„Keresztyénség és filozófia” konferencia – előadások
2024. november 23-án szervezte meg Egyesületünk (Evangelikál Csoport Egyesület) „Keresztyénség és filozófia” címmel aktuális konferenciáját az Őrmezői Református Gyülekezetben. A konferencia megszervezésére több minden inspirált – úgy is, mint lelkészt és úgy is, mint az előbb említett szervezet elnökét.
Először is, ismét kezembe került Francis Schaeffer, evangéliumi-kálvinista teológus és filozófus „Aki van” címet viselő korszakos műve. Ebben Schaeffer kifejti, hogy a teológia valójában csak lekövette az utóbbi pár száz évben a filozófia „tektonikus mozgásait”, és a keresztyén teológusokat bizonyos ideológiai-kulturális folyamatok, eszmetörténeti trendfordulók azért érték váratlanul, mert egész egyszerűen nem értették meg azok eredőjét. Lelkészekként és keresztyén hívőkként olyan társadalmi folyamatokkal és olyan ideológiai kihívásokkal szembesülünk az evangéliummal elérendő közeget illetően – köztük magam is –, melyeket minimális filozófiai tájékozottság nélkül nem vagyunk képesek detektálni, nem hogy még adekvát válaszokat is adjunk ezekre.
Másrészt a teológia- és egyháztörténet számos olyan meghatározó teológust tud felmutatni, aki a filozófia területén is jelentős, sőt adott esetben megkerülhetetlen teljesítményt nyújtott, lásd Augustinus, Aquinói Tamás vagy Duns Scotus. Teológusként különösképpen is irányadóak számunkra Augustinus egyházatya intelmei, hiszen felismerte a filozófiában rejlő pozitívumokat, mikor is amellett érvelt, hogy a keresztyének hasznára válhat, ha a pogány filozófusok műveit olvassák. Isten Mózesnek a 2Móz 3-ban tett ígéretéről elmélkedve (miszerint az Úr jóindulatot ébreszt a nép iránt az egyiptomiakban, emiatt – mikor Isten kimenekíti őket – nem fognak üres kézzel kijönni) a következőket írja:
„Az úgynevezett bölcselők pedig, de főképpen a platonikusok ha valami igazságot, valami hitünkhöz alkalmazkodó dolgot mondottak, nemcsak hogy nem kell félnünk attól, hanem el kell vennünk tőlük mint jogtalan birtokosoktól, és saját használatunkra kell fordítanunk. Az egyiptomiaknak nemcsak bálványképeik és súlyos rakományaik voltak, amelyeket Izrael népe utált és megvetett, de voltak arany-ezüst edényeik, ékességeik és ruháik is (2Móz 3,22; 12,35). Mindezeket az Egyiptomból kivonuló nép, ugyan nem a saját felelősségére, hanem az Isten parancsára, titokban tulajdonába vette, hogy helyesebb használatra fordítsa. […] Éppígy a pogányok mindenfajta tudományaiban is nemcsak babonás és utánzásra szánt bálványképek vagy hiábavaló fáradozások súlyos tehertételei vannak, amelyeket bármelyikünk, ki csak Krisztus vezetésével távozik a pogányok gyülekezetéből, utálattal kerülni tartozik. Akadnak ott tisztességes ismeretek is, melyek alkalmasabb helyen lesznek az igazság szolgálatában, és akadnak ott nagyon hasznos erkölcsi szabályok, sőt az egy Isten tiszteletére vonatkozó néhány igazság is kerül közöttük.” (Szent Ágoston: A keresztyén tanításról, II. köt. Ford. Városi István. Szent István Társulat, Budapest, 1944. 41., 60. o.)
Végül keresztyénként – mint akik számára a Szentírás a legfőbb norma (norma normans) és tekintély a tan és az élet területén – egyértelmű parancsot kaptunk Urunktól és Mesterünktől az apostolán keresztül arra, hogy minden elméletet, tanítási rendszert, gondolkodási iskolát a Szentírás mérlegére tegyünk, az evangélium tükrében kiértékeljünk (így a filozófiai irányzatokat és az egyes filozófusok által kifejtett gondolatokat is ), és ha kell felhasználjunk, lásd 2Kor 10,5: „lerombolunk minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre.” Ennek az elvárásnak próbáltunk eleget tenni az említett konferencián.
Alább megtekinthetők a konferencián elhangzott előadások.
***
Dr. Szabados Ádám: Mi köze Athénnek Jeruzsálemhez?
Dr. Ruff Tibor: Kant és a keresztyénség
Dr. Szalai Miklós: Hegel és a keresztyénség
Dr. Czakó István: Keresztyénség és filozófia Kierkegaard gondolkodásában – lehetséges-e keresztyén filozófia?
Dr. Horváth Orsolya: Heidegger és a keresztyénség
Dr. Bernáth László: Teizmust támadó szcientista ellenvetések
Drs. Békefi Bálint: Analitikus filozófia és keresztyénség
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
