Mire figyeljünk: személyiség vagy meghirdetett program? – Trump és az evangéliumi keresztyénség

Bár az USA a nagy vízen túl van, mégiscsak a világ (egyik) vezető hatalmáról van szó – egy világhatalomról –, amely mind kulturális, mind politikai tekintetben nagy befolyással van a hazai kulturális életre és politikai folyamatokra. Furcsa mód – de épp az előzőkből fakadóan – még a magyarországi egyházi közösségekre is jelentős hatással van, hogy az USA-ban melyik párt jut éppen hatalomra (a republikánusok vagy a demokraták), ki az Egyesült Államok aktuális elnöke, és hogy ő milyen politikai programot képvisel.

Tény, hogy Amerikában a most megválasztott elnök, Donald Trump stabil szavazóbázisának számítanak az úgynevezett evangéliumi/evangelikál keresztyének (és ez a stabil tömb egyéb csoportokkal is kiegészült, például a vallásos, római katolikus latinókkal), és az is, hogy a Trump által képviselt és nyíltan felvállalt politikai-ideológiai látásmód nagyobbrészt lefedi a konzervatív, evangéliumi keresztyének világnézetét. Ebből fakadóan a hazai evangéliumi-keresztyén szcéna képviselőinek (legyenek bár kisegyháziak vagy a történelmi egyházak tagjai) nagyobb része is pozitív fejleményként értékeli a republikánus párt nagy arányú győzelmét és Trump elnökké választását.

De vannak kivételek is. Léteznek olyan evangéliumi keresztyének mind az USA-ban, mind Magyarországon, akik berzenkednek a választás eredménye miatt, taszítónak találják az új elnök személyét, és evangéliumellenes attitűdnek tartják az irányában tanúsított pozitív viszonyulást keresztyének részéről (a liberális-progresszív irányban elkötelezett „keresztyéneket” nem említem külön, ők nyilvánvalóan elkötelezett demokraták). Nagyon leegyszerűsítve: létezik az evangéliumi keresztyéneknek egy – szűk – kisebbsége (mind az USA-ban, mind hazai környezetben), mely furcsa mód – tulajdonképpen az evangéliumi értékrendjére rácáfolva – politikai szimpátiáját/hovatartozását illetően kifejezetten liberális-baloldali-progresszív elkötelezettségű, tehát többről van szó, mint a Trump iránti személyes antipátia kifejezéséről, ugyanakkor esetükben ez az utóbbi szempont is fajsúlyos. Ha részt vehetnének az amerikai választáson, semmiképp sem szavaznának Donald Trump személye miatt a republikánusokra, nagy valószínűséggel a demokraták mellett döntenének. Tennék ezt annak ellenére, hogy a demokraták az elmúlt évtizedben egyre inkább – már-már szélsőséges módon – a progresszív-balos témaegyüttes (az abortuszhoz való jog, a woke és az LMBTQ+) szekértolójává váltak.

Jelenleg – így, a választásokat követően – a republikánusok nagy arányú, szinte földindulásszerű győzelmét tragédiaként élik meg, lehangoltak, elkeseredettek, szabályosan gyászolnak. Ők, akik általában azt hangsúlyozzák, hogy az egyház ne politizáljon, most szomorúságuknak, lehangoltságuknak egy-egy gúnyos, pikírt tónusú poszttal adnak hangot, erőteljes vitába keveredve azokkal a keresztyénekkel, akik Trumppal és a republikánusokkal „merészelnek” szimpatizálni, és akik örülnek az eredményeket látva.

Ez a folyamat egyes esetekben odáig fajulhat, hogy a politikai tekintetben vett baloldali-liberális-progresszív ágendának a teológiai tekintetben vett konzervatív, evangéliumi hozzáállással való erőszakos összeházasítása olyan szintű kognitív disszonanciához vezet, amely sokáig nem tartható, döntésre és az egész személyiség egyik irányba való elmozdulására sarkall – tragikus módon általában a végeredmény az evangéliumi értékrendnek a feladása, vagyis a politikai szimpátiák és antipátiák oltárán való feláldozása, amely nyilvánvalóan annak a jele, hogy az adott személy identitásának mélyrétegeit inkább a politikai meggyőződése, semmint az evangélium iránti elkötelezettsége képezi.

Ugyanakkor léteznek olyan evangéliumi személyek is – köztük vezetők, lelkipásztorok stb. –, akik nem adják fel evangéliumi értékrendjüket, és ezért nem szavaznának az evangéliumellenes ideológiát képviselő demokrata pártra, de az elnökjelölt személyével kapcsolatos erkölcsi ellenérzéseik miatt az egyébként az értékrendjüket jobban kifejező-artikuláló republikánus félre sem. Ilyen például az USA-ban is jól ismert John Piper reformált baptista lelkipásztor-teológus, a Desiring God vezetője.

***

Piper saját platformjain még az előző választás előtt (melynek eredményeképpen – Trumpot legyőzve – Joe Biden lett az USA elnöke) amellett érvelt, hogy egy evangéliumi keresztyénnek egyik jelöltet sem szabad támogatnia a választáson. A jelölteket név szerint nem említette – amennyire lehet, kerülte a személyeskedést –, de egyértelmű, hogy kikre gondolt. Piper összehasonlította a két jelöltet. Az egyik politikai ágendája – írja Piper – tartalmazza a magzatgyilkosság, a nemváltás és a „szocialista túlkapások” melletti kiállást (nyilvánvalóan Bidenre gondolt), míg a másik nem képes megbánást tanúsítani a neki tulajdonított szexuális erkölcstelenségek kapcsán, sőt még henceg is velük (ezzel nyilvánvalóan Trumpra utalt, bár így utólag nem igazán érthető, miért veszi készpénznek az ellene megfogalmazott vádakat).

Wayne Grudem evangéliumi rendszeres teológus (egyébként Piper személyes jóbarátja) közzétette Pipernek szóló válaszát. Grudem, aki Trump első elnöki ciklusa előtt nyilvánosan kiállt amellett, hogy – tekintetbe véve a jelöltek által képviselt politikai programot – a Hillary Clinton által vezetett demokratákkal szemben értékalapon egy evangéliumi keresztyénnek csakis Trumpra és az általa vezetett republikánusokra szabad voksolnia, a következőképpen foglalja össze Piper érveit. (Mindeközben ne feledjük, hogy a Biden–Trump párharc kontextusában zajlott le a két teológus közötti tiszteletteljes, baráti hangvételű „levélváltás”.) 1. Egy politikai vezető személyes bűnei legalább olyan káros hatással vannak a nemzetre és annak tagjaira, mint az etikai tekintetben rossz, istenellenes törvények, hiszen „megfertőzik” a kultúrát. Az „uralkodók” és az „alattvalók” mentalitása között szignifikáns kapcsolat van a Szentírás szerint (azaz az uralkodó életvitele „ragadós”). 2. Helytelen az a megközelítés a keresztyének részéről, miszerint a politikai-törvényi szintű kérdések többet nyomnak a latban, mint egy adott ember személyisége. 3. A büszkeség szörnyű bűn, és mint ilyen más bűnökre sarkallhatja az embereket. (Ezzel arra utal Piper, hogy Trump vélt személyiségtorzulása előbb-utóbb politikai tekintetben is megtermi a maga gyümölcsét, azaz rossz politikát eredményezhet, például – közvetve – az abortusz támogatását.) 4. Akármelyik jelöltre is szavaz egy keresztyén, az óhatatlanul a keresztyén tanúságtétel csorbulását eredményezi.

Wayne Grudem – John Piper

Említettük, hogy Piper a rá jellemző intelligens módon, normális hangnemben képviselte álláspontját, és azt senkire nem akarta ráerőltetni. Elfogadta annak a lehetőségét, hogy evangéliumi alapon más – másképp mérlegelve, máshogyan súlyozva – eltérő következtetésre juthat.

Nos, mivel hazai környezetben e sorok írója is találkozott evangéliumi keresztyének részéről a Piper által megfogalmazott érvekkel (bár tegyük hozzá, nem ilyen kiegyensúlyozott hangnemben, és azt nem ilyen színvonalasan képviselve), ezért talán érdemes tömören összefoglalnunk Grudem Pipernek írt válaszát, hátha okulnak belőle azok a keresztyének, akik pusztán azért támogatnak istentelen ideológiákat felkaroló politikai tömörüléseket, mert azok vezetői „szalonképesebbek” más pártok vezetőinél (tehát pusztán a stílus miatt).

Grudem szerint Piper érvelése figyelmen kívüli hagyja, hogy emberek úgy is választhatnak maguk fölé vezetőt, hogy nem utánozzák az életstílusát, és nem követik őt személyes bűneiben. Ugyanakkor – ne feledjük – a meghozott törvényekkel kapcsolatban nincs meg ez a szabadságuk. A törvények kivétel nélkül mindenkitől engedelmességet követelnek. Csak azért, mert valaki a Trump által képviselt politikai program miatt őrá adja le a voksát, még nem jelenti azt, hogy követni vagy utánozni fogja a (vélt) jellemhibáit. Trump támogatói maguk is tisztában vannak azzal, hogy esetében egy némileg excentrikus személyiségről beszélünk – nem értettek egyet sértő hangvételű bejegyzéseivel, ettől függetlenül támogatták az általa hozott törvényeket és az általa képviselt politikai irányvonalat. Miért ne mondhatná egy választópolgár – egy evangéliumi keresztyén –, hogy bár Trump hangvétele, stílusa sok esetben sértő, nem éppen tisztelettudó, ő mint választópolgár nem szándékozik így viselkedni?

Ha azonban olyan törvényeket fogadnak el (és hagynak helyben a bíróságok), amelyek például érvényre juttatják az LMBTQ+-ágendát, akkor senkinek nem nyílik szabadsága arra, hogy lelkiismeretét és biblikus értékrendjét követve ország-világ előtt kifejezze: az azonosneműek házassága mint olyan erkölcstelen, és ő nem járul hozzá ahhoz, hogy bármilyen módon támogasson vagy ünnepeljen egy ilyen Biblia-ellenes formációt (lásd annak a cukrásznak az esetét, akit azért hurcoltak meg, mert nem volt hajlandó egy azonos nem párnak esküvői tortát sütni). Akármilyen is Trump személyisége, ha az egyébként szalonképes demokrata vezető olyan törvények meghozatalát szorgalmazza, amelyek értelmében például egy középiskolás lánynak nincs joga szabadon nyilatkozni arról, hogy márpedig ő nem fog levetkőzni és átöltözni tornaóra előtt, ha az öltözőben magukat nőnek valló fiúk tartózkodnak – emiatt evangéliumi keresztyének nem fognak a demokrata jelöltre szavazni. Trump olyan amilyen, de ők nem fognak olyan jelöltre szavazni, aki olyan törvények meghozatalát támogatja, amelyek értelmében a keresztyén örökbefogadási ügynökségek nem képviselhetik szabadon, hogy náluk azonos nemű párok nem juthatnak gyermekhez. Ha a demokraták átveszik az irányítást a kormány és a legfelsőbb bíróság felett, és érvényre juttatják meghirdetett programjukat, egyetlen keresztyén adófizető sem nyilváníthatja majd ki szabadon, hogy nem hajlandó az adójából finanszírozni az abortuszok kormányzati támogatását. Egyetlen cégtulajdonos sem képviselheti szabadon, hogy márpedig ő nem hajlandó olyan egészségbiztosítást kötni az alkalmazottaira, amellyel adott esetben abortuszokat és nemváltó műtéteket is finanszíroz. Képzeljük el, hogy ilyen törvényi környezetben mit tud tenni egy cégvezető: csődbe megy, vagy börtönbe kerül.

Grudem elmondása szerint ő maga nem tapasztalt olyat, hogy Trump elnöksége alatt az emberek excentrikusabbá váltak volna, vagy hogy a szexuális erkölcstelenség jobban terjedt volna az USA-ban, mint azelőtt. Elmondása szerint ő maga senkit sem ismer, aki azért vált volna hivalkodóvá, mert Trump az elnök. Nem hallott olyanról se, aki a házastársával szembeni hűtlenségét arra hivatkozva szegte volna meg, hogy – állítólag – jó néhány évvel ezelőtt Trump is házasságtörést követett el. Senki sem állította követendő példaként mások elé Trump személyes életének az ilyen-olyan szegmenseit. Hiába hivatkozik itt bárki a bibliai Jeroboám példájára (1Kir 14,16), a Szentírás nem arról beszél, hogy Jeroboám erkölcsi jellemét kezdték leutánozni, hanem konkrétan beazonosítja a bűnét: neki az volt a bűne, hogy bálványokat készített, és alternatív istentiszteleti központokat építtetett, majd olyan papokat szentelt fel, akik nem a léviták közül kerültek ki.

Nyilvánvaló – ezt senki nem tagadja –, hogy egy választás során mind a jelölt jellemét, mind az általa képviselt politikát figyelembe kell venni. Léteznek olyan súlyos jellemhibák, amelyek önmagukban kizárják, hogy egy jelöltet támogassunk (például ha a jelölt nyíltan rasszista, antiszemita). Ugyanakkor a legtöbb parlamenti választás során két hétköznapi ember közül kell választanunk – nyilván egyik sem tökéletes, mindkettőnek vannak hibái. Ebben az esetben az általuk képviselt program, a politikai irányvonal a döntő. Az, hogy egy keresztyén vagy egy keresztyén vezető támogatja az egyik elnökjelölt által képviselt politikai programot, nem jelenti azt, hogy kompromisszumot kötne az adott személy életében felbukkanó bűnökkel (vagy bűnkategóriákkal), legkevésbé, hogy azok utánzására buzdítana másokat. Ezt feltételezni erőltetett.

Másrészt nehéz egy személy jellemének a pontos megítélése (főleg akkor, ha egy közszereplőről van szó, akit politikai tekintetben ádázul támadnak az ellenfelei). Semmiképp sem szabad – mondja Grudem – elhamarkodottan, információfoszlányok alapján elkönyvelni valakit. Másrészt ne feledjük, mit mond Pál a Róm 3,23-ban: „…mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét…”, azaz minden embernek vannak olyan hibái, amelyek miatt kritikával lehet illetni. A mainstream (és részben politikailag motivált és ellenérdekelt) sajtó kizárólag negatív kontextusban ír Trump jelleméről – és azt követve sajnos bizonyos keresztyének is –, mintha egyetlen jó tulajdonsága sem lenne, maga lenne a Sátán. Grudem értékelése sokkal árnyaltabb ennél. Saját, 2016-ban megfogalmazott jellemzésére hivatkozva megállapítja: Trump valóban sokszor önzőn, lekezelően viselkedik. Nyilatkozatai, megszólalásai gyakran kevéssé árnyaltak, néha téves dolgokat hangoztat. Előfordul, hogy sértegeti azokat, akik támadják. Jelenleg a harmadik feleségével él, saját állításai szerint is hűtlen volt a korábbi házasságaiban. Ezek kétségtelenül hibák, de – mondja Grudem – nem zárják ki őt a választási folyamatból. Másrészt az ellene felhozott vádak egy része indokolatlan. Nagy múltra visszatekintő üzleti tevékenysége igazolja, hogy nem rasszista, nem támadja a legális bevándorlást (csak az illegálisat), semmiképp sem antiszemita, és nem nőgyűlölő – Grudem szerint ezeket a vádakat a sajtó igazságtalanul felnagyítja, eltúlozva egy-egy meggondolatlan kijelentését. Ráadásul Trump szokatlanul sikeres problémamegoldó hírében áll, elismerőleg nyilatkoznak kedvességéről, figyelmességéről és nagylelkűségéről. Első hivatali ciklusa arról tanúskodik, hogy önmaga tekintetében konzekvens, kiáll a meggyőződései mellett, betartja a kampány során tett ígéreteit (vagy igyekszik őket betartani), hű marad hozzájuk, a vele megdöbbentően ellenséges sajtó támadásai dacára is céltudatosan követi kitűzött terveit, hihetetlen energiabefektetéssel végzi a munkáját, feleségét és gyermekeit szemlátomást szereti, tiszteli, gondot visel róluk. Élete korábbi szakaszával ellentétben hivatali ideje alatt még csak a legcsekélyebb utalást sem tette arra, hogy bárkivel is erőszakoskodott volna szexuális tekintetben. Igen, van, hogy dicsekszik, de számos alkalommal nyilvánosan maga dicsért meg másokat az általuk elért dolgokért. Grudem szerint több olyan helyzetben, amellyel elnökként szembesült, érett és bölcs ítélőképességről tett tanúbizonyságot.

Persze könnyű összehasonlítani Trumpot a hipotetikusan „tökéletes” elnökkel, majd arra a következtetésre jutni, hogy alulmarad vele szemben, de valójában nem is erről szól a választás. Bidennek is voltak jellemhibái – nem is egy. A többszörös vád, miszerint Biden még alelnökként arra használta kormányzati tisztségét és befolyását, hogy (Kínából, Oroszországból és Ukrajnából származó) dollármilliókkal tömje ki a családtagjait, komoly aggodalomra ad okot. A kormányzati hatalom arra való felhasználása, hogy a pozícióban lévők saját családtagjaik meggazdagodását segítsék elő, a világ számos országában a korrupt vezetők általános jellemzőjének számít.

Ráadásul nem Trump az egyedüli személy, akire az országos választás során szavaznak a választópolgárok. Figyelemre méltó, hogy a korábbi Trump-kormányzat számos, magát evangéliumi keresztyénnek valló személyt (Mike Pence, Mike Pompeo, Ben Carson, Betsy DeVos, Russell Vought) – sokkal többet, mint bármelyik korábbi kormányzat – emelt magas befolyással járó pozícióba. Trump emellett jó néhány mélyen elkötelezett (etikailag konzervatív) római katolikust is kinevezett különböző pozíciókba, gondoljunk csak például Amy Coney Barrettre, a legfelsőbb bíróság Trump által kinevezett tagjára. E vezetők jelleme is példakép gyanánt szolgál az amerikai nemzet tagjai számára.

Abban Pipernek természetesen igaza van, hogy Isten szemszögéből nézve a legfontosabb a személy jelleme. Isten ezt mondta Sámuel prófétának: „Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7) Amikor azonban egy választás során mindkét jelöltnek vannak jellemhibái, és a választás határozza meg, hogy az elkövetkező időszakban milyen politika fog érvényesülni és milyen törvények születnek, akkor az ezek terén való különbségek az elsődleges fontosságúak. Az elnökválasztás a kormányzat és a kormányzati vezetők megválasztásáról szól. Ilyenkor voltaképpen a jelölt által képviselt politikai irányvonal és az általa kezdeményezett törvények számítanak – nyilván vannak más szempontok is, de ez a legfontosabb szempont.

Továbbmenve, Pipernek az az állítása, miszerint a vezető részéről a büszkeség bűne más bűnökre sarkallja majd az embereket – például az abortusz védelmére –, egyszerűen légből kapott, téves megállapítás. Grudem ezt az érvet a lehető leghatározottabban elutasítja. Rámutat, hogy az úgynevezett abortuszjogok mögötti elsődleges indíték a szexualitás terén megnyilvánuló „szabadságvágy” a gyermekáldás vállalása és a gyermekek felnevelésére irányuló felelősségteljes hozzáállás nélkül. Furcsa gondolat, Grudem nem is ért vele egyet, hogy az arrogancia és a dicsekvés volna az elsődleges motiváció, amely az embereket az abortuszjogok támogatására készteti. Nem – mondja Grudem –, az elsődleges indíték az Istennek az azon parancsaival szembeni lázadás, melyek tiltják a férfi és nő közötti házasságon kívüli szexuális aktust. Ami pedig az abortuszt végző orvosokat illeti: az ő elsődleges motivációjuk a kapzsiság. Kétségtelen, hogy minden bűnnek a gyökere bizonyos értelemben a büszkeség, de indokolatlan azt gondolni, hogy közvetlen oksági kapcsolat volna egy büszkén, pökhendin viselkedő elnök és az abortuszok széles körű elterjedése között. Grudem szerint következetesebb egy olyan elnökjelöltre voksolni – még ha az a jellemét tekintve büszke és lekezelő is –, aki abortuszjogokat korlátozó intézkedéseket és törvényeket támogat.

Hasonlóképp téves Pipernek az az állítása is, miszerint az adott elnökjelöltekre való szavazás – bármelyik jelöltről legyen szó – veszélyezteti a keresztyén tanúságtételt. Piper amellett érvel, hogy mindkét választás a „rombolás útjának” támogatása, még ha ez a rombolás más csatornákon keresztül valósulna is meg. Neki ugyanis nem ez az elhívása – mutat rá Piper –, az ő elhívása az, hogy az embereket Jézus Krisztushoz vezesse, hogy bűnbánatot tartsanak, elfogadják a Krisztusban felkínált bűnbocsánatot, és mindennél többre becsüljék Krisztust ezen a világon. Piper úgy véli, hogy ellentmond ennek az elhívásnak, ha ő a két jelölt valamelyikére szavaz. Bármelyikükre is szavazna, azzal hozzájárulna a nemzetnek a kulturális értelemben vett romlásához és „a teljes pusztulásához”. Ezzel Grudem természetesen nem ért egyet. Elsősorban azért, mert Pipernek a szavazástól való távolmaradása már önmagában „választás”: ha az evangéliumi keresztyének távol maradnak a szavazástól, az a demokrata jelölt elsöprő győzelméhez vezet, ugyanis Trump támogatóinak a zöme evangéliumi keresztyén. 2016-ban a fehér evangéliumi keresztyének 80%-a Trumpra szavazott, a 16%-a Clintonra, a 4%-a pedig vagy nem, vagy egyéb jelöltre. Ha Trumpra kevesebb evangéliumi keresztyén szavazott volna, akkor Clinton nyerte volna meg a választást. Azaz ha az evangéliumi keresztyének jelentős része úgy dönt, hogy egyik jelöltre, sem a republikánusra, sem a demokratára nem szavaz, akkor nem egy ideális harmadik párt jelöltje fut majd be elnökként, hanem a demokrata jelölt lesz az elnök. Ezért egy evangéliumi keresztyén számára az a döntés, hogy egyik jelöltre sem szavaz, minden, csak nem semleges álláspont.

Egyébként pedig – hangsúlyozza Grudem – a politikai polarizálódásnak a mostani, kiélezett légkörében a keresztyéneknek lehetőségük van arra, hogy növeljék keresztyén tanúságtételük intenzitását, például azzal, hogy amikor másokkal politikáról beszélgetnek, szelídek maradnak, krisztusi indulattal viseltetnek a másik ember iránt (az iránt, aki máshogy gondolkodik, mint ők), tisztelettel meghallgatják a másik ember álláspontját, és elmagyarázzák neki, hogy ők is jót akarnak, és döntésükkel a felebarátaik javát keresik (vö. Mt 22,39). Tehát Trump politikai terveinek a támogatása – jóllehet a személyes hibáit kritika tárgyává tehetjük – nem jelent veszélyt a keresztyén tanúságtételre.

Grudem azzal zárja gondolatait, hogy összegzi a Trump elnökségének második ciklusával kapcsolatos pozitív váradalmait (amelyek akkor, amikor e sorokat megfogalmazta, nem teljesültek, de 2024-ben teljesülhetnek, pontosabban 2025 januárjától, amikor beiktatják az új elnököt és a kormányát). Trump politikájának a támogatása – azzal, hogy ha okot ad rá, kritikával illetjük a hibáit – nem vezet a Piper által vizionalizált kulturális romláshoz és „pusztuláshoz”, sőt épp hogy a kultúra és a társadalom fellendülését, javulását eredményezi. E váradalmak közé tartozik újabb originalista bírók kinevezése, akik az alkotmány (illetve törvények) értelmezését nem a szubjektív jogalkotói akaratra alapozzák; az abortusz további jogi korlátozása; a vallás- és lelkiismereti szabadság fokozottabb védelme; alacsonyabb adók; kevesebb kormányzati szabályozás; gyorsan növekvő gazdaság; alacsony munkanélküliség (különösen az etnikai kisebbségek körében); nagyobb mértékű általános jólét minden társadalmi osztály számára; további történelmi léptékű megállapodások Izrael és az arab nemzetek között; a Kína által jelentett gazdasági, katonai és információs fenyegetés világos felismerése; az emberi szabadság és a bűncselekmények elkövetéséért járó személyes felelősségre vonás elősegítése; biztonságos határ, amely együtt jár a bevándorlási rendszer átfogó reformjával; valamint a rendőri jelenlét növelése a bűnözéssel leginkább sújtott városrészekben (amely a bűnözés visszaszorulását eredményezi).

Ha viszont az evangéliumi keresztyének távol maradnak a szavazástól (morális okokból egyik jelöltre sem szavaznak), azzal indirekt a demokrata jelöltet és a demokrata kurzust támogatják, ami várhatóan egyebek mellett olyan bírák százainak kinevezésével jár, akik saját kezükbe veszik a törvényt, és kényük-kedvük szerint értelmezik az alkotmányt, olyan jogszabályokat hozva, amelyekkel szélsőségesen, akár a születés pillanatáig kitolják az abortusz lehetőségét, miközben elősegítik, hogy az „adóforintokat” abortuszok és nemátalakító műtétek finanszírozására lehessen fordítani, valamint hogy a gazdaság egyre növekvő kormányzati ellenőrzéssel és megemelt adókkal korlátozó legyen. Idesorolhatjuk a növekvő munkanélküliséget és a gyengébb hadsereget, amely képtelen lesz fellépni az egyre intenzívebbé váló kínai agresszióval szemben a világ óceánjain. Továbbá borítékolható, hogy Izraelt magára hagyják a Közel-Keleten, és hogy liberális bírókat neveznek ki a legfelsőbb bíróságba, így biztosítva a liberális többséget. Drákói törvényeket hoznak, arra kényszerítve az embereket, hogy a különféle szinteken asszisztáljanak az azonosneműek „házasságához”, akkor is, ha ez szembemegy a lelkiismeretükkel és ellentétes meggyőződésükkel. Visszaállítják az Obama-korszakban hozott irányelveket, amelyek előírják az iskolák számára, hogy engedélyezzék a (biológiai tekintetben, azaz születésüktől fogva) férfiaknak a női mosdók, öltözők és zuhanyzók használatát és a női sportágakban való versenyzést. De idesorolhatjuk még az energiaköltségek hatalmas megugrását és a rendőrök mozgásterét korlátozó intézkedéseket is, amelyek garantáltan a bűnözési ráta növekedéséhez vezetnek, továbbá hogy megnyírbálják a szólásszabadságot azok tekintetében, akik nem értenek egyet a liberális-progresszív ágendával; hogy megnyitják a határokat; hogy menedékvárosokat hoznak létre; és hogy átalakítják az egészségügyi rendszert.

Két alternatíva áll az emberek előtt – két teljesen más nemzet. Az előbbit az egyre inkább növekvő szabadság, a személyes felelősség és az emberek boldogulása jellemzi, az utóbbit pedig az élet minden területére kiterjedő, egyre csak burjánzó kormányzati ellenőrzés, a szabadságjogok megnyirbálása, valamint számos olyan törvény és jogszabály bevezetése, amely ellentétes a Szentírás etikai tanításával. Ezért – mondja Grudem – keresztyénként az egyetlen konzekvens lépésnek az tűnik, ha Trumpra szavazunk, és őt támogatjuk.

Link: https://www.waynegrudem.com/category/media/articles