Brueggemann banánhéjon

Walter Brueggemann számomra „három T-betűs” személyiség: tanár, teológus és tudós is egyben. Olyasvalaki, aki mind a háromban jónak számít, és aki hatalmas életművel, számos fajsúlyos teológiai szakkönyvvel, szakcikkel, megszólalással rendelkezik. Nincs is annál nagyobb fájdalom, mint amikor egy ilyen kaliberű ember megcsúszik egy banánhéjon…

Nem szeretnék udvariatlan lenni Brueggemannal, mitöbb készségesen elismerem, sehol sem állok hozzá képest. Szeretem őt olvasni, munkássága rengeteg komoly értéket hordoz számomra. Sok gondolkodnivalót adott, több bibliai részletet tudott új fényben megmutatni nekem, amiből komoly megértések fakadtak. Nagy kortyokban ittam az ószövetségi teológia könyvéből, amely a tanúskodás koncepciója mentén végigmagyarázza a szöveget – olyan meglátásokkal tarkítva, melyek mélyen beindítottak a lelkemben bizonyos folyamatokat. A zsoltárokról szóló vékonyka kötetét annyira kedvelem, hogy egész tanulmányt építettem köré, amely a Theológiai Szemle című folyóiratban meg is jelent.

Csak azt próbálom világossá tenni az olvasó számára, hogy én kedvelem Walter Brueggemannt, nem fűződik semmiféle érdekem ahhoz, hogy rosszakat írjak róla, nincs negatív elfogultságom vagy durva előítéletem vele szemben, hogy bírálat alá vonjam. Amiért ezt most kissé kelletlenül mégis megteszem, az egy olyan írás és állásfoglalás, amit a közelmúltban publikált, és amelyben érzésem szerint túllépett egy határon, amikor a homoszexuális életforma egyházi elfogadása mellett tört lándzsát. Talán ő se tudja miért?

 

Ami a téma és ami nem az

Mindennapos tapasztalatom, ha a homoszexualitás és a Biblia témáját szóba hozom, a beszélgetés pillanatok alatt eljut a közismert toposzokhoz. Olyan megállapításokra gondolok, miszerint Jézus nem mondott semmi konkrétan elutasító dolgot a homoszexualitásról, egyébként meg nekünk szeretnünk kell a melegeket és nem kényszeríthetjük rá keresztényként a többségi társadalomra a bibliai erkölcseinket.

Mielőtt tehát egy ilyesféle zűrzavar kibontakozna, engedjen meg az olvasó néhány rövid kijelentést, hogy ezeket a szálakat tisztán és világosan a helyükre tegyem. Az egyértelműség kedvéért ezt a szakaszt most pontokba szedem:

(1) Jómagam annak a pártját fogom, hogy szeressük a meleg embereket, örömmel üdvözöljük őket a gyülekezeteinkben – éppen olyan örömmel, mint bárki mást, aki bejön az ajtón. Egészen biztos, hogy az egyháznak bőven van mit korrigálnia ezen a téren. A homoszexuálisok sajnos sok esetben inkább érezhetik az undort, a viszolygást, az elzárkózást, mintsem az ilyen értelmű elfogadást – erre pedig a keresztényeknek szerintem semmiféle mentségük nincs. Más dolog azonban szeretni egy embert és legitimálni azt az életformát, amit követ.

(2) Jézus valóban nem mondott semmi explicit dolgot a homoszexualitásról. A kérdés azonban nemcsak az, mit mondott Jézus: az egész Szentírás szemléletmódját kell átgondolnunk, amivel Jézus kijelentései nyilvánvalóan összhangban állnak. Legalábbis így tűnik logikusnak: nem igazán hihető, hogy a Biblia mindenhol elzárkózó módon beszél a meleg életformáról – miközben Jézus kifejezetten inkluzív és támogató hangot üt meg. Ha így lenne, Krisztus pont azzal a szent szöveggel kerülne szembe, amit egész életében szenvedélyesen hirdetett. Ennek pedig semmi értelme. Jézus hallgatása mögött ezért sokkal plauzibilisebb azt feltételezni, hogy nem akarta korrigálni a Biblia már meglévő, általános nézeteit ebben a kérdésben – vagyis mondjuk ki az egyértelműt: hallgatása legitimálta az ószövetségi kijelentéseket.

(3) Végül szeretném kifejezni, hogy eszem ágában sincs a többségi társadalomra rákényszeríteni a bibliai erkölcsöket. Szubjektív véleményem az, ha az egyház ilyesmit tesz, komoly és súlyos hibát követ el. Természetesen örülnék annak, ha egyre többen és többen érdekeltek lennének a jézusi etika követésében, de ezt nem szabad és nem is lehet (állami) kényszerekkel kicsikarni. Ilyesféle meggyőződésre az embernek magában kell eljutnia – Isten hozzá lehajló kegyelmétől és invitáló jóindulatától meggyőzve.

A fenti három pont egy dologban közös: egyikről sem szól ez az írás. Amiről innentől kezdve kritikusan gondolkodom, az kifejezetten a homoszexualitáshoz való hozzáállás – ahogyan Walter Brueggemann meglátásai, valamint a Biblia azt bemutatja.

 

A kikerülés koncepciója

Nyilvánvaló ostobaság lenne azt mondani Brueggemannról, hogy nem ismeri jól a Bibliát. Komoly tudósról van szó, aki nemcsak azt tudja, hol és milyen versek mit írnak a homoszexualitásról, hanem az értelmezésük is világos számára. Ez éppen a cikkéből derül ki, amikor összegyűjti a kérdéses textusokat, aztán beismerően így fogalmaz: „nem lehet megkerülni őket és nincs bennük kétértelműség.” Ezek után igencsak érdekesnek tűnik, hogy a szerinte megkerülhetetlen és egyértelmű bibliai részeket mégis kikerülni óhajtja, miközben igyekszik a mondanivalójukat életlenné tenni.

A korrektség kedvéért nézzük meg röviden az erre szolgáló koncepciót, melyben véleményem szerint egyébként számos komoly gondolat is van.

Bruggemann teológiája abból a kétségkívül reális képből táplálkozik, hogy bár a Szentírás egésze maga egy hatalmas Tanúskodás (melyet Isten ihletett), valójában többféle hang szólal meg benne, s így érdemes egyfajta „tanúskodás-csomagként” látni magunk előtt. Az olvasó néha bizony tapasztal ebben a sokféleségben egyfajta feszültséget, és olyan is előfordul, amikor egy később megszólaló hang mintegy felülírja a korábban megszólaló hang által elmondottakat.

Brueggemann erre több illusztrációt is hoz. Nyissuk ki például a Szentírást az 5Móz 23,1-nél: azt fogjuk olvasni, hogy Izrael népének nem lehet tagja olyan, aki az eunuchok közé tartozik (herélt), ám a később keletkezett ézsaiási korpuszban már azt találjuk, hogy Isten a heréltek felé is inkluzív módon közelít és invitálja őket a nép soraiba (Ézs 56,3-8). Ehhez hasonló az a kétségkívül paradigmaváltásnak is nevezhető epizód, amikor Péter apostollal közli Isten, hogy a pogányokat sem szabad többé tisztátalannak tartani (ApCsel 10,15). „Figyelemre méltó ez a pillanat Péter és az egyház életében, mert világossá teszi, hogy a Krisztus által megszabott társadalmi rend túlmutat a régi kizárólagosságra építő gondolkodás szigorúságán.” – mondja Brueggemann.

Mindezek és az ehhez hasonló passzusok alapján Brueggemann a szövegek kétféle típusáról beszél. Szerinte vannak a „szigorúság szövegeinek” nevezhető szakaszok, melyek tipikusan egy régebbi, szűkebb és behatárolóbb szemlélet talaján állva szövegesültek – ezekkel aztán a Biblia tanúskodás-csomagjában szinte polemikusan szembefeszülnek, mély ellentmondásban állnak a „befogadás szövegei”, amelyek inkluzívak és bizonyos értelemben a kört tágítóak.

Azt hiszem amiről eddig Brueggemann ír, az minden bibliaolvasó ember számára könnyen detektálható jelenség, és valóban érezhető egyfajta tendencia, ami az ószövetségi-exkluzívabb szemléletből kiindulva egy egyre táguló perspektíva felé mutat. Igen, talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a szigorúságtól haladunk egy befogadóbb attitűd felé.

De mi köze ennek a homoszexualitáshoz? Brueggemann szerint azért tűnik úgy, hogy a Szentírás „egyféle hangon” beszél az LMBTQ személyeket érintő kérdésekről (vagyis a szigorúság szövegeinek hangtónusában), mert a hangoskodók csak az ilyen hangvételű szövegcsoportokat veszik figyelembe a Szentírás értelmezésekor és mellőzik az olyan textusokat, melyek egyfajta ellenpozíciót kínálnak, vagyis a „befogadás szövegei” kategória alá tartoznak. A Biblia komoly értelmezése azonban nem engedi meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk a befogadás szövegeit – a melegek esetében sem.

 

…és akkor jött a banánhéj

Elismerem, eddig a pontig tulajdonképpen nem látok igazán kivetnivalót Walter Brueggemann teológiai eszmefuttatásában. Legyen neki igaza: tegyük a mérleg egyik serpenyőjébe a „szigorúság szövegeit”, vagyis azokat a textusokat, melyek a homoszexualitás kapcsán elzárkozó és elutasító hangnemben szólalnak meg. Konkrétan mely igeszakaszokat tehetjük a másik serpenyőbe? Milyen bibliai mondatokban ismerhetjük fel, hogy a „befogadás szövegeihez” tartoznak, mert kifejezetten korrigálják a szigorúság szövegeit és inkluzív módon említik a homoszexualitást? Mi áll tehát a másik serpenyőben?

Nos, pofonegyszerű a válasz: egyáltalán semmi sem.

Feltűnő Brueggemann írásában, hogy míg a cikk legelején szépen csokorba gyűjti a meleg életformát elítélő textusokat, egyetlenegy olyan igeverset sem képes felmutatni, melyet a mérleg másik serpenyőjébe tehetünk. Ehelyett négy pontban teoretikus fejtegetésekbe – értsd: maszatolásba – kezd arról, hogy minden értelmező a saját élettapasztalatán keresztül szűri meg a bibliai szöveg értelmezését; hogy a kontextus milyen fontos egy-egy narratíva helyes hermeneutikájának feltárásában; hogy Izrael mennyire nehezen jutott el arra a pontra, mely nyitottá tette a tőlük eltérő emberek (vagyis a pogányok) befogadására. Utóbbi kapcsán Brueggemann úgy fogalmaz, hogy a más típusú emberek között „bizonyosan ott vannak az LMBTQ személyek, akik könnyedén megsértik a konformitás és az egyformaság régi kánonjait”. Pedig az LMBTQ emberekkel is ugyanaz lenne a teendőnk, mint a zsidóknak volt a pogányokkal: bármekkora kihívás, be kellene fogadnunk őket.

Végül Brueggemann pontosan ezt csinálja, amikor olyanokat ír, miszerint eljött az idő az egyházban, hogy felismerjük: az LMBTQ emberek nem jelentenek elbírhatatlan veszélyt számunkra, és egy melegnek „nem kell feladnia a másságát ahhoz, hogy teljes mértékben a közösséghez tartozzon”. Utóbbi gondolatot szeretném most felhangosítani, mert stílusosan szólva, ez Brueggemann igazi coming-out-ja. Határozottan nem annyiról van szó, hogy szeressük a meleg embereket (amiről korábban már tettem említést). Az elfogadás itt a megélt, gyakorolt, homoszexuális életforma probléma nélküli elfogadását jelenti – mégpedig úgy, hogy a mérleg serpenyője ebben a kérdésben látványosan üres.

Őszintén feltettem magamban a kérdést: hogyan lehet az, hogy egy Brueggemann kaliberű teológus nem veszi észre a nyilvánvalót? Miért nem észleli, hogy az általa felállított két kategóriát illetően csak az egyik oldalra lehet konkrét szövegeket társítani, míg a másik oldalon semmi sincs?

Nos, a számomra legnagyobb csalódást okozó válasz erre az, amit írása végén Brueggemann fejteget. Véleménye szerint ugyanis ahol a Biblia maga ellentmond az evangélium hangjának (a Jó Hírnek) – ahogy ezt szerinte teszi a szigorúság szövegeiben –, ott az ilyen bibliai textusokat az evangéliumra való tekintettel egyszerűen „túlhaladottnak kell tekinteni”. Szimplán megfogalmazva tehát annyi az alapelv, hogy a szigorúság szövegeit ilyen esetekben mellőzzük a befogadás szövegeinek javára. Az evangélium hangja felülírja az ószövetségi hangokat – és ha ez előfordul, hát akkor utóbbit végső soron felejtsük el. Mondja mindezt az Ószövetség egyik kvalifikált professzora, aki ideje és szakmai munkássága nagy részét nem az evangélium, hanem az ószövetségi szövegkorpusz fölött görnyedve töltötte! Bocsánatot kérek a faragatlanságomért, de kibújt belőlem a háborgó énem, és valami ilyesmit mondott: „Szörnyű ekkora butaságot olvasni egy ilyen okos embertől!” Tudom, sarkos és kemény vagyok, akár a kád széle.

 

Korszellem vagy Szentszellem?

Az ilyesféle éles fogalmazást a legtöbben tiszteletlenségnek tartják, pedig manapság a tisztánlátás csaknem egyetlen jól forgatható eszköze. Én sem tiszteletlen akarok lenni, viszont szeretnék tisztán fogalmazni. Természetesen az olvasónak szíve joga eldönteni, hogy a most következő gondolatokkal mihez kezd – én azonban egyfajta belső kényszert érzek arra, hogy szavakba öntsem őket.

A kristálytiszta valóság az, hogy a Bibliának egyetlen pozitív kijelentése sincs a homoszexualitásról. Ha összeszednénk azokat a mondatokat, ahol ez a téma egyáltalán explicit módon előkerül, valószínűleg egy A4-es lap két oldalára ráférnének a szóban forgó szövegek. Nem tudom ez rossz hír vagy jó, de biztosan letagadhatatlan: minden egyes megállapítás negatív. Ha legalább csak egyetlen egy passzív, távolságtartó, közömbös gondolat lenne! De nem, még ennyi sincs, egy sincs, amely valamiféle ici-pici mozgásteret hagyna az olvasónak a „másféle értelmezéshez”.

Tudom, hogy ez szörnyen hangzik egy átlagos mai ember fülének. Most én leszek a fundamentalista gonosztevő, a rém, aki előugrott egy sötét sarokból és rákiabált a jóindulatú, befogadásra kész emberekre. Mondhatjuk erre azt, hogy nem értjük Isten miért ilyen kategorikus elutasítással viseltetik a másság felé (őszintén szólva ez nekem is rágós kérdés!). Mondhatjuk azt, hogy emiatt elvetjük az egész Bibliát, és többé nem tekintjük Istentől ihletettnek. Mondhatjuk azt is, hogy ezeket a verseket csupán emberi okoskodásnak véljük a Szentírás többi szegmenséhez képest – egyfajta részleges ihletettségben bízva.

De azt nem mondhatjuk, hogy bármilyen módon is befogadó lenne a szöveg a homoszexualitás kapcsán. Ez az ajtó nincs nyitva, soha nem is volt és soha nem is lesz. Valószínűleg Brueggemann is érezhette ezt, ezért az általa említett példák teljesen hamisak és okafogyottak. Csak egyet nézzünk meg!

Igaz, hogy a zsidóság egy erősen bezárkózásra hajlamos szubkultúra volt az Ószövetségben, mely kiválasztottság-tudatára hivatkozva szinte izolálódott az ókori világban és csak esetlenül tartott fent kapcsolatot más népekkel. S az is igaz, hogy az Újszövetség teológiája ajtót nyitott a pogányok felé, ezzel hosszú görcsöket feloldva, és megtanítva a zsidóknak, hogy az üdvösség nem kizárólagosan az övék.

Ám az egyikből a másikba történő lassú átmenetnek számos lenyomata olvasható a szövegben. Sőt, ha valakiben van kitartás, szinte lépésről-lépésre áttekintheti, hogy ez az ajtó hogyan nyílt egyre szélesebbre és szélesebbre a Genezistől kezdve az apostoli missziókig. Mitöbb, Ábrahám elhívástörténeténél azt is látjuk, hogy Istennek eredetileg is ez volt az elképzelése: széles ajtót nyitni az összes nép felé.

Ilyen útbejárásnak még a halvány nyomát sem találni a homoszexualitás kérdésében. Szó sincs arról, hogy a Biblia éreztetné Isten eltökéltségét és nyitottságát ebben a témában. Hogy felvázolna nekünk egy ívet, ami egy szigorú exkluzivitástól a kibontakozó inkluzivitás felé mutat. Hogy éreztetné annak a hangulatát, miszerint Isten eredeti terve a melegség szép lassú elfogadtatása volt az emberiséggel. Tudom, hogy sokan ezt eiszegetálják bele a Bibliába, pedig nincs ott semmi ilyesmi. Illetve, Brueggemann szóhasználatával élve, itt csak a szigorúság szövegei vannak. Egy pillanatra sem emlékeztet a homoszexualitás helyzete a „zsidóktól az összes nemzetig” elnevezésű teológiai paradigmaváltásra.

Sajnálom, hogy Brueggemann ilyen következtetésre jutott, mert ehhez még a saját maga által kialakított koncepció sem kínált elegendő alapot. Bárdolatlannak tűnő felszólítás, de őszinte: szerintem ilyen helyzetben döntenünk kell arról, vajon a korszellem vagy a Szentszellem a fontosabb? Mert a végső kérdés igazból nem az, hogy a Biblia mit szól a homoszexualitáshoz, hanem az, hogy mi mit szólunk a Bibliához. Megdöbbentő és elkeserítő, amikor egy zseniális ószövetséges professzor azt szólja, amit most Brueggemann. Rosszul esik ilyen cikket írnom róla, melyet ő valószínűleg a szigorúság szövegének tartana, miközben szívesebben körmölnék egy befogadó-jellegű szöveget a számára. Nagyon remélem, lesz még rá alkalmam!