Hogyan viszonyul(j)unk keresztyénként a homoszexualitáshoz?
Bevezetés
A teológiai etika hosszú évszázadokig egyáltalán nem, vagy csak alig foglalkozott a homoszexualitás kérdésével. A jelenség magyarázata egyszerű. Egyrészt az írásmagyarázók között meglehetős egyetértés uralkodott a vonatkozó biblia szakaszok értelmezését illetően, azaz nem alakult ki teológiai vita. Másrészt a társadalom túlnyomó része ugyanezt az álláspontot képviselte, ezért hitvédelmi szempontok sem motiválták a téma alaposabb feldolgozását. A fordulat az 1960-as években következett be. A szexuális forradalom eredményeként a társadalmi egység megbomlott, és az egyház tanítása támadás alá került. Nem sokkal ezután megjelentek az alternatív bibliaértelmezések, és megkérdőjelezték a klasszikus magyarázatot. A homoszexualitásról szóló diskurzus azóta a teológiai etika meghatározó tárgykörévé lépett elő.
A címben két kérdés szerepel. 1. Hogyan viszonyulunk a homoszexualitáshoz? 2. Hogyan viszonyuljunk a homoszexualitáshoz? Az első kérdés leíró választ igényel, ennek keretében meg fogjuk vizsgálni a homoszexualitás megítélésének három lehetséges módját. A második kérdés normatív választ kíván, azaz el kell döntenünk a bibliai kijelentés tükrében, hogy a három lehetőség közül melyik a helyes.
Hogyan viszonyulunk a homoszexualitáshoz?
1. A homoszexualitás nem bűn
Az egyik lehetséges viszonyulási mód annak kimondása, hogy a homoszexualitás nem bűn. A Pew Research Center 2014-ben végzett felmérése szerint az Amerikai Egyesült Államokban folyamatosan nő azoknak a keresztényeknek a száma, akik kiállnak a homoszexuális házasságok legalizálása mellett. Az adatgyűjtés időpontjában a megkérdezett protestánsoknak mintegy 66%-a nyilatkozott úgy, hogy elfogadja a homoszexualitást. [1] Habár pontos számadatokkal nem rendelkezünk, az irányzatnak már Magyarországon is vannak képviselői. Perintfalvi Rita római katolikus teológus például egy 2017-es interjúban kijelentette: „Közkeletű tévedés, hogy a Biblia bűnként aposztrofálja a homoszexualitást.” [2]
2. A homoszexualitás megítéléséhez nem áll rendelkezésünkre elegendő információ
Egy másik lehetséges viszonyulási mód annak kijelentése, hogy a Biblia vonatkozó részeinek vizsgálata nem ad egyértelmű választ a kérdésre, ezért nem áll módunkban végleges ítéletet alkotni a homoszexualitásról. Ez a hozzáállás vezette a Skót Egyházat, amikor 2013-ban úgy határoztak, hogy minden gyülekezet saját maga dönthet arról, kíván-e homoszexuális kapcsolatban élő lelkipásztort alkalmazni vagy sem. [3] Hasonló esettel találkozhattunk 2017-ben itthon is, amikor Seben Glória evangélikus lelkész arra kérdésre, hogy a homoszexuális életvitel bűn-e, úgy felelt: „Én erre nem tudok ilyen könnyen választ adni…” [4]
A homoszexualitás bűn
A harmadik lehetséges viszonyulási mód a homoszexualitás bűnnek nevezése. Ez a klasszikus álláspont, ami mellett napjainkban elsősorban az evangelikalizmus vonzáskörébe tartozó keresztények állnak ki, akik álláspontjukat a Nashville-i Nyilatkozat cikkelyeiben foglalták össze. [5] Hazánkban a Magyarországi Református Egyház 2004-ben hasonló tartalmú közleményt adott ki. Ebben a következő kijelentés olvasható:
„Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni. Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18;45. Róma 1,26k), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja.” [6]
Hogyan viszonyuljunk a homoszexualitáshoz?
A három válaszlehetőség közül – tekintettel arra, hogy kölcsönösen kizárják egymást – csak az egyik lehet igaz. Egy azonban feltétlenül igaz, hiszen a kérdésre adható válaszlehetőségek mindegyikét felsoroltuk. Személy szerint én a harmadik állásponttal értek egyet: a homoszexualitás bűn. A hajlam is egyfajta rendetlen állapotot tükröz, de önmagában még nem bűn. Akkor lesz bűnné, amikor a kísértésnek engedve cselekedetté válik. A bizonyítás három részből áll.
Isten teremtésbeli terve
A házasság nem emberi találmány. Isten látta, hogy nem jó Ádámnak egyedül, ezért megteremtette Évát. Kettejük kapcsolata egyfajta sormintát jelent az utánuk következő generációk számára, erre utal a történet kifejtése során megjelenő mondat is: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Móz 2,24) Minthogy Isten tervében, amit ő maga kivitelezett, egy férfi és egy nő szerepel, nyilvánvaló, hogy ami ettől eltér, szembemegy az ő kijelentett akaratával, tehát bűn.
Az Ószövetség tanítása
Az Ószövetség tanítói jellegű részeiben két helyen olvasunk a homoszexualitásról. Mind a két hely elmarasztaló értelemben említi.
- „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.” (3Móz 18,22)
- „Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.” (3Móz 20,13)
Azok, akik másként értelmezik ezeket az igéket, rendszerint a következő érveket hozzák fel.
- „A homoszexualitás a pogány vallásgyakorlat része volt. Azért beszél róla elmarasztaló értelemben a Ószövetség, hogy megőrizze Isten népét a pogány befolyástól.” Mi a baj ezzel az érveléssel? Egyrészt semmi nem utal arra, hogy a parancs mögött ez a meggondolás állna. Az ige azt állítja, hogy a homoszexualitás utálatos dolog. Ez erkölcsi megállapítás. Másrészt ezt a logikát követve tiltani kellene mindent, ami a zsidók által ismert pogány vallásgyakorlatok része volt: a papi tisztséget, a díszes ruhákat, az áldozatokat, a rituális étkezést, de még a heteroszexuális kapcsolatokat is. Ilyen tiltásokkal természetesen nem találkozunk.
- „Ha a homoszexualitás bűn lenne, akkor halálbüntetéssel kellene sújtani.” Tévedés. Az idézett ige egy büntetőjogi törvény, aminek az alapja, tehát az erkölcsi megállapítás örökkévaló, a szankció azonban kor- és kultúrafüggő.
Az Újszövetség tanítása
Az Újszövetség homoszexualitással kapcsolatos álláspontját legtisztábban a következő szakaszok tárják elénk:
- „Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban. És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.” (Róm 1,25-28)
- „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.” (1Kor 6,9-10)
- „És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással.” (1Tim 1,9-10)
Azok, akik másként értelmezik ezeket az igéket, rendszerint a következő érveket hozzák fel.
- „Az idézett rész egy illusztráció, amely eszközül szolgál Pál számára, hogy rámutasson a bűn egyetemes voltára.” Akár illusztráció, akár nem, maga a kijelentés helytálló. Ha nem lenne helytálló, akkor az illusztráció nem támaszthatna alá semmit. Pál érvelése a következő: az első helyen Isten elutasítása és a bálványimádás áll; ennek egyfajta büntetése az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodás, aminek egyik – nem szükségszerű, de talán legkirívóbb – példája a homoszexualitással való egyetértés és annak gyakorlása. Minthogy az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodás a lelki vakság egyik ismertetőjele, hívő ember azonban nem lehet lelkileg vak, Pál szavai nyilvánvalóvá teszik, hogy hívő ember nem érthet egyet a homoszexualitással. Ez nem felszólítás, hanem kijelentés: nem tud egyetérteni vele. Mit mondjunk akkor azokról a magukat hívőnek mondó emberekről, akik mégis helyeslik azt? Az egyik megoldási lehetőség annak feltételezése, hogy aki így nyilatkozik, az valóban hívő, de félreérti a kijelentést, például rosszul értelmezi a szeretetparancsot, ezért nyíltan párolja a homoszexualitást, ugyanakkor legbelül a Szentlélek nem ad neki békességet, újra és újra jelzi valamiféle módon, hogy amit képvisel, ellentétben áll Isten rendjével. Ez a feszültség akár egy életen át is megmaradhat valakiben, bár a megszentelődés előrehaladtával Isten Lelkének vezetése rendszerint egyre erősebbé válik, ezzel párhuzamosan az erkölcsi értékítélet is tisztul. A másik megoldási lehetőség, hogy az illető nem hívő. Ha valaki helyesli a homoszexualitást, és közben semmi kételye nincs, az a hitetlenség jele.
- „Azoknak a görög kifejezéseknek, amelyeket bujálkodók (μαλακοι) és fajtalanok (αρσενοκοιται) fordítással adunk vissza, bizonytalan a jelentésük.” A vélekedés alapja, hogy az αρσενοκοιται kifejezés valóban nem szerepel a Pál előtti görög nyelvű irodalomban, legalábbis a fennmaradt iratok között nem találunk ilyet. Mindenesetre árulkodó, hogy a Biblia Latin fordítása, a Vulgata így fordítja: masculorum concubitores, ami egyértelműen homoszexuális gyakorlatra utal. Ha ők, akik időben sokkal közelebb álltak, mint mi, így fordították, akkor kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük őket?
Hogyan viszonyuljunk a homoszexualitáshoz? Értsünk egyet Istennel, aki bűnnek nevezi azt!
1. http://www.pewresearch.org/fact-tank/2015/12/18/most-u-s-christian-groups-grow-more-accepting-of-homosexuality/
2. http://168ora.hu/itthon/kozkeletu-tevedes-hogy-a-biblia-bunkent-aposztrofalja-a-homoszexualitast-5342
3. http://reformatus.hu/mutat/j-uton-a-skot-egyhaz/
4. https://www.youtube.com/watch?v=yNuef06xnBI&feature=youtu.be 1:39:15-től
5. https://www.evangelikalcsoport.hu/2017/09/10/a-nashville-i-nyilatkozat/
6. http://www.reformatus.hu/mutat/6221/
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
