John Wimber: az ajándékok szabaddá tétele

/Azt hiszem, kevés ehhez hasonló, józanul és teológiai mélységgel megfogalmazott írást lehet olvasni egy ilyen vitatott kérdésről, mint a kegyelmi ajándékoknak a gyülekezetben való használata. Wimber írása azért is figyelemre méltó, mert egyrészt nagyon erős bibliai alapokkal rendelkezik, másrészt a helytelen gyakorlatot nem habozik megnevezni, és ahol kell, korrekciókat javasolni.  Nem kérdés, hogy ma is aktuális!- ford./

A legtöbbet, amit az Írás számunkra a lelki ajándékokról közöl, Pál apostolnak a korinthusi gyülekezethez írt első levelében találjuk, az 1 Kor 11,17-14,40 között. A szakasz megfelelő értelmezéséhez egy írásmagyarázati alaptételre van szükségünk; ez az a kulcs, amelyet úgy nevezhetnénk: másokért való szolgálat.

Mint minden más gyülekezet, úgy a korinthusi gyülekezet is az adott helyen, az idő nagyobb részében szét volt szóródva. A héten legalább egyszer találkoztak a gyülekezeti összejövetelen. Ezen a gyülekezeti alkalmon sem mentek a legjobban a dolgok; exkluzív klikkek, udvariatlanság és meggondolatlanság uralkodott. Mások tobzódtak a dőzsölésben; megint mások rendetlenül viselkedtek; némelyek az istentisztelet idejéből túl nagy részt igényeltek maguknak. Pálnak e felelőtlen viselkedés miatt muszáj volt rendre utasítania őket.

Pál kritikájának alaptónusa az 1 Kor 11,17-ben és 14,40-ben válik világossá. Feddését egy figyelmeztetéssel kezdi: „nem haszonnal, hanem kárral gyűltök egybe.” Majd azzal a tanáccsal fejezi be: „mindenek ékesen és jó renddel legyenek.” A bevezetése és a lezáró mondatai között a szakadásoktól (bizonyos szarkazmussal), az úrvacsorán való hibás viselkedéstől (teológiai mélységgel) és a lelki ajándékokkal való visszaéléstől (költői szavakkal) óvja a megszólítottakat. A korinthusi gyülekezet nem tudott felmutatni sem együttérzést, sem kölcsönös gondoskodást, sem szenzibilitást, ami egy érett keresztyén gyülekezetet jellemeznie kellene

A korinthusi gyülekezet bár rendelkezett lelki ajándékokkal, azonban nem értette, hogy milyen célt szolgálnak, vagy hogyan kellene őket használni. Úgy gondolom, ez ma is sok keresztyénre jellemző. Közölünk sokaknak már önmagában az nagy lépés, hogy ezeket az ajándékokat egyáltalán szabaddá tegye, így arra már nem is gondolunk, hogyan lehetne érett módon használni őket.

A Korinthusi levél 12. fejezetében Pál azt írja: „Kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az az Úr. És különbség van az erők megnyilvánulásában is, de ugyanaz az Isten, aki mindenben és mindenkiben megmutatja az erejét.” Pál először elmondja, hogy különféle ajándékok vannak. Meg sem próbálja az ajándékok minden kategóriáját felsorolni, ugyanis végtelenül sok van belőlük. Különféle típusú ajándékok vannak – valódi bőségről beszélhetünk. Ha Isten nagyvonalúságára gondolunk, bőkezűségére, nagyságára és dicsőségére, akkor az több, mint amit megérthetnénk, vagy amit szavakba foglalhatnánk. Így van ez az ajándékokkal és az áldásokkal is, amelyeket Isten kioszt. Nem tudjuk megszámolni vagy kategóriákba rendezni őket.

Áldás

A gyülekezet iránti szeretetét Isten azon ajándékokon keresztül mutatja meg, amelyeket kioszt. Azokkal az ajándékokkal kell ismét megáldanunk egymást, amelyeket megkaptunk. Ez nem csak vágyakozás, vagy a realitást nélkülöző teória; ez egy megragadható, gyakorlati tény. Az eredményeit gyakran láthatjuk, hallhatjuk, és megragadhatjuk.

Mégis, a lelki ajándékokkal kapcsolatban létezik két tragikus félreértés: Az első az a nézet, hogy ma már nem léteznek. A Bibliában nem találunk utalást arra, hogy a gyülekezet időszakában egy olyan periódus következne el, amelyben a lelki ajándékok abbamaradnának. Megbízható dokumentumok bizonyítják- az egyháztörténet minden századából-, hogy a prófétálás, gyógyítás, nyelveken szólás és a gonosz hatalmaktól való szabadulás soha nem tűntek el a keresztyén lét tapasztalati szférájából. A második félreértés az, hogy bár az ajándékok léteznek, de ezek egyfajta szellemi felsőbbrendűség jelei. Némelyek úgy tekintenek az ajándékokra, mint trófeákra, vagy különleges kitüntetésekre, mintha Isten valamiféle elit-státuszt adományozott volna nekik, mintha egy magasabb szellemi állapot jellemezné őket. Ezek a félreértések némelyeket arra vezettek, hogy a lelki ajándékokat úgy mutassák fel, mintha olimpiai érmek lennének, vagy karate övek (Pedig Jézus nagyon egyértelműen megmondta, mit tart arról, ha az ember a vallásával vág fel).

Ennek az elképzelésnek – azaz, hogy a lelki ajándékokkal kapcsolatos tapasztalat a szellemi felsőbbrendűség bizonyítéka- nyilvánvaló mellékterméke az, hogy a keresztyéneket két osztályba sorolják; az egyik, akiknek vannak lelki ajándékaik, a másik, akiknek nincsenek. A konzekvenciái pedig mindennek a Krisztus testben való szakadások kiéleződése. Az embereket kategorizálják: a Lélekkel megteltek és azok, akik nem töltekeztek be a Lélekkel, a megajándékozottak, és azok, akik mindezt nem kapták meg. Ezután a Lélekkel betöltekezettek vitatkoznak talán terminológiai kérdésekről, elméletekről, vagy az ajándékok gyakorlati alkalmazásáról. Különböző nézeteket képviselnek arról, hogyan tudjuk a legjobban az olyan ajándékokat használni, mint a prófétálás, nyelveken szólás és annak magyarázata.

Tanácsadó voltam egyszer egy bizottságban, amelyet az aggasztott, hogy néhány gyülekezetben a tagok nyelveken énekeltek. A bizottság csak nem egy hetet töltött el azzal, hogy állásfoglalást fogalmazzon meg a nyelveken szólás megfelelő alkalmazásáról az istentiszteleteken; végül az istentiszteleti nyelveken éneklést elvetették, ezzel a Krisztus testben elváltak azoktól, akik a nyelveken éneklést gyakorolták.
Tragikus iróniát látok abban, ha a Szent Lélek ajándékait-amelyek a gyülekezet javára és mások szolgálatára adattak- ilyen módon választóvonalak felállítására használják.Úgy gondolom, hogy ez a lelki ajándékok lényegének és jelentőségének teljes félreértéséről tanúskodik.

A szeretet útja

A Lélek ajándékai áldások, ha a megfelelő kontextusba helyezzük őket. Pál a következőt írja: „… És ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem mint a zengő ér vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, és mindent titkot és tudományt ismerek is, és ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. És ha szétosztom is minden vagyonomat, és testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból. A szeret hosszútűrő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha nem fogy el. De legyenek bár prófétálások, eltöröltetnek; vagy akár nyelveken szólás, megszűnik; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk: amikor pedig eljön a tökéletes, a töredékes eltöröltetik. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy ítéltem, mint gyermek, miután pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy ismerek majd, ahogy én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet (1 Kor 12,31-13,13).”

A szeretet a nélkülözhetetlen olaj, amely arról gondoskodik, hogy az ajándékok súrlódásmentesen legyenek képesek működni. Pál olyan embereknek ír, akik tendálnak a szakadásokra és a nem gyakorolják a szeretetet, és megosztja velük, hogy a szeretet a mérce. Nem az ajándékok jelentik a mércét, hanem a szeretet.

Úgy gondolom, hogy azok számára, akik ma a gyülekezeti megújulásban részt vesznek, a legnagyobb megbízatás a kölcsönös szeretetben áll- nem csak a megújuláson belüli szeretetről van szó, hanem Isten egész gyülekezetében lévő szeretetről, azok felé is, akik negatívan beszélnek rólunk. Pál így folytatja:

„Törekedjetek a szeretetre, és buzgón kívánjátok a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez, mert senki sem érti, hanem lélekből szól titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, emberekhez szól épülésre, vigasztalásra és bátorításra. Aki nyelveken szól, önmagát építi, de aki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább azt, ha prófétálnátok, mert nagyobb, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön” (1 Kor 14, 1-5).

Az 1 Kor 14 első 5 verse komoly problémát jelent mindazok számára, akik úgy gondolják, hogy az 1 Kor 12,8-10-ben felsorolt ajándékok közül mindenki számára csak egy lelki ajándék elérhető.

Pál az 1 Kor 14,1-ben azt mondja nekünk, hogy törekednünk kell a szeretetre és kívánnunk kell a lelki ajándékokat is. Értelmetlen volna ez a mondat, ha Isten mindenkinek csak egy, tartós ajándékot szánna (1 Kor 12,8-10). Pál azt kívánja, hogy mindenki szóljon nyelveken (1 Kor 14,5). Mindez érthetetlen lenne, ha csak néhány embernek kellene nyelveken szólnia (1 Kor 12,10.30). Pál kívánsága, hogy mindnyájan prófétáljanak (1 Kor 14,5). Különös lenne, ha csak némelyeknek kellene megkapniuk a prófétai beszéd ajándékát (1 Kor 12.10.29). Pál azt mondja, hogy aki nyelveken szól, néha megkapja a nyelvek magyarázatának ajándékát is (1 Kor 14, 5.13). Ez lehetetlen lenne, ha mindenki csak egy ajándékot kapna (1 Kor 12,8-12).

Az 1 Kor 12-ben Pál nem arról beszél, hogy minden újdonsült keresztyénnek egyetlen egy tartós lelki ajándék adatik, mintha nyugdíjbiztosítási számról lenne szó. A fejezet értelme sokkal inkább abban áll, hogy minden ajándékkal- legyenek azok átmenetiek és különfélék- az együtt lévő gyülekezet közös hasznát figyelembe véve kell élnünk.

Eszközök és nem játékszerek

A lelki ajándékok nem tartós javak. Nem is emberi képességek, sem nem személyiségjegyek-ugyan ezeket Isten adja, de nem lehet a Lélek ajándékaival egyenlővé tenni őket. A lelki ajándékok Isten Lelkének természetfeletti hatásai, amelyeket egy időre odaajándékoz, és amivel népe között Istennek a szeretetét, jóindulatát, jóságát és kegyelmét lehet kifejezésre juttatni. Pál azt írja mindehhez:

„Ezért ti is, mivel törekedtek a lelki ajándékokra, a gyülekezet építését keressétek, hogy gyarapodjatok. Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni az értelmemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. Testvéreim, az értelem dolgában ne legyetek gyermekek, viszont a rosszban gyermekek legyetek, a gondolkozásban pedig érettek” (1 Kor 14,12.18-20).

Amikor Korinthusban az emberek elmentek a gyülekezetbe, minden bizonnyal az történt, hogy némelyek nagyon hosszú ideig nyelveken imádkoztak, anélkül, hogy foglalkoztak volna a jelenlévőkkel. Egy gyülekezet, amelyik a nyelveken szólással visszaél, nem tekinthető igazán szellemi gyülekezetnek. Persze meg tudom érteni, hogy némelyek, akik először élik át ennek az ajándéknak a megjelenését, meggondolatlanul vagy túlzó módon járnak el, úgy mint a gyerekek, akik egy új játékot kaptak. Azonban nem szabad ebben a stádiumban maradniuk. Ezeknek az embereknek Isten útját meg kell tanulniuk megérteni, ahhoz hogy a gyülekezetben szeretettel és szellemi érettséggel tudjanak élni és cselekedni.

Számomra a lelki ajándékok nagyon nagy értékkel bírnak. Sajnálatosnak találom, hogy a történelem folyamán elhanyagolták őket, félreértették és visszaéltek velük- Korinthustól kezdve Kaliforniáig, az elsőtől a 21. századig.

A lelki ajándékok félreértése és a különféle vélekedések róluk gyakran játszanak szerepet a keresztyének közötti szakadásokban. De ez nem mehet így tovább. Több ismeretre, és valamivel több érettségre van szükségünk.

Nincs még egy olyan lelki ajándék, amivel kapcsolatban több szakadás keletkezne, mint a nyelveken szólás. Ironikus! A Biblia példái alapján ítélve, a nyelveken szólás és annak magyarázata együtt, mindig a lelkünkből fakadó, Istennek szóló üzenetet jelent, amelyben Őt azért dicsérjük, ami, és amit értünk tett. Másrészről a prófécia mindig Istennek a gyülekezetnek szóló üzenete. Mindkettő által épülhetünk.

Pál azt mondja, hogy a hitetlenek őrjöngésnek fogják tartani, ha eljönnek a gyülekezetbe és halják, hogy magyarázat nélkül beszélünk nyelveken (1 Kor 14,23). Ez máig nem változott meg. De ha egy hitetlen egy olyan gyülekezetbe jön, ahol próféciát mondanak, akkor talán a profetikus beszéd igazsága által meggyőzhetik, hogy Isten felfedte a titkát, leleplezte (1 Kor 14,24-25). A mi gyülekezetünkben gyakran megtörténik ez. Nemrég egy keresztyén nő a gyülekezetünkből odament egy hölgyhöz, aki csak látogató volt az istentiszteletünkön, és óvatosan olyan dolgokat mondott neki, amelyek a szívében el voltak rejtve. Ebből tudta ez a hölgy, hogy Isten szólt hozzá; megtért és már tagja a gyülekezetünknek. Saját tapasztalataim alapján meg tudom erősíteni, hogy a Lélek munkálkodása – amit az apostol bemutat -, ma is lehetséges a gyülekezetben.

A mai prófétálásnak és jövendöléseknek nem szabad olyan tekintélyt tulajdonítani, mint amilyet a Bibliának tulajdonítunk. A mai profetikus beszéd- amit mi talán „szokványos próféciának” hívunk- Isten ismétlődő üzenetei a mi megerősítésünk, bátorításunk és vigasztalásunk céljából. A következő szavakkal lehet bevezetni: „halljátok az Igét”. Arra az adott pillanatra szólnak. Azt az álláspontot képviselem, hogy a mai profetikus szavakat nem szabadna felírni, vagy összegyűjteni, mert az ilyen gyűjtemények az embereket eltéríthetik a Bibliától, és tévtanításokhoz vezethetnek.

Egy nagyobb összejövetelen egyébként sincs arra elég idő, hogy mindenki, aki valamilyen prófétai szót kapott, nyilvánosan el tudja azt mondani. Ha egy profetikus üzenetnek megvan az érvényessége, de idő hiányában nem lehet elmondani, akkor az, aki megkapta, megőrzi és közli majd később.
Amikor a Fuller Sminary-n a „jelek és csodák” című kurzusomon tanítottam, megkérdeztem mindig, hogy érez –e valaki arra indíttatást, hogy prófétáljon. Nem ritkán történt meg az, hogy a diákok egész sora tett eleget a felszólításnak; a Szent Lélek rendszerint a megerősítés, a bátorítás és a vigasztalás szavait adta számukra. Pál szavai alapján elvárhatjuk, hogy a profetikus beszéd a következőképpen történjen:

„Mit mondjunk ezek után, testvéreim? Amikor összegyűltök, mindenkinek van zsoltára, tanítása, kijelentése, nyelveken szólása és annak magyarázata. Minden épülésre legyen. Testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok. Minden ékesen és jó rendben történjen” (1 Kor 16.26.39-40).

Pál azt mondja, hogy a gyülekezetben az embereknek a nyelveken szólás vagy a prófétálás során egymás után kell beszélniük, és hogy csak kettő, vagy három juthat szóhoz. Fontos számára, hogy a gyülekezetben minden a megfelelő rendben történjen.Nem mindent lehet a gyülekezetben nyilvánosan kimondani, amit Isten ad nekünk, mert nincs rá idő egyszerűen. Több ember számára, nagyobb áldás jelent az istentisztelet utáni idő, mint maga az istentisztelet. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a tanítás, a hitben való építés, az új szellemi impulzusok és az erőkitöltések oroszlánrésze a prédikáció ás a parkoló között történik. A gyülekezeti tagjainknak nagyobb lehetőségük van a lelki ajándékokkal egymás irányába szolgálni. Az összegyűlt gyülekezet így frissül fel és erősödik meg, hogy azután ismét kimenjenek a társadalomba.

Számunkra, itt a nyugati világban az egyén jelentősége nagyon ki van hangsúlyozva, így kevésbé van érzékünk egy közösség, egy test eleven realitására. Néha közös identitásról beszélünk, ami azonban csak egy hideg, absztrakt fogalom a gazdaság világából. A Biblia azt mondja nekünk, hogy Isten nem csak úgy szeret bennünket, mint egyes személyeket, hanem úgy is, mint gyermekeinek szoros, személyes csoportját, akik az Ő tiszteletére szívélyességben, alázatban és kölcsönös részvállalással, egymással össze vannak kapcsolva. Az ajándékok tehát az egész test számára adattak.

Minden gyülekezetben, mindenki részesülhet a kegyelmi ajándékok palettájáról bármelyik kegyelmi ajándékban. Némelyek, ezen túlmenően egy különleges szolgálatra, és különleges tisztségre is elhívást kaphatnak. A gyülekezetből nem mindenki kapott elhívást az evangelizáció tisztségére, de némelyek igen (Ef 4,11). Nem mindenki kapott elhívást a betegek gyógyítására, de némelyeket elhívott rá az Isten, és talán ezt a megbízatást csoportosan is tudják gyakorolni (1 Kor 12.30). Nem mindenki kapott elhívást a tanításra, de néhányan igen (Ef 4,11; 1 Kor 12,29). Mindenkinek megvan a maga helye, ahol szolgálni tud.

A lelki ajándékokat komolyan kell keresnünk, és késznek kell lennünk arra, hogy magunkat odaszánjuk arra a szolgálatra, amelyet Isten számunkra elrendelt. Ahol a gyülekezetek ezen a módon növekednek, ott a körülöttük lévő társadalomra is hatással vannak.
A Lélek ajándékai sem nem trófeák, sem nem képességek, de nem is személyiségjegyek vagy játékszerek. Isten szeretetének, gondoskodásának, gyógyításának és együttérzésének hatásai, amelyet nekünk, és általunk adományoz.”

Forrás: John Wimber: “The Dynamics of the Spiritual Growth”-28.fejezet