Mit tanulhatunk Péter első levelének ökumenikus fordításából?

Mielőtt az ominózus fordítás görög szövegtől eltérő részeit kifejteném, fontosnak látom tisztázni, hogy ez a cikk nem az ökumenikus fordítás által felvetett dogmatikai kérdésekre igyekszik reflektálni, hanem pusztán a jelenleg közzétett változat görög szövegtől eltérő részeit érinti. A Magyar Bibliatársulat ezen verziót azzal a céllal közölte, hogy a felmerülő kritikák eljussanak hozzájuk és azokat megvizsgálva tudják folytatni fordítási munkájukat. A cikkben közölt vélemények is eljutottak már az illetékes szolgálatot végzőkhöz. Szeretném kiemelni, hogy ezen hibák nem a végleges verzióban szerepelnek, hanem egy ideiglenes szövegben (amellyel kapcsolatosan szívesen fogadják a kritikai észrevételeket). Így tehát ez a rövid írás ahelyett, hogy háborgásra bíztatna, inkább bátorítson minket arra, hogy milyen sokat tud adni a görög szöveg ismerete a Biblia mélyebb megértéséhez és hogy a ma elterjedt fordításaink használata mellett elengedhetetlen eredeti nyelven is olvasni a Szentírást annak érdekében, hogy az Igét tisztán tudjuk hirdetni.

A következőkben tehát néhány olyan jelentősebb eltérésre fogok rámutatni, amely Péter első levelének publikált ökumenikus fordítása és a NA28 görög szövege között jelentkezik. Amikor az eredeti szöveg kifejezést használom, akkor a NA28-ra utalok (A Novum Testamentum Graece az Újszövetség eredeti, görög nyelvű kritikai kiadása, amely a legtöbb modern bibliafordítás alapját képezi. A jelenlegi, legújabb kiadás a 28-ik.)

*

A szövegben többször is előfordul a χάρις ajándékként való fordítása. Ennek a szónak a szótári jelentése egyszerre „ajándék” és „kegyelem”, így egyedül az adott szövegkörnyezet bölcs mérlegelése segít eldönteni, hogy melyik helyen miként érdemes fordítani. A most közölt ökumenikus fordításban több helyen is ajándék áll, ahol korábban kegyelem szerepelt, ami alapvetően indokolt is lehet az 5,10 szövegezésében, hiszen ezen a helyen Péter kiemeli, hogy minden ajándékunk Istentől van. Ezzel ellentétben viszont az 1,13 és a 3,7 esetében ez kevésbé tűnik indokoltnak (ezeken a helyeken több kommentár is egyetért abban, hogy Péter az Isten kegyelméből kapott örök életre helyezi a hangsúlyt az általánosabb jelentésű ajándék helyett). Így tehát ez a fordítás azt a nehézséget eredményezi, hogy míg az ajándék egy általánosabb fogalom, addig a kegyelem egy gazdagabb és specifikusabb jelentéssel bír, ami így elhagyva csak nehezíti a megértést.

*

Péter első levelének első fejezete

„… az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre…”
(RÚF 1Pt 1,2)

„… az Atyaisten előre kiválasztott és a megszentelő Lélek révén arra rendelt, hogy engedelmeskedjenek Jézus Krisztusnak...”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 1,2)

A 2. vers egyik részét így fordítják: a „megszentelő Lélek révén arra rendelt”. Ezzel szemben az ἐν ἁγιασμῷ πνεύματος a hangsúlyt arra helyezi, hogy Isten a (megszentelő) Lélek megszentelése által rendelt az engedelmességre. A fordításban megjelenik a megszentelés, de mintha a rendelés ettől független lenne (a „megszentelő” jelző nem a rendelésben jelenik meg, hanem pusztán a Lelket írja le). Ezzel szemben a görög szöveg elsődlegesen a Lélek megszentelésére fókuszál. A rendelés nem pusztán a Lélek által, hanem a Lélek megszentelő munkája által történik.

 

„Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.”
(RÚF 1Pt 1,5)

„Titeket pedig, ha hisztek, Isten hatalma megőriz az üdvösségre, ami az utolsó
időkben biztosan eljön.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 1,5)

Az 5. versben talán hasonló jelentéssel bír a „ha hisztek” és a „hit által” kifejezés, viszont a korábbi fordítások, protestáns örökségünk és a görög szöveg (διὰ πίστεως) is a „hit által” kifejezést támogatja. A vers végén szereplő ἀποκαλυφθῆναι kifejezésnek nincs „eljön” jelentése, a „nyilvánvalóvá lesz” kifejezés jobban összeegyeztethető a szótári magyarázattal. Amellett, hogy indokolatlan lenne az a fordítás, hogy az üdvösség akkor jön el, ezzel elkerülhető az a dilemma is, hogy itt valamilyen ellentmondás lenne a 2Kor 6,2-vel.

 

„Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején…”
(RÚF 1Pt 1,17)

„Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki részrehajlás nélkül ítéli meg
mindenki cselekedeteit, Isten iránti tisztelettel éljetek, amíg földi életetek tart..”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 1,17)

Elengedhetetlen ezen fejezet kapcsán megemlíteni a 17. verset is, amelyben nem gondolom, hogy kiemelkedő hibaként kéne kezelni az ἐν φόβῳ kifejezés „tisztelettel”-lel történő fordítását. Az itt szereplő görög ige elsődlegesen félelmet jelent és ez jelenik meg a korábbi fordításokban is, ahol a „szent félelemmel” kifejezés áll. Valószínűleg a könnyebb megértést segítve kerülhetett bele ez a megoldás szövegezésbe, ugyanakkor jogos kérdéseket is felvethet egy-egy ilyen értelmező csere. Ebben a versben szerepel a τῆς παροικίας ὑμῶν kifejezés is, amiben a παροικίας, mint ideiglenes tartózkodási helyre utaló szó egyszerűen földi életnek lett fordítva. Ezáltal viszont az a megalapozott exegetikai állítás, hogy itt Péter tudatosan kiemeli a mulandóságot és az ideiglenességet, háttérbe szorul és pusztán életünk földi volta fogalmazódik meg.

 

„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek...”
(RÚF 1Pt 1,22)

„Miután az igazságnak engedelmeskedtetek és megtisztultatok, hogy őszintén
szerethessétek testvéreiteket, így szeressétek is egymást kitartóan, tiszta szívvel...”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 1,22)

A 22. vers görög szövege nehezen ültethető át a magyar nyelvbe, mivel több tagmondat egymásra épülésének helyes fordítása kihívás. Az ökumenikus fordítás első közölt változatában így hangzik a mondat eleje: „Miután az igazságnak engedelmeskedtetek és megtisztultatok”. A görög szövegben ez a rész így fest: ἐν τῇ ὑπακοῇ τῆς ἀληθείας. Ahelyett, hogy Péter az igazságnak engedelmeskedést és a megtisztulást a testvérek szeretetét megelőző eseményként mutatná be, itt a képmutatás nélküli szeretet módjának adja leírását. Ezek alapján tehát nem indokolt, hogy időbeli kapcsolatként értelmezzük a leírtakat. A szöveg értelmező fordítása inkább ez: „az igazságnak engedelmeskedve tisztítsátok meg lelketek, hogy őszintén (képmutatás nélkül) szerethessétek testvéreiteket”.

*

Péter első levelének második fejezete

„… mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.”
(RÚF 1Pt 2,2)

„… mint újszülött csecsemők tiszta lelki tejet kívánjatok, hogy azon nőjetek fel, és
elnyerjétek a szabadulást, növekedjetek az üdvösségre…”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 2,2)

A 2. versben egy jelentős eltérést lehet megfigyelni a görög szöveg és az elkészült ökumenikus fordítás között. A görög szöveg két tagmondatból áll: a szerző az elsőben kifejti, hogy „mint újszülött csecsemők tiszta lelki tejet kívánjatok”, de a második tagmondat eltér attól, ahogyan az a közzétett szövegben szerepel. Az ökumenikus fordítás az idézett tagmondat után három másik mondatrészt tesz hozzá, amely a görög ἵνα ἐν αὐτῷ αὐξηθῆτε εἰς σωτηρίαν részből ered. A vizsgált fordítás így közli ezt: „hogy azon nőjetek fel, és elnyerjétek a szabadulást, növekedjetek az üdvösségre”. Ezzel szemben a görög szövegben pusztán ennyi szerepel: hogy (ἵνα) ebben (ἐν αὐτῷ) növekedjetek (αὐξηθῆτε) a megváltásra/üdvösségre (εἰς σωτηρίαν). Az ökumenikus fordítás tehát itt amellett, hogy értelmezi a szöveget és kétszer külön is beszél a növekedésről, még ki is egészíti, hiszen a görög szöveg nem utal semmilyen formában arra, hogy itt a szabadulás elnyeréséről esne szó – sokkal inkább arról, hogy a megszentelődés útja miként vezet minket az üdvösségre.

 

„… azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.”
(RÚF 1Pt 2,8)

„A hitetlenek megbotlanak, mert nem
engedelmeskednek az igének. Ez Isten rájuk vonatkozó akarata.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 2,8)

A 8. versben egy kisebb eltérés figyelhető meg: Az „erre rendelte őket Isten” helyett az „ez Isten rájuk vonatkozó akarata” szerepel. A görög szöveg itt egyértelműen arról beszél, hogy Isten tesz valamit (ἐτέθησαν – passivum divinumban mondja el, hogy rendeltettek a hitetlenek a megbotlásra). Ezzel szemben a most közölt fordítás mintha pusztán Isten ezen esethez való viszonyulását írná le. Természetesen a „rendelés” és az „akarat” fogalmak igen közel állnak egymáshoz, igazán nem is választhatók el egymástól. Az eredeti szöveg azonban jobban kifejezi, hogy itt Isten az, aki tesz valamit és nem pusztán arról van szó, hogy az ő akarata szerint történik/megy végbe valami. Az, hogy ez a szövegezés eredményez-e eltérő teológiai látást, meglátásom szerint vitatható. Ennek ellenére nem gondolom, hogy könnyítené a megértést, így pedig nincs különösebb ok arra, hogy lemondjunk a szöveghűségről.

 

„… mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.”
(RÚF 1Pt 2,23)

„… amikor gonoszul bántak vele, nem viszonozta gonoszsággal, amikor
szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt az igazságosan ítélő Istenre.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 2,23)

A 23. versben egyetlen szó van, ami kicsit eltér az eredeti jelentésétől – ez a „gonoszul bántak vele” kitétel. Az itt szereplő görög kifejezés (λοιδορούμενος) a szótárak alapján elsődlegesen szóbeli sértegetésre, szidalmazásra és gyalázásra vonatkozik és nem terjed ki mindenfajta gonosz bánásmódra. Ennek ellenére a Biblia egészének fényében beláthatjuk, hogy az általánosabb fogalom is helytálló, mindenestre ezen a helyen a görög szöveg elsődlegesen a szóbeli gyalázásra/gyalázkodásra utal.

*

Péter első levelének harmadik fejezete

„… hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt.”
(RÚF 1Pt 3,4)

„Szépségetek belülről fakadjon: a szelíd és csendes lélek az el nem múló szépség.
Ez az, ami igazán értékes Isten előtt.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 3,4)

A 4. versben olvasható az egyik leginkább észrevehető eltérés korábbi fordításoktól és a görög szövegtől. A nehezen érthető módon a ἀλλ᾽ ὁ κρυπτὸς τῆς καρδίας ἄνθρωπος részt úgy fordították, hogy „szépségetek belülről fakadjon”. A korábbi versek alapján láthatjuk, hogy Péter az asszonyokat arra figyelmezteti, hogy a szépség keresése helyett a szelíd és csendes lélekre törekedjenek, hiszen ez kedves Isten előtt. Bár hangzatos az ökumenikus fordításban szereplő kitétel, de sajnos nem szöveghű. Bár nehezen érthető, hogy mit is jelent pontosan a „szív elrejtett embere”, de azzal, hogy ezt az elterjedt kifejezést használja fel a fordítás, olyan konnotációkat is behoz a képbe, amit az eredeti szöveg nem tartalmaz. A szépség egy külső attribútum. Ahelyett, hogy a külsőre figyelnének, Péter arra kéri az asszonyokat, hogy a lelkük állapotára helyezzék a hangsúlyt. A nehezen érthető kifejezést nem oldanám fel egy nem szöveghű fordítással, hanem az erről szóló irodalmakat ajánlanám az ebben elakadó bibliaolvasóknak. Emiatt az „el nem múló szépség” kifejezést is indokolatlannak tartom, hiszen a görög szöveg nem tartalmazza.

 

„… mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.”
(RÚF 1Pt 3,9)

„… mondjatok áldást, hiszen amikor Isten elhívott titeket, áldást ígért
nektek.”
(Ökumenikus fordítás)

A 9. versben az szerepel, hogy Isten áldást ígért, amikor elhívott minket. Ezzel szemben a görög szöveg (τοῦτο ἐκλήθητε ἵνα εὐλογίαν κληρονομήσητε) azt mondja, hogy Isten arra hívott el, hogy áldást örököljünk. Az ökumenikus fordításból így kimarad az, hogy mi ennek az áldásnak örökösei lennénk és az pusztán egy jövőbeli ígéretként jelenik meg. Ezen kívül pusztán idői értelemben kapcsolja össze a két tagmondatot (amikor elhívott…), mikor is a ἵνα szó ezen két mondatrész ok-okozati összefüggésére helyezi a hangsúlyt (azért hívott el, hogy…).

 

„… mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.”
(RÚF 1Pt 3,12)

„Mert az Úr szeme megőrzi az igazakat és füle meghallja könyörgésüket, de
szembeszáll az Úr a gonoszt cselekvőkkel.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 3,12)

A 12. versben kimaradt az „Úr arca” (πρόσωπον δὲ κυρίου) kifejezés és helyette a fordítás csak értelmezi ezt a részt. A RÚF amellett, hogy értelmezi, megtartja a görög szövegben szereplő kifejezést. Azt gondolom, hogy ez a magyarázat összeegyeztethető a Zsolt 34,16 értelmével, ahol nem csak annyit mond Dávid, hogy az Úr arca a gonoszságot cselekvőkön (van), hanem Isten cselekvését is kiemeli (בְּעֹ֣שֵׂי). Ezen okból tehát a kérdés pusztán annyi, hogy jó-e, indokolt-e az Úr arca kifejezésnek a elhagyása.

 

„Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által.”
(RÚF 1Pt 3,21)

„Ennek jelképe, a keresztség, most benneteket is megment. Ami nem a test
szennyének lemosása, hanem jó lelkiismerettel tett fogadalom Istennek a
feltámadt Jézus Krisztus által.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 3,21)

A 21. versben Péter a keresztségről tanít. Az itt közölt fordítás a „fogadalom” szót használja, amely nem feleltethető meg egyik görög szónak sem az eredeti szövegből. Ötletelésbe se kívánok bocsátkozni, hogy melyik szót szerették volna ennek fordítani, viszont – amellett, hogy megjelenik „fogadalom” szó – mondattani problémákat is fel lehet fedezni. Míg több korábbi fordítás (RÚF, Károli, SZIT, KNB) egyaránt úgy fordítja ezt a részt, hogy ez „könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért”, a Káldi Biblia fordítása hasonlít leginkább a most megjelent fordításra, hiszen itt a „jó lelkiisméretnek biztosítása Isten előtt” mondatrész szerepel. A most közzétett fordítás viszont azt állítja, hogy az ἀλλὰ συνειδήσεως ἀγαθῆς ἐπερώτημα εἰς θεόν kifejezés alatt Péter azt érti, hogy a keresztség egy fogadalom, amit az egyén jó lelkiismerettel tesz meg. Mindezeken túl azt a jelentős eltérést is fontos kiemelni, hogy míg az eredeti épp a jó lelkiismeret kérésének tekinti a keresztséget, addig ez a fordítás azt már meglévőnek tekinti, hiszen az egyén ezzel teszi a „fogadalmát”. Itt véleményem szerint a helyes fordítás: egy kérés/fohász/folyamodás (ἐπερώτημα) Istenhez (εἰς θεόν) jó lelkiismeretért (συνειδήσεως ἀγαθῆς).

*

Péter első levelének negyedik fejezete

„Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.”
(RÚF 1Pt 4,10)

„Ki-ki azzal a lelki ajándékkal, amelyet kapott, legyen a másik szolgálatára, Isten
sokféle kegyelmének jó gazdájaként.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 4,10)

Ebben a fejezetben a legkiemelkedőbb eltérés a 10. vers fordításában figyelhető meg. A korábbi sáfár/letéteményes/intéző szavak helyett a „gazda” áll. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a gazda a következőt jelenti: „Valaminek a tulajdonosa, birtokosa.”. Ezzel szemben az itt szereplő οἰκονόμος görög szó jelentése egy ideiglenes gondozóra/kezelőre/felügyelőre vonatkozik, aki nem tulajdonosa a rábízott értéknek. Ez pedig nem pusztán nyelvtani eltérés, tehát teológiai félreértelmezéshez is vezethet.

 

„Mert itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának?”
(RÚF 1Pt 4,17)

„Mert itt az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén. Ha pedig először
rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek Isten
örömhírében?”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 4,17)

A 17. versben az ἀπειθούντων kifejezés görög jelentésével – a „nem engedelmeskednek”-kel – szemben „nem hisznek” került a szövegbe. A két fogalom szorosan összekapcsolódik és egymástól nem választható el, viszont az eredeti szöveg elég erőteljesen azt támasztja alá, hogy „nem engedelmeskednek”–féle fordítói megoldás szerepeljen ezen a helyen.

*

Péter első levelének ötödik fejezete

„Ugyanúgy, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”
(RÚF 1Pt 5,5)

„Ugyanúgy, ti, fiatalok, engedelmeskedjetek az időseknek, egymás iránt pedig
valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az
alázatosakhoz pedig szeretettel odafordul.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 5,5)

Az 5. versben a δίδωσιν χάριν kifejezést úgy fordítja a közölt változat, hogy „szeretettel odafordul.” A δίδωμι ige igen sok jelentéssel bír, úgymint „odaad, átad, ajándékoz, szolgáltat, megenged” stb., viszont az „odafordul” nincs ezek között. A szöveghű „kegyelmet ad” helyett itt szereplő kifejezés egyik problémája tehát, hogy a benne szereplő ige nem egyeztethető össze a görög ige jelentésével, másik hibája pedig, hogy nem jelenik meg benne a kulcsfontosságú „kegyelem” szó. Ez a hiány pedig a 6. vers fényében több kérdést is felvet. Az, hogy Isten miként cselekszik az alázatosokkal, nem csak az 5. vers végén jelenik meg, hanem a 6. vers is erről szól. A kettőt egyszerre megvizsgálva láthatjuk, hogy Péter üzenetének fókuszában az áll, hogy az alázatos ember Istentől kegyelmet kap és egykor majd Isten felmagasztalja.

 

„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.”
(RÚF 1Pt 5,10)

„De miután rövid ideig szenvedtetek, a minden ajándék Istene, aki elhívott
titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, maga fog titeket felkészíteni,
megszilárdítani, megerősíteni és biztos alapra állítani.”
(Ökumenikus fordítás 1Pt 5,10)

A 10. versben olvasható καταρτίσει kifejezés az ἄρτιος-ból képzett ige, ezen szó jelentése miatt pedig mintha nem csak „felkészítést” jelentene, hanem „tökéletessé formálást” is. Igaz, hogy Isten felkészít minket, viszont itt Péter ezen ige használatával ennél többet is mond, nevezetesen azt, hogy Ő az, aki tökéletessé formál minket.

*

Az eddigiek alapján is látható, hogy ez a fordítás több kérdést is felvet. Emellett viszont fontos azt is kiemelni, hogy jelenleg a fordítási munkálatok azon fázisánál tartanak, ahol a fordítók és szerkesztők várják a visszajelzéseket, hogy azokat mérlegelés után beépíthessék a végső verzióba. A sok kisebb részletkérdést két nagy kérdés határozza meg folyamatosan. E kettő a bibliafordítások legjelentősebb szempontja: (1) Milyen mértékben lehet szöveghűnek maradni egy fordítás során, látva azt, hogy a magyar nyelvtanba és mondatszerkezetbe nem lehet mindig átültetni a görög nyelv sajátosságait?; (2) milyen mértékben érdemes magyarázni a fordításunkkal az eredeti szöveg jelentését, annak érdekében, hogy az az olvasó számára érthetőbbé váljon?

E kérdések – amellett, hogy a bibliafordítókat újra és újra kihívások elé állítják – bíztassanak minket most arra, hogy bármilyen fordítást is használjunk, ne hanyagoljuk el Isten Igéjének eredeti nyelven történő olvasását és vizsgálatát, ha Isten Igéjét  tisztán szeretnénk hirdetni.

 

A szerző református teológushallgató