2
Júl
2019

A liberális keresztyénség kritikája

/Az alábbi írás szerzője Michael F. Bird, ausztrál evangéliumi teológus és újszövetség-tudós. A cikk eredetileg a patheos nevű online evangelikál oldalon jelent meg 2011 augusztus 15-én/

Sokat gondolkodtam az elmúlt hetekben a liberális keresztyénségről. A “liberális” egy furcsa, kétértelmű jelző. Bizonyos kontextusban pozitív értelmű kifejezés, ami arra utal, vagy valaki valamiben nagylelkű, tehát libertariánus. Szeretjük, ha valaki liberális olyan értelemben, hogy szívesen ad/adakozik másoknak, de pozitívan gondolunk a liberális társadalom eszméjére is, amelynek alapvető része a tisztesség és a szabadság. Nálunk, Ausztráliában úgy nevezik a konzervatív pártot, hogy “Ausztrál Liberális Párt”, amely értékeit tekintve nem “szélsőbalos” módon “liberális” (akkor is, ha a gazdasággal kapcsolatos elképzeléseiben a republikánusokhoz képest inkább baloldali hangsúlyok érvényesülnek). Teológiai értelemben viszont negatív konnotációkat hordoz, mert bizonyos kompromittáló, forradalmi meggyőződésekkel azonosíható. Engem hívtak már “liberálisnak” és “fundamentalistának” is különféle csoportosulások. A liberálist általában pejoratív értelemben használják, gyakran azokat jelölve vele, akik a teológiai spektrum baloldalán helyezkednek el. A “régi liberalizmus”, amely Friedrich Schleiermacher óta egészen az Első Világháborúig meghatározta a nyugat-európai protestáns gondolkodást, összeomlott, mivel vallási víziója nem felelt meg az emberi gonosz Európában megtapasztalt valóságával. Ezt az űrt sok más teológiai irányzat töltötte be: a neo-ortodoxia, az evangelikalizmus, a pünkösdi mozgalom, és az ún. progresszív keresztyény teológia számos különféle ágazata. A progresszív teológia különféle irányzataira úgy tekinthetünk, mint a régi liberalizmus örökségére. Nem az a céljuk, hogy lerombolják a hitet – távol állnak ettől -, sőt, éppen hogy meg akarják menteni azzal, hogy a korszellemhez igazítják. Ezért teszik a tömegek számára emészthetőbbé és ültetik át modern nyelvezetre, ezért változtatják meg a vallásos tartalmat úgy, hogy az tetszetősebb legyen a felvilágosodás utáni kor számára, bizonyos értelemben “szekularizálva” a hitet. Egyes liberálisok, mint pl. Jack Spong (nyugalmaztott episzkopális püspök, aki elutasít mindenféle teizmust és nyíltan tagadja Krisztus szűztől való születését és testi feltámadását /ford.), csak rontják a levegőt, mások viszont – pl. Rowan Williams (aki valószínűleg ellenezné, hogy liberálisnak bélyegezzék) – alázatosak, magasan képzettek, sőt építő személyiségek. Néhány liberális tudós – akár radikálisok, akár nem, és akiknél csak kicsit vagyok konzervatívabb – jó exegéta. Talán nem hisznek abban, amit olvasnak, de gyakran nagyon jó magyarázatokat fűznek a szöveghez, kidomborítva annak mondanivalóját és megvilágítva a szöveg kontextusát. Azt is elismerem, hogy a liberálisok szívükön hordozzák a szegényeket és az elnyomottakat. Ugyanakkor nem gondolom, hogy többet tennének másoknál értük – rendszerint a katolikusok és az evangéliumi keresztyének azok, akik a szociális gondoskodás terén a legnagyobb teljesítményt nyújták. Az egyik teológiai főiskola igazgatója mesélte, hogy mindig megütközik azon, hogy bár az észak-amerikai teológusprofesszorok mindig készek meglátogatni az Ausztráliában található teológiai főiskolájukat, hogy ott aztán igazságosságról és szegénységről beszéljenek, ugyanakkor mindig ragaszkodnak az első osztályra szóló repülőjegyekhez!

Michael F. Bird

De én nem vagyok liberális. A liberalizmus olyan világnézet, amivel nem tudok azonosulni. Egy olyan világot látok magam előtt, amelyben Isten a mai napig aktívan jelen van és munkálkodik. A Szentírásból nem engedek. Sajnos a liberalizmus egy olyan istenhez vezet, amellyel kapcsolatban Richard Niebuhr így figyelmeztetett: “egy harag nélküli Isten a bűn nélküli embereket bevitte az ítélet nélküli országába egy kereszt nélküli Krisztus szolgálata által.” A világ hamis mosollyal szemléli, ahogy a liberálisok a legteljesebb egyetértésben azonosulnak a baloldali értelmiség értékeivel. Zavarba ejtő, ahogy az értelmiség ezt a teológiai ballal való azonosulását elképzeli: hálásak a teológiai liberalizmusnak, hogy az általuk vallott értékeket támogatja, de egy szempillantás alatt kiadják az útját, ha már nincsenek rászorulva a támogatásra a vallás részéről. Tragikus, hogy a teológiai liberalizmus olyan értelmiségi köröket próbál védőszárnya alá venni, akik erre már nem tartanak igényt. Azáltal, hogy eltávolították a személyes Istent az egyházból, aki szól hozzánk, semmi újat nem tudnak az embereknek adni, amit egyébként ne hallanának Oprah-tól, John Stewart-tól, a CNN-ből vagy a New York Times-ból. Azok, akik korábban liberálisok voltak, mint pl. Thomas C. Oden, már évekkel ezelőtt belátták, hogy a liberalizmus teológiai és morális értelemben csődöt mondott. Hátat is fordítottak neki, hogy aztán vezető szerepet töltsenek be a népegyházakban megjelenő ortodox megújulási mozgalmakban. Alister McGrath, aki korábban ugyancsak liberális volt, azt mondta, hogy a liberalizmus gyengesége a lelkigondozás területén mutatkozik meg, mert nem igazán tud mit kínálni azok számára, akik a munkanélküliség, a betegség és a halál durva realitásával szembesülnek. Pár éve elolvastam Thomas Reeves “A kiüresedett egyház: a liberális keresztyénség öngyilkossága” című könyvét, és emlékszem, világossá vált számomra, hogy a liberalizmus semmilyen értéket nem tud az átlagember számára közvetíteni. A liberalizmus nem teremt, nem hoz létre semmit, csak jóváhagy. A liberalizmus pusztán csak a politikai baloldal megerősítése, az elfogadtatásáért való harc még ha homályosan vallásos is, jóformán mindennek a korholása, ami mellett az “egyszerű keresztyénség” kiáll, valamint a világi értékek szakralizálása. Elég ülésén voltam már a Bibliai Irodalmak Társaságának (ld. SBL – Society of Biblical Literature/ ford.) ahhoz, hogy olyan professzorokat hallgassak, akiknek a vallásos előadása olyan, mintha Marxot és Markiont ötvöznék. Miért kellene vasárnap korán reggel felkelnem ahhoz, hogy ezt hallgassam?

Talán a legnegatívabb kritikám, amivel a jelenlegi liberális vagy progresszív keresztyénséget illethetem, az az, hogy valójában már alig több “Néró udvari lelkészénél”. Képzeljük el, hogy én és valamelyik progresszív keresztyén beszállunk egy időgépbe, és Kr.u.63 körülre visszautazunk – vissza Néró udvarába. Odaállnék, és durva latinsággal elmagyaráznám Nérónak, hogy ki vagyok, melyik vallási közösséghez tartozom, és részleteket olvasnék fel a Fil 2,5-11-ből, a 1Thessz 4-5-ből és a Róm 10,9-10-ből, példaként arra, hogy mit hiszek. Valószínűleg hamarabb válnék az arénában lévő oroszlánok eledelévé, minthogy ki tudnék mondani annyit, hogy “Néró egy görög pucckirálynő.” Amint elvezettek, kiállna a progresszív keresztyén, felolvasná az ENSZ millenniumi céljait, felmutatna egy, az LMBTQ jogokat propagáló nyilatkozatot, beszélne arról, hogy elfogadja a melegházasságot (Nérónak volt két melegházassága!), részletezné az abortusz-párti álláspontot (Nérónak nem lenne ellenvetése), és előadást tartana a vallásos pluralizmus toleranciájáról. Rögtön beszélne persze az “ortodox” keresztyének intoleranciájáról is, akik egyedül csak Jézust tartják Megváltónak és Úrnak. A progresszív keresztyének számára, amikor a vallás, Jézus, Buddha, Krishna, vagy Izisz szóba jön, valójában – lévén pluralista keresztyének – ugyanarról van szó. Nérót “Úrnak” nevezni és vallásos tiszteletben részesíteni nem jelentene problémát azok számára, akik felvilágosultak és komolyan “vallásköziek”. Nérót nem nyugtalanítaná mindaz, amit ez a progresszív keresztyén előadna, sőt, nagy hatással lenne rá. Felajánlaná a progresszív keresztyén számára, hogy legyen a saját, bejáratott udvari lelkésze és személyes tanácsadója. Elmagyarázhatná neki, hogy mit tegyen ezekkel a bosszantó római keresztyénekkel, akik titokban, énekszóval mindenhol Úrként dicsőítik Jézust, azt sugallva ezzel, hogy Néró nem az.

Na ezért nem vagyok liberális! Nem mintha az evangelikalizmusnak ne lennének meg a saját problémái: könnyen népi vallásossággá korcsosulhat, lealacsonyodva odáig, hogy a funkciója kimerül a jobboldali értékek “megkeresztelésében” és a konzervatív politika kiszolgálásában. De a liberalizmus, mint teológiai nézet elszakít az üdvözítő Istentől, és megakadályozza, hogy egy olyan Istenben higgyek, aki szól hozzánk. Nincs benne semmi vonzó. Ha fogod a baloldali értékeket, és bebugyolálod őket valamiféle díszes, vallásos csomagolópapírba, és elajándékozod, lehet, hogy hálásak lesznek neked azért, mert megerősítetted a számukra fontos értékeket, de nem fogják megtartani a vallásos csomagolópapírt.

Hozzászólás