Karl Barth a homoszexualitásról
Akár szeretjük, akár utáljuk, Karl Barth nem hajlandó eltűnni a porondról. Neve a mai napig megjelenik a teológiai körökben zajló, Bibliával kapcsolatos vitákban. Szinte minden második nap felbukkan a neve a Google hírfolyamában. Nem semmi teljesítmény ez valakitől, aki már vagy ötven éve halott, nem igaz?
Az ok, amiért most felelevenítem hagyatékát, szigorúan etikai jellegű. Úgy vélem, hogy fennmaradt egy, a monumentális főművéből – az Egyházi dogmatikából (1932-67) – származó rövid (és széles körben elfeledett) passzus, amely minden bibliaforgató embert eligazíthat a melegházasság és a melegek felszentelésének kérdését övező zűrzavarban, amely olyannyira meghatározza a kortárs keresztyénséget. A korszakalkotó svájci teológus még mindig elég tiszteletet parancsoló ahhoz, hogy a tudományos közösség falain belül és azon kívül is komolyan vegyék (legalábbis itt, a kontinentális Európában biztosan).
Mit mond tehát Barth a homoszexualitásról? Hadd elevenítsek fel három kulcsfontosságú, Barth-tól származó megállapítást.
1. A homoszexualitás, mondja Barth, Isten ősi teremtési célja ellen irányuló bűn.
Félreértés ne essék, Barth csak azután kezd el beszélni a homoszexualitásról, miután egyértelműen leszögezte, hogy az Édenkertben Isten saját képmására teremtett földi képmása a férfi és a nő egysége. (1Mózes 1,26). Teológiai szempontból ezt az előzményt azért fontos szem előtt tartani, mert megmutatja, hogy Barth nem ok nélkül melegellenes. Barth-nak a homoszexualitással szemben elfoglalt álláspontja a nemiségpárti hitvallásából fakad. Olykor-olykor a szeretetnek nemet is kell tudni mondania. Nemcsak a homoszexualitás, hanem minden, „ami a férfi vagy a nő egymástól való elzárkózása irányába mutat […] nyilvánvalóan engedetlenség” (i). A férfiak és a nők arra lettek teremtve, hogy együtt maradjanak a teremtés közösségében. Ki parancsolja a férfinak, hogy meneküljön el a nőtől (vagy fordítva)? Bizonyára nem az egész teremtett világ Ura! Isten terve az volt, hogy a férfiak és a nők együtt, egy testként éljenek. A homoszexualitás tehát nyilvánvaló eltérés ettől a tervtől.
2. A homoszexualitás, mondja Barth, társadalmi „betegség”.
Barth megfogalmazásában a melegség „testi, lelki és társadalmi betegség – a perverzió, a dekadencia és a hanyatlás jelensége –, amely akkor jöhet létre, ha az ember megtagadja az isteni parancs érvényességét elismerni”. Ez a betegség az egy, igaz Isten kirívó tagadásával, valamint az igaz emberség elutasításával áll összefüggésben. A kettő mindig együtt áll vagy bukik. Svájci gondolkodónk aligha fogalmazhatna egyértelműbben. Barth a homoszexualitást összekapcsolja a bálványimádással (vagyis az istentagadással), és a teremtménynek a Teremtő helyett való dicsőítésével (éppen úgy, ahogyan Pál tette ezt már a Róm 1,26-27-ben). Elemzése szerint a homoszexualitás „az a romlott érzelmi és végül testi vágy, mikor […] a férfi azt hiszi, hogy a férfiban, a nő pedig azt gondolja, hogy a nőben kell és lehet megtalálni neki rendelt, de elvetett társának pótlékát”.
3. A homoszexualitás, mondja Barth, határozottan szembemegy a keresztyén etikával.
Mit tegyen vagy mondjon tehát egy keresztyén ilyen esetben? Barth válasza a következő: „A keresztyén etika döntő szavának abban kell állnia, hogy óva int attól, hogy egy olyan életmódra lépjünk, amely csak a megélt homoszexualitás tragédiájába torkollhat”. És hogyan kell a keresztyéneknek ennek tükrében figyelmeztetniük a népet? Az isteni parancs hirdetése által! Az embereknek – férfiaknak és nőknek – el kell mondani, hogy önmagukban nem szuverének, és hogy egymásnak teremtettek. Egy férfi egy férfival nem felel meg a sokféleségben való egységnek, csupán a sokaságban-, illetve az egyformaságban való egységnek. A férfi csak a nővel válhat igazán emberré (és fordítva is igaz: a nő csak a férfival lehet igazán ember). Ezért az igehirdető feladata a tiltakozás, a figyelmeztetés és a megtérésre hívás. Soha nem adhatja áldását azonos neműek közötti kapcsolatra, annak bármilyen típusáról legyen szó. És amennyiben a hallgatóság „elfogadja ezt a felismerést”, megérti, hogy „a homoszexualitásnak nem lehet helye az életében – sem annak kifinomultabb, sem durvább formáiban”.
Befejezés
Mindent egybevetve, be kell vallanom, hogy üdítő élmény, hogy egy olyan nemzetközileg elismert teológus, mint Barth, nem fél nevén nevezni a dolgokat. De ami talán a legdicséretesebb e homoszexualitás-ellenes kiáltványában, az Isten „megbocsátó kegyelmének” hangsúlyozása. Végső soron nincs olyan emberi cselekedet vagy állapot, amelyen az evangélium ereje ne tudna felülkerekedni. Egyrészt a legszigorúbban el kell ítélnünk a homoszexualitást, másrészt azonban soha nem szabad elfelejtenünk, hogy utat mutassunk a megbocsátás, a kegyelem és az irgalom irányába, amely minden bűnbánó ember számára elérhető. Jézus még mindig mindenható Megváltó.
(i) Az összes idézet Barth Church Dogmatics című művéből (III.4) származik, 165-166. oldal.
A szerző: Will Graham, evangéliumi teológus
Forrás: https://evangelicalfocus.com/fresh-breeze/622/karl-barth-on-homosexuality
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
