Variációk egy témára: a hazai Charlie Kirk megemlékezések
Charlie Kirk keresztyén apologéta, konzervatív influenszer, férj és kétgyermekes családapa kivégzése megrendülést és fájdalmat váltott ki világszinten a jóérzésű emberekből. Láthatóvá tette a gonoszságot a maga brutalitásában egy markáns törésvonal mentén az emberiségen belül. Egy pillanatra elválasztotta egymástól azokat, akik számára egy merénylet szomorúságot és akik számára örömet jelent.
Ezzel a határvonallal érdemes volna a jövőben behatóbban foglalkozni. Most azonban egy másik mezsgyére vetjük tekintetünket, amely a magyar közegben, egészen pontosan a konzervatív oldalon rajzolódik ki.
Charlie Kirk meggyilkolása kapcsán különféle jobboldali szervezetek, körök egymás után tartják a maguk megemlékezését. Nagy kérdés, hogy mi szükség van egyetlen esemény kapcsán egy elviekben hasonló világlátással rendelkező politikai közösségnek saját megemlékezésekre? Miért akar mindenki külön emlékezni?
Azért, mert a Kirk-merényletet és ezzel együtt a Charlie Kirk jelenséget különféle súlypontokkal értelmezik. Van, akinek Kirk egy jobboldali influenszer. Mások számára olyan személy, akit nem tudtak vitában legyőzni, elhallgattatni. Megint mások a baloldali, progresszív gyűlöletkampány áldozatát látják benne.
Lehetséges, hogy a jobboldal olykor az egységesség látszatát kelti a felszínen, amikor különféle nagy kérdésekben döntést kell hozni, de a Charlie Kirkkel kapcsolatos szomorú esemény egyértelműen megmutatja, hogy ezek a jobboldalinak vagy konzervatívnak tekinthető álláspontok nagyon is eltérő forrásokból származnak. Mondjuk úgy, hogy a mélyben nincs egységes szív.
Ez annak fényében érthető leginkább, amit maga Charlie Kirk mondott egy interjúban arról, hogy ő mit szeretne, hogyan emlékezzenek rá. Vagyis válaszolt arra, hogy ő maga milyen fókusszal végzi a misszióját.
- Riporter: Ha egyszer minden eltűnik, hogyan szeretnéd, hogy emlékezzenek rád?
- Charlie Kirk: Ha meghalok?
- Riporter: És minden elmúlik, mi lenne az, amivel kapcsolatban szeretnéd, hogy emlékezzenek rád?
- Charlie Kirk: Azt szeretném, ha a bátorságomra és a hitemre emlékeznének. Ez lenne a legfontosabb. Az életemben a hitem a legfontosabb dolog.
Megdöbbentő módon egész működése-tevékenysége lényegének a hitét, vagyis a keresztyénségét említette.
Miközben Charlie Kirk olyan érzékkel, tehetséggel és bátorsággal állt ki, amely történelmi mércével mérve sem túl gyakori, a szolgálata, az érvei, a munkabírása, a tántoríthatatlansága, a gyengeségeinek a felvállalása – amelyet különféle interjúkban bátran kifejezésre juttatott – mégiscsak abból a lényegi előfeltevésből fakad, hogy a keresztyénségnek igaza van. A Biblia igaz. Ezért a keresztyénségtől eltávolodott fiatalokat a keresztyén igazságokhoz létkérdés visszavezetni. Nem csupán az egyház létszáma miatt, hanem önmaguk – az ő életük és örökkévaló sorsuk – miatt
Mindez a politikai konzervatívok számára azt üzeni, hogy nem elég jobboldalinak lenni, hanem közeledni kell személyesen a keresztyénség és az egyház felé – végső soron magához az Úrhoz, Krisztushoz. Nem csak „felülről”, politikusként, hanem „alulról”, magánszemélyként is. Valós jelenség a mai konzervatívok között, hogy e csoportosuláson belül egy masszív tömeg nem tud a keresztyénséggel mit kezdeni. Nem ismeri és nem érti azt. Innentől kezdve csak idő kérdése, hogy mikor sodródik el más irányba.
Bár egymást érik a politikai hátterű megnyilatkozások, a történelmi egyházak szinte egy emberként hallgatnak. Mintha maguk sem látnák, értenék vagy hinnék, hogy a Charlie Kirk jelenség – végső célja vagy meghatározottsága szerint – mélyen keresztyéni. A keresztyének jelentékeny része is elhitte, illetve annyira megszokta már azt a materialista hazugságot, hogy „a hit magánügy”, hogy a gyülekezeteken túlnyúló keresztyénség idegen számukra, talán még irtóznak is tőle.
A politikai, társadalmi szervezetek mellett az egyház számára is komoly tanulságok körvonalazódnak itt. A bibliai igazságokat, Isten kijelentését össze kell kötni a hétköznapi élettel, ütköztetni kell a társadalom nagy kérdéseivel, vitáival. A keresztyén üzenet lényege, hogy Isten maga azért lép be emberként a történelmünkbe, hogy megváltoztassa, transzformálja azt.
A Kirk jelenségből tehát ránk nézve az következik, hogy hazai közegünkben is nagy vitákra volna szüksége mind a közéletnek, mind pedig az egyháznak, mégpedig a keresztyén igazságokat és az abból fakadó etikai meggyőződéseket illetően.
De ezt tegyük úgy, mint Kirk, két fontos előfeltevéssel. Először is, hogy az igazság megismerhető, ezért van értelme beszélgetni, érveket ütköztetni. Kirk biztos volt a keresztyén igazságban és abban, hogy erre van igazából szüksége annak is, aki álláspontját, véleményét illetően vele szemben helyezkedik el. Ezért az értelmükre hatva, gondolatokon keresztül kívánta őket döntésre hívni. Ez éppen az emberi mivoltunk egyik legfontosabb aspektusának elismerését jelenti a másikban.
A másik előfeltevés az, hogy ha az ember értelemmel és tudattal rendelkező lény, és ha egy adott terület, témaegyüttes legfontosabb érveivel találkozik (nem pedig csak önkényesen kiragadott elemekkel, amelyek hamis látszatot keltenek), akkor elmozdulhat a helyes irányba. Vagyis Kirk hitt az igaz szó erejében. Érveljünk és vitatkozzunk mi is ezekkel az előfeltevésekkel Charlie Kirkhöz hasonlóan, hogy minél szélesebb körben – először vagy ismétlődően – meggyőződjünk és meggyőzzünk másokat az evangélium igazságáról.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Charlie Kirk hitet tett az Úr Jézus Krisztus mellett. Bátorságát az Úrtól kapta. Fellépett minden általa észlelt hazugság és Istentelenség ellen. Még olyan kérdésekben is megnyilvánult, amelyet még sok keresztény közösség sem lát, vagy nem mer ellene felszólalni. Íme itt egy idézet részéről, amely a tisztánlátását, bátorságát, Isten és embertársai iránti szeretetét bizonyítja:
„Óvatosnak kell lennem azzal, ahogyan ezt mondom, megpróbálják etnikailag megtisztítani Gázát. És nem félvállról veszem ezt a kifejezést, oké? Lényegében 2,5 millió ember eltávolításáról beszélnek. És őszintén szólva, felhatalmazást kaptak arra, hogy igazságot szolgáltassanak és bosszút álljanak. Így is van. Ez az elképzelés, hogy fegyverszünetre vagy békeszerződésre van szükségük, erkölcsileg szar, miután láttuk, hogy nőket és gyerekeket élve elégetnek és az utcára vonszolnak. De vannak itt komoly kérdések, Patrick. És hadd mondjam el, az elmúlt öt évben eléggé kiélesedett a mintafelismerő képességem. Covid, Maui tűzvész, Epstein. Amikor látok egy történetet, és nem csattan (csönd követi), általában igazunk van.” Charlie Kirk | PBD Podcast | Ep. 314 3perc20 körül
https://www.youtube.com/live/fQ9VOlaBBeo?si=fVeIY6QxZECt6Xhw&t=1875