1
dec
2021

Kevin DeYoung: Miért van szükség lelkész-teológusokra az egyházban?

Kevin DeYoung

Hadd kezdjem a „zárójelekkel”. Lelkipásztor-teológus alatt nem olyan tudós lelkipásztort értek, aki fél lábbal az akadémián, fél lábbal a gyülekezetben tevékenykedik. Nem is olyan lelkipásztor szakíróra gondolok, aki rendszeresen keresztyén szemszögből kommentálja a napi híreket. Nem is olyan lelkész íróra, aki blogol, cikket ír és könyvet jelentet meg. Ezek mindegyike lehet egyfajta lelkész-teológus, és ebben az értelemben jó ügyet szolgálhat, és szükség is lehet rá. Mint aki a fentiek mindegyikével foglalkozik, én lennék az utolsó, aki azt mondaná, hogy nincs szükség olyan lelkipásztorokra, akik részt vesznek a tudományos életben, rendszeresen cikkeznek és publikálnak.

De én nem ezt értem lelkész-teológus alatt. Amire én gondolok, az egyszerűbb, kifejezetten biblikus, és ezért lényegesebb szerepkör. Amikor azt mondom, hogy lelkész-teológusokra van szükségünk a gyülekezetekben, arra gondolok, hogy minden lelkésznek úgy kell végeznie a szolgálatát, hogy szem előtt tartsa a teológiai igazságok hirdetését, a teológiai tévedések diagnosztizálását, és tanítania kell a gyülekezetét arra, hogy annak tagjai teológiai értelemben tájékozottak és pallérozottak legyenek.

 

BIBLIAI LÁTÁSMÓD

A lelkipásztori szolgálatnak ez a képe nem pusztán a református okostojások vágyálma. Ez a lelkipásztori vezetés Szentírásban meghatározott modellje. Először is gondoljunk arra, hogy a lelkipásztor csak egy másik kifejezés a pásztor szóra. A pásztorok erőteljes egyéniségek voltak, felelősségükhöz hozzátartozott, hogy együttérzésben kitartók és tekintélyüket szelíden gyakorlók legyenek. A pásztor munkája az volt, hogy megvédje, táplálja, fegyelmezze és vezesse a juhokat a nyugodalmas időszakokban és a megpróbáltatások idején is (lásd Zsolt 23,1–3; Jn 10,1–15). A „vénnek”, avagy „felvigyázónak” az volt a feladata, hogy megvédje a nyájat a farkasoktól azáltal, hogy Isten egész tanácsát tanítja, és olyan módon, hogy nem hajlandó módosítani vagy meghamisítani Isten igéjét (ApCsel 20,17–31). Ez a lelkipásztor-teológus munkája. Jól képzett és alapos teológus-lelkipásztornak kell lenni ahhoz, hogy valaki két éven át naponta tanítson Tirannosz csarnokában (ApCsel 19,9), és három éven át minden este oktassa és figyelmeztesse a vezetőket (ApCsel 20,31).

És akkor itt vannak a pásztori levelek is. Pál Timóteusnak és Titusznak adott utasításaiból leszűrhetjük, hogy a lelkipásztori szolgálat nem redukálható melegszívű együttérzésre és erkölcsi ösztönzésre. Nézzük csak meg a Timóteushoz írt első levelet. Pál azt mondja, hogy a lelkipásztori megbízatás célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet (1Tim 1,5). És mit foglal magában ez a szeretet? Azt, hogy figyelmeztetni kell azokat, akik eltértek az igazságtól, és hajótörést szenvedtek hitükben (1,6.19); tanításra alkalmasnak kell lenni (3,2); Jézus Krisztus jó szolgájának kell lenni; a hit és az igaz tanítás igéivel kell táplálkozni (4,6); gondunk kell legyen a Biblia felolvasására, az igehirdetésre és a tanításra (4,13); ragaszkodni kell ahhoz, ami igaz, és inteni kell azokat, akik más tanítást tanítanak, és nem értenek egyet az egészséges tanítással (6,2–3). A lelkipásztor-teológus őrzi a rábízott drága kincset (6,20).

 

A TEOLÓGIAI ALAPOK LÉNYEGESEK

De nem csak a Timóteushoz írt első és második és a Tituszhoz írt levél egyes részletei hangsúlyozzák a lelkipásztor-teológusok fontosságát az egyházban. Ha kilépünk a fa mögül, amely eltakarja az erdőt, azt látjuk, hogy az evangéliumi szolgálat természete elkerülhetetlenül teológiai jellegű.

(1) Isten kinyilatkoztatta magát nekünk az igében, és odaajándékozta nekünk Lelkét, hogy megértsük kijelentését.

Nyilvánvaló, hogy nem kell a Szentírás minden egyes témakörét értenünk ahhoz, hogy keresztyének lehessünk. Isten kegyelme elég nagy ahhoz, hogy mindazokat megmentse, akiknek sok hiányosság van az ismeretében. De ha már van egy Szentírásunk, amelyet el is tudunk olvasni – nem beszélve az általunk érthető nyelveken megjelent egyéb könyvek és források elképesztő kínálatáról –, miért ne akarnánk minél többet megérteni Isten önkijelentéséből? A teológia azt jelenti, hogy többet kapunk Istenből, és a teológus-lelkipásztorok olyan ajándékot jelentenek számunkra, amely segít nekünk ezen a felfelé vezető úton.

(2) Az Újszövetség nagy hangsúlyt fektet az igazság és a hamisság megkülönböztetésére.

Az igazság kincs, amelyet őrizni kell. A hamis tanítástól el kell határolódni, a jó tanítást viszont támogatni és védelmezni kell. Ez nem az elefántcsonttorony-szeminárium szenvedélye, hanem az apostoloké és magáé az Úr Jézusé, aki megdicsérte az efezusi gyülekezetet, hogy nem tolerálták a hamis tanítókat, és gyűlölték a nikolaiták cselekedeteit (Jel 2,2.6).

(3) Az Újszövetség etikai parancsai teológiai tételekre épülnek.

Pál több levele is kettős szerkezetű. Az első fejezetek a tanítást fejtik ki, a továbbiak pedig engedelmességre buzdítanak. A kettő mindig összefügg. Isten irgalmasságára – a Róm 1–11-ben megfogalmazott összes masszív teológiai igazságra – való tekintettel az apostol arra hív minket a Róm 12-ben, hogy szánjuk oda magunkat Istennek élő áldozatként. Igen, természetesen az ortopraxis éppolyan lényeges, mint az ortodoxia. De az előbbihez nem jutunk el anélkül, hogy végig ne járnánk az utóbbit. A tanítványság a tanítástól függ.

(4) A teológiai kategóriák lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb és teljesebb legyen az Isten dicsőségében való örömünk.

Az egyszerű igazságok csodálatosak. Jó, ha azt énekeljük: „Jézus szeret engem! Ezt tudom…” Ha ezt őszinte hittel énekeljük, az Úr örül. De akkor is örül, ha arról tudunk énekelni és imádkozni, hogy ki Jézus, és milyen módon szeret minket, és miért tudjuk, hogy ez igaz. Ha tudunk örvendezni Jézus bűnösök iránti szeretetének egyszerű igazsága felett, mennyivel inkább fogunk örülni, amikor Krisztus befejezett művében gyönyörködünk, és megpihenhetünk az ő mindent átfogó gondviselésében, és csodálkozhatunk végtelenségén és örökkévalóságán, és gyönyörködhetünk szentségében, és elmélkedhetünk háromságáról és egységéről, és áhítattal állhatunk mindentudása és mindenhatósága előtt! Ezek a teológiai kategóriák nem arra szolgálnak, hogy növeljék agykapacitásunkat, hanem hogy megerősítsék szívünket, és élesebbé tegyék látásunkat, hogy lássuk és megízleljük, kicsoda Isten, és mit tett. A tanítványság a tanítástól függ.

 

KÖVETKEZTETÉS

Ha megragad ez a lelkész-teológusok gyülekezetekben betöltött szerepével kapcsolatos látás, hadd bátorítsak mindenkit arra, hogy nincs feltétlenül újabb tudományos fokozatra szükségünk (bár a képzés fontos), és semmiképp sem kell közértelmiséginek vagy nagy tekintélyű tudósnak lennünk (bár rájuk is szükség van). Amit neked és nekem tennünk kell, az meglehetősen egyszerű, de könnyebb elmondani, mint megtenni. Gondolkozásmódunkat (könyvek olvasásával), lelki-szívbéli beállítottságunkat kell fejlesztenünk (az imaéletünkben való növekedéssel, a korrekcióra való nyitottsággal és azzal, hogy bátran felvállaljuk meggyőződésünket), és meg kell tanulnunk jobban beosztani az időnket (azzal, hogy nemet mondunk a jó dolgokra, hogy igent mondhassunk a legjobbra). Általában nem ez az a szolgálat, amelyet az egyházak elsődlegesnek gondolnának, vagy végezni kívánnak, mégis ez az, amire égető szüksége van az egyháznak, és amire nekem is és lelkésztársaimnak is törekednünk kell.

 

Forrás: https://www.9marks.org/article/why-we-need-pastor-theologians-in-the-church/

A szerző: Kevin DeYoung református teológus és író, az észak-karolinai Matthewsban található Christ Covenant Gyülekezet vezető lelkésze

Hozzászólás írása