Peter Leithart: Az egyház a világ ellen? A „kultúrharc” újragondolása a liturgia és a tanítványképzés tükrében
2026. június 13-án a Budapest-Őrmezői Református Missziói Egyházközség és a Szentháromság Evangéliumi Gyülekezet szervezésében Dr. Peter J. Leithart, református teológus-lelkipásztor tartott előadás-sorozatot Budapesten, az Őrmezői Református Gyülekezetben. Három előadást tartott, amelynek felvételei alább megtekinthetők. Márkus Tamás András, református lelkipásztor rövid köszöntése után hangzottak el az előadások, amelyeket Hajdú Attila, a Szentháromság Evangéliumi Gyülekezet lelkipásztora fordított magyarra.
Peter J. Leithart amerikai református teológus, lelkész és író, a Theopolis Institute (Birmingham, Alabama) elnöke, valamint több gyülekezet alapító és szolgáló lelkipásztora. Munkássága az evangéliumi–református hagyomány talaján áll, erősen kálvinista, szövetségteológiai és szentségi hangsúlyokkal, valamint az egyetemes egyházra nyitott protestáns ökumenikus szemlélettel. Ekkleziológiai tekintetben presbiteriánus–református háttérből érkezik, az egyetemes keresztyén hitvallásokat és a reformátori örökséget komolyan veszi, miközben a liturgia és a sákramentumok (keresztség, úrvacsora) jelentősége különösen nagy hangsúlyt kapnak a tanításában. Peter Leithart tehát a református teológia egyik markáns kortárs alakja, aki református háttérből kiindulva radikálisan „egyházközpontú” olvasatot kínál a Szentírással, az istentisztelettel és a keresztyének közéleti jelenlétével kapcsolatosan.
Számos könyvet írt – többek között kétkötetes Jelenések-kommentárt, a teremtést teológiailag értelmező „Creator” című kötetet, valamint olyan műveket, amelyekben az egyház politikai és kulturális szerepét vizsgálja. A Theopolis Institute elnökeként az a célja, hogy bibliai, liturgikai és kulturális tematikájú tanulmányok révén segítse a gyülekezeteket újragondolni a keresztyén istentisztelet, tanítványi lét és kulturális elköteleződés formáit; a Theopolisz jelentősége pedig abban áll, hogy intenzív tanfolyamokkal, kiadványokkal és online tartalmakkal olyan pásztorokat és gondolkodókat képezzen, akik a Szentírást kanonikus, ihletett egészként, az egyházat pedig nyilvános, liturgikus közösségként értelmezik a modern Nyugat kontextusában. Munkássága különösen azok számára inspiráló, akik református keretben keresik a szentség, a liturgia és a kultúraformálás teológiailag mély, ugyanakkor kreatív újragondolását.
Leithart a Communion of Reformed Evangelical Churches (CREC) nevű felekezethez tartozik, amely egy viszonylag fiatal, nemzetközi, kifejezetten konzervatív református felekezeti szövetség, presbiteriánus, kontinentális református, illetve reformált baptista gyülekezetekkel. A CREC 1998-ban alakult (eredetileg Confederation of Reformed Evangelicals néven), és mára nagyjából 100–130 gyülekezetet foglal magában Észak- és Dél‑Amerikában, Európában (köztük Közép‑Európában és Magyarországon), valamint Kelet‑Ázsiában. Teológiailag a klasszikus református hitvallásokhoz igazodik, miközben bizonyos vitás kérdésekben (gyermekúrvacsora, csecsemőkeresztség stb.) jelentős mozgásteret ad a tagegyházaknak. Ugyanehhez a felekezethez tartozik Peter Hegseth is (2025 óta az Egyesült Államok 29. védelmi minisztere), aki a CREC közéleti és kulturális profilját a tágabb nyilvánosság felé is láthatóvá teszi.
*
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
