Gyógyító kálvinizmus – (avagy) hogyan lettem kálvinista?
Az alábbi rövid bizonyságtétel reakció Sitku Tibor pünkösdi teológiai tanár „Megbetegítő kálvinizmus?” című írására.
Engedjétek meg, hogy bizonyságot tegyek, nem valamiféle tantételek mellett, amelyeket emberek nevével illetnek, hanem a vakon született ember bizonyságtételéhez hasonlóan: „Bár vak voltam, most látok.” (Jn 9,25)
Teljesen ateista családban nőttem fel, és bár az ezoterikus dolgok vonzottak és ezzel együtt értelemszerűen a természetfeletti is, de eszembe sem jutott soha, hogy kereszténnyé legyek, és Jézust kövessem.
Nem kerestem Istent, nem volt Bibliám, gyakorlatilag semmit sem tudtam arról, hogy miről is szól.
Mégis eljött az életemben az a fordulat, ami sokakkal már megtörtént, hogy megtértem. Nem tudom megragadni a pillanatot, csak azt tudom elmondani, hogy hitre jutottam, mert Isten ellenállhatatlanul elkezdett vonzani. Természetesen hívőkkel is találkoztam, de inkább ellenszenvesnek tűntek eleinte, és nem akartam hallani tőlük semmi bibliai fejtegetést. Ők reménytelennek tartották, hogy valaha hívővé válhatok, de Istennek teljesen más volt a terve.
Bekerültem egy (mint utólag kiderült arminiánus) gyülekezetbe, ahol igyekeztem jó keresztényként élni. Azt tanították, hogy az üdvösség elveszíthető, és vannak testi és szellemi keresztények, vannak újjászületett és nem újjászületett hívők, és akkor születik valaki újjá, ha bemerítkezik, miután elmondta a “megtérők imáját”.
Én ezt mind elfogadtam, és egy fárasztó megfelelési kényszer szerint éltem az életem, hogy a szellemi hívőkhöz tartozhassak, és így biztosíthassam az üdvösségemet. Egy idő után ez önigazulttá is tett, mert úgy gondoltam, azért a többségnél jobban teljesítek.
Miután Isten kivezetett ebből a gyülekezetből, az elmém lassan kezdett megújulni, de végülis egy személyes krízis és az ezzel járó megtapasztalás döbbentett meg. Mikor mélypontra kerültem, azt gondoltam, Isten nagyon távol van és biztosan kikerültem a kegyelemből. Nem tudok tovább teljesíteni, testi keresztény lettem.
Ebben a helyzetben tapasztaltam meg mégis azt, hogy Isten nem hogy elhagyott volna, de nagyon közel jött és tanítani kezdett. Megértettem, hogy Ő a világ kezdete előtt kiválasztott, és az idő egy pontján elhívott. Nem, nem a szabad akaratom miatt döntöttem Mellette, hanem Ő döntött mellettem, és átformálta az akaratomat, hogy kövessem Őt, szeretetből és hálából. Az én saját akaratomból a bűnt választottam volna minden esetben. Ő az, Aki hitet adott, mert nekem nem volt még egy mustármagnyi sem. Megmutatta nekem, hogy nem az én teljesítményem az, ami által végig ki fogok tartani, hanem Jézus élete és áldozata biztosítja ezt számomra. Megértettem, hogy Jézus nem egy arctalan masszáért adta az életét, akik majd eldöntik, hogy méltóztatnak-e befogadni a szívükbe a dicsőség Urát, hanem személyesen a juhaiért, akik közül egy vagyok én is. És az Ő juhai közül egy sem fog elveszni, mert Isten hatalma őrzi őket hit által az üdvösségre.
Megnyugodtam, meggyógyultam a zaklatottságból, békességem lett, eltűnt a megfelelési kényszer, a teljesítési vágy. Nem félek többé attól, hogy Isten megbüntet a végső kárhozattal és még az utolsó pillanatban is elutasíthat.
A békességem eredménye pedig nem a passzivitás lett, csak már tudom, hogy nem tudok és nem is kell megdolgoznom a kegyelemért, hogy azt fenntartsam. Az a kegyelem, amely megmentett, megtart és át is emel majd az örökkévalóságba, mindezt Jézus érdemeiért, és nem a sajátomért.
Nincs mivel dicsekednem, egyedül Jézussal.
Ha ez a kálvinizmus (mint később megtudtam), akkor kálvinista vagyok, szerintem pedig ez az Evangélium.
A szerző: Folk Zsuzsa, a Szeretet közösség szolgálója
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Kedves Zsuzsa!
Hála az Úr Jézusnak ezért a tiszta és megerősítő bizonyságtételért!
Engem is ebben erősített meg Isten, amikor a Dordrechti Kánonok és a Westminsteri Hitvallás tanulmányozása közben elolvastam azt a több tucat Igei utalást, amelyek a Kegyelem Doktrináiról szólnak.
Sebestyén Jenő professzor mondta, hogy aki következetesen és figyelmesen végigolvassa a Bibliát az úgyis kálvinista lesz, csak legfeljebb nem tud róla ????
És persze nem a név, nem az izmus a lényeg, hanem Isten szuverenitása és kegyelme, amely végig vonul az egész Szentíráson, amin keresztül a Vele való szeretetközösségre hívja Jézusban minden megváltott gyermekét.
Hálás vagyok az Úr Jézusnak, hogy a predestinációt szintén valló Paul Washer Igehirdetései által még a 2010-es évek elején megújította a Vele való kapcsolatomat!
Nagy áldás a Szeretet-közösség szolgálata, hogy kiadták Paul Washer Az evangélium visszaszerzése c. könyvsorozatát magyarul. A 3. kötetnek lassan a végére érve biztosan állíthatom, hogy hiánypótló mű a magyar evangéliumi keresztyénség körében. Ezt nemcsak nekünk református lelkipásztoroknak, hanem minden hívőnek el kellene olvasnia.
Bocsánat, hogy én is átmentem kicsit bizonyságtételbe ????
Az Úr Jézus áldja az Evangelikál csoport és a Szeretet-közösség szolgálatát!
Imádkozó szívvel,
Kiss Gyula
református lelkipásztor
S. D. G.
És egy kis technikai hiba…
A ????-ek helyére én ezt a jelet írtam: 🙂 Csak a rendszer valamiért átírta…
Kedves Zsuzsa.
köszönöm szépen a bizonyságtételt!
Isten kegyelméből soha nem voltam vallásos ember,sőt,kerültem a vallásos embereket, mert képmutatásnak tartottam (ma is) amit a temlombajárással és ami hozzátartozik művelnek. Tudom, Isten akarta így,ahogy azt is, hogy olyan közösségbe kerüljek azonnal, akik a valódi evangéliumot hírdették, és ennek megfelelő életet is éltek! Számomra a megélt keresztyénség amit láttam és tapasztaltam,ugyan olyan erővel bírt,mint a tanítások amelyeket hallottam. Megtérésem után elég sokáig nem volt üdvbizonyosságom, de Isten segített ebben is végül tisztán látnom. A predestináció kapcsán Sproul előadás sorozata volt egy komoly mérföldkő, amit egy testvérnő hálából Istennek-magyar felirattal látott el(sajnos nem tudok angolul). R.C Sproul előadásai közben döbbentem rá arra, hogy a Kálvinizmus, valóban nem más mint az Evangélium. Viccesen Sproul azt mondta, hogy maga Pál apostol is Kálvinista volt,csak még nem tudott róla 😀
Szeretettel és Tisztelettel:
Kozma István