2
jún
2022

Kevin DeYoung: Mi is az a teológiai liberalizmus?

A liberalizmus egyszerre hagyomány – amely abból a 18. század végi protestáns próbálkozásból ered, amely megkísérelte átalakítani a hagyományos keresztyén tanítást a modern tudás és értékek fényében – és sokféle irányzatot magában foglaló, de jól beazonosítható teológiai megközelítésmód.

Mint minden izmust, a liberalizmust sem könnyű besorolni. Gary Dorrien The Making of American Liberal Theology (Az amerikai liberális teológia kialakulása) címet viselő, háromkötetes nagyszabású műve mindazonáltal koherens képet ad egy olyan mozgalomról, amelyet ismert hermeneutikai és szociológiai modellek jellemeztek. Még ha az ember maga el is kerülné a liberális teológiát, akkor is bölcs dolog legalább valamennyire ismerni egy olyan mozgalmat, amely az elmúlt kétszáz évben mégis sokakra gyakorolt jelentős hatást.

Az alábbiakban a liberalizmus hét jellemzője következik, amelyet Dorrien trilógiájának első kötetéből válogattunk össze. A címszavak tőlem, az idézetek viszont az említett műből származnak.

1. Az igazi vallás nem külső tekintélyen alapul.

„A liberális teológia eszméje közel három évszázada létezik. Lényegében azt az elképzelést jelenti, hogy a keresztyén teológiát jogosan lehet keresztyénnek nevezni anélkül is, hogy külső külső tekintélyen alapulna. A 18. század óta a liberális keresztyén gondolkodók amellett érveltek, hogy a vallásnak modernnek és haladónak kell lennie, és a keresztyénség üzenetét a modern tudás és tapasztalat felől kell értelmezni.” (xii)

Mi több, Dorrien elismeri, hogy ez a fajta irányváltás újdonságnak számított az egyház történetében.

„A modern kort megelőzően a keresztyén teológia minden irányzata a tekintély mint olyan keretrendszerén belül volt értelmezhető: tekintélyre épült. Minden premodern keresztyén teológia a tekintélyen alapuló ortodoxia igényével lépett fel. Még a modern előtti keresztyénség talaján szárba szökkent misztikus és mitopoétikus teológiák is magától értetődőnek vették, hogy a Szentírás tévedhetetlen kijelentés, és azt is, hogy a teológia dolga e kinyilatkoztatás kifejtése.

Átvéve katolikus ellenfeleik skolasztikus módszereit, a 17. században a protestáns teológusok skolasztikus pontossággal formalizálták ezeket a téziseket. Nem véletlen, hogy a felvilágosodást megelőző vallásháborúk korát az ortodoxia koraként is emlegetik.

A református és a lutheri ortodoxia tehát még inkább megerősítette azt a reformátori elvet, hogy a Szentírás a hit egyetlen, hiba nélküli és elégséges szabálya, és azt tanította, hogy a Szentírás mindenben, amit állít, egyszersmind szigorúan tévedhetetlen is.” (xv)

Megjegyzendő, hogy Dorrien nem hiszi, hogy a tévedhetetlenség princetoni vívmány volna.

2. A keresztyénség a társadalmi megújulás mozgalma.

„A teológiai liberalizmus egyik legkifejezőbb meghatározását 1949-ben adta egyik nagy hatású, kései képviselője, Daniel Day Williams: »’Liberális teológia’ alatt a modern protestantizmus azon mozgalmát értem, amely a 19. század folyamán megpróbálta szerves egységbe hozni a keresztyén gondolkodást az evolúciós világnézettel, a társadalmi újjáépítés mozgalmaival és egy ’jobb világról’ szóló, a közgondolkodást uraló eszme elvárásaival. A keresztyén hitnek az a formája, amelyben a prófétai-progresszív történelemfilozófia Isten országa földi eljövetelének reménységében csúcsosodik ki.«” (xiv) 

3. A keresztyénségnek hitelesnek és relevánsnak kell lennie.

„A liberális teológia legfontosabb jellemzője, hogy nyitott a modern intellektuális kutatás, különösen a természet- és társadalomtudományok ítéletei iránt; elkötelezett az emberi értelem és a tapasztalat tekintélye mellett; erkölcsös életmódként tekint a keresztyénségre; előnyben részesíti az engesztelés erkölcsi példaként való értelmezéseit; és elkötelezett amellett, hogy a keresztyénség hiteles és társadalmilag releváns legyen a modern ember számára.” (xxiii)

4. Az igazságot csak változó szimbólumokon és formákon keresztül lehet megismerni.

„Bushnell nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a kinyilatkoztatás igazságaival kapcsolatos »minden nehézségünk és vitánk« alapvetően arra vezethető vissza, hogy figyelmen kívül hagytuk azt, amit már tudtunk, nevezetesen, hogy ezek az igazságok jelképek és szimbólumok által fejezhetők ki. Szerinte e probléma nem kifejezetten az amerikai teológiára jellemző, »szinte egyetemesnek tekinthető bűn, amely megfertőzi az emberiség erkölcsi és szellemi kérdésekkel kapcsolatos érvelését«. Szerte a világon mindenki úgy tekintett az igazságaikat kifejező szimbólumokra, mintha azok maguk az igazságok volnának.” (151)

5. A teológiai vita a nyelvről szól, nem az igazságról.

„Bushnell különböző tanbeli kérdéseket vitatott meg ellenfeleivel, mindenkor azt állítva, hogy nézeteltéréseik a nyelvhasználatról, nem pedig a hit hiányáról szólnak: »Minden feltételezett eretnekségem e nagy témákkal kapcsolatban a spekulációk megfékezéséből és bizonyos konstruktív ítéleteknek vagy a priori érveknek a visszautasításából fakad. Ezek lényege, hogy úgy állítanak be kizárólag analógiaként használható kifejezéseket és csak szimbólumként értelmezhető – és így értelmezve valóban alapvető – misztériumokat, mintha azok valamiféle mélyebb bölcsességet és egzaktabb igazságot állítanának annál, mint amit ki szeretnének fejezni.” (151–152)

6. Mindaddig, amíg találkozhatunk Jézussal a Szentírás lapjain, nem tekinthetünk döntő kérdésként a bibliai tények és események történelmi pontosságára.

„Bushnell figyelmeztet, hogy a Szentírás hűséges olvasója nem köteles elfogadni az evangéliumi elbeszélés történelmi hitelességét, »mintha az Jézus életének mikéntjét és tényeit közölné velünk«. Pontosan ez volt a lényeg: »Mi a szimbólumokra csak szimbólumként tekintünk, igyekezve feltárni a bennük rejlő, illetve általuk bemutatott szükségszerű igazságokat: az isteni kiválóság és szépség transzcendens, csodálatosan magától értetődő valóságát.« Bushnell szerint bár a bibliai elbeszélés – eltekintve sarkalatos formátumának rendkívüli jellegétől – nem túl impozáns, minél többet tanulmányozzuk Jézus alakját, »azt a képet, amely a maga tiszta fényében ragyog ránk«, annál tisztábban látjuk minden igazság forrását és fényét: »Jézust, az isteni Igét, aki Istentől jött, hogy testtélétele által egy legyen közülünk, és Isten és az üdvösség közvetítője legyen az emberi nem számára.«” (399)

7. Az igaz vallás nem a Krisztusról szóló tantételek összessége, hanem a krisztusi út.

„Krisztus igéje nem tan vagy perdöntő érv, hanem az önmagát hitelesítő élet: erkölcsileg megújító szellemi erő, amely Krisztus Lelke által lehet a miénk. A bushnelliánusok mentorukon túllépve Krisztus emberségét hangsúlyozták, Munger és Gladden a Jézus személyére vonatkozó állítások tekintélye fölé helyezték tanítását. Akárhogy is, mindkét esetben az igazi vallás erőforrásának tekintett, magát hitelesítő erkölcsi kép volt az irányadó. Az igaz vallás Krisztus útja.” (399–400)

Dorrien megjegyzi, hogy a vallásnak ez az értelmezése a történelmi ortodoxia felfogásától való eltérést jelentette.

„A hagyományos protestáns ortodoxia Krisztus helyettes bűnhődését állítja a keresztyénség középpontjába: engesztelő áldozatként tekint Krisztus halálára, amely helyettesítő módon elégítette ki az isteni igazságosság megtorló követeléseit.” (400)

A liberalizmus új, progresszív vallása egészen másként értelmezte a keresztyénséget.

„Beecher[1] életének végére Munger[2] és Gladden[3] számára már szinte közhely volt az az állítás, hogy a keresztyénség lényegében életmód, nem pedig tanítás.” (405)

Következtetés

A liberalizmus nem szitokszó, amellyel dobálózni kellene. Nem más, mint a keresztyénség egy sokszínű, mégis jól beazonosítható megközelítésmódja, amely jelentősen eltér a történelmi ortodoxiától, pláne az evangelikalizmustól és a fundamentalizmustól. A liberálisok úgy gondolják, hogy relevánssá, hitelessé, hasznossá és emberibbé teszik a keresztyénséget.

A J. Gresham Machen[4] nyomdokain járó evangelikálok viszont úgy gondolják, hogy a liberálisok mással vannak elfoglalva: valamivel, ami nem nevezhető keresztyénségnek. Ez volt a választóvonal egy évszázaddal ezelőtt, és ez a törésvonal továbbra is fennáll.

 

Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/blogs/kevin-deyoung/seven-characteristics-of-liberal-theology/

Fordította: Márkus Tamás András, református lelkész

Hivatkozások:

[1] Henry Ward Beecher (1813- 1887), amerikai kongregacionalista lelkész, társadalmi reformer és szónok. Különösen is Isten szeretetét hangsúlyozta. Keresztyén evolucionistaként a szociáldarwinizmus elkötelezett támogatójának számított, valamint támogatta a rabszolgaság eltörlésére irányuló kísérleteket.

[2] Theodore Thornton Munger (1830-1910), amerikai kongregacionalista lelkész, teológus és író. Munger a teista evolúció híve volt.

[3] Washington Gladden (1836-1918), vezető amerikai kongregacionalista lelkész, a „social gospel” mozgalom korai vezetője.

[4] John Gresham Machen (1881-1937), amerikai presbiteriánus teológus, Újszövetség-tudós és pedagógus. A Princeton Seminary Újszövetség-professzora 1906 és 1929 között, ugyanitt az egyre inkább terjedő liberális-modernista teológia elleni konzervatív szembenállás vezéralakja. A liberalizálódó Princeton ortodoxabb alternatívájaként megalapította a Westminster Theological Seminary-t. Mivel az Északi Presbiteriánus Egyház elutasította a Westminsteri Hitvalláshoz való hűség kikényszerítésére irányuló konzervatív törekvéseket, Machen kivezette a konzervatívok egy kis csoportját az egyházból, akik aztán megalapították az Ortodox Presbiteriánus Egyházat. Nagyhatású és magyarul is megjelent művének címe: Keresztyénség és liberalizmus.

Hozzászólás írása