Albert Mohler: Megvárjuk, míg kriminalizálják a gyülekezeteinkben zajló igehirdetéseket és a lelkigondozást?
A szülők a törvény rossz oldalára kerülnek, csak mert beszélnek a gyermekeikkel a szexualitásról és a nemiségről? Figyelmeztetés az amerikai hátországból
Akármerre nézünk, úgy tűnik, hogy folyamatosan felszínre törnek a vallásszabadságot érintő fenyegetések – és néha e drága szabadságjog ellen irányuló nyomás egészen váratlan helyeken jelenik meg. Az ember arra számítana, hogy a lelkiismereti jogokat Kínában, Észak-Koreában éri támadás, de sajnálatos módon olyan nemzetekben is korlátozzák, mint Kanada. Egy Indiana államban nemrégiben történt esemény azonban nálunk is megrendítette a vallásszabadság alapjait.
Steve West, a World Magazine munkatársának beszámolója szerint az Indiana állambeli West Lafayette-ben található Faith Church az elmúlt negyvenöt évben ingyenes bibliai tanácsadást működtetett a közösség tagjai számára. Most azonban – ahogy West írja – „ezt a segítő tevékenységet egy olyan, a városi tanács által elfogadott javaslat fenyegeti, amely büntetné azokat, akik kiskorúakkal beszélgetve segítenének nekik leküzdeni a saját nemük iránt érzett, nem kívánt vonzalmat vagy nemi diszfóriát”.
A javasolt rendelet, amelyet 31-21-es számmal vettek nyilvántartásba, megtiltaná a megfelelő engedéllyel nem rendelkező személyeknek, hogy tizennyolc éven aluliak esetében alkalmazzák a rendelet által konverziós terápiának nevezett módszert. Akik vétenek a rendelet ellen, azok napi 1000 dollárig terjedő büntetésre számíthatnának. Ahogy West írja: „Ez a rendelet a konverziós terápia esetében a következő meghatározással él: olyan gyakorlat vagy kezelés, amely az egyén szexuális irányultságának vagy nemi identitásának megváltoztatására törekszik, beleértve a nemi kifejezések megváltoztatására irányuló erőfeszítéseket, vagy az azonos nemű személyek iránti szexuális vagy romantikus vonzalom, illetve érzések megszüntetését vagy csökkentését”.
A közelmúltban hasonló javaslatokkal voltak tele a hírek – legutóbb Kanadában történt hasonló, illetve a brit parlament előtt is folyamatban van egy ezzel kapcsolatos törvényjavaslat. Mindegyik történet a vallásszabadság és a szexuális forradalom totalitárius követelései közötti éles ellentétről tanúskodik.
A West Lafayette-i rendelet, ha hatályba lép, megtagadná az evangéliumi szolgálat szabadságát, amelyet egy gyülekezet közel fél évszázada gyakorol ebben a közösségben. A Faith Church lelkésze, Dr. Steve Viars a következőket mondta: „Nem vagyunk harcos típusok. Nem vagyunk olyanok, mint akik csak arra vágynak, hogy valakivel összevesszenek. Szeretettel akarunk a közösségünk felé fordulni, és a bibliai tanácsadás az egyik módja annak, hogy ezt megtegyük”. De, ahogy arra a lelkész helyesen rámutatott, az olyan jogszabályok, mint amilyenekkel a közössége szembesül, kriminalizálnák a mélyen vallásos meggyőződésekben gyökerező segítségnyújtást.
West Lafayette, Indiana
A rendelet támogatói egyértelműen a Faith Church és más, a szexuális forradalom ideológiai alapjaival nem egyező bibliahű lelkigondozók szolgálatát vették célba. A rendelet kifejezetten az „engedéllyel nem rendelkező” tanácsadókat, vagyis a keresztyén lelkigondozókat üldözi. Valóban, ahogy egy másik nyugat-lafayette-i lelkész nyilatkozta: „Jelenleg 31 lelkigondozói szolgálatot végző munkatársunk van, akik heti hatvannyolc órában nyújtanak bibliai alapú tanácsadást közösségünk tagjainak, ingyenesen, több helyszínen is. A közösségünkhöz tartozó lelkigondozók és mások azért nem kérik ki ezt a bizonyos engedélyt, mert azok az előfeltevések, amelyek alapján segítő tevékenységüket végzik, drámai módon eltérnek a szekuláris világ felfogásától. Soha nem alkalmaztuk a konverziós terápiát, és nem is használtuk ezt a kifejezést, mert ezt a szekuláris tanácsadói közösség által kifejlesztett gyakorlatot barbárságnak, káros módszernek tartjuk olyan személyek esetében, akik a saját nemük irányában tapasztaltak vonzalmat.
A 20. század második felében néhányan, akik evangéliumi keresztyénként azonosították magukat, elkezdték összehangolni teológiai nézeteiket a pszichiátria és a pszichológia korabeli áramlataival. Ez a kezdeményezés „integrációs megközelítés” néven vált ismertté, és a 20. század végén egyre nagyobb népszerűségre tett szert. A biblikusan gondolkodó keresztyének azonban megértették, hogy mi a fő probléma e modellel kapcsolatban. A Szentírás világossá teszi, hogy a keresztyén világnézetet nem lehet integrálni semmilyen más átfogó igazságigénnyel fellépő rendszerbe. Mint modern humanista tudományág, a pszichiátria meglehetősen tudatos törekvésként lépett fel, méghozzá azzal az igénnyel, hogy több fontos kérdésben kiszorítsa az egyház által nyújtott lelkigondozói tanácsadást. Ennek a tudománynak egy olyan emberkép az alapja, amely ellentétes a keresztyén világnézettel. A humanista tudományág és az emberrel kapcsolatos keresztyén teológiai megfontolások kibékítésére tett kísérletek a Szentírással összeegyeztethetetlen, ezáltal az emberi személyre nézve káros tanácsadási módban csúcsosodnak ki. Ezért a Déli Baptista Teológiai Szeminárium közel harminc éve elkötelezte magát amellett, hogy a régebbi keresztyén lelkigondozói mozgalmat egy sokkal biblikusabb rendszerrel, a biblikus lelkigondozással helyettesítse. Úgy véljük, a lelki tanácsadás legfontosabb célja – különösen is a helyi gyülekezet keretein belül – az, hogy az embereket Isten ihletett Igéjének életváltoztató erejéhez irányítsa. A biblikus lelkigondozás továbbá kívül esik az állami jóváhagyás korlátain – ez egy, a helyi gyülekezetekhez tartozó szolgálat, amelynek segítségével gondoskodhatnak tagjaikról és azokról az emberekről, akiknek szükségük van arra a segítségre, amelyet csak Jézus Krisztus evangéliuma nyújthat az ember számára.
A West Lafayette-ben javasolt rendelet azonban célzott merénylet a gyülekezetek azon joga ellen, hogy gyülekezetként működjenek – támadás ez a keresztyén lelkészek azon joga ellen, hogy szolgálatukat valóban keresztyén alapokon folytassák. Egyúttal támadás a szülők azon joga ellen is, hogy gyermekeik számára bibliai alapú lelkigondozást és útmutatást kérjenek.
Tisztázzuk, hogy egyértelmű legyen mindenki számára: a biblikus lelkigondozói mozgalom nem alkalmazza a jogosan „konverziós terápiának” nevezett módszereket. Ez a módszer egy lejáratott világi terápiás eszköz. Mégis, a konverziós terápia kifejezést most a világiak fegyverként használják. Fogják azt, amit a keresztyének hisznek a nemiségről, a szexualitásról, és arról, hogy hogyan kell lelkigondozói segítséget nyújtani a saját nemük iránt vonzalmat érző emberek problémáiban, és ezt egyenlővé teszik a konverziós terápiával. Így tehát a West Lafayette-i rendelet elvitatja a keresztyén egyházak azon jogát és illetékességét, hogy Isten tévedhetetlen, hibátlan Igéje alapján lelkigondozói segítséget nyújtsanak a keresztyéneknek. Az ilyen módszereket bűncselekménnyé tennék egy amerikai városban. A rendelet ugyanis a „tanácsadás” következő meghatározását adja: „olyan módszerek, amelyek segítségével az egyének megtanulják, hogyan oldjanak meg problémákat és hozzanak döntéseket a személyes fejlődéssel, a hivatással, a családdal és egyéb interperszonális gondokkal kapcsolatban”. A lelkészek és lelkigondozók pontosan ezt teszik a helyi gyülekezetekben, a rendelet azonban nem tesz kivételt a keresztyén közösségekkel.
Shannon Kang, a West Lafayette-i városi tanács tagja és a rendelet támogatója kijelentette: „Amíg a város összes kiszolgáltatott csoportját meg nem védjük, nem állhatunk tétlenül és nem jelenthetjük ki, hogy mindent megtettünk. Ez rendkívül fontos számomra”. Majd így érvelt: „Az ehhez hasonló rendeletek és határozatok a kultúra megváltoztatását célozzák meg. Nem azt kérem, hogy azok, akik ezt teszik, tagadják meg magukat, de ez világos jelzés nekik, hogy milyen az a közösség, amiben élnek, egyszersmind egyértelmű üzenet a kiszolgáltatott csoportjaink számára is.” Nos, ez egy őszinte vallomás arról, hogy mit akarnak elérni ezek a törvények és intézkedések – egy arra vonatkozó kísérletről van tehát szó, hogy normalizálják az LMBTQ szexuális etika teljes spektrumát, és minden ezzel ellentétes világnézetet kitiltsanak a nyilvánosságból.
Ez a rendelet, azzal együtt, ami jelenleg Kanadában és az Egyesült Királyságban történik, egyértelmű üzenet a keresztyének számára: változtassatok az üzeneten, és kapituláljatok a szexuális etikátok terén, ha továbbra is helyet akartok kapni a társadalomban. Azt parancsolják nekünk, keresztyéneknek, hogy adjuk fel az azzal kapcsolatos erkölcsi felfogásunkat és bibliai meggyőződésünket, hogy mit jelent embernek lenni. Tragikus módon így nemcsak a vallásszabadság kerül veszélybe, hanem – ahogy egyre több ilyen intézkedés lép életbe, – hús-vér emberek, férfiak és nők szenvedése is tovább folytatódik, hiszen nem kapják meg azt a segítséget, és a tanácsadásnak azt a módját, amire valóban szükségük lenne.
Nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor arról hallunk, hogy egy közösség megpróbálja megtiltani a keresztyén egyházak, gyülekezetek számára, hogy azok meggyőződéseikhez konzekvensen ragaszkodva keresztyének maradjanak. Az elkövetkező hetekben, hónapokban és években valószínűsíthetően még több ilyen történet fog felszínre kerülni. Ezek a törvények aláássák a vallásszabadságot, állandósítják a szenvedést, és növelik annak az egyre növekvő totalitárius rendszernek a hatalmát, amely már most is előírhatja a szülőknek, hogy milyen lelki tanácsadást kérhetnek, és milyet nem a gyermekeik számára. Ezek jelentős fejlemények, és a keresztyének feladata, hogy harcoljanak az igazságért, felszólaljanak ezen intézkedések ellen, és bármi történjék is, hirdessék az Isten teljes akaratát. Ezt kell tennünk, bármi áron, alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt.
A szerző: Richard Albert Mohler Jr., amerikai evangéliumi teológus, a Kentucky állambeli Louisville-ben működő The Southern Baptist Theological Seminary kilencedik elnöke, valamint a The Briefing podcast házigazdája
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
