24
aug
2026

Diszpenzacionalizmus, Izrael és az egyház, elragadtatás, eszkatológia – konferencia

A Budapest-Őrmezői Református Missziói Egyházközség és az Evangelikál Csoport Egyesület közös konferenciáján a protestáns evangéliumi világ egyik legmeghatározóbb – a szövetségteológia mellett különösen jelentős – üdvtörténeti modelljét, a diszpenzacionalizmust vizsgáltuk meg több nézőpontból. Az alkalom három előadása átfogó képet kívánt adni e teológiai rendszer történetéről, hermeneutikai alapjairól, belső felépítéséről és főbb irányzatairól. Az első előadás a diszpenzacionalizmus kialakulását, fejlődését, igeértelmezési alapelveit és rendszerének különböző változatait mutatja be. A második előadás azt a kérdést járja körül, miként építették be egyes református teológusok a diszpenzacionalista üdvtörténeti modell végidőkre vonatkozó tanításait saját teológiai rendszerükbe, különös tekintettel a Westminsteri hitvallás szövetségteológiai keretére. A harmadik előadás részletesen felvázolja a diszpenzacionalista eszkatológia eseménysorát: azt, hogy e nézet szerint mi, mikor és milyen módon következik be – többek között Izrael államának jövője, a nagy nyomorúság, a Törvénytipró megjelenése és személye, az elragadtatás, valamint az ezeréves királyság. Az előadásokat panelbeszélgetés követte, amelyben az előadók közösen reflektálnak az elhangzottakra.

*

A diszpenzacionalizmus előzményei, kialakulása és története

Református szövetségteológia és diszpenzációs premillenista eszkatológia? Oliver Buswell teológiája

A végidők „liturgiája” – egy lehetséges eszkatológiai eseményláncolat

Kerekasztal – diszpenzacionalizmus, végidők, elragadtatás, Izrael nemzetének szerepe

Hozzászólás írása