett volna elnyerni az örök életet. Lewis Sperry Chafernél is találkozhatunk hasonlóan kétértelmű kijelentésekkel. Ön mit válaszolna erre?
F. K.: – A vád, hogy a diszpenzacionalista nézet szerint az ótestamentumi hívők a törvény cselekedeteinek betartásával jutnak üdvösségre, nem igazolható. A korszakok váltása mindig annak volt a következménye, hogy az ember csődöt mondott, és Isten új feltételeket adott az emberiségnek. A félreértés valószínűleg Chafer és Scofield egyes zavaros kijelentéseire vezethető vissza.
M. T. A.: – Ha fel kellene sorolni a szövetségteológia és a diszpenzacionalizmus kialakulásának, történetének legfontosabb neveit, képviselőit, emblematikus alakjait (esetleg hitvallási dokumentumait), kiket nevezne meg név szerint?
F. K.: – Nem foglalkoztam szisztematikusan egyháztörténelemmel, de a fontosabb személyeket fel tudom sorolni. Diszpenzacionalista részről John Nelson Darby (1800-1882), James H. Brookes (1830-1897), William Eugene Blackstone (1841-1935) C.I. Scofield (1843-1921), Lewis Sperry Chafer (1871-1952), H. A. Ironside (1876-1951), John F. Walwoord (1910-2002), J. Dwight Pentecost (1915-2014), Charles Caldwell Ryrie (1925-2016), a szövetségteológia kapcsán pedig Zacharias Ursinus (1534-1583), Caspar Olevianus (1536-1587), Robert Rollock (1555-1599), William Perkins (1558-1602), William Ames (1576-1633), Johannes Cocceius (1603-1669), Hermann Witsius (1636-1708), Charles Hodge (1797-1878) nevét muszáj megemlíteni.
M. T. A.: – Ha valaki megkérdezné Önt – aki jól ismeri mind a szövetségteológia, mind a diszpenzacionalizmus üdvtörténeti modelljét –, hogy hogyan nyertek üdvösséget az ószövetségi szentek (a törvény előtt és a törvény időszakában), mit válaszolna?
F. K.: – Az ószövetségi szentek Ábrahám hite által nyertek üdvösséget, úgy, mint az újszövetségi szentek. Az izraeliták nem a törvény betartása által jutottak üdvösségre, hanem a jövendő Megváltóban, a Messiásban való reménység lett nekik előlegként jóváírva. A legjobb példa: a Zsidókhoz írt levél ad felvilágosítást a 3Móz 9 és 16 összehasonlításában. Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. A vörös fonál a Bibliában a vérvonal az első embertől a Jelenések Isten Bárányáig.
M. T. A.: – Egy helyen azt írja, hogy a diszpenzacionalisták rendszerint „kálminiánusok”. Mit értsünk e sajátos szóalkotás alatt?
F. K.: – A kálminiánus szóalkotás a kálvinizmusból és az arminianizmusból. Azokra illik ez a szó, akik a két nézet összeegyeztetésével kísérleteznek.
M. T. A.: – Mennyire egyezik a John Nelson Darby által kidolgozott diszpenzacionalista modell és a mai mainstreamdiszpenzacionalizmus ? Mennyiben módosították későbbi diszpenzacionalisták Darby elképzeléseit, meglátásait?
– Azt hiszem, hogy az eszkatológiai látásban a diszpenzacionalistáknál különböző nézetek vannak. Különösen, ami az elragadtatást illeti. A Bibliai Panoráma, mely a magyar könyvpiacon is kapható, tipikus diszpenzacionalista ábrázolás: az „előelragadtatás” tana. Érdekes, hogy például a Trinity Evangelical Divinity School három professzora egy kötetben adta ki különböző nézeteit Three Views on the Rapture címmel: pretrib, midseventieth week és posttrib – nehéz ezeket magyarra lefordítani, mert a magyar nyelvtudásom idővel kissé elsorvadt.
M. T. A.: – Voltak olyan pontok, amelyekben nem értett egyet a magyarországi testvérgyülekezetek tanításával? Melyek voltak ezek?
F. K.: – Amint említettem, fiatalkoromban, amíg Budapesten éltem, nem volt más ismeretem, és nem voltam elég kritikus. Csak annyit tudok, hogy a testvérgyülekezetek aranykora 1945 és kb. a hatvanas évek közé esik. Kiss Ferenc, Ungár Aladár, Berliner Hugó halála vetett véget az aranykornak. Tudom, hogy egyes testvérgyülekezetek például Debrecenben zavaros, szűkkeblű nézeteket kezdtek vallani, ami miatt szakadások álltak be. Persze ezekről én csak hallottam vagy levelekből értesültem, ezért ezekről nem tudok felvilágosítást adni. Tudni kell, hogy a testvérgyülekezetek darbysta irányzata – a „zárt gyülekezetek” –, azt hiszem, Magyarországon nem létezett. Ezekre jellemző volt a törvényeskedő zártság, innen volt a nevük. A magyarországi testvérgyülekezetek nyitott gyülekezetek voltak.
M. T. A.: – Én magam azt tapasztaltam (lehet, hogy tévedek), hogy a magyarországi testvérmozgalom kevésbé tudatosan, kevésbé szisztematikusan képviselte a diszpenzacionalizmust (ma sem túl markánsan), mint mondjuk most a Hit Gyülekezete, amelynek kiadója diszpenzacionalista alapműveket kezdett megjelentetni (pl. John Walvoord műveit a próféciákkal kapcsolatban). Ön hogy látja ezt? Mi lehet ennek az oka?
F. K.: – Nem tudok felvilágosítást adni a testvérgyülekezetek mai helyzetéről, mit tanítanak, vagy tanítanak-e egyáltalán, mint annak idején Ungár Aladár. A Hit Gyülekezetét én nem éltem meg. Hogy Walvoord könyveit és eszkatológiai nézetét képviselik, azon nem csodálkozom. Walvoord Chafer utódja volt a DTS-en.
M. T. A.: – Ön is úgy véli, hogy a szövetségteológusoknak és a diszpenzacionalistáknak össze kell fogniuk a liberális-progresszív teológia elleni harcban?
F. K.: – A két különböző látást a bibliahű grammatikális-történelmi teológia keretén belül kell látni. A liberális bibliakritikus teológia kiöli a hitet a népből. Ez az egyik oka a templomok sorozatos bezárásának, legalábbis itt Nyugaton. Nem kérdés, ennek a liberális teológiának közösen kell ellenállniuk a korszakos és a szövetségi teológusoknak, apologetikai érveléssel. Itt szellemi harcról van szó, amire az Úr szava illik: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.” (Mt 10,28)
M. T. A.: – Térjünk át a jelenkorra: hogyan jellemezné korunk keresztyénségét? Milyen kísértéseket vagy tendenciózus hibákat, tévedéseket, „csúszós lejtőket” lát, amelyek különösen veszélyesek Krisztus és az apostolok tanítására, valamint az egyház integritására nézve? Ön Svájcban él, tehát testközelből látja a fősodratú nyugati protestáns egyházak lejtmenetét. Hogyan lehetne gátat szabni annak, hogy a magyarországi egyházak is lekövessék nyugati testvérközösségeik amortizációs „modelljét”?
F. K.: – Én nem nevezném a tendenciát és a csúszós lejtőt kisértésnek, inkább kihívásnak. A hanyatlásnak külső és belső okai vannak. A külső ok az istentelenség terjedése a világban, az antikrisztusi szellem, mely mind több teret nyer a politikában, a kultúrában, a gazdasági életben stb. A bűn mindig létezett, de nem volt mindig elfogadott a társadalom részéről. Ma minden perverzió normálisnak tekinthető, elfogadott, és ha a bűnt nevén nevezzük, akkor pert lehet ellenünk indítani lázítás miatt. Vannak politikusok, akik szeretnék kitörölni Isten nevét a svájci alkotmányból. Az egyházakon és gyülekezeteken belüli hanyatlás oka a liberális teológia, ahol a bűn, a megváltásés más bibliai fogalmak alig fordulnak elő az igehirdetésben, vagy más neveket adnak nekik. A templomok kiürülnek, Baselban több katolikus és református templomot bezártak vagy kulturális célokra, színházként vagy koncertekre használnak. Ez, azt hiszem, egész Nyugat-Európára érvényes. Gátat szabni nem lehet, ahogy te magadat kifejezted, de fékezni igen. Ez szellemi harc, amit harcolni kell ott, ahol állunk, imádságban és az ige hirdetésében.
M. T. A.: – Ha személyes tanácsokat adhatna egy korban fiatalabb és hitben „újszülött” keresztyén testvérnek, mi lenne az?
F. K.: – Nekem megadta az Úr, hogy újjászületésemtől a mai napig mindig voltak vezetőim, guruim, akiknek a lábnyomában jártam. Akik magukról azt mondhatták, mint Pál apostol: kövessetek engem, ahogy én követem Krisztust. Akik józan és etikailag tiszta életet éltek és tanítottak. Ezért kell imádkozni és vigyázni, hogy kinek a lábnyomába lépünk.
M. T. A.: – Köszönöm a beszélgetést!