9

nov

2026

Mária-jelenések – valóban a menny üzenetei? Fatima és Lourdes protestáns szemmel

/

Márkus Tamás András

/

/

Egyéb, Minden bejegyzés, Teológusok párbeszédben

Mi történt Fatimában és Lourdes-ban? Ki volt a gyermekeknek megjelenő titokzatos hölgy? És vajon egy csoda önmagában bizonyítja-e, hogy a hozzá kapcsolódó üzenet Istentől származik? 2026. november 6-án, a Budapest-Őrmezői Református Missziói Egyházközségben tartott előadáson a legismertebb Mária-jelenések nyomába eredtünk: megvizsgáltuk a beszámolókat, a különös kísérőjelenségeket és az elhangzó üzeneteket – protestáns szemmel, a Szentírás mérlegén. Nemcsak arra kérdeztünk rá, hogy mi történt, hanem arra is: mire hívnak ezek a jelenések, és összeegyeztethető-e az üzenetük az evangéliummal? Hogyan viszonyulnak a jelenések üzenetei Krisztus egyedülálló közbenjárói szerepéhez és befejezett, tökéletes megváltói művéhez? Továbbá megvizsgáltuk, hogy ezen ismertebb Mária-jelenések milyen párhuzamokat mutatnak más – nem keresztyén – jelenésekkel kapcsolatos, rendkívüli beszámolókkal. Természetesen a témával foglalkozva nem Máriának, Urunk édesanyjának a személyét vonjuk kétségbe, hanem a neki tulajdonított jelenések eredetét és üzenetét tesszük mérlegre. A cél nem a gúny vagy a szenzációkeltés, hanem a bibliai alapú megkülönböztetés.

A szerzőről

Márkus Tamás András

Hozzászólás írása Hozzászólás visszavonása

Az Evangelikál Csoport eltérő felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk » facebook csoportunkba és a félévente megrendezésre kerülő » „teológusok párbeszédben” konferenciára.

„A római katolikus egyház megváltozott a 16. század óta. Ehhez kétség sem fér. Megváltoztak azok a különbségek is, amelyek a 16. században elválasztottak bennünket – ma jóval nagyobbak, mint egykor. A Máriára vonatkozó dogmatikai határozatok mind a reformáció után születtek. A pápai tévedhetetlenség dogmaként való kihirdetésére is a reformáció után került sor. A helyzet tehát nemhogy javult volna, hanem még romlott is. Az 1990-es években kiadott római katolikus katekizmus pedig újra megerősítette mindazokat a tanításokat, amelyek körül a 16. századi vita lényegében kirobbant: az érdemek kincstáráról, a tisztítótűzről, a búcsúkról és a szentségek által történő megigazulásról szóló tanítást. Amikor tehát valaki azt mondja, hogy a reformáció lezárult, valójában nem tudja, miről beszél. Egyszerűen nem ismeri a római katolikus teológiát.” (R. C. Sproul)

„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van." (Szabados Ádám)

„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik, hogy újragondoljuk az evangelikalizmusról alkotott nézeteinket. Sokan, akik az elmúlt években jelentős változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, továbbra is evangelikálnak vallják magukat. A kérdés tehát a következő: egészen pontosan meg kell határoznunk, mit jelent evangelikálnak lenni, és ki tekinthető evangelikálnak. (…) Nos, ha használjuk az evangelikál megjelölést, akkor annak nyilvánvalóan van jelentése is. Ez a kifejezés szűkíti a kört, és bizonyos értelemben kizárólagos. (…) Remélem, mindannyiunk számára teljesen világos: nem azt próbáljuk megfogalmazni, hogy általában mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki tekinthető evangelikál keresztyénnek. Erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Hogyan határozhatjuk meg tehát, mit jelent evangelikálnak lenni, megkülönböztetve ezt attól, hogy általában mit jelent keresztyénnek lenni? Ez napjaink egyik nagy kérdése, és úgy gondolom, az elkövetkező években egyre inkább szembe kell majd néznünk vele.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelical, 11–13. o.)

„Bibliahívő keresztyénként különféle hátterűek vagyunk. Ám mostani történelmi pillanatunkban szükségünk van egymásra. Tartsuk meg tanbeli sajátosságainkat! Beszélgessünk róluk egymással! De ismerjük föl a dolgok helyes hierarchiáját! A valódi szakadék nem a reformátusok és a többiek között van, nem is az evangélikusok és a többiek, az anglikánok és a többiek, vagy a baptisták és a többiek között. A valódi szakadék egyik oldalán azok állnak, akik meghajoltak az élő Isten előtt, és így Isten tévedhetetlen Igéje, a Szentírás szó szerinti, kijelentésalapú közlése előtt, a másik oldalán pedig azok, akik nem.” (Francis A. Schaeffer: A nagy evangéliumi katasztrófa, 71-72.o.)

„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)

„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Ha viszont lelkészként azt mondom egy laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, rögtön megkérdezi: »Mi a különbség a kettő között?« És amint elkezdem magyarázni, máris forgatja a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a Szentírás tekintélyét, és nem tartom tévedhetetlennek, azt megértik. Ha azt mondom, hogy minden egyes részére nézve elfogadom a tekintélyét, és tévedhetetlennek tartom, azt is értik. De 35 éves pályafutásom során egyetlen emberrel sem találkoztam, aki értette volna, mit jelent az, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)