Teológiai-etikai sarokpontok a keresztyének közügyekben való részvételéhez, II. – A házasság szentsége
Mostanság gyakran hallani azt az érvelést, hogy a házasság semmivel sem jobb, mint bármely más típusú partnerkapcsolat, és nem kellene különleges jogi státusszal felruházni. Sokak szerint a házasság csak egy darab papír. Isten azonban nem így látja. A teremtés kezdetén – miután megalkotja Évát Ádám segítőtársaként – egyértelműen kifejti, hogy miért jelentőségteljes a házasság az emberiség számára: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Móz 2,24) Az egy férfi és egy nő közötti házasság teremtési rend (ordinancia), ezért Istennek a házassággal és a szexualitással kapcsolatos tanítása egyaránt érvényes a világra és az egyházra. A házasság minden ember javát szolgálja, nem csak a keresztyénekét.
A házasság egyértelműen különbözik más típusú kapcsolati formáktól. A házasság Isten úgynevezett általános kegyelmének a része. A Biblia világosan tanítja, hogy a szexuális együttlét minden formájának kizárólag az egy férfi és egy nő közötti élethosszig tartó monogám házasság a legitim kerete (1Kor 6,9). A házasság a megfelelő környezet a gyermekneveléshez. Még a világi kutatások is azt mutatják, hogy a felnőttek és gyermekek számára nyújtott előnyei tekintetében a házasság messze felülmúl minden más típusú emberi kapcsolati formát. A történelem korábbi szakaszaiban a nyugati joghagyományban védelmet élvezett a házasság az általa nyújtott egyedülálló társadalmi előnyök folytán. Történelmileg a házasság definíciója az angolszász jogrendszerben a következő volt: „egy férfi és egy nő önkéntes, életre szóló egyesülése, más személyek kizárásával” (Hyde v. Hyde and Woodmansee, 1866). Ez összhangban áll a bibliai felfogással.
Napjainkra a házasság sokat veszített egyedi státuszából a közpolitikai gondolkodásban. Evangéliumi keresztyénként (a Christian Institute munkatársaiként) aggodalommal tölt el minket minden olyan jogszabály, politikai intézkedés, juttatás, szociális támogatás és adótípus, amely aláássa a házasság intézményét és a keresztyén családmintát. Példának okáért igazságtalannak tartjuk, hogy azokban a háztartásokban, ahol csak az egyik fél rendelkezik keresőtevékenységgel, ám az ötvenezer fontnál magasabb fizetéssel jár, több adót kell fizetnie, mint azokban a háztartásokban, ahol két olyan kereső van, akiknek a bevétele fejenként kevesebb, mint huszonötezer font, de a háztartás összbevétele ugyanannyi.
A család intézménye értékteremtő és értékhordozó, jelenleg mégis megpróbálják aláásni. És ez nem utolsósorban a válások számának növekedését eredményezi. Jézus hangsúlyozta, hogy a házasság életre szóló szövetség, de a válási törvény egymást követő reformjai elősegítették a „válás kultúrájának” féktelen elharapózását. Isten gyűlöli a válást (Mal 2,16), és Jézus egyértelműen a könnyelmű válás ellen foglalt állást (vö. Mt 19,3–9; Mk 10,11–12). A válási jog liberalizációja Nagy-Britanniában [és másutt is – a ford.] növelte mind a válási arányt, mind a házasságon kívül született gyermekek számát. A Christian Institute vélekedése szerint úgy kell megreformálni a jogi kereteket, hogy azok kellő elrettentő erővel bírjanak a válás tekintetében, és elősegítsék a felek közötti kibékülést. A házasság felbontását szabályozó rendelkezéseknek nem szabadna felmenteniük a bűnösöket és elítélniük az ártatlanokat.
Amikor Pál Athénba ment, azt látta, hogy a város tele van bálványokkal. Pál éles kritikával illette a burjánzó bálványimádást (lásd ApCsel 17,16–34). Napjainkban talán nem minden utcasarkon találkozunk bálványszobrokkal, de a szexualitás mindent átható imádata általános jelenség. A keresztyéneknek továbbra is ki kell állniuk amellett, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti szövetség. Azt is világossá kell tennünk, hogy minden házasságon kívüli szexuális érintkezés helytelen. Ez azt jelenti, hogy helytelen a paráznaság, a házasságtörés és a homoszexuális tevékenység. Jézus azt mondta a házasságtörésen ért asszonynak: „…menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11)
Forrás: https://www.christian.org.uk/who-we-are/what-we-believe/marriage-is-sacred/
Fordította: M. T. A.
*
Korábbi részek:
A kormányzat létezésének célja a gonosz megfékezése
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Szerény véleményem szerint a legérdekesebb igehely ebben a témában az Ef 5.