Kevin DeYoung: Egyfajta teológiai „idegpróba” – Ha megváltoztatjuk a szexualitással kapcsolatos nézeteinket, biztos, hogy meg fogjuk változtatni egyéb nézeteinket is

Olyan időket élünk, amikor Nyugaton a bibliai szexuáletikát sokan nemcsak elavultnak vagy korszerűtlennek, hanem rosszindulatú módon egyenesen károsnak is tartják. Finnországban például egy evangélikus lelkészt és egy finn parlamenti képviselőt „gyűlöletbeszéddel” vádolnak, amiért 2004-ben megírtak és kiadtak egy olyan könyvecskét, amely a szexről és a házasságról szóló alapvető keresztyén teológiát magyarázza, különösen is azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, és a szexuális érintkezésnek csak e házassági szövetség keretein belül van helye. Amikor arra a következtetésre jutnak, hogy az azonosneműek közötti szexuális érintkezés bűnös dolog – amely meggyőződést egészen a közelmúltig mindenkor és mindenhol vallották az egyháztörténelem folyamán, és amely a nyugati világon kívül még mindig gyakorlatilag minden keresztyén által közösen vallott általános meggyőződésnek tekinthető –, sokszorosára nő a nyomásgyakorlás, hogy feladják e meggyőződésüket.

A legtöbbünk számára ez a nyomás (egyelőre) nem pénzbírságokról vagy börtönbüntetésről szól, de a nyomásgyakorlás valós, és a mértéke csak tovább fog nőni. Egyesek számára ez azon őszinte igyekezetükből fakad majd, hogy megideologizálják saját szexuális vágyaikat, vagy megerősítsék az életükben azokat, akik komoly küzdelmeket folytatnak a szexualitás terén. Mások számára ez a kényszer formális és külső lesz, az iskolai végzettségre vagy a karrierépítésre irányuló vágyuk felől érkezik majd. Sokak számára sokkal hétköznapibb módon, de nem kevésbé erőteljesen fog megnyilvánulni: nyomást fogunk érezni a család, a barátok és a kortárscsoportok részéről, vagy az az általános kulturális elvárás nehezedik majd ránk, hogy jó és normális emberek nem hihetik el azokat a dolgokat, amelyeket kétezer éve hisz az egyház.

A keresztyén ember számára nagy kísértés, hogy meggyőzze magát arról, hogy viszonylag jelentéktelen dolog a homoszexualitással kapcsolatos nézeteinek megváltoztatása, mintha csak új álláspontra helyezkedne Krisztus ezeréves királyságával kapcsolatban, vagy úgy döntene, hogy vasárnaponként nyugodtan étkezhet házon kívül, étteremben is. Pedig a szexuális bűn sohasem tekinthető adiaphoronnak, közömbös dolognak, tehát olyan kérdésnek, amely felől szabadon dönthetnénk, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk, mint például az étkezési törvényeket vagy az ünnepnapokat (Róm 14,1–15,7). Éppen ellenkezőleg, a szexuális jellegű erkölcstelenség pontosan az a típusú bűn, amely azokat jellemzi, akik „nem örökölhetik Isten országát” (1Kor 6,9–10; Gal 5,19–21). Az Újszövetségben legalább nyolc bűnlista található (Mk 7,21–22; Róm 1,24–31; 13,13; 1Kor 6,9–10; Gal 5,19–21; Kol 3,5–9; 1Tim 1,9–10; Jel 21,8), és a szexuális erkölcstelenség mindegyikben szerepel, általában többször is, gyakran a lista legelején. Aligha találhatnánk még egy olyan bűnt, amelyet ilyen gyakran, ennyire egyöntetűen és nyomatékosan ítélnek el az Újszövetségben. A szexuális jellegű erkölcstelenség mindig is lakmuszpapírként szolgált arra nézve, hogy komolyan vesszük-e Isten igéjét. Ahogy Doug Moo, a Wheaton College professzora is rámutat: „Pál korában – csakúgy, mint napjainkban – a szex az élet olyan területe volt, ahol a bibliai normák különösen keményen ütköztek a korabeli erkölcsökkel.” (Douglas J. Moo:A Theology of Paul and His Letters. The Gift of the New Realm in Christ. Zondervan Academic, Grand Rapids, 2021.[Biblical Theology of the New Testament.] 631. o.)

A legtöbb keresztyén szolgáló és a legtöbb keresztyén vezető nem fogja azonnal megváltoztatni szexuáletikával kapcsolatos meggyőződését. Az önfeladás folyamata általában egy bizonyos, ma már előre megjósolható sémát követ: először azt halljuk, hogy milyen bonyolult a kérdés, és több időre van szükség a tanulmányozásához, aztán jön az intellektuális agnoszticizmus és a bizonytalanság fázisa: hogy akkor most hogyan tovább, majd következik a homoszexuális viselkedés teljes elfogadása, végül pedig azok visszatérő szidalmazása, akik nem voltak hajlandók elfogadni az új erkölcsöt.

Az biztos, hogy vannak olyan konzervatív keresztyének is, akiknek helyes ugyan a szexuáletikával kapcsolatos álláspontja , de sok más dologban téves nézeteket vallanak. A szexualitással kapcsolatos ortodox nézet melletti kiállás nem feltétlenül jelent elégséges alapot a tanbeli hűséghez. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy annak mégiscsak elengedhetetlen alapját képezi. Hogy hogyan gondolkodik valaki a szexualitásról és a házasságról, az általában sokat elárul arról, hogy mit képvisel az illető más területeken. Vajon hány olyan, e kérdésben nyitottabb és megengedőbb álláspontot elfoglaló egyházi közösség és egyházi vezető van, aki egyszersmind a bibliai tévedhetetlenség és a helyettes bűnhődés élharcosa is? Vajon hányan védelmezik közülük a szoteriológiai kizárólagosságot és a pokol örökké tartó, tudatos szenvedésként értelmezett valóságát? Vagy ha csak a református teológiai hagyományra gondolunk, vajon hány szivárványos zászlót lengető keresztyén hirdeti egyszersmind a kiválasztással, az elvettetéssel és a korlátozott engeszteléssel kapcsolatos szigorú tanításokat is? Lehet, hogy ugyanazon contra mundum, világgal szembeni impulzusra van szükség ahhoz, hogy megerősítsük az egyház házassággal kapcsolatos történelmi álláspontját, mint amelyet a hit egyéb sarkos és (gyakran) népszerűtlen tanításainak a hirdetése megkíván tőlünk?

Van neve az ellentétes irányú impulzusnak is: liberalizmusnak hívják. A fogalmat nem szitokszóként használom, hanem úgy, mint amely egy jól ismert teológiai hagyományt jelöl, mégpedig Gary Dorrien (1952 –) liberális keresztyén tudós szerint azt, hogy „a vallásnak modernnek és progresszívnek kell lennie, és a keresztyén üzenetet a modern tudás és tapasztalat fényében kell értelmezni” (Gary Dorrien: The Making of American Liberal Theology. Imagining Progressive Religion, 1805–1900. Westminster John Knox Press, Louisville, 2001.). A liberálisok úgy vélik, hogy relevánssá, hitelessé, hasznossá és humánusabbá tehetik a keresztyénséget. A J. Gresham Machen nyomdokain járó evangéliumi keresztyének viszont úgy gondolják, hogy a liberálisok tevékenysége mindennek nevezhető, csak keresztyénségnek nem. Ez volt a választóvonal egy évszázaddal ezelőtt is, és ez a megosztottság – amely ma a szexuáletika területén nyilvánul meg a legegyértelműbben – még mindig fennáll.

***

Kevin DeYoung a Christ Covenant Church (PCA) vezető lelkésze Matthewsban, Észak-Karolina államban, illetve a Reformed Theological Seminary (Charlotte) rendszeres teológiai tanszékének docense

Forrás: https://wng.org/opinions/a-theological-stress-test-1639142848