7
jún
2019

Egy evangelikál csecsemő-keresztelő válaszai református szempontból (1.rész)

A beszélgetés apropóját egy, a közelmúltban megrendezett vita adta.

Rózsahegyi Barnabás vagyok, nős, három gyermek édesapja. Mind a három gyermekemet csecsemő korukban megkeresztelték, mert fontos volt számomra, hogy egyházam, a Magyarországi Református Egyház tanítása szerint járjak el. A vitán elhangzottak azonban kétségeket ébresztettek bennem, hogy biblikus-e a jelenlegi csecsemő-keresztelési gyakorlat.

E témával kapcsolatban ültünk le beszélgetni barátommal, Márkus Tamás András református lelkésszel. A beszélgetés során olyan kérdéseket is feltettem, melyeket dr.Tatai István hatvani református lelkész korábbi tanulmányaiban olvastam.

Az interjú kivonatát több részletben adjuk közre.

Rózsahegyi Barnabás: Hadd tegyek fel először egy általános kérdést: hívő keresztség vagy csecsemő-keresztség? Miért van az, hogy vannak egyházak, amelyek az előbbit, és vannak, amelyek az utóbbit preferálják?

Márkus Tamás András: A kérdést sokan teszik fel így, de a megfogalmazott szembeállítás téves. A reformátusok (és az evangélikusok is) a hívő keresztségben hisznek. Minden református ember hisz a hívő keresztségben. A református egyházban keresztelnek felnőtt, hívő személyeket. Nagyon is gyakran. És nem csak megkeresztelik, hanem csak úgy keresztelik meg őket, ha előbb megvallják a hitüket, a bizonyítékát annak, hogy bűnbánatra jutottak, és hisznek Jézus Krisztus nevében.

Egyébként mind a két szövetségben, az Ószövetségben és az Újban egyértelmű bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogyan vették felnőtt emberek a szövetség jelét. Tudjuk, hogy a szövetségtől idegenek (tehát a nem zsidók), a pogányok hogyan lettek a szövetség tagjai, hogy hogyan “tértek be” a judaizmusba. Körül kellett metélkedniük. Mikor kellett körülmetélkedniük? Csakis egy hitvallás után. Hitvallást kellett tenniük. Mai napig így tér be valaki a judaizmusba. Ehhez hasonló feljegyzéseink vannak az Újszövetségből arra vonatkozóan, hogyan keresztelkedtek meg felnőttek: hitük megvallására hívták őket, aztán részesültek a keresztségben. Viszont akik felnőttként hitvallástétel után betértek, azok gyermekeinek ki lehetett szolgáltatni a szövetség jelét. Mi úgy gondoljuk, hogy ez érvényes az Újszövetségre is.

R. B.: És a nők? Rúth is betért a zsidóságba. Nőknek nem kellett körülmetélkedniük. 

M.T.A.: A mai gyakorlat szerint a judaizmusba betérni akaró nőnek is el kell mennie a mikvébe, azaz el kell mennie  egy direkt erre a célra kialakított fürdőbe, ott meg kell mosakodnia, hogy rituálisan megtisztuljon a bűneiből. De minden felnőttnek, legyen  férfi vagy nő, hitvallást kell tennie, tehát ki kell jelenenie, hogy kötelezőnek tartja magára nézve a zsidóság parancsolatainak szigorú betartását. Nagyon szigorú követelmenyéi vannak ennek. Rúthnál a zsidó néppel, és a nép Istenével való teljes azonosulás volt.

De a Jézus korabeli gyakorlat is hasonló. Szűcs Ferenc református teológus kiválóan rámutat arra, hogy nagyon fontos ebből a szempontból az ún. prozelita keresztség, amelyről a Talmud is ír. Maguk a zsidók is gyakorolták a keresztséget, amíg a keresztyénség el nem terjedt, éppen azokkal kapcsolatban, akik a pogánysából tértek be, illetve tértek át zsidó hitre. Nem csak a nőknek, hanem a férfiaknak is meg kellett fürödniük a körülmetélkedésük előtt, rituálisan meg kellett tisztulniuk. Sőt, ezt nem csak felnőtt nőkön és férfiakon, hanem a gyermekeiken is végrehajtották. „Ez azért lényeges” – írja Szűcs -, “mert csak a férfiakat metélték körül, de az egész család, tehát a szövetségbe bekerülő egész család, részesült ebben a prozelita keresztségben.”  

R. B.: Az Újszövetség hogyan vélekedik, mit tanít a gyermekkeresztségről?

M.T.A.: Itt nem csak azt kell megnéznünk, hogy mit tanít az Újszövetség a gyermekkeresztségről, hanem azt, hogy mit tanít az egész Biblia erről a kérdésről – nem csak explicite, hanem implicite is. Számunkra nem csak az Újszövetség, hanem az Ószövetség is iránymutató. Az egész Biblia alapján tájékozódunk. Talán a legfontosabb tény, hogy az Újszövetség nem tiltja sehol sem. Egyetlen egy olyan passzust sem találunk, ahol Jézus, vagy az apostolok leírnák, hogy csecsemőt/gyereket nem lehet megkeresztelni.

R.B.: Miért tették a csecsemő-keresztséget a VI. században császári parancsra kötelezővé, illetve milyen bizonyítékaink vannak a Krisztus utáni 1-3 évszázadból arra vonatkozóan, hogy gyakorolták a csecsemő-keresztséget a kereresztyén egyházban?

M.T.A.: A téma szempontjából a kérdés akkor lenne releváns, ha bizonyítható lenne, hogy a császári parancs miatt terjedt el a csecsemőkeresztség. Éppen az ellenkezőjére van bizonyíték: jóval korábban már egy teljesen általános egyházi gyakorlat volt a hívő szülők gyermekeinek a megkeresztelése. Vannak a Kr.u. 3. század előttről egyértelmű bizonyítékaink (konkrétan hét db. említést találunk a 3. századból), de ezeket jellemezően a két oldal eltérőképpen értelmezi. A csecsemő-keresztséget elutasítók próbálják ezek hitelességét megingatni, a csecsemő-keresztelők pedig arra mutatnak rá, hogy ezek valós és hiteles bizonyítékok. A legfontosabbak: Tertullianus (160-225), Római Hippolytos (170-235), Origenész (Kr. u. 184-253), Cyprianus (Kr.u. 210-258). Ők mind említést tesznek a csecsemő-keresztelés gyakorlatáról. Origenész azt írja, hogy már az apostolok is kereszteltek csecsemőket. Sőt, ő éppen azzal kapcsolatban írja ezt, mert némelyek, bizonyos kortársai elkezdték negligálni ezt a gyakorlatot. 

A Római Hippolytusnak tulajdonított, 215. tájára keltezett Traditio Apostolica (Apostoli Hagyomány) egyértelmű bizonyíték amellett, hogy a gyerekkeresztséget gyakorolták a korai egyházban. A következőket olvashatjuk ebben a műben: “Először a gyerekeket kereszteljétek meg. Amelyik tud válaszolni, válaszoljon ő maga. Amelyik nem tud válaszolni, a helyett válaszoljanak a szülei, vagy valaki más a családjukból.” Persze azok, akik ellenzik a csecsemő-keresztéséget, megkérdőjelezik e mű hitelességét, vagy pedig arra hivatkoznak, hogy Hippolytus egy sor olyan dolgot ír le követendő gyakorlatként, amit ma biztos nem fogadnánk el annak.

Tertullianus, aki a legkorábban élt, ugyan nem tartja túl hasznosnak, de érdekes módon általános gyakorlatként utal rá, és semmiképp sem tiltja. Azt írja, hogy a keresztszülők/szülők, ha meghalnak, nem képesek a gyerek keresztyén nevelésére vonatkozó ígéreteiket betartani, továbbá a keresztség “hatását” kár lenne egy, a konkrét bűnökben még nem gázoló csecsemőre elpazarolni. 

Két nagyon fontos tényre kell felhívni vele kapcsolatban a figyelmet, amit érdekes módon a csecsemő-keresztséget ellenzők nem szeretnek megemlíteni. Tertullianus úgy gondolta, hogy a keresztséget jobb kitolni mindaddig, amíg valaki meg nem házasodik, vagy el nem éri a 30 éves kort. Nyilvánvalóan azért, mert a házasság időpontjáig a szexuális bűnökkel kapcsolatos kísértések intenzívebben jelentkezhetnek. A második tulajdonképpen ehhez kapcsolódik: úgy gondolta, hogy a keresztség után elkövetett halálos bűnre nincs bocsánat. Ha ezeket tekintetbe vesszük, érthető, miért javasolta, hogy tolják ki minél későbbre a vízkeresztség időpontját. Ezek az értelmezések vezettek oda, hogy sokan haláluk előtt keresztelkedtek meg, hiszen azután már, mivel nem élnek, nem képesek bűnöket elkövetni. 

Később megjelent egy másik értelmezési tendencia is, ami Ágoston érveléséhez köthető, aki szerint a keresztség lemossa az eredendő bűnt. Ebből kiindulva a magas csecsemő-halandóság miatt minél hamarabb megkeresztelték a csecsemőket. A Katolikus Egyház keresztség-értelmezését Ágoston felfogása alakította. Nyilvánvalóan ez is problematikus.

De mielőtt befejezem, még Cyprianusra hadd térjek ki. Cyprianus feketén-fehéren beszámol arról, hogy a zsinatukon (itt a 253-ban tartott Karthágói Zsinatra utal) arról vitatkoztak, hogy hány napos korukban kellene megkeresztelni a csecsemőket – három, négy, vagy nyolcnaposan. Nem mellékes, hogy ezen a vitán szempont volt a zsidó gyermekek körülmetélése. Ez azt jelenti, hogy az egyház legkorábbi csecsemő-keresztelői gyakorlata mögött igenis megjelenik a körülmetélés és a keresztség közötti párhuzam. 

R.B.: Ezeket a referenciákat mások is elfogadják? 

M.T.A.: Nem lehet őket negligálni, de nyilván támadják, leginkább a következő módon: a hivatkozott egyházatyák teológiájában voltak helytelen, vagy furcsa elemek, ezért a keresztséggel kapcsolatos szavaikat sem lehet komolyan venni. Elfelejtik, hogy a vita nem arról szól, hogy az egyházatyák teológiája mennyire volt precíz, hanem arról, hogy a gyerekkeresztség mennyire volt elterjedt a korai egyházban. 

Ennyi erővel az első négy egyetemes zsinat határozatait is – amelyeket felekezetre való tekintet nélkül minden keresztyén egyház magáénak vall, amelyik meg nem, az nem keresztyén – félre lehetne tenni, hiszen ha az azokat megfogalmazó egyházatyák írásai között eleget bogarászunk, biztos találunk majd egy-egy furcsa kijelentést.

R.B.: A református hitvallásaink alapján a csecsemőkeresztség, és a körülmetélés között tartalmi összefüggés van. De a zsidó gyermek 13 éves koráig nem veszi fel a törvény súlyát (apja viseli helyette), ezért nem is kérhető számon. Ezek alapján miért részesítünk akkor, egy gyermeket keresztségben?

M.T.A.: Egyrészt a héber Biblia, az Ószövetségünk nem tesz pontos említést arról a korról, hogy mikor tekinthető valaki felnőttnek. Valószínűleg a Bar Micvóból indulsz ki, amire fiúk esetében 13, lányok esetében 12 éves korban kerül sor. A 2Móz-ben és a 4Móz-ben inkább a 20 éves kor kerül elő egyfajta korhatárként, amikor is valaki már katonai szolgálatot teljesíthetett. Később a Misna, illetve a Talmud említi konkrétan a 13 éves kort, leginkább a 4Móz 6,2-vel kapcsolatban, amikor a gyermek esküje már érvényesnek tekinthető. 

Másrészt nem a törvény itt a lényeg, hanem az ábrahámi szövetség. Ezért nem értik sokan a szövetségteológiai érvet, amely a körülmetélés és a csecsemőkeresztség közötti párhuzamokat hangsúlyozza. 

R.B.: Mi az általad említett “szövetségteológiai érv”? 

M.T.A.: A református teológia szerint Ádámtól kezdve, tehát a bűneset óta egy nagy kegyelmi szövetségről beszélünk. Mondhatni a református teológia számára az egyik legfontosabb terminus technikus a “kegyelmi szövetség”, amelyben Isten lépésről-lépésre, fokozatosan bontja ki a megváltás nagy ígéretét és tervét. Isten már az első emberpárral szövetséget kötött. Miután megtörtént a bűneset, a kegyelmi szövetség elkezdődött: Isten már ott ígéretet tesz arra, az Édenben, a bűneset után, hogy elküldi a Megváltót stb. 

Ennek az egy nagy, kegyelmi szövetségnek voltak különféle ún. adminisztrációi. Ilyen volt egyébként a törvény időszaka is, hiszen a “törvény alatt” sem a törvény cselekedetei által igazultak meg emberek, tehát akkor sem, amikor a mózesi tóra külső, ceremoniális és polgári rendelkezései érvényesek voltak. De a kegyelmi szövetségbe beletartozik az Újszövetség is, valójában ennek kulminálása. 

Ez azért fontos számunkra, mert a körülmetélkedést Ábrahám kapta, és az ő utódai, amikor Isten szövetséget kötött vele, és nem Mózes vezette be. Az ábrahámi szövetség óta a nagy kegyelmi szövetség minden eleme rendelkezésre áll. Pál a következőt mondja: “Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” (Gal 3,8). Lukács arról számol be, hogy Keresztelő János apja, Zakariás azt prófétálta, hogy Keresztelő János szolgálata (az, hogy Jézus számára előkészíti az utat), Isten cselekvése, amellyel az Ábrahámnak adott szövetségi ígéreteit teljesíti be (“hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak.”). Sőt, arról olvasunk az Újszövetségben többször is, hogy az Ábrahámnak adott szövetségi ígéretek azután is érvényben maradnak, hogy Krisztusban beteljesedtek (ld. Róm 4,1-25, Gal 3,6.18.29, Zsid 2,16). 

Ezért az sem egészen pontos, amikor az ábrahámi ígéreteket, szövetséget az Ószövetséghez kötik. Nyilván a Bibliánk ószövetségi részében van Ábrahám is, de az Újszövetség az Ábrahámmal és a Dáviddal kötött szövetséget soha nem nevezi “ó”-nak. Szűkebb értelemben a mózesi, a Sínai szövetségről olvassuk, hogy elmúlt, hogy “ó”, és hogy azt a Krisztusban való új szövetség váltotta fel (ld. Zsid 8,6.13).  Persze – ahogy már mondtam – mózesi szövetség is egy olyan, részletes rendelkezéseket tartalmazó adminisztráció volt (Pál szavaival: “a törvény nevelőnk volt Krisztusig”), ahol jelen volt a kegyelem, hiszen az ábrahámi szövetség érvényben volt a törvény időszaka alatt is. A törvény adminisztrációja alatt is hit által kegyelemből jutottak üdvösségre emberek. 

R.B.: De mi ennek a jelentősége? 

M.T.A.: Az, amit Michael Horton református teológus is hangsúlyoz: A Róm 4,13-ban ezt olvassuk: “Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot.” Az újszövetségi hívők Istennek az Ábrahámmal kötött “kegyelmi szövetségéhez” tartoznak. A Gal 3,17-ben Pál azt mondja: “Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet.” Mi, újszövetségi hívők is ennek a szövetségnek vagyunk a tagjai, Ábrahám gyermekei vagyunk. Márpedig ennek a szövetségnek alapvető része volt a gyermekek megjelölése a szövetség jelével.

Michael Horton

R.B.: A szövetségteológiai érv alapján nem kellene megengedni a gyermekeknek, hogy részt vegyenek az úrvacsorán? 

M.T.A.: Jogos kérdés, hiszen ha az Ótestamentumban a szövetség gyermekei részt vehettek (sőt, részt is vettek mindig) a páska családi és közösségi ünneplésében (2Móz 12,3-4.21-26), akkor éppúgy be kell őket fogadni ennek az ünnepnek az újszövetségi megfelelőjébe: az úrvacsorába. A CRC (Christian Reformed Church in North America), ami egy evangelikál, konzervatívabb református felekezet, éppen ezért szövetségteológiai alapon engedélyezte 2006-ban a gyermekek úrvacsorában való részvételét. 

R.B.: Nem mond ez ellent a református hitvallásoknak? A HK 81.kérdés-feleletében azt olvassuk, hogy csak azok járhuhatnak úrvacsorához, akik bánkódnak a bűneik miatt. 

M.T.A.: Valóban ez van a HK-ban, és ez leginkább az 1Kor 11,27-29-re támaszkodik, tehát hogy meg kell vizsgálnunk magunkat az úrvacsora előtt, hogy azt ne vegyük méltatlanul. Ezért vannak, akik úgy érvelnek, hogy mivel a kisgyermekek nem képesek az önvizsgálatra, ezért nem vehetne részt benne. Ezzel kapcsolatban pl. a CRC teológusai azt hozták fel, hogy egyrészt a HK azokról beszél, akik már képesek az önvizsgálatra, tehát egyáltalán nem tiltja a gyermekek úrvacsorai részvételét – azt egyszerűen nem szabályozza -, másrészt a gyermek is képes lehet az önvizsgálatra. Nyilván itt 2-3 éves gyermekekből beszélünk, nem csecsemőkről. 

Folytatjuk!

5 válasz

  1. Martinecz Ádám

    …azt szabad megkérdezni, hogy végül az interjúban kérdező fél milyen meggyőződésre jutott? Kíváncsi vagyok, mivel református háttérből nekem is hasonló kérdéseim voltak/vannak 🙂

    1. Rózsahegyi Barnabás

      Privátban szívesen leírom, mert ez az interjú nem rólam szól.Jelölj be ismerősnek a facen.

  2. Szigeti Gábor

    Üdvözlet! Sajnos nem látom az igazi bibliai keresztség legfőbb tartalmát: Azonosulás Jézus Krisztus halálával és feltámadásával! /Róma6;3-6./ Vagyis alámerüléskor tudatosan vállalni, hogy meghalok a Messiással együtt, felbukkanáskor pedig, hogy életre kel a Krisztusi Ember! Ez a bibliai újjászületés elengedhetetlen beteljesítése, tökéletessé tétele! Lásd Jézus a Jordánban. πρέπον ἐστὶν ἡμῖν πληρῶσαι πᾶσαν δικαιοσύνην. /Máté 3;15./ Sok áldást! Szigeti Gábor teológus

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Gábor!

      Kérem olvassa el az interjú további részéit (5 részes interjúról van szó)!

      Üdvözlettel,
      Tamás

Hozzászólás írása