A pokol kereszttűzben – lehetséges egy annihilacionista perspektíva az evangéliumi keresztyének számára? – 1. rész
Egyesületünk a testületileg elfogadott és egységesen vallott állásfoglalásának megfelelően egyértelműen elutasítja az annihilacionizmust (lásd Evangelikál nyilatkozat/lelkipásztori útmutatás a halál utáni élettel és az eljövendő dolgokkal kapcsolatban), ugyanakkor tagságunk köztudottan mindig is az aktív teológiai diskurzus híve volt. Ebből fakadóan most teret engedünk az annihilacionizmus lehetősége mellett érvelő alábbi cikksorozatnak. A szerző Radnói Attila, református egyháztag, pásztorálpszichológiai szakreferens. Bízunk benne, hogy ezzel a Szentírás olvasására és termékeny (!) teológiai vitára ösztönözzük követőinket, olvasóinkat.
*
Bevezetés
Az Evangelikál Csoport honlapján számos fordítás, cikk, állásfoglalás jelent már meg a pokol témájával kapcsolatban (ld. itt, itt, itt, itt vagy itt), de egy sem foglalkozott még mélyrehatóan az annihilacionizmus mellett felsorakoztatható érvekkel, vagy azok érdemi cáfolatával. Szabados Ádám jogosan írja, hogy az evangéliumi világ plauzibilitási struktúrájába nem igazán fér bele annak az álláspontnak a képviselete, hogy a pokol talán nem az örök tudatos szenvedés (ÖTSZ) helyszíne, hanem pusztán egy végső, a teljes megsemmisülést jelentő állomás azok számára, akik nem Krisztus tanítványaiként találkoznak majd az utolsó ítélet során Istennel. Kivált ez egyfajta zsigeri ellenállást sokakból, hiszen hitbeli elődeink, hitharcosaink, nagyra becsült őseink jellemzően ugyanazt gondolták erről a témáról, egy-két kivételtől eltekintve. Ezt tanultuk, ezt örököltük és úgy tűnhet, a félresiklás ezen a területen egyenesen az Evangélium szívét is érinti, elvégre Krisztus áldozata éppen azért történt, hogy bennünket a rettenetes ítélettől megmentsen.
Előre le szeretném szögezni, hogy írásom célja nem az evangéliumi hit szövetének a támadása, és magam is vallom, hogy óriások vállán állunk, így a rendszeres teológiai konszenzus vitatását nem tekintem súlytalan szórakozásnak. Mégis arra teszek most kísérletet, hogy egy olyan annihilacionista érvrendszert mutassak fel magából a Szentírásból, ami egy valid nézőpont lehet az evangéliumi keresztyénség számára. Reformátusként arra bátorítok minden kedves Olvasót, hogy a 2. Helvét Hitvallás előszavának szellemében járjon el: legyenek nyitottak arra, hogy átértékeljék, maga a Szentírás mit állít, hogy tiszta szívvel és lelkiismerettel vizsgálják meg, hol vannak a szentírási állítások igazságigényének a határai, és ha vannak pontok, ahol az derülne ki, hogy teológiánk átlépi ezeket a határokat, akkor a Sola Scriptura – Tota Scriptura szellemében alázattal értékeljék újra azt, ami erre rászolgál! Könnyen lehet, hogy nincs ilyen, ahogy az is, hogy egyszerűen fals dolgokról fogok írni; ki-ki vizsgálja ezt meg legjobb lelkiismerete és képessége szerint, de ha csak annyit sikerül írásommal elérni, hogy bemutassam: egy hiányos kirakós darabkáiból igyekszünk rendszeres teológiát kovácsolni, és ha már ez a helyzet, ezt illik alázattal és némi óvatossággal művelni, úgy hiszem, dolgozatom elérte majd célját.
A sorozat fókusza
Azok, akik a rendszeres teológiában otthonosan mozognak, tudják, hogy előbb-utóbb minden mindennel valamilyen összefüggést mutat. Nem fogok tudni minden egyes részletre kitérni a jelen sorozatban, de sok résztémát fogok érinteni, némelyeket igen sekélyesen. Nem fogok például mélységekben kitérni az ágostoni teológia örökségében tetten érhető platonista hatásra a lélek halhatatlanságát illetően, pedig nyilvánvalóan fontos, mit is gondolunk annak természetéről. Szintén nem térek ki részletesen bibliai antropológiai kérdésekre, a fizikalizmus, vagy a dichotómia-trichotómia problematikájára. Részben fogom csak érinteni a köztes állapot, a status intermedius kérdéskörét, munkámban elsősorban az utolsó ítéletre fogok fókuszálni. Amikor ezek a témák előkerülnek, akkor sem elsősorban dogmatikai igénnyel fogok róluk beszélni, hanem mint lehetséges értelmezési lehetőségei egy-egy igeszakasznak.
Ebben a bevezető írásban néhány hermeneutikai és logikai szempontot szeretnék felvillantani, a következő részben egész egyszerűen az utolsó ítélettel kapcsolatos igehelyeket szeretném felsorolni aszerint kategorizálva, hogy első ránézésre, előzetes dogmatikai szemüveg felvétele nélkül mit is tanítanak, majd két külön részben részletesebben is foglalkozom ezekkel az igeszakaszokkal. Végül néhány olyan problémáról fogok írni, ami fel szokott merülni az annihilacionista álláspont kapcsán, és ezekkel kapcsolatban igyekszem lehetséges válaszokat megfogalmazni. Ha minden a terv szerint alakul, így a sorozat nagyobb részében elkerülöm majd, hogy olyan pszichológiai és kulturális szempontokat akarjak érvényesíteni, amik miatt a mai olvasó számára egyszerűen nehezen befogadható lenne az örök tudatos szenvedés tana, és sorozatom legfőképp egy írásértelmezési gyakorlat marad.
Hogyan közelítsünk?
Mielőtt belevágnánk az Ige sűrűjébe, illusztrálni szeretném egy eredetileg angol gondolatmenet rövid összefoglalásával, hogy hogyan is érdemes egy ilyen kérdés vizsgálatához, aminek nagyon erős hihetősége van egy adott közösségen belül, hozzáállni.
Ehhez a rabszolgatartás kérdésének az igei alátámasztását fogom segítségül hívni. Mint tudjuk, a XIX. században Amerikában a rabszolgatartás legitimalizálására bibliai érveket is alkalmaztak. A tisztánlátás kedvéért: úgy hiszem, ezek rossz érvek voltak, és aligha van olyan Olvasó, aki ma ezt ne így gondolná. Mégis, ha bizonyos értelmezési előfeltevésekkel olvassuk a Bibliát, számos olyan igeszakasszal találkozhatunk, melyek első ránézésre elfogadják, esetleg egyenesen támogatják a rabszolgaság intézményét (v.ö. Mt 8:9, Mt 24:46, Lk 12:37, Lk 17:9, Ef 6:5, Kol 3:22 stb.)
Képzeljük most magunkat egy egyébként jószándékú, jómódú, keresztyén, ám rabszolgatartó amerikai család ifjú sarjának a helyébe! Ezt a fiatalt abban a hitben nevelték fel, hogy a rabszolgatartás egy elfogadott társadalmi struktúra, családjának rabszolgái voltak, és legfőbb szociális kapcsolatai ugyanezt a mintát közvetítették. Ha ezt az ifjút megkérdeznénk, hogy milyen érvei vannak a rabszolgaság mellett, valószínűleg a következőket felelné:
- Ezt a nézőpontot tanították és élték azok az emberek, akiket szeretek és tisztelek
- Bibliai bizonyíték áll a rendelkezésemre, hogy a hitemet alátámasszam
- Más emberek a környezetemben, gyülekezetemben, sőt, a tágabb társadalomban is ugyanígy vélekednek
Ha visszamehetnénk az időben elbeszélgetni ezzel a fiatallal, milyen érveket hozhatnánk fel számára, ami segíthetne neki átgondolni az állításai helyességét?
Alighanem arra bíztatnánk, hogy gondolja át az álláspontját a teljes Szentírás összefüggésében. Valóban vannak igehelyek, amelyek első ránézésre elfogadják a rabszolgaságot, de számtalan más igehely van, melyek arról beszélnek, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak, vagy egészen konkrétan felebarátaink szeretetére buzdítanak, mint ami keresztyén életünk egyik legfőbb feladata. Hasonlóan, rámutathatnánk azokra a szakaszokra, melyek alapján nem tehetünk különbséget Krisztusban szolga és szabad között, és így tovább. Ha egy mérleg két serpenyőjébe helyezzük azokat az igéket, amik alapján igazolható a rabszolgaság, és azokat, amik azt elítélik, a mérleg egyértelműen elbillenne az egyik oldalra.
Ha ezt az aránytalanságot észrevettük, utána tudnánk elkezdeni arról beszélgetni ezzel a fiatallal, hogy miféle rabszolgaság az, amiről az Újszövetség beszél, mi ehhez képest a XIX. századi amerikai realitás, és hogy valójában a támogató igék sem ugyanazt támogatják, ami a gyakorlat – sőt, azt a Biblia elég egybehangzó ítélete sújtja.
Az igazság keresése során mélyreható vizsgálódásra van szükségünk, nem elég pusztán néhány igehelyet felsorakoztatni, ami igazolja az állításunkat, hogy aztán nagyvonalúan továbblépjünk igazunk biztos tudatában.
Ha visszatérünk most az örök tudatos szenvedés tanára és annak védelmére, hasonló érveket használhatnánk:
- Számomra hiteles, általam tisztelt és szeretett emberek ezt tanították
- Bibliai érvekkel lehet alátámasztani
- A barátaim, a gyülekezetem, felekezetem, az egyháztörténet konszenzusa és a világ keresztyénségének legnagyobb százaléka ezt gondolja
Mindegyik pont valójában egy-egy tipikus érvelési hibát fed: ezek a tekintélyre hivatkozás, a mazsolázgatás és a közvélekedésre hivatkozás. Persze könnyen lehet, hogy ezzel a kissé sarkított példával én magam is hibába esem, és szalmabábot állítok fel. Tisztában vagyok vele, hogy az ÖTSZ álláspontja melletti érvelés szofisztikáltabb, és annak az igényes prezentálása alighanem elkerüli a fenti problémákat. De ha úgy tetszik, legyen ez felhívás keringőre: minden kétséget kizáróan egy alapos bibliai áttekintés a másik oldal védelmében mindannyiunkat közelebb vinne az igazsághoz, és közös épülésünkre szolgálna.
Bibliahű, a Sola Scriptura talaján álló keresztyénekként nyilvánvalónak kell lennie, hogy bár igeértelmezésünk tekintetében nélkülözhetetlen segítséget jelent teológiai hagyományunk, sőt, közvetlen közösségünk, kegyességi irányzatunk, de végső soron egyetlen tekintély az, ami végsőnek számít: maga a Szentírás. Ha pedig így van, akkor felelősségünk, hogy minden, egy adott témára vonatkozó igeszakaszt figyelembe vegyünk, ne csak néhányat.
Nem állítom, hogy a következő részben valóban minden releváns igehelyet összeszedek, de igyekszem egy elég nagy merítést végezni ennek érdekében.
Axiómák az írásmagyarázatban
Az axiómák olyan állítások, amelyeket igaznak fogadunk el, de nem bizonyíthatóak. Úgy is fogalmazhatnánk talán: az axiómák nem igazak vagy hamisak, hanem azokat a „játékszabályokat” jelentik, amik alapján meghatározzuk, mi igaz, és mi hamis, mi logikus, és mi nem az.
Tágabb értelemben a hermeneutika és az exegézis is dolgozik axiómákkal vagy alapelvekkel. Én a következőkben különösen négy ilyen alapelvvel szeretnék élni, amik a reformátori hermeneutikát követők számára, ha nem is pont ilyen formában, de ismerősek lesznek:
- A Biblia önmagát magyarázza
- A Biblia egyértelműbb részei felől közelítünk a Biblia nehezebben érthető részeihez
- A bibliai kinyilatkoztatás fokozatos, de önmagával mindig összhangban marad
- A Bibliának mindig igaza van abban, amit állít
Ezen felül egy fontos megjegyzést fűzök még ide: nem szeretnék feltételezésekkel élni azzal kapcsolatban, hogy mit ért a Szentírás bizonyos fogalmakon addig, amíg ezt maga a Szentírás nem definiálja. Példának okáért vegyük a halál fogalmát. Magától értetődő magyarázatként szokott megjelenni a témát feldolgozó vitákban, hogy a Szentírás a halál alatt az Istentől való elszakítottságot érti. Könnyen lehet, hogy ez tényleg így van – de amíg az egymás mellé rakott szentírási igehelyek közös logikájából, vagy egyenesen egy szentírási definícióból ez nem következik, a sorozat során igyekszem nem élni ilyen előzetes definíciókkal, és a szavakat a legkézenfekvőbb értelmük alapján fogom vizsgálni. Ha ezt nem így tesszük, minden esetben felelnünk kell arra a kérdésre, hogy hogyan is jutottunk arra a következtetésre, amire – reménységem szerint, ha erre szükség lesz, ezt a munkát a jelen sorozatban nem fogom megspórolni.
Egy kissé hosszúra nyúlt bevezető után, lássuk tehát magát a Szentírást!
A sorozat további részei: