„A leleplezés napja” és Spielberg zsidó-keresztyén gyökerű földönkívüli-mítoszai

A Harmadik típusú találkozásokat (1977), az E.T.-t (1982), a Világok harcát (2005) és most A leleplezés napját (Disclosure Day) jegyző 79 éves Steven Spielberg immár fél évszázada készít földönkívüliekről szóló filmeket. Legújabb alkotása – eltérően a korábbi, az ufotémát boncolgató filmjeitől – formanyelvét tekintve talán nem úttörő és a történetvezetését tekintve sem annyira feszes, de minden bizonnyal ez az a műve, amely leginkább a korunkhoz szól.

A film bemutatójára közvetlenül azután került sor, hogy az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma elindította az UFO/UAP jelenséget feltáró weboldalát, valamint nyilvánosságra hozott különféle – végső soron nagy port kavart, de tartalmilag jelentéktelen – ufóaktát. Ehhez társult a kormányzat részéről egy bizarr megmozdulás is: a Fehér Ház egy sci-fi hangulatú aliens.gov oldallal viccelte meg a közvéleményt, amely valójában az illegális bevándorlók nyomon követését szolgálta. A politika és a szórakoztatóipar határai talán soha nem mosódtak el annyira, mint mostanság. A Disclosure Day alapkérdése pedig – vajon az idegenek létezésének bizonyítéka aláásná-e a vallásos hitet – mintha egyenesen a legutóbbi szenzációhajhász címlapokról költözött volna át a vászonra.

Valóban megrendítené a hitünket a földönkívüli (intelligens) élet felfedezése? A film egyik szereplője – egy volt novícia (Bono lánya, Eve Hewson alakításában) – a következőképpen vélekedik: „Az emberek istenként fognak tekinteni rájuk. Nem fognak többé hinni Istenben.” Egy másik apáca kevésbé tart ettől: „Miért teremtett volna Isten egy ilyen hatalmas univerzumot, ha csak nekünk szánta volna?”

Ezek a spekulatív teológiai kérdések kétségkívül izgalmasak. A film központi drámája azonban végső soron inkább ismeretelméleti, mintsem vallási természetű. A film az igazság, az információ és a feltárás körüli küzdelmekről szól. Az egyik oldal el akarja rejteni a teljes igazságot a nyilvánosság elől, míg az eltitkolt információkat „leleplező” főhősök a teljes feltárásért harcolnak. A film alaptézise szerint az igazság nem magántulajdon – mindenkié, és mint ilyen nem szabad senki elől sem elzárni. Az igazság feltárása egyfajta „kegyelmi aktus”, a felvilágosítás pedig a szeretet cselekedete.

 

Spielberg történetmesélését a zsidó–keresztyén látásmód mélyen áthatja

A film két főszereplő történetszálát fonja egymásba. Az egyik Margaret Fairchild, egy kansasi időjárás-jelentő (Emily Blunt), aki váratlanul különböző nyelveken kezd beszélni; a másik Daniel Kellner, egy renitens kiberbiztonsági szakértő (Josh O’Connor), aki egy rakás titkosított kormányzati aktát akar épp nyilvánosságra hozni. Mindkettőjük egy ismeretlen hatalom hordozójává válik, amely végül – összekötve kettejük sorsát – egymáshoz vezeti őket. A történet során – kifejezetten jól megkomponált akciójelenetekben – hajszál híján menekülnek meg a rosszfiúk elől.

A film azonban elsősorban nem az akcióról és nem is az izgalmakról szól. Sokkal inkább eszmékről és felvetett kérdésekről. Ezek az eszmék nem mindig állnak össze egy koherens egésszé – a film több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, és több rejtélyt hagy nyitva, mint amire magyarázattal szolgál. Mégis, talán értékesebb egy olyan alkotás, amely csodálkozásra késztet, mint egy olyan, amely mindent túlmagyaráz – talán egy mű, amely egy kérdőjelet hagy maga után, többet ér, mint egy „tökéletesnek” tűnő film.

Spielberg zsidó identitása mindig is nagy hatással volt a történetmesélésére; ez alól a Disclosure Day sem kivétel. A földönkívüliek iránti visszatérő tematikus érdeklődése értelmezhető a zsidó-keresztyén hit sci-fi keretbe ültetett újragondolásaként is; egy transzcendens lény, aki olykor megrázó, sőt félelmetes módon lép kapcsolatba az emberiséggel. A Spielberg és David Koepp (a Jurassic Park írója) által jegyzett forgatókönyv ugyan helyenként döcögős, de lenyűgözően gazdag bibliai párhuzamokban és utalásokban.

A film az Újszövetséget idézi a „lelki ajándékok” ábrázolásával – például a nyelveken szólás vagy annak magyarázata, illetve jelek és csodák véghezvitele révén –, amelyek egy új üzenet hitelesítését szolgálják. A széthulló, „háborúk és háborús hírek” által terhelt világ, mint díszlet pedig a Jelenések könyvének apokaliptikus képeit idézi.

 

A feltárt igazság mint egyfajta exodus‑szerű szabadság

A film leginkább úgy hat rám, mintha egy Exodus-átirat volna. Az emberiség a szándékosan visszatartott igazság „rabságában” vergődik. A gonosz Noah Scanlon (Colin Firth) egy, az egyiptomi fáraóra emlékeztető zsarnok, aki egy Wardex nevű titokzatos vállalat élén áll, amelynek célja, hogy a tömegeket továbbra is tudatlanságban tartsa. Keményszívű ember, aki folyamatosan az ellenőrzés elengedése és megtartása között ingadozik.

Egy természetfelettinek tűnő erő (a földönkívüliek) avatkozik közbe, és két kiválasztott személyt – Margaretet és Dant – hív el „prófétának”, „közbenjárónak” és „szabadítónak” Mózes és Áron mintájára. A történet során „jeleket és csodákat” visznek végbe – nem saját erejükből, hanem mint „edények”, akiken keresztül a földönkívüliek természetfeletti hatalma megmutatkozik. Megjelenik egy talizmánszerű eszköz is, amely Áron botjára emlékeztet és amely ahhoz hasonlóan működik – ennek segítségével természetfeletti tetteket hajtanak végre. Még egy jégeső-jelenet is helyet kap a filmben.

A cselekmény nagy része tulajdonképpen egy elnyújtott menekülés-jelenetsor, amely egy, a Vörös-tenger szétválasztására és az azon való átkelésre emlékeztető végső pillanatba torkollik; diadalmas szabadulás ez a tudatlanság rabságából a kijelentett igazság felszabadító tágasságába. A két főhőst mintha természetfeletti módon vezetnék, a felhő- és tűzoszlop bibliai képét idézve.

Margaret a filmben többször is úgy írja le ezt az élményt, mintha csak „utas” volna, nem pedig ő vezetne. Nem fél tőle, egyszerűen „ráhagyatkozik”, mintha csak egyfajta „áramlásban” állna. Ez engem Isten szuverenitására emlékeztetett, és arra a szabadságra, amely akkor születik, amikor rábízzuk magunkat az Ő vezetésére – még akkor is, ha ez időnként nyugtalanító érzéssel jár. Blunt – aki itt pályája talán legjobb alakítását nyújtja – hitelesen ábrázolja, milyen az, amikor valaki ráhagyatkozik Isten szuverén vezetésére.

Figyelemre méltó, hogy a filmben egy másik szereplő kifejezetten utal a Lukács 22,42-re és Jézusnak az Atya akaratához való viszonyára: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” A film számos ószövetségi jelenetet idéz fel prófétákról és kiválasztott vezetőkről, akik nem azért tesznek nagy dolgokat, mert ők maguk nagy formátumú emberek, hanem mert készek engedelmeskedni. Margaret a film egyik pontján így szól: „Nem leszek senkinek a vallása.” Ő eszköz, és nem bálvány.

Nagy hatást gyakorolhat ránk, ahogy a szereplők egy nagy tétekkel járó sakkjátszma bábuiként mozognak egy jóindulatú hatalom keze alatt, miközben másokat gonosz erők manipulálnak. Ez szellemi harc. Vajon a jó vagy a rossz eszközei leszünk?

 

A magát kijelentő Isten

Egy forgatókönyv utolsó mondata gyakran kulcsként szolgál az egész film értelmezéséhez. A Disclosure Day esetében az utolsó szó ez: „figyeljetek”. Az Exodus-párhuzamok fényében e felszólítás a „Halld, Izrael…” (5Móz 6,4) kezdetű hitvallást idézi, amely joggal tekinthető a bibliai zsidóság egyik központi versének. Még ha ebben a filmben egy földönkívüli szájából hangzik is el, a párhuzam nyilvánvaló a Szentírás zsidó-keresztyén Istenével: a magát kijelentő Istennel, aki nem elrejti, hanem kegyelmesen felfedi-kijelenti önmagát.

Egyébiránt nem látunk a filmben semmiféle, a Sínai teofániára emlékeztető pillanatot. Spielberg nem konkretizálja, hogy milyen kijelentés követi a „figyeljetek” felszólítást.

A film azzal zárul, hogy ez a bizonyos lény – ez az „Isten-helyettes” – megszólalni készül, kapcsolatba akar lépni velünk, önközlésre vágyik. Ez a nyitott befejezés arra késztetett, hogy elgondolkozzam: milyen szép és csodálatos, hogy maga Isten kezdeményezi velünk a kommunikációt, hogy beragyogja a tudatlanságunk sötétjét és hogy „elvezessen minket a teljes igazságra” (Jn 16,13). Nem tudhatunk meg mindent Istenről. Nem szolgáltunk rá semmire. Az, hogy egyáltalán tudunk valamit róla, merő kegyelem.

A film emberi kommunikációt ábrázoló jelenetei – különösen Margaret karakterén keresztül – arra is rávilágítanak, hogy Isten képmásaként mi magunk is tükrözzük az Ő kommunikáló, kapcsolatteremtő lényét. Denis Villeneuve Érkezés című filmjéhez hasonlóan – egy „jóindulatú földönkívüliekről” szóló alkotás, amely egyértelmű viszonyítási pontnak tűnik – a Disclosure Day is a kommunikáció ajándékát ünnepli; azt a csodálatos képességet, amely révén egyszerre vagyunk „megismerők” és „megismerhetők”, „látók” és mások által „látottak”.

A fény és a szem motívuma központi vizuális eleme a filmnek. Mindkettő arra a csodára mutat rá, hogy a kommunikáció olyan híd, amely a tudatlanság sötétségéből az igazság világosságába vezet, a félreértés szülte félelemből és konfliktusból pedig abba a reménybe és közösségbe, amelyet a tisztánlátás hoz el.

 

Egy mindent felforgató hír

A Disclosure Day őszinte és reményteli film, de felmerül a kérdés, hogy mi ennek a reménynek a forrása. Képes-e az emberiség pusztán empátia révén felülkerekedni a megosztottságán? Ha ez volna Spielberg válasza, az naivnak tűnne. Valószínűbb azonban, hogy az „idegen beavatkozás” motívuma az isteni üdvtörténetre utal – arra az Istenre, aki nem hagyja az embert sötétségben bolyongani, hanem felragyogtatja számára a fényt (Ézs 9,1), és – kegyelméből fakadóan – utat mutat a pusztában (5Móz 1,33).

A film csúcspontja azt mutatja meg, hogyan reagálna a világ a földönkívüli látogatások és a földönkívüli jelenlét „leleplezésére”. Emberek milliárdjai állnak meg egy pillanat alatt, tekintetük a képernyőkre szegeződik, miközben élőben közvetítik a hírt. A hírolvasók elérzékenyülnek, keresik a szavakat, de igazából szóhoz sem jutnak.

A világ egyetlen közös, lélegzet-visszafojtott pillanatban osztozik egy olyan hírrel szembesülve, amely mindent megváltoztat, és magát a valóságot keretezi át.

De vajon nem érkezett már ilyen hír? A keresztyénség üzenete, az evangélium – a jó hír, hogy Isten meglátogatott minket, egy lett közülünk, hogy megmentsen, meghalt és feltámadt, és felkínálja az örök élet ajándékát – mindent megváltoztat, és átkeretezi a valóságot. De vajon megállásra késztet-e bennünket ez a hír úgy, ahogy kellene? Ezt a feszítő kérdést veti fel a Disclosure Day utolsó 15 perce.

Nem kell találgatnunk, vagy azon tűnődnünk, vajon egyedül vagyunk-e az univerzumban. A keresztyén hit szerint nem vagyunk egyedül – ezt már most tudjuk. Isten az Ő kegyelméből úgy látta jónak, hogy kijelentse magát és közöttünk lakozzék. A „leleplezés napja” már megtörtént: kezdetben a teremtéskor (1Móz 1,11), az ószövetségi pátriárkákon, majd a prófétákon keresztül, legfőképp Jézus személyében és a Szentírás lapjain. A kérdés számunkra ugyanaz, mint amivel Spielberg filmje is zárul: „figyelünk-e erre?”

 

Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/article/disclosure-day-christian-movie-review/
Fordította: M.T.A.