SUPPLICATIO PRO VERITATE – protestáns reakció Ferenc pápa és a hittani dikasztérium Fiducia supplicans elnevezésű dokumentumára
„Az a hit, amelyet mi magunk határozunk meg, egyáltalán nem is nevezhető hitnek. És egyetlen kisebbségnek sincs joga ahhoz, hogy a... Olvasd tovább!
„Meggyőződésünk szerint a Szentlélek nem hoz új kinyilatkoztatást, hanem egész működésének a célja az, hogy Jézus Krisztus általi kinyilatkoztatást tegye élővé és hatóvá, és mind mélyebb megértésére és elsajátítására vezessen” – Beszélgetés a lutheránus teológia jellegzetességeiről Tóth Károly evangélikus lelkipásztorral
Amint azt egy korábbi, evangélikus teológiai tanárral készült és ugyancsak itt, az oldalunkon publikált interjú kapcsán is hangsúlyoztuk, Egyesületünk elsődleges céljai közé tartozik... Olvasd tovább!
Albert Mohler: „Somewhere over the rainbow” – Ferenc pápa jóváhagyta az azonos nemű párok megáldását
Karácsony előtt alig pár nappal a Vatikán szemlátomást úgy gondolta, hogy itt az ideje megfordítani a kétezer éves keresztyén hagyományt, és engedélyezi,... Olvasd tovább!
„A misztika ezoterikus ateizmus” – elmélkedés a protestáns egyházakban (is) terjedő miszticizmusról Karl Barth és Emil Brunner gondolatai nyomán, avagy a protestáns kegyesség revitalizációjának a „kulcsa”
E mostani írás keretei nem teszik lehetővé, hogy mélyrehatóan foglalkozzunk az alább tárgyalt jelenséggel (a misztika témáját több írásban is érintettük már,... Olvasd tovább!
Újabb határátlépés: Ferenc pápa hamis különbségtétele a lelkipásztori szolgálat és az egyház tanítása között
Hatalmas változások mennek végbe jelenleg a katolikus egyházban, és ez mindannyiunkat érint. Sajnos mind a magyar katolikus, mind a magyar protestáns körök... Olvasd tovább!
A miseáldozat értékelése protestáns szemszögből / a szentségimádás illegitim volta – a protestáns ortodoxia érvei, VIII. rész
Teológiai fókuszú egyesületként többek között a protestáns teológiai irodalom egy elfeledett korának és e kor elfeledett szerzőinek a megismertetését tűztük ki célul... Olvasd tovább!
A katolicizmusra leselkedő legnagyobb veszély nem az „elprotestánsodás”, hanem saját reflexei – reakció Simon Gábor, katolikus pap szentek segítségül hívásával és purgatóriummal kapcsolatos szavaira, II. rész
– az alábbi írás reakció Simon Gábor katolikus papnak egyik elmélkedésében a szentek tiszteletéről és segítségül hívásáról, valamint a purgatóriumról kifejtett véleményére, lásd az... Olvasd tovább!
A katolicizmusra leselkedő legnagyobb veszély nem az „elprotestánsodás”, hanem saját reflexei – reakció Simon Gábor, katolikus pap szentek segítségül hívásával és purgatóriummal kapcsolatos szavaira, I. rész
Simon Gábor római katolikus pap rendszeresen jelentkezik hosszabb-rövidebb elmélkedéseivel a YouTube-on. Az atya a Szent X. Piusz Papi Testvérület (Fraternitas Sacerdotalis Sancti... Olvasd tovább!
Hogyan adhatott Isten parancsot népirtásra az Ószövetségben?
Ez egy jó és nehéz kérdés. A válaszunk egyszerre tükrözi és meghatározza az igazságosságról és az irgalomról alkotott felfogásunkat. Józsué könyvében Isten... Olvasd tovább!
A miseáldozat értékelése protestáns szemszögből / a szentségimádás illegitim volta – a protestáns ortodoxia érvei, VII. rész
Teológiai fókuszú egyesületként többek között a protestáns teológiai irodalom egy elfeledett korának és e kor elfeledett szerzőinek a megismertetését tűztük ki célul... Olvasd tovább!