Ezt meg kell beszélnünk! – A közelmúltbeli lövöldözések transzneműséget érintő dimenziója
Ráadásul a rendőrség által közzétett első információk szerint a lőszerre karcolt feliratok egyértelműen „baloldali ideológiát” tükröznek. Ahogy a politikai gyilkosságok túlnyomó többségénél: a gyilkosságot elkövető személy valamilyen politikai üzenetet akar közvetíteni. Ez Charlie Kirk meggyilkolása esetében még hangsúlyosabb volt, mert egy politikai vonatkozású esemény keretében történt, amelyen Kirk azt tette, amihez a leginkább értett: több ezer egyetemista előtt védte a meggyőződését. Egy kis pavilonban ült, amelyre a nyitott hozzáállását tükröző szavak voltak felírva: „Bizonyítsd be, hogy tévedek!”
A kormányzó egy másik fontos kijelentését is meg kell vizsgálnunk közelebbről. A félreértések elkerülése végett gondosan megválogatta a szavait. Elmondta, hogy a nyomozók beszéltek Robinson szobatársával, és arra jutottak, hogy Robinson „a szobatársával – egy férfiból nővé átalakult személlyel – romantikus kapcsolatban állt”.
A transzneműség (transzgender) kérdése körülbelül huszonnégy órával azelőtt merült fel, hogy a kormányzó hivatalos nyilatkozatot tett volna. Félreértésről itt szó sem lehet. Még egyszer: Tyler Robinsonnak volt egy szobatársa, akivel romantikus kapcsolatban állt, és akit a kormányzó „férfiból nővé átalakult személyként” írt le. Hirtelenjében és hivatalos szinten is megerősítve a transzneműség mint olyan a történet egyik fontos szegmensévé vált. Történetesen Charlie Kirk épp egy, a transznemű személyek által elkövetett tömegmészárlásokkal kapcsolatos kérdésre válaszolt, amikor meggyilkolták.
Azonnal világossá vált, hogy a fősodratú média minél távolabb akar maradni a történetnek ettől a részétől. Pontosan ez történt a minneapolisi Annunciation Catholic Schoolban gyermekeket meggyilkoló és megsebesítő lövöldöző esetében is. Mivel azonban itt a transzneműség kérdése releváns volt a lövöldöző személyét tekintve, lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. A szörnyű mészárlást követő híradások és magyarázatok zavarosak voltak – ez elkerülhetetlen, ha a transzideológia egyszer gyökeret ver.
A minneapolisi gyilkos egy bizonyos Robert Westman volt, aki a nevét az édesanyja segítségével Robin Westmanre változtatta. A New York Times a transznemű lövöldözőt Ms. Westmannek nevezte. Amy Klobuchar, Minnesota demokrata szenátora a National Public Radiónak azt mondta, hogy az elkövető gyűlölettől vezérelve cselekedett, és helyesen a hímnemű névmást használta Westmannel kapcsolatban. Az NPR nem tétlenkedett, gyorsan visszavágott a következő megjegyzést téve: „Csak egy pontosítás: Klobuchar szenátor a hímnemű névmással hivatkozott a lövöldöző személyére. Bár a rendőrség azonosította a gyanúsítottat, egyelőre még nem tisztázott, hogy ki ez a személy, és hogyan azonosítja magát.” A PBS Newshour című műsorában David Brooks nőként hivatkozott Westmanre. Mások is így tettek, holott tisztában voltak azzal, hogy Westman biológiai értelemben férfi. Egyéb médiumok is így jártak el. Mindent megtettek annak érdekében, hogy elkerüljék az elkövető nemére való utalást. Szimplán csak „lövöldözőként” hivatkoztak rá.
A minnesotai hatóságok később közölték, hogy Robert Westman még fiúként járt az iskolába, később azonban nőként azonosította magát. Ez azt a nevetséges helyzetet eredményezte, hogy bár fiúként volt iskolás, de nőként tért vissza gyilkolni. A döntéshozók azt mondták, lépjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló – már ami a transzneműséget illeti.
Ugyanez a mintázat volt látható a 2023-as, nashville-i Covenant Schoolban történt szörnyű tömeggyilkosság kapcsán is. Végül a hatóságok Audrey Hale-t, a lövöldözőt transzneműként vagy nem binárisként azonosították. Az ABC News azzal érvelt, hogy az események ezen vonatkozásának nincs jelentősége: „A transzok jogait védő aktivisták szerint a transzneműeket hagyományosan – tévesen – erőszakosnak vagy veszélyesnek bélyegzik, és ez csak tovább erősítette a transzellenes hangulatot, és még inkább hozzájárult e kiszolgáltatott és kis létszámú csoport kiközösítéséhez. – Majd így folytatták: – Minden rendelkezésre álló tanulmány kimutatta, hogy a transznemű és nem bináris emberek sokkal inkább az erőszak áldozatai, mintsem az elkövetői a Human Rights Campaign nevű szervezetnek a lövöldözés után kiadott nyilatkozata szerint.”
Természetesen téves lenne azt állítani, hogy minden transzidentitású személy potenciális tömeggyilkos. Egyértelmű, hogy ezt kijelenteni felelőtlenség volna részünkről. Ugyanakkor azt sem lehet állítani – egyenesen őrültség volna –, hogy a transzidentitásnak semmi köze sincs ezekhez a bűncselekményekhez. Ez a mintázat ma már vitathatatlan.
A kultúráért felelős intézmények és körök zöme retteg attól, hogy nyilvánosan kijelentse, ez a mintázat igenis létezik. Olyannyira megfélemlítik őket a balos genderideológiák kultúrfelelősei és az LMBT-közösség, hogy – amilyen gyorsan csak lehet – egyszerűen tovább akarnak lépni. És azt szeretnék, hogy mi magunk is kivétel nélkül ezt tegyük.
Mi azonban nem tudunk csak úgy továbblépni. A transzforradalom ideológusai és aktivistái nagyon nem szeretnék – minden eszközzel meg akarják gátolni –, hogy nevesítsük ezt a jelenséget. Vagyis azt, hogy vajon milyen intenzív belső zavarról tanúskodik ez a mintázat. Definíció szerint az ember biológiai nemének határozott elutasítása/megtagadása alapvető kérdés – nem is lehet más.
Tisztában vagyok vele, hogy ez nem lesz könnyű, de a kérdést nem lehet megkerülni. Muszáj beszélnünk róla.
- Forrás: https://wng.org/opinions/we-have-to-talk-about-this-1757999981
- Szerző: Albert Mohler, a Déli Baptista Szeminárium rektora
Fordította: Márkus Tamás András, református lelkész

Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)