William Perkins: A megfeszített Krisztus helyes ismerete

2023. ápr. 13.

Ez – „A megfeszített Krisztus helyes ismerete” – a címe annak prédikációnak, ami 1596 január 5-én jelent meg William Perkins, angol kálvinista teológus-lelkész tollából, akit a mai napig a puritanizmus atyjának tartanak. Miközben követem a helyettes engesztelésről szóló vitát, reggelente Perkinst olvasom, akinek ez a prédikációja nem csak azért ragadott meg, mert szorosan kapcsolódik ehhez a témához, hanem mert világossá teszi, hogy ez – az engesztelés természete – nem egy elvont teológiai kérdés, hanem az egyik leggyakorlatibb kérdés a keresztyén ember számára. Milyen kegyességet eredményez az az elképzelés, amelyben Krisztust nem engesztelő áldozatként szemléljük (ami az Atya haragját engesztelte ki), hanem úgy, mint aki a Sátán csapásait szenvedte el csupán, melynek során „a bizonyítási eljárás része volt a szenvedés, amit az ördög eszelt ki, s beleadott mindent, de a végén el kellett ismernie, hogy Jézus igaz” (Görbicz Tamás)? Nos, nem szeretném megadni a választ erre, mert az messzire vinne. Hadd álljon inkább előttünk Perkins alkalmazása. Remélem ez segít meglátnunk, hogy a régiek miként tudták összeegyeztetni az igazságos Isten gondolatát a szerető mennyei Atya képével. Micsoda meglepetés, Perkins szerető mennyei Atyja már az 1500-as évek végén élő vigasztalást jelentett az akkori keresztyének számára, úgy is, hogy hittek egy haragudni tudó, igazságos Istenben.

Üdvös lenne ezt az egész prédikációt lefordítani és kiadni, de mivel erre nincs lehetőségem, hadd adjak belőle pár idézetet, illetve megpróbálom összefoglalni a lényegét – remélem mindannyiunk épülésére.

Perkins számára a megfeszített Krisztus ismerete nem csupán egy elméleti ismeret, amely ott „úszkál az agyunkban”[1], hanem olyan igazi ismeret, amely „megváltoztatja érzéseinket és a teljes embert”. Hogy ez miként történik meg, abban három dolgot lát fontosnak:

„Ami az elsőt illeti, az embernek meg kell ismernie Krisztust, de nem általánosságban és zavarosan, hanem élő, erőteljes és hatékony ismeret által, mert különben maguk az ördögök is ismerik Krisztust.”[2]
A megismerés második része az alkalmazás, amely nem csak azt jelneti, hogy elhiszed ezt, mint tényt, hanem egyszersmind hiszed, hogy „érted feszíttetett meg; érted, mondom, konkrétan.”[3] Ennek az élő személyes hitnek azonban konkrét tartalma a következő: „Ő akkor éppen érted és helyetted állt, ott, ahol neked kellett volna állnod; a te személyes és konkrét bűneidet neki tulajdonították és rá alkalmazták; ezekért vétkes bűnözőként állt ott és elszenvedte a pokol kínjait. Ezért az Ő szenvedései ugyanúgy elfogadottak Isten előtt, mintha te magad viselted volna örökké a törvény átkát a saját személyedben. Ennek a fenntartása és hittel való elfogadása a kegyesség, valamint Isten egyházának is az alapja.”[4]
Ezen élő ismeret harmadik része az, hogy „szívünk minden vonzalmát Krisztushoz kell vinni és … oly nagyra kell értékelnünk Őt, hogy számunkra ő jobb legyen tízezer világnál is”.[5]

Hogy Krisztusnak ezt a megismerését közelebb hozza Perkins, újabb három dolgot ajánl figyelmünkbe: Krisztus érdemének, Krisztus erényeinek és Krisztus példájának a megismerését.

1.) Ami az elsőt illeti, mit értünk Krisztus érdeme alatt?

Erre így válaszol Perkins: „Krisztus érdeme az Ő halálának és szenvedésének értéke és ára, amely által az ember tökéletesen megbékélt Istennel. Ennek a megbékélésnek két része van: (1) a bűnök bocsánata, és (2) az örök életre való feljogosítás.”[6]

Mi tehát a bűnök bocsánata? – kérdezi. Majd így válaszol: „A bűnök bocsánata az ember vétkének és a büntetésének eltörlése vagy megszüntetése. Vétkesség alatt az isteni igazságosság rendje szerinti büntetésnek való alávetettséget vagy büntetési kötelezettséget értem. A bűn büntetése pedig az egész törvény áthágásának következménye vagy átka, ami az első és második halál elszenvedése.”[7]

Továbbá, az örök életre való feljogosítás a mennyországhoz való jog, a „Krisztus nekünk tulajdonított engedelmességének érdeméért.”[8] Nos, kicsoda ismerheti meg az Atya kiengesztelődésének és a megbékélésnek titkát? Erre röviden így válaszol: csak az, akinek Isten lelke ezt kijelenti: „Isten Lelkének belső bizonyságtétele által történik ezt, amely igazolja lelkiismeretünket, aki ezért a „kinyilatkoztatás Lelkének” neveztetik (Ef 1,17)”[9]

Mennyire fontos az Isten megbékéléséről szóló tanítás? Elengedhetetlen. Nem véletlen, hogy így evangelizálunk. Erre az Istennel való megbékélésre hívunk mindenkit (2Kor 5:18-21). Perkins azt mondja, hogy „ha úgy adódik, hogy valaki a kísértésben csak Isten dühét és haragját érzi, akkor minden értelem és érzés ellenére Krisztus érdeméhez kell ragaszkodnia, és meg kell ismernie a kegyességnek ezt a nehezen tanulható pontját, hogy Isten a legkedvesebb Atya azokhoz, akik Őt szolgálják, még abban a pillanatban is, amikor félelmetes és rettenetes ellenségnek mutatja magát.”[10]

A kiengesztelődés és megbékélés nem csak üres tanítás, Perkins számos alkalmazást fogalmaz meg ezzel kapcsolatban:

a.) Először is, Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, a miénk ezáltal. 1) Békesség Istennel és az áldott Szentháromsággal 2) Békesség a jó angyalokkal 3) Békesség mindazokkal, akik félik Istent és hisznek Krisztusban. 4) Békesség önmagunkkal 5) Békesség még az ellenégeinkkkel is, mert akik hisznek Krisztusban, békességre törekszenek minden emberrel 6) „Békesség minden teremtménnyel a mennyben és a földön, amennyiben azok az ember üdvösségét szolgálják.”[11]

b.) A második alkalmazása ennek a tanításnak, hogy visszanyerjük azt a jogcímet, amellyel az ember rendelkezik az ég és a föld minden teremtménye és minden világi áldás fölött. Ezt mondja erről Perkins: „mikor Isten ételt, italt, ruhát, házat, földet stb. ad, nem szabad ezeket önmagukban Isten áldásainak tekintenünk, mert ezekkel éppúgy rendelkeznek a pogány emberek, akik nem ismerik Krisztust. Olyan áldásként kell ezeket elismernünk és megbecsülnünk, mint amelyek az Atya azon különleges szeretetéből származnak, amellyel Krisztusban szeret minket és amelyeket a megfeszített Krisztus érdeme szerzett nekünk.”[12]

Továbbá, mondja Perkins: „Mindazok az emberek, akik másképp birtokolják és használják Isten teremtett dolgait, mint Isten ajándékait, de nem Krisztus által, csak bitorlóként és tolvajként használják azokat. Ezért nem elég, ha általánosságban és zavarosan tudjuk csak, hogy Krisztus a mi Megváltónk, hanem meg kell tanulnunk meglátni, megismerni és elismerni Őt Isten minden egyes ajándékában és áldásában. Ha az emberek úgy élnének az étel és ital „teremtményeivel”, hogy a hit szemével szemlélve meglátnák bennük Krisztus szenvedésének érdemét, nem lenne annyi mértéktelenség és lázadás, annyi zabálás és részegség, mint amennyi most van. És ha az emberek házaikat, földjeiket stb. áldásnak tekintenék, és pedig az áldás forrása, Krisztus érdemei által, nem lenne annyi csalás és ámítás, annyi igazságtalanság és elnyomás, mint amennyi most van.”[13]

c.) Minden kereszt, próba és nehézség, bármi legyen is az, megszűnik átoknak és büntetésnek lenni azok számára, akik Krisztusban vannak, mert az Ő halála elvette az egész törvény átkát. Ezért ezt mondja ez a „szigorú” puritán: „úgy kell megítélnünk a szenvedéseket, büntetéseket vagy próbákat, mint amelyek nem egy bosszúálló bírótól, hanem egy bőkezű és szerető Atya kezéből származnak, és ezért Krisztus érdemében és érdemeivel együtt kell felfogni őket.”[14]

d.) Az utolsó alkalmazás az, hogy a halál tulajdonképpen nem halál, hanem pihenés vagy alvás. Ezért, amikor eljön a halál, akkor azt Krisztus halálán keresztül kell szemlélnünk, amely csak egy átmenet lesz ebből az életből az örök életbe.

2.) Mit értünk Krisztus erényei alatt?

Ezzel kapcsolatosan ezt írja Perkins: „Az első az Ő halálának ereje, amellyel megszabadította minket bűneink büntetésétől és azok beszámításától. És ugyanez az erény arra szolgál, hogy elménk, akaratunk és érzelmeink romlottságát felmorzsolja és keresztre feszítse…

A második Krisztus feltámadásának erénye, amely egyben az Ő istenségének ereje is, amellyel feltámasztotta magát a halálból az életre. És ugyanez a hatalom arra szolgál, hogy azokat, akik Krisztushoz tartoznak, ebben az életben felemelje bűneikből, és az utolsó ítélet napján a sírból.”[15]

3.) Mit értünk Krisztus példája alatt?

Ha Krisztusra kizárólag csak példaként tekintünk, nem értettünk meg semmit a helyettes engesztelés tanításából. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy van helye annak, hogy Krisztus példaként is előttünk álljon.

a.) A lelki utánzás.

Azt mondja Perkins, hogy ez „nem abban áll, hogy azt tesszük, amit Krisztus tett a kereszten és utána, hanem abból, hogy valami hasonlót bizonyos fajta utánzással teszünk.”[16]

Nos mi legyen ez?

Az első a lelki áldozat. Ezt írja puritán szerzőnk: „Ahogy Krisztus a kertben és a kereszten erős kiáltásokkal és könnyekkel végzett imával átadta magát, hogy engesztelő áldozat legyen Atyja igazságosságának az ember bűneiért, úgy nekünk is imában kell bemutatnunk és átadnunk magunkat (lelkünket, testünket, értelmünket, akaratunkat, emlékezetünket, érzelmeinket) és mindenünket Isten szolgálatára – általánosan értelemben a keresztyén hivatásban és azokban a különleges hivatásokban is, amelyekbe Ő helyezett minket.”[17]
A második a kereszthordozás. Ahogyan Ő a saját keresztjét vitte a kivégzés helyére, úgy kell nekünk is minden „keresztet” és nyomorúságot vállalnunk.
A harmadik a lelki feltámadás. Vagyis „napról napra egyre inkább ki kell jönnünk bűneinkből, mint egy irtózatos sírból, hogy új életben éljünk Istennek, ahogy Krisztus is feltámadt a sírjából. És mivel az embernek nehéz dolog kijönni bűnei sírjából (vagy inkább tömlöcéből), ezt a munkát nem lehet egyszerre elvégezni, hanem csak fokozatosan, az Isten által nekünk adott kegyelem függvényében. Tekintettel arra, hogy természetünknél fogva halottan heverünk bűneinkben és bűzt árasztunk magunkból, mint az undorító dög, először is el kell kezdenünk magunkat megmozgatni, mint az ájulásból felébredő ember, akit Krisztus süket fülünkbe zengő szava és hangja felébresztett.”[18]
Negyedszer a szívűnket és az elménket folyamatosan emeljük fel az Atya jobbján ülő Krisztushoz.

b.) Az erkölcsi utánzás

Először is, hasonlítsunk hozzá hitben. Mi ez krisztusi hit Perkins szerint? „Mert ahogyan Ő, amikor Isten haragját felfogta, és a pokol kínjai is rajta voltak, teljesen Atyja segítségére, védelmére és jóakaratára támaszkodott mindvégig, úgy kell nekünk is igaz és eleven hittel teljesen Isten kegyelmére támaszkodnunk Krisztusban… semmiképpen sem szabad elengednünk kapaszkodónkat, még akkor sem, ha úgy érezzük, hogy a pokolba szállunk”[19]
Másodszor hasonlítsunk hozzá szelídségben „Az Ő szelídsége abban mutatkozott meg, hogy türelmesen tűrte a bűnös és nyomorult emberek keze által okozott minden sérelmet és visszaélést, és hogy a törvény átkának elszenvedése során minden ellenérzés és viszolygás nélkül, mindenben alávetette magát Atyja akaratának.”[20]
Harmadszor, Ő legyen a mi példánk a szeretetben is, ahogy Krisztus is szeretett minket mindhalálig.
Negyedszer legyen Ő a példaképünk az alázatban „mivel Isten lévén emberré lett értünk, emberként pedig lábbal eltaposható féreggé, hogy megmentse az embert.” [21]

De mindezek után Perkins világossá teszi, hogy Krisztus egészen más példakép, mint a többi – „Krisztus példájában valami több van, mint bármely más példában. Mert nemcsak azt mutatja meg, hogy mit kellene tennünk (mint más emberek példája), hanem Ő gyógyír sok rossz ellen, és egyben indíték sok jó kötelességre is.”[22]

Mi ez orvosság, ami ezt példát mássá teszi? Perkins szerint nem más mint a pokolt elszenvedő halál: „Mindenekelőtt ennek komoly megfontolása, hogy maga Isten Fia szenvedte el a pokol minden fájdalmát és kínját a kereszten a mi bűneinkért, a megfelelő és leghatásosabb eszköz arra, hogy szívünket istenfélő bánatra serkentse azok miatt. És hogy ez a dolog megtörténhessen, minden embernek kétség nélkül el kell ismernie, hogy ő volt az (értsd: mi magunk), aki Krisztust keresztre feszítette; hogy őt éppúgy hibáztatni kell, mint Júdást, Heródest, Poncius Pilátust és a zsidókat; és hogy az ő bűnei voltak a szögek, dárdák és tövisek, amelyek átszúrták Őt.”[23] Majd így folytatja: „ha elkezdjük azt meggondolni, hogy a megfeszített Krisztus az első és második halál elszenvedésével kimentett bennünket minden korábbi bűneinkből, és megszabadított a pokoltól, a haláltól és a kárhozattól, akkor, ha csak egy szikrája is van bennünk a kegyelemnek, elkezdünk másként gondolkodni … Nem fogok tehát többé úgy vétkezni, mint eddig tettem, …. s így tisztítja meg a hit a szívet és az életet.”[24]

Ha tehát bármilyen „testi fájdalmad vagy betegséged van, gondolj arra, hogy ezek milyen könnyűek Krisztus kínszenvedéséhez és véres verejtékéhez, töviskoronájához és szögeihez képest.”[25]

Perkins még jó pár oldalon folytatja a Krisztus haláláról való elmélkedést, de bizonyára vannak olyanok, akik ezt maguk is elolvasnák, és mint egy jó film esetében, nem akarom a végső következtetéseit lelőni, ezért itt lezárom az összefoglalómat. Egyszerűen megállapíthatjuk, hogy a régiek elméjét az engesztelő helyettes halál annyira áthatotta, hogy ez, ahogy Perkins is mondta az egyház alapvetését képezte. Lehet, hogy mára egyeseknek sikerült valamiféle „új evangéliumot” felfedezni, de nekem ez a „régi” még mindig elég ok a bűnbánatra, és elég erő a reménységhez, örömhöz és békességhez. Hadd zárjam még egy utolsó Perkins idézettel, hogy miért fontos gyakorlati szempontból az engesztelő halál:

„Amikor azt olvassátok, hogy a kertben imádkozott, arcon fekve, vizet és vért izzadva, kezdjetek el komolyan gondolkodni azon, hogy Isten haragjának milyen kimondhatatlan mértéke volt áldott Megváltótokon, amiért testével földre borult, és ami miatt abból vér jött ki. Gondoljatok arra, hogy a ti bűneiteknek a legszörnyűbbeknek kell lenniük, ha ilyen véres fájdalmakat okoztak Neki.”[26]

[1] William Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, The Right Knowledge of Christ Crucified, Grand Rapids: Reformation Heritage Books, 2020, 7. o.

[2] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 5. o.

[3] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 5. o.

[4] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 6. o.

[5] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 6. o.

[6] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 7. o.

[7] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 7. o.

[8] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 7. o.

[9] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 7. o.

[10] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 8. o.

[11] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 8. o.

[12] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 9. o.

[13] Perkins: The Works of William Perkins, vol 9, 9. o.