Így hódítaná meg a hazai egyházakat a genderideológia
Búvópatakként terjed az LMBTQ- és genderideológia a magyar protestáns felekezetekben is. A folyamatot aggodalommal figyelő lelkészek szerint az elfogadás és a szeretet köntösében megjelenő progresszív teológia térhódítása nemzetközi minta alapján történik, minden felekezetet érint és alapjaiban veszélyezteti a keresztény gyülekezetek jövőjét.
„Ha a leghangosabban és legtisztábban vallom is Isten igazságának minden részletét, kivéve azt az egyetlen kis pontot, amelyet a világ és az ördög éppen támad, akkor nem vallom meg Krisztust, bármily bátran is állok ki a kereszténység mellett.”
Luther Márton
Több ezren aláírták már azt a november elején evangélikus lelkészek és gyülekezeti tagok által kiadott állásfoglalást, melyben egyértelművé tették, hogy hitük szerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán alapuló szövetség, hogy Isten férfivá és nővé teremtette az embert, és ezen kívül „nincs más teremtésrend” (lásd: www.novemberiallasfoglalas.hu). Kijelentik, hogy a Biblia alapján a homoszexualitás bűn. Nem a bűnös személyét utasítják el, hanem a bűnös cselekedeteket (a bűn típusától függetlenül), és az egyház vezetőitől is azt várják hívő emberekként, hogy a „Szentírással összhangban szólaljanak meg”.
A nyilatkozatnak nagy jelentősége van, hiszen egyre hangosabbak azok az irányzatok a kereszténységen belül is, melyek nem tekintik a Biblia szövegét megkérdőjelezhetetlen alapnak. Hazánkban is hamar megérkezett a „Novemberi állásfoglalásra” adott válasz, mégpedig a progresszív keresztény vonaltól, amit Magyarországon – többek között – a római katolikus Perintfalvi Rita és egy volt református egyháztag, Monostori Tibor képviselnek. Monostori egyértelműen felszólítja a különböző felekezetekhez tartozó papokat és lelkipásztorokat, hogy „kezdjék el megáldani az LMBTQ emberek szeretetkapcsolatát”, vagyis a melegházasságok elfogadására és szentesítésére buzdít.
A szeretetre hivatkozik, illetve arra, hogy tévedés azt gondolni, hogy „bármely korhoz kötött bármely vallásos nézet- és szabályrendszer az egyedüli, örök, tévedhetetlen igazságot tükrözheti és megváltoztathatatlan”. Nem kevesebbet állít ezzel, mint hogy koronként, kultúránként újra lehet, sőt kell értelmezni Isten igéjét. Hiába jelenti ki világosan az Írás mind az Ó-, mind az Újszövetségben, hogy a homoszexuális kapcsolat bűn, ha a jelenlegi társadalmi folyamatok, változó felfogások ennek felülírását követelik meg – véli Monostori Tibor. A posztmodern, relativizáló, a Bibliában kapott kijelentés tértől és időtől független szellemiségét és igazságát elvitató teológiai irányzat nyugaton nyíltan, Magyarországon búvópatakként aknázza alá mindazt, amit hitről, erkölcsről, Isten beszédéről gondolunk.
Szabados Ádám evangéliumi teológus a vita kapcsán egy írásában kiemelte: „sokkal egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van” – fogalmazott.
FELPUHÍTOTT KÖZHANGULAT
„Évek óta olyan aggasztó tendenciákat látunk a nyugati evangélikus egyházakban és más protestáns felekezetekben is, amelyek egyenesen szembemennek azzal, amit a Szentírás tanít a férfi és női mivoltunkról, illetve a családról. Azt tapasztaljuk, hogy ezek a tanítások a magyarországi protestánsok között is táptalajra találtak, még ha legtöbbször nem is fogalmazódnak meg nyíltan. Lelkészekkel, gyülekezeti tagokkal beszélgetve egyre határozottabban merült fel az az igény, hogy szükség van egy ilyen állásfoglalásra” – mondta el a Heteknek Kiss Máté evangélikus lelkész, a dokumentum egyik szerzője.
Mint hangsúlyozta, fontosnak tartja ugyan, hogy a kormány napirendre tűzte a gyermekvédelem ügyét az erről szóló törvénnyel, illetve a népszavazással, aggályaikat ettől függetlenül fogalmazták meg, elsősorban a saját felekezetük védelmében. Örömmel fogadták, hogy több más felekezetből is sokan aláírták az állásfoglalást, ami azt is mutatja, hogy máshol is terjed a bibliai kinyilatkoztatással nyíltan szemben álló progresszív teológia. Ugyanakkor – jegyezte meg – felekezetük hivatalos weboldala, az evangelikus.hu egyelőre nem hozta le az állásfoglalást.
Márkus Tamás református lelkész, az Evangelikál Csoport Egyesület vezetője szerint nemzetközi és hazai szinten is voltak már fontos állásfoglalások, nem véletlenül, hiszen népegyházakban „forrong a hívő nép”, azonban a vezetők sok esetben még nem ismerték fel, vagy nem akarták egyelőre felismerni (tisztelet a kivételnek), hogy mekkora a baj. „Ugyanaz a folyamat érhető tetten a hazai protestáns közösségekben is, mint amit láthattunk a skót reformátusoknál, a német protestáns egyházban vagy az amerikai presbiteriánusoknál. Sehol nem az történt, hogy fölállt harminc egyháztag vagy lelkipásztor azzal, hogy mi támogatjuk a melegházasságot. Ha megtörténne ez a színvallás, akkor egyértelmű lenne a helyzet, és az ennek nyomán történő esetleges szakadásokkal a felekezetek megújulhatnának. A progresszív teológiát képviselő lelkészek azonban bent akarnak maradni a felekezetükben – amiben nyilván egzisztenciális szempontok is szerepet játszanak – és meghatározó erőt akarnak képviselni. Ezért folyamatosan puhítják a teológiai közhangulatot, hogy a felekezetük szellemi irányvonala lassan az ő nézeteikhez idomuljon” – magyarázta a lelkész, hozzátéve, hogy ehhez megvannak az állandó, szinte „fénymásolt” kommunikációs eszközök is: „A szexuáletika nem vízválasztó”; „Kezdeményezzünk párbeszédet”; „Hallgassuk meg a másik felet” stb.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
