Teológiai-etikai sarokpontok a keresztyének közügyekben való részvételéhez, IX. – A keresztyénség és az állam
Jézus Krisztus a királyok Királya és az urak Ura, akit Isten „feljebb [helyezett] minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is” (Ef 1,21).
A Szentírás világosan tanítja, hogy Isten jelenlegi ítélete valóság a Jézus Krisztussal szembeszálló nemzetek számára: „Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti, bírái a földnek! Félelemmel szolgáljátok az Urat, reszketve vigadjatok! Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!” (Zsolt 2,10–12)
A keresztyéneknek imádkozniuk kell a hatalmon lévőkért és az államszervezetért, hogy biztosítsák az evangélium hirdetéséhez szükséges szabadságot, és hogy „nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben” (vö. 1Tim 2,1–3). A hatalomban lévő uralkodó „Isten szolgája […] a jó elősegítésére. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi.” (Róm 13,4)
Krisztus királysága nem valamiféle nemzet vagy politikai párt. Bár az államnak nem feladata, hogy bizonyos meggyőződések betartására kényszerítse a polgárait, az [erkölcsi – a ford.] értékek tekintetében azonban sohasem semleges. A keresztyéneknek azon kell munkálkodniuk, hogy az állam elfogadja a keresztyén értékeket, és istenfélő törvényeket foganatosítson.
A keresztyének eltérő nézeteket képviselhetnek a tekintetben, hogy az állam miként ismerje el a vallást. Tény azonban, hogy a koronázási eskü kifejezetten ellentétes azzal, hogy az Egyesült Királyság szekuláris volna, továbbá a protestáns, reformált keresztyén vallás, valamint különösen is az anglikán és a Skót Egyház egykori megalapításából [és a mostani jelenlétéből – a ford.] fakadóan az Egyesült Királyság nagy általánosságban még mindig keresztyén alkotmányú országként határozható meg. Ezek az alkotmányos rendelkezések mindaddig hatályban maradnak, amíg szándékos alkotmánymódosítás révén nem születik más határozat.
A keresztyén hit népszerűsítése során a The Christian Institute arra törekszik, hogy megerősítse Krisztus egyetemes uralmát, és szembeszálljon a világi humanizmussal, a teológiai liberalizmussal, az univerzalizmussal és más ideológiákkal.
Intézményünk megerősíti, hogy
- az üdvösség kizárólag Jézus Krisztus engesztelő munkája által adatik (Jn 14,6);
- a bibliai keresztyénség biztosítja a tolerancia, a demokrácia és az emberi méltóság valódi alapját;
- elkötelezettek vagyunk a vallásszabadság – de nem a vallástól való szabadság – iránt. A kisebbségben levő vallások és filozófiai nézetek számára szabadságot kell biztosítani, kivéve, ha azok egyértelműen erkölcstelenséget hirdetnek-képviselnek. Az állam nem kötelezhet senkit semmilyen vallás felvételére. Ugyanakkor az állam nem lehet semleges az erkölcs és a vallás vonatkozásában. Tekintettel az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedésére, a keresztyénség kiváltságos helyzete kifejezésre jut bizonyos nyilvános eseményeken (pl. hálaadáskor, közszereplők temetésekor, a parlamenti ülések megnyitóján) tartott szertartásokon és a nyilvános imákon keresztül. Az állam gondoskodik továbbá a keresztyén etikát hirdető iskolákról, valamint közösségi szinten és a hitoktatás területén magának a keresztyénségnek a hangsúlyozásáról, miközben lehetővé teszi a más vallásúak és a nem hívők számára a távolmaradást. A protestáns, reformátori hitet meghonosító alkotmányos intézkedések megváltoztatása azt jelentené, hogy az állam pozitívan támogatja a szekuláris humanista filozófiát (ami ateizmushoz vezet) vagy a vallások egyenlőségét hirdető filozófiát (amelyet a különféle vallások követői mind elleneznek). Jelenleg az Egyesült Királyság lakosságának csaknem a fele vallja magát keresztyénnek (a 2021-es országos népszámlálás adatai szerint, amelynek során Angliában és Walesben a teljes lakosság 46,2%-a vallotta magát keresztyénnek). A The Christian Institute mindezt abszolút helyénvalónak tartja, és elkötelezett a jelenlegi koronázási eskü hátteréül szolgáló eszmék iránt, akármilyen alkotmányos formája is legyen az Egyesült Királyságnak a jövőben.
Forrás: https://www.christian.org.uk/who-we-are/what-we-believe/christianity-and-the-state/
Fordította: M. T. A.
*
Korábbi részek:
A kormányzat létezésének célja a gonosz megfékezése
A házasság szentsége
A gyermekek feletti szülői tekintély Istentől ered
A drogfogyasztás káros
Az úgynevezett ártalomcsökkentő megközelítések keresztyénellenesek
A vallásszabadságot meg kell védeni
Az élet a fogantatástól kezdve szent
A transzszexualitásról vallott keresztyén nézetek
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
