9
nov
2022

Mit tehetnek a lelkészek a politikai megosztottság ellen?

Közelednek a félidős választások. Az évnek ez az időszaka sok lelkipásztorban szorongást és félelmet kelt. Egy lelkipásztor nemrég azt mesélte, hogy egy gyülekezeti tag azzal kereste meg őt, hogy el kell mennie a gyülekezetből, mert más politikai nézeteket vall. Hallottam egy másik történetet egy presbiterekből álló csoportról, amely a kulturális jelenségek kezelésének módját illetően volt megosztott. És hallottam egy történetet egy másik lelkipásztorról is, aki azért hagyta ott gyülekezetét, mert egyszerűen elviselhetetlenné vált számára a politikai megosztottság.

Sokan közülünk ismernek hasonló történeteket. A „politikai járvány” az elmúlt hat évben egyedülálló módon sújtotta az egyházat. Egy nemrégiben készült Lifeway-felmérés szerint a lelkészek hatvanhárom százaléka számára gyakran nyomasztó a stressz, és az egyik leggyakoribb stresszforrás épp a politikai megosztottság. Hogyan kezeljük ezt? Íme négy tanács útmutatóul:

 

1. Emlékeztessük a keresztyéneket elsődleges identitásukra!

A legfontosabb dolog, amit a gyülekezeti vezetők tehetnek, hogy emlékeztetik az embereket arra, hogy elsősorban Jézus és az ő egyháza iránt tartoznak hűséggel. Emlékeztetnünk kell a keresztyéneket arra, hogy hitünk alapjában véve politikai természetű, ezért nem zárkózhatunk el a közügyektől, de pártkatonák sem lehetünk.

Közhelyszámba megy mostanság, hogy Jézus nem politikai üzenettel jött el ebbe a világba. A jól ismert szöveg így hangzik: Bár Izrael azt várta, hogy harcos király érkezik fehér lovon, hogy megdöntse a római államhatalmat, ő ehelyett a szívükről szóló lelki üzenetet hirdette. Jézus egyszerűen csak arra vágyik, hogy kapcsolatban legyünk vele. A probléma az, hogy ez féligazság.

Eljövetelekor Jézus politikai bejelentést tett. Ezért feszítették keresztre (Mk 1,15; 15,2.26). Jézus királyként jött, emiatt van egy uralkodónk, akinek hűséggel tartozunk. Sokan azt gondolják, hogy a „Jézus a király” megvallás csupán annyit jelent, hogy „ő az életem Ura”. Elfelejtjük, hogy Jézus több ennél: ő a királyok királya – király a világ összes politikai megosztottsága felett.

A keresztyének számára a Jézus iránti lojalitás kell az első legyen – ezt semmi sem utasíthatja maga mögé. A világ minden tájáról származó követőinek városához és királyságához tartozunk, amelyet ő maga alapított és kormányoz. Politikai értelemben a legtöbb, amit egy gyülekezetvezető hétről hétre megtehet, hogy emlékezteti az embereket arra, hogy Jézus a Király.

 

2. Tegyük őket tanítvánnyá a politika területén is!

A ránk bízottaknak szüksége van azonban a politikával kapcsolatos tanításra is. Ez talán sokkolóan hathat. Nem azt kellene tennünk, hogy a politikát mint olyat leépítjük gyülekezeteinkben? Egyesek talán azt mondják: „Pontosan ez a probléma. Jobban kell összpontosítanunk az evangéliumra! Többet kell tanítanunk arról az egységről, amelyre Isten elhívott minket.”

Bennem ugyanakkor az a kérdés merül fel, hogy vajon nem annak köszönthető-e az emberek közötti megosztottság a politikai kérdéseket illetően, hogy elhanyagoltuk az azzal kapcsolatos tanítást, hogy hogyan is kellene lefolytatni a politikai kérdéseket érintő vitákat. Megkérdeztem néhány lelkipásztort, akinek ez problémát okozott a gyülekezetében, hogy utólag visszagondolva mit csináltak volna másképp. Nagyjából ugyanazt mondták: azt kívánták, bárcsak korábban tanítványozhatták volna az embereket a személyes beszélgetések során! Megemlítették azt is, hogy a béke megőrzése érdekében szándékosan figyelmen kívül hagytak bizonyos megjegyzéseket. Nem akartak darázsfészekbe nyúlni.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az embereket – akár tetszik, akár nem – valaki tanítványozni fogja. Ha mi nem foglalkozunk a politikával, mások fognak. A kábeltelevíziós hírcsatornák és a tágabb kultúra a düh politikájára trenírozza az embereket. A lelkipásztoroknak készen kell állniuk arra, hogy pozitív irányba tereljék a beszélgetéseket, megkérdőjelezzék a forrásokat, és – amennyiben szükséges – megcáfolják az emberek téves elképzeléseit. A Szentírás szerint a lelkipásztoroknak józanságra, mértékletességre és feddhetetlen beszédre kell tanítaniuk a rájuk bízott népet (Fil 4,5; Tit 2,2.8). Ez nemcsak életünk politikával kapcsolatos szegmensére vonatkozik, de arra is. Ha az adott helyzetben – amikor aktuális – nem foglalkozunk ezzel a témával, akkor az később gyakran még megosztóbb módon kerül elő.

 

3. Fontos a nyugalmat árasztó jelenlét!

Vezethetjük a gyülekezeti tagokat oly módon is, hogy nyugodtnak mutatkozunk a felháborodás és harag viharos tengerén. A gyülekezeti kultúra általában leköveti a lelkipásztorok magatartását. Az egyik legfontosabb dolog, amit egy lelkipásztor tehet, hogy a politikai káosz közepette Krisztus-központú, nyugodt, békés, higgadt és szilárd személyiségként van jelen. Legyen a lelkész vidám és bátorító ember a sötétség és a tüzes nyílzápor közepette. Válassza meg gondosan a szavait, és ha hibázik, ne legyen rest bocsánatot kérni.

Gyakran arra van szüksége a közzöségünknek, hogy példát mutassunk nekik abban is, hogy néz ki korunk problémáiban higgadt módon eligazodni. Foglalkoznunk kell a szószéken is közügyekkel, hogy megmutassuk, mi az ezekhez való helyes viszonyulás. Amikor Jézustól megkérdezték, hogy kell-e a császárnak adót fizetni, amely politikailag motivált kérdés volt, ő nem kerülte meg a kérdést, nem kezdett félrebeszélni. Még csak nem is kezdte kritizálni a Heródes-pártiakat vagy a farizeusokat. Egyszerűen csak válaszolt a kérdésükre, megerősítve, hogy Isten az abszolút hatalom, így a császár szuverenitása Isten szuverenitása alá tartozik (Mt 22,15–22).

 

4. Azokban a kérdésekben, amelyekben a Biblia egyértelmű, mi is legyünk azok!

Végül a gyülekezeti vezetőknek világosan kell fogalmazniuk azokban a kérdésekben, amelyekben maga a Biblia is egyértelmű, és hallgatniuk kell akkor, amikor nem az. A Biblia politikai értelmezése meglehetősen problémás. A keresztyének között azért lehet véleménykülönbség a politikai kérdéseket illetően, mert úgy tűnik, maga a Biblia is eltérő impulzusokat közvetít.

A Biblia nem szakpolitikai kézikönyv, hanem történet. Egész egyszerűen emiatt nincs konkrét, részletes válasz sok kérdésünkre: Hogyan közelítsenek a keresztyének a kormányzati rendszerekhez? Hogyan kellene kinéznie a költségvetésnek? Hogyan kezelje egy nemzet a bevándorlást? Egyes történetekből látszólag egyféle következtetést lehet levonni, bizonyos parancsok viszont más irányba mutatnak.

A bibliai szöveg értelmezőinek sok buktatóval kell szembenézniük, és könnyű saját előítéleteinket beleolvasni a szövegbe: anakronisztikusnak lenni és az ókori politikai rendszerből önkéntelenül is áttérni a modern rendszerre. Korántsem olyan könnyű különbséget tenni az Ószövetség és az Újszövetség politikai viszonyai között. Könnyen lehet, hogy a politikát illetően csak a számunkra szimpatikus bibliai gondolatokat fogadjuk el, míg az összes többit szétcincáljuk.

Egy lelkész elmesélte nekem, hogy egy kongresszusi képviselő egyszer megkérdezte Mark Dever washingtoni lelkipásztort, hogyan szavazzon egy adott költségvetési kérdésben. Dever azt mondta a lelkésznek, hogy bár határozott véleménye van a kérdésről, a Biblia mégsem ad erről egyértelmű útmutatást. Ezért egyszerűen csak azt mondta: „Imádkozni fogok önért!” Azaz lelkipásztori hatáskörben csak olyan ügyekben akar megszólalni, amelyekben a Szentírás egyértelmű iránymutatást ad.

A gyülekezeti vezetők jelentik az első védvonalat a politika terén való tanítványozásban. Ugyan a kultúra is szeretné kiképezni a ránk bízottakat, az egyháznak mégis az a feladata, hogy olyan alternatív társadalom legyen, amely újfajta életmódot képvisel. Ha állhatatosak vagyunk a hitben, ez is része lesz nyilvános tanúságtételünknek. Az általunk tanúsított egység akár még azt is üzenheti a világnak: „Nézzétek, milyen szeretettel vannak egymás iránt!” (Vö. Jn 13,35.)

 

Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/article/political-division/

A szerző: Patrick Schreiner a Missouri állambeli Kansas Cityben található Midwestern Baptista Teológiai Szeminárium Újszövetség tanára

3 válasz

  1. Szilágyi József

    József Attila: A Dunánál (részlet)
    .
    „… Én dolgozni akarok. Elegendő
    harc, hogy a multat be kell vallani.
    A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
    egymást ölelik lágy hullámai.
    A harcot, amelyet őseink vivtak,
    békévé oldja az emlékezés
    s rendezni végre közös dolgainkat,
    ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

  2. Szilágyi József

    Köszönjük a közzétételt; fontos írás, nálunk is aktuális (sajnos).
    Kívánok elöljáróinknak, lelki vezetőinknek felülről való bölcsességet, tűrést, ehhez a „darázsfészekhez” (is); és hozzánk, vezetettekhez is.
    .
    „Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben.
    Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.”
    (Efézus 4:2-3)

Hozzászólás írása