Szexuális bűnelkövetők a protestáns keresztyén egyházakban – az elkövetők típusai

Hazai kontextus

Miközben a megdöbbentően groteszk Bese-ügytől hangos a hazai sajtó (amely fejlemény nemcsak a katolikus egyházra, hanem felekezeteken átívelően a teljes magyar keresztyén eklézsiára pusztító hatással lesz), egy másik hír elsikkadt (legalábbis kevésbé került reflektorfénybe), nevezetesen: két pedofil pap fennakadt az egyházi jelzőrendszeren. Ítélet ugyan még nem született egyikük ügyében sem, ha azonban a vád megállja a helyét, úgy kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekményekről beszélhetünk, melyek többévnyi börtönbüntetést vonnak maguk után.

Lehet, hogy ezek az ügyek nem okoznak olyan hatalmas felhajtást és széles körű felhördülést, de természetüknél fogva sokkal súlyosabbak az előző esetnél. Habár külön tanulmányt érdemelne a katolikus papságra rákényszerített, protestáns szempontból bibliátlan és embertelen cölibátus és a klérus körében felülreprezentált homoszexuális személyek közötti összefüggés, nem akarjuk szapulni a római egyházat, főként azért nem, mert a protestáns egyházi közösségek háza táján is akad bőven sepregetnivaló világszinten.

Ismeretesek (jóllehet kisszámban) protestáns berkekben (beleértve a kisegyházakat is) – lelkészek vagy egy adott egyház nevelőszülői hálózatában tevékenykedő személyek által – elkövetett szexuális abúzusok, amelyek nem kerültek soha nyilvánosságra (vagy már elévültek, és emiatt az adott egyházi közösségben sem történt miattuk valódi felelősségre vonás), és a kezelésük hiánya vagy a hiányos kezelésük az egyházban – vagy rosszabb esetben a keresztyén hitben és Istenben – csalódott, kiábrándult, közösségüktől elfordult személyeket eredményezett. Semmi nem rombolja jobban az egyház hitelességét, mint a gyermekek ellen elkövetett (szexuális) bűncselekményekre adott reakció körüli tétovázás, így tehát felekezettől függetlenül minden egyházi közösségnek megkettőzött erőfeszítéssel kellene ezt a rothasztó kovászt kitakarítani saját közegéből.

Talán segítséget jelenthet ebben egy 2023-ban publikált tanulmány – szerzője Andrews S. Denney –, melynek címe: Child Sex Abusers in Protestant Christian Churches – An Offender Typology. Hivatkozási listája rendkívül gazdag, témája pedig – lévén, hogy a protestáns egyházi közösségekben előforduló szexuális visszaéléseket vizsgálja – rendhagyó.

Alább e tanulmány részletes összefoglalója olvasható. Az olvasást megkönnyítendő, a tanulmányban sorolt kutatások szerzőit/szerzőpárosait nem tüntettem fel, és az adatoknak-eredményeknek csak egy – talán az olvasó számára leginkább releváns és érthető – részét közlöm. (Akit bővebben érdekel a téma, elolvashatja magát a tanulmányt.) Mivel a konkrét dolgozat felismerései szorosan kapcsolódnak a tanulmány elején található összefoglaláshoz, mely a korábbi kutatások együttes eredményeit közli – sőt azoknak az eredményeit támasztja alá részletes adatokkal –, ezért leginkább csak a bevezetőben szereplő megállapításokat foglalom össze, de magából a tanulmányból is említek lényegesnek tűnő megállapításokat.

Szexuális bűnelkövetők a protestáns keresztyén egyházakban
Az elkövetők típusai

Bevezetés – a téma relevanciája, az eddigi kutatások/felmérések

A vallási-egyházi környezetben elkövetett szexuális visszaélések több mint ötven éve állnak különféle kutatások középpontjában. A legtöbb kutatás azonban a római katolikus egyházra összpontosított, míg a protestáns közösségeket figyelmen kívül hagyta, pedig a protestáns egyházak az USA legjelentősebb vallási intézményeinek számítanak – mind a templomok, mind a protestáns közegben tartott istentiszteleti és egyéb alkalmak résztvevőinek számát illetően. Az aktuális tanulmány az Egyesült Államok protestáns keresztyén egyházaiban vagy az általuk folytatott tevékenységek során elkövetett állítólagos szexuális visszaélések 326 esete vizsgálatának a tanulságait tartalmazza. A tanulmány – ezen esetek vizsgálatára támaszkodva – az elkövetők három típusát állapítja meg: 1. helyszíni elkövetők (értsd: akik parókián, plébánián, az egyházközség ingatlanjaiban stb. követik el az abúzust), 2. helyszíntől független elkövetők (káros tevékenységük független a munkahelyüktől), 3. sorozatos elkövetők.

Bár ahogy említettük, a vallásos környezetben elkövetett szexuális abúzusok több évtizede szerepelnek a médiában, a téma csak az elmúlt két évtizedben kapott nagyobb figyelmet, mikor is napvilágra került a The Boston Globe oknyomozó újságírói által a római egyházon belüli abúzusokról és azok eltussolásáról szóló részletesen ismertetett jelentése. Ennek az úttörőnek számító vizsgálódásnak a történetét dolgozta fel a nagy sikerű Spotlight (2015) című, később Oscar-díjjal jutalmazott film. Ez az átfogó vizsgálat rendkívül nagy számú esetet derített fel, melyekben becslések szerint tizenhatezer áldozat és háromezer-hétszáz római katolikus pap elkövető érintett. A szerkesztőség nyomozása arra is fényt derített, hogy a római egyház több mint hárommilliárd dollárt fizetett ki az áldozatok kártérítésére és az ezen ügyekhez kapcsolódó egyéb kiadásokra. Ennek eredményeképp sokan elkezdték megkérdőjelezni a szexuális abúzusok mértékét más vallási intézményeket, például a protestáns egyházakat illetően is.

Amikor „protestáns keresztyénségről” beszélünk, olyan vallási közösségekre utalunk, amelyek nem kapcsolódnak a római egyházhoz – gondoljunk például a Déli Baptista Szövetségre (SBC) vagy az Egyesült Metodista Egyházra (az USA legnagyobb lélekszámú metodista közössége). Pusztán az adatokat tekintve az amerikai protestáns gyülekezetek száma jelentősen meghaladja a katolikus közösségekét az Egyesült Államokon belül – ugyanez igaz az egyháztagoknak a számára is. Ráadásul a protestáns közösségek rendszerint nem globális vagy nemzeti struktúra szerint szerveződnek, szemben a római egyházzal. A római egyház hierarchikus felépítése jelentősen hozzájárult a széles körű szexuális visszaélések eltussolásához és későbbi feltárásához. Következésképpen a protestantizmuson belüli esetek elszigeteltnek tűnhetnek, holott az elkövetői magatartás átfogó mintázatát adhatják.

A protestáns egyházakon belüli szexuális abúzusok esetszámaira vonatkozóan léteznek már becslések. Az egyik ilyen a három legnagyobb vallási hátterű biztosítótársaságtól származik – ezek közel százhatvanezer gyülekezetet biztosítanak. E három biztosítótársaságnál 1987 és 2007 között 7059 kárigényt jelentettek egyháztagok-gyülekezeti tagok, egyházi alkalmazottak vagy más, egyházi környezetben tevékenykedő személyek által elkövetett szexuális abúzusokról. A jelentések szerint ez évente átlagosan kétszázhatvan szexuális abúzussal kapcsolatos kárigényt jelent. Egy másik forrás a szexuális abúzusokkal kapcsolatos letartóztatásokról szóló híreket vizsgálva, ugyancsak a protestáns közegre fókuszálva az 1999 és 2014 közötti időszakot illetően összesen 326 esetet talált. Legutóbb a Houston Chronicle közölt egy sorozatot Abuse of Faith címmel, amely az USA legnagyobb protestáns keresztyén egyházi közösségén, az SBC-n belüli szexuális abúzusokat és azok eltussolását tárta fel. Húsz évre visszamenőleg háromszáznyolcvan elkövetőt és hétszáz vélelmezett áldozatot azonosítottak. Kimutatták azt is, hogy harmincöt déli baptista lelkészt annak ellenére alkalmaztak a felekezet kötelékében, hogy szexuális abúzus vádja alatt álltak – ez az adat jól tükrözi a szexuális abúzusokkal kapcsolatos intézményi reakciókat illető problémákat is.

Nyilvánvaló, hogy a szexuális abúzusok további megértése létszükséglet az egyházak részéről is, hiszen a hatásuk különösen az áldozatokra nézve elképesztően súlyosak (depresszió, öngyilkossági gondolatok/öngyilkosság, szerhasználat, poszttraumás stressz, étkezési zavarok stb.). Emellett az esetek hatással vannak az egyháztagokra és általános értelemben az istentiszteletek látogatására is. Egy Németországban végzett tanulmány szerint a római egyházon beüli szexuális abúzusokkal kapcsolatos botrányok a protestáns egyházakból való kilépések számának növekedéséhez is vezetett. Úgy tűnik, az Egyesült Államokban is kimutatható a kapcsolat a szexuális visszaélések és a tagság létszámának csökkenése között. A LifeWay Christian Resource, az SBS egyik kutatással is foglalkozó szervezete egy 2019-es felmérésben megállapította, hogy az amerikai protestánsok (a harmincöt évesek és az annál fiatalabbak) 10%-a hagyta el az egyházat amiatt, mert a szexuális abúzusokkal kapcsolatos kérdéseket nem kezelték megfelelő módon. Megállapítható tehát, hogy a szexuális abúzusokkal kapcsolatos problémák hiányos kezelése pusztító következményekkel jár mind az áldozatokra, mind a gyülekezetekre nézve.

A jelen cikkben idézett tanulmány – az előző információk közlésén túl – az elkövetők típusrajzát adja meg, így segítve az ezekben a közösségekben előforduló visszaélések feltárását, kivizsgálását és megelőzését. Úgy vélem, mindez hasznos lehet számunkra is, különös tekintettel a lelkészi szerepkörben tevékenykedő elkövetők jellemzőire, bűnelkövetési módszereire.

Természetesen az is lényeges, hogy milyen mintázat rajzolódik ki az esetek alapján a hatalmi struktúrákra (amelyek szexuális visszaélésekhez vezethetnek, állandósíthatják azokat, sőt gátolhatják az esetek napvilágra kerülését), valamint az azokban tevékenykedő lelkészi személyekre vonatkozóan. Mindenképp meg kell érteni az adott intézmény szervezeti struktúrájának jellemzőit – az ezzel kapcsolatos kutatások megkerülhetetlenek. A gyermekeket érintő szexuális abúzusok elemzésének tehát túl kell lépnie az egyes elkövetők és áldozatok vizsgálatán, hiszen a jelenséget kontextusában – az adott szervezet struktúráján belül – kell szemlélni. A nem katolikus, de egyházi környezetben elkövetett szexuális abúzusokkal kapcsolatos legtöbb korábbi kutatás sajnos csak az egyes esetekre, az abúzusokból való felépülésre vagy az abúzusok megelőzésére összpontosított. Továbbá ezek a kutatások elsősorban a papság körében elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgálták.

A félreértések elkerülése végett lényeges azt is megjegyezni, hogy a szexuális értelemben vett helytelen viselkedés természeténél fogva különbözik az abúzustól. Itt tehát nem olyan magatartásformákról van szó, amelyek a keresztyén közösségen belül etikátlannak minősülnek (de nem számítanak bűncselekménynek), mint például a házasságtörés vagy a házasság előtti szex stb.

A lelkészi elkövetők jellemzői

Az egyik legnyomasztóbb jellemző – és ez nem csak a lelkészi személyek által elkövetett esetekre igaz –, hogy a szexuális abúzusok szinte valamennyi azonosított elkövetője férfi volt. Ez a megállapítás nem meglepő, mivel a lelkészek többsége a legtöbb keresztyén szervezet patriarchális struktúrája miatt [vagy teológiai okokból – a szerk.] férfi.

Egy másik lényeges jellemző, hogy a visszaéléseket elkövető lelkészek összességében nárcisztikusabbak (ez a nárcisztikus személyiség leltár elnevezésű nárcizmust vizsgáló kérdőív használata során bebizonyosodott). Az egyén fontosságérzete magasabb általános hajlamot mutathat a szexuális abúzusok elkövetésére. Ez az összefüggés azért is állhat fenn, mert ezek a személyek hatalmi pozícióban vannak az egyházon belül, és ezt a hatalmat szexuális jellegű céljaik elérésére használják.

Egyházi környezetben a szexuális abúzust elkövetők általában ötvenegy és hatvan év közöttiek, ráadásul a legalább huszonöt éve szolgálatban állók körében gyakrabban fordul elő szexuális visszaélés. Ez valójában „természetes”: minél több időt tölt el egy adott személy a szolgálatban, logikus módon annál idősebb, és annál magasabb pozíciót tölthet be az egyházon belül – és annál könnyebb lehet számára a szexuális abúzus elkövetése. Egy tanulmány megállapításai szerint a lelkészek/papok átlagos életkora a szexuális visszaélések kezdetekor harminckilenc év volt (bár az életkor alcsoportonként eltérő lehet). Konkrétabban az átlagéletkor a következő: negyvenhárom év a pedofiloknál (akiknek a fókuszában a pubertáskorú gyermekek állnak), harminchat év az efebofiloknál (akiknek a fókuszában a serdülőkorú gyermekek állnak), harminchét év a szokatlan szexuális cselekmények (pl. parafília, azaz a nem szokványos tárgyak, szituációk vagy személyek iránti szexuális vonzalom) elkövetőinél, harmincegy év a tíznél több áldozattal rendelkezők esetében és huszonhat év a húsznál is több áldozattal rendelkező elkövetők esetében. [A pszichológiában és a szexológiában használt parafília kifejezés más elnevezéssel szexuális deviancia, régebbi nevén szexuális perverzió –– a szerk.]

Egy másik tanulmány az elkövetők egyházban betöltött pozícióját illetően arra jutott, hogy a segédlelkészi (más néven beosztott lelkészi, a római katolikusoknál: káplán) szerepkörben a szexuális visszaélések elkövetése jelentősen gyakoribb. A szexuális abúzust elkövető lelkészek elsősorban középkorúak, és középszintű pozíciót töltenek be egyházukon belül. Egy másik tanulmány ugyanerre az eredményre jutott: a gyermekeket szexuálisan kihasználó személyek 42%-a segédlelkészként dolgozott, míg az elkövetőknek csak mintegy 25%-a kerül ki a főpapság köréből.

A mélyebb kontextus megértése érdekében elengedhetetlen azonban az egyházi elkövetők tervezési és előkészítési módszereinek a vizsgálata.

A lelkészi elkövetők becserkészési módszerei [grooming: ’behálózás, becserkészés’, az a folyamat, amelynek során az elkövető módszeresen, érzelmi és bizalmi kapcsolatot kialakítva, apró lépésekkel behálóz, becserkész egy gyereket vagy fiatalt szexuális kizsákmányolás és visszaélés céljából – a szerk.]

Egy szervezet (egyházi szervezet is) bármely vezetői pozíciója együtt jár valamiféle hatalommal és kontrollal. Mivel e két tényezőt – a hatalmat és a kontrollt – a szexuális abúzusok két kritikus jellemzőjeként azonosítják, kijelenthető, hogy egy, az egyházban betöltött (bármiféle) hatalmi pozíció kiindulópontja lehet a szexuális visszaélésnek. Sőt az elkövetők köztudottan felhasználják az intézmény adta lehetőségeket, hogy kiválasszák jövőbeni kiskorú áldozataikat, így az intézmény maga válik a becserkészés eszközévé. Ráadásul az egyházi környezetben működő egyén nemcsak a pozíciójával együtt járó hatalommal rendelkezik, hanem magasabb spirituális hatalom – azaz Isten – állítólagos támogatásával is, amely ez esetben a becserkészési folyamatot más abúzustevőkhöz képest teljesen egyedivé teszi.

Egy tanulmány három fő okot nevez meg azzal kapcsolatosan, hogy a vallási környezet miért járulhat hozzá fokozottan a szexuális visszaélésekhez. Először is, az egyházon beüli pozíció hozzáférést biztosít az elkövetőnek az egyházon belüli áldozatokhoz. Például a lelkészek pozíciójukból adódóan potenciálisan hozzáférhetnek minden egyháztaghoz, legyen az gyermek vagy idős ember. Másodszor, a hatalmi pozícióban lévőket nem igazán – vagy egyáltalán nem – felügyeli senki. A felügyelet hiánya lehetővé teszi számukra, hogy szabadon mozogjanak (és potenciálisan visszaéljenek hatalmukkal) a felfedezés esélye nélkül (vagy csekély esélyével). Harmadszor, ezek a személyek pozíciójukból adódóan olyan információkhoz juthatnak (pl. házassági nehézségek, tizenévesek szexuális aktivitása stb.), amelyeket aztán felhasználhatnak egy helyzet kihasználására.

Egy, az előző tanulmányt kibővítő másik dolgozat hat fő okot sorol fel, amely miatt az egyházi környezet elősegítheti szexuális bűncselekmények elkövetését, miután negyvenhat azonosított áldozatnak, valamint a megvezetett családtagjaiknak a tapasztalatait vizsgálták: 1. a családtagok, barátok és áldozatok figyelmen kívül hagyják a figyelmeztető jeleket; 2. a kedvesség „kultúrája”; 3. lehetőség a korlátlan magánjellegű kommunikációra; 4. a felügyelet hiánya; 5. nem tisztázott szerepek; 6. bizalom az egyház és a „szent ember” irányában. Itt muszáj több pontra is kitérni. A „kedvesség kultúrájával” kapcsolatosan a tanulmány szerzői arra utalnak, hogy az istentiszteleteken megszokott barátságos hangulat és közvetlenség adott esetben elfedheti a flörtölést, és így utat nyithat vegyes jelzéseknek vagy magának a direkt szexuális visszaélésnek is. A szerepköröket érintő ponttal kapcsolatosan elmondható, hogy sok esetben a lelkészi személy egyszerre ifjúsági lelkész is, aki egyúttal tanácsadást is nyújt a gyülekezeti tagoknak. Ennek eredményeként olyan információk kerülhetnek a birtokába, amelyekről normál esetben nem lenne tudomásuk, és nem tudnák azokat felhasználni a szexuális abúzus elkövetésére. Például egy tinédzserkorban lévő fiatal felfedheti, hogy szexuálisan már aktív. A hatalmi pozícióban lévő személy – például a lelkész – megfenyegetheti őt, hogy nyilvánosságra hozza ezt az információt a szülei előtt, ha visszautasítja a szexuális közeledését.

Szexuális becserkészés/behálózás

No de mi is pontosan a szexuális behálózás (azaz a grooming)? A becserkészés/behálózás lényegében azt a folyamatot jelenti, amikor az elkövető ajándékokat, hatalmat vagy valamilyen egyéb, csábítás gyanánt felkínált dolgot használ fel a kezdeti szexuális visszaélés kieszközlésére és e visszaélés folytatásához. Bár a groomingnak nincs univerzális meghatározása, minden definíciónak vannak közös, központi összetevői. Ezek a következők: a bántalmazók 1. elnyerik az áldozat kezdeti együttműködését, 2. megpróbálják minimalizáni a felfedezés valószínűségét, 3. növelik a jövőbeli szexuális kapcsolat esélyét.

Egy szerzőpáros kidolgozta a gyermekek szexuális zaklatóinak úgynevezett groomingmodelljét, amely segít feltárni a behálózási stratégiák kontextusát. E modell szerint az egyházi grooming öt lépésből áll: 1. az áldozat kiválasztása (pl. a fizikai/mentális jellemzők, családi dinamika feltérképezése alapján); 2. az áldozathoz való hozzáférés biztosítása és az áldozat elszigetelése (pl. egy szervezetnél való önkéntes munka, állás biztosítása révén stb.); 3. a bizalom kialakítása a gyermekkel és másokkal szemben; 4. a gyermek érzéketlenné tétele a szexuális tartalmakkal és a fizikai érintéssel szembenés 5. magát a bántalmazást követő sajátos magatartás (pl. annak biztosítása, hogy a gyermek ne jelentse az esetet).

Nem lehet alábecsülni a vallás szerepét e folyamatban. Egy tanulmány összefoglalja, hogy a vallás milyen szerepet játszhat a behálózás során. A szerzők a következő megállapítást teszik: a vallás nevében fellépő személyek megkérdőjelezhetetlennek vélt tekintélye és az isteni szférával való állítólagos, egyedi és létfontosságú kapcsolatuk a vallási tekintély egyik jellemzője – olyan jellemző, amely fontos szerepet játszik az egyházi környezetben felnövő gyerekek becserkészésében. Egy kutatás nyolc olyan magatartásormát azonosított, amelyet katolikus papok gyakorta alkalmaznak a szexuális abúzus elkövetésére: 1. alkohol, cigaretta, kábítószer; 2. ajándékozás; 3. éjszakai kirándulások és utazások; 4. testi érintkezés; 5. a mentorálás és barátság álcája; 6. kivételezés; 7. kapcsolat a családdal és 8. visszaélés a tisztelettel és a tiszteletadással.

Megint mások három elsődleges becserkészési taktikát találtak a papság körében. Az első a hozzáférés és az elszigeteltség kieszközlése. Ez a stratégia arra utal, hogy a papság az adott szervezetben betöltött szerepét felhasználva találkozik az áldozatokkal és családtagjaikkal. A második jellemző becserkészési taktika a bizalomépítés. Az elkövető a lehetséges áldozatokat ajándékokkal halmozza el, vagy valamilyen más módon próbálja kieszközölni a bizalomteljes viszony megteremtését, amely megkönnyíti számára a szexuális jellegű közeledést. A harmadik becserkészi taktika a deszenzibilizáció. Ez a kifejezés arra utal, hogy az elkövetők fokozatosan növelik akár magát a szexuális érintést, akár a beszélgetések során szóba hozott kényes, intim témák mennyiségét, megpróbálva normalizálni az ilyen jellegű viselkedést az áldozat előtt.

E kutatások, tanulmányok fontos szegmense a szexuális abúzusok helyszíne, mégpedig azért, mert ez összefügésbe hozható a groomingstratégiákkal és ‑technikákkal. Létezik olyan kutatás, mely kimutatja, hogy az egy áldozattal rendelkező lelkészek nagyobb valószínűséggel követtek el visszaélést a munkahelyükön (28,7%), mint azok, akiknek két-három áldozatuk volt (27,1%). Továbbá a két-három áldozattal rendelkezők – a más jellegű elkövetőkkel szemben – inkább saját lakóhelyükön követték el a visszaéléseket (33,6%). A négy–kilenc áldozattal rendelkező elkövetők nagyobb valószínűséggel követték el az abúzust az áldozat otthonában.

Az áldozatok kiválasztásával kapcsolatos információk szintén kulcsfontosságúak az egyházi környezetben elkövetett szexuális abúzusok feltérképezése tekintetében, mivel a becserkészési taktikák a jelek szerint összefüggést mutatnak az áldozatok számával. Léteznek arra utaló kimutatások, miszerint minél több áldozata volt egy papnak/lelkésznek, annál több groomingtaktikát alkalmazott.

Az áldozatok

A római katolikus papság körében végzett és néhány, az áldozatok kiválasztásával kapcsolatos kutatás szerint az ismert áldozatok 81%-a fiú volt, a 19%-a lány. Az áldozatok életkorát illetően a következő eredmények állnak rendelkezésünkre: a hét év alatti áldozatok az esetek 6%-át, a nyolc–tíz évesek az esetek 16%-át, a tizenegy–tizennégy évesek az esetek 50%-át, a tizenöt–tizenhét évesek az esetek 27%-át tették ki.

Az áldozattá válás esélyei

Egyes tanulmányok becslései szerint az Egyesült Államokban a gyermekek 25%-a él át szexuális erőszakot tizennyolc éves kora előtt. Az áldozattá válás valószínűsége azonban nemenként eltérő. Általánosságban elmondható, hogy a lányok a fiúkhoz képest jelentősen nagyobb valószínűséggel válnak szexuális zaklatás áldozatává gyermekkorukban. [Ezek a megállapítások általános képet nyújtanak, és nem korlátozódnak az egyházi környezetre – a szerk.] Egy tanulmány szerint a lányok 12,8%-a élt át szexuális zaklatást, míg a fiúk 4,3%-a. Más kimutatások szerint a fiúk 13%-ának volt ilyen élménye, míg a lányok 40%-ának. Ez a jelentős különbség az esetek nyilvánosságra kerülésével kapcsolatos problémákra vezethető vissza, mivel a lányok a fiúkhoz képest nagyobb valószínűséggel hozzák napvilágra az őket ért sérelmet. Általánosságban az egyik gyakori ok – mindkét nem esetében –, amiért az áldozat nem fedi fel sérelmét, vagy késlelteti a felfedését, az a bántalmazóval való személyes kapcsolata, mivel a legtöbb szexuálisan bántalmazott gyermeket valamilyen formában ismeretség fűzi az elkövetőhöz. Az áldozatok 74%-a ismeri a bántalmazóját. Épp emiatt – az elkövető és az áldozat közötti ismeretség valószínűsége miatt – különösen is fontos az egyházi környezetben történő visszaélések körülményeinek a vizsgálata.

Életkor és áldozatiság

A gyermek életkora is jelentős tényező a szexuális bántalmazásokat illetően – összefüggésben áll azzal, hogy milyen gyakran és milyen mértékben fordulhat elő bántalmazás. Az áldozattá válás legmagasabb arányát mutató három korosztály mindegyike az életkori spektrum „fiatalabb végén” helyezkedik el. Az áldozattá válás leginkább a tizenhat–tizenkilenc éves korosztályra jellemző. A húsz–huszonnégy év közöttiek a másodikok, őket követi a tizenkét–tizenöt év közötti korosztály. Az amerikai serdülőkorúak (tíz–tizenkilenc évesek) 23%-a (9,6 millió fő) protestáns keresztyén vallásúnak vallja magát, és körülbelül a fele részt vesz egyházi ifjúsági csoportokban. Ezenkívül a 8., 10. és 12. osztályosok mintegy 38%-a számol be arról, hogy hetente részt vesz protestáns keresztyén egyházi rendezvényen, a 16%-uk havonta egy vagy két alkalommal. Ezt figyelembe véve logikus, hogy a protestáns egyházak tizennyolc év alatti tagjai a szexuális visszaélések legvalószínűbb áldozata, különösen, ha figyelembe vesszük e visszaélések társadalmi kontextusát ezekben a korcsoportokban, valamint az elkövető és az áldozat közötti dinamikát.

Az elkövetők közös jellemzői és típusai

A szexuális bűnelkövetők széles körben elismert jellemzője, hogy – mint azt már előbb megállapítottuk – a túlnyomó többségük férfi. Az elkövetők és az áldozatok másik lényeges jellemzője, hogy rendszerint ismerik egymást – az áldozatok 74%-a ismeri az elkövetőt. A női és férfi áldozatok között azonban megfigyelhető némi különbség a tekintetben, hogy ismerik-e az elkövetőt, vagy sem. Egy kutatás szerint a női áldozatok 70%-a ismeri az elkövetőt, míg a férfi áldozatoknak csak az 52%-a. Azt is fontos megjegyezni, hogy a legtöbb elkövető nem áll vérrokonságban áldozatával, hanem rendszerint az áldozat személyes barátja, családi barátja vagy ismerőse. Ha figyelembe vesszük az elkövető és az áldozat közötti kapcsolat kontextusát a protestáns keresztyén környezetben, nem meglepő, hogy a gyülekezetben az áldozatok a kiskorúak, az elkövetők pedig a hatalmi pozícióban lévő személyek, például a lelkészek vagy az ifjúsági lelkészek köréből kerülnek ki.

Az elkövetők típusai

Annak ellenére, hogy a szexuális bűnelkövetők jellemzői nagymértékben eltérhetnek egymástól, a típusrajzok (a bűnelkövetők tipológiája) kiváló eszköznek bizonyulnak az elkövetők eltérő típusainak osztályozására. Habár a szexuális bűnelkövetők között sok hasonlóság van, standardizált különbségekről is beszélhetünk. Például lényeges különbségek mutatkoznak abban, hogy az elkövetők miért épp egy felnőttet vesznek célba, vagy miért egy pubertáskorút.

Egy tanulmány a lelkészek köréből kikerülő elkövetők három fő kategóriáját azonosította: 1. ragadozó, 2. vándor, 3. szerető. A ragadozó besorolás alá tartozó személy az, aki aktívan keresi a szexuális bűncselekmények elkövetésének lehetőségét a gyülekezet/egyház közösségében. A vándort olyan személyként azonosítják, aki csak akkor követ el abúzust, amikor élete során nehézségekkel, például házassági krízissel küzd. Következésképp a vándorok azért követik el ezeket a bűncselekményeket, hogy – furcsa mód – enyhítsék a bűntudatukat. Végül az úgynevezett szeretők olyan személyek, akik valóban úgy vélik, hogy beleszerettek egy gyülekezeti tagba.

Egyébiránt általános értelemben a legtöbb szexuális bűnöző generalista és nem specialista. Vagyis a legtöbbjük akkor válik elkövetővé, amikor szerintük lehetőség kínálkozik, ahelyett, hogy aktívan keresnének valakit, aki általánosan megfelel a preferenciáiknak, például egy bizonyos magasságnak vagy hajszínnek. Ugyanakkor a gyermekeket célba vevő szexuális bűnelkövetők nagyobb valószínűséggel specializálódnak az áldozatok kiválasztása tekintetében, mint azok, akik csak felnőtteket vesznek célba. A szexuális bűnelkövetők közötti hatalmas különbségek miatt a típusrajzokat elsősorban az elsődleges áldozati preferencia (felnőtt vagy gyermek célpont) vagy a különféle elkövetői jellemzők alapján dolgozták ki.

A felnőtteket célba vevő elkövetők típusai

Egy, a szexuális bűnelkövetők különféle típusait vizsgáló tanulmány megállapításai szerint az elkövetők jellemzően négy főkategória egyikébe sorolhatók. Az első kategóriát az úgynevezett kompenzációs elkövetők alkotják, akik a lehető legkevesebb fizikai erőt alkalmazzák az áldozat megfékezésére a szexuális kielégülés elérése érdekében. A második kategória az opportunista elkövetők. Ők rendkívül impulzívak, és akkor követnek el bűncselekményt, amikor lehetőséget látnak rá. A harmadik a hatalom, illetve kontroll általi elkövetők. Nekik az áldozatuk feletti kontroll, az áldozat irányítása okoz kielégülést. A negyedik kategóriába pedig a szadista elkövetők tartoznak, akiknek az elsődleges célja, hogy félelmet keltsenek az áldozatokban, és minél nagyobb fájdalmat okozzanak nekik – számukra a félelem és a fizikai fájdalom kiváltása okoz szexuális kielégülést. Ez a felsorolás a felnőtt áldozatokat célba vevő elkövetők kategóriáit hivatott megjeleníteni, ugyanakkor a gyermekeket célba vevő elkövetőket is kategorizálják.

A gyermekeket célba vevő elkövetők típusai

A gyermekekre fókuszáló elkövetők típusrajzai elsősorban a családi kapcsolatokra összpontosítanak (azaz arra, hogy az elkövető vérrokonságban áll-e az áldozattal), ugyanakkor most nem a családon belüli elkövetőkre koncentrálunk. Ezek a típusrajzok – melyek tehát nem a családon belüli szexuális abúzusokkal foglalkoznak – két kategóriában öltenek testet, amelyekhez egyenként további alkategóriák is tartoznak.

Az első kategória a szituációs gyermekmolesztáló. Az ilyen személyek pusztán azért bántalmaznak egy gyermeket, mert lehetőséget látnak rá. Az idetartozó személyek első alcsoportja a regresszív pedofil. Ezek az egyének időről időre szexuális kapcsolatba keverednek felnőttekkel is, azonban elsősorban kislányokat vesznek célba. Gyakori, hogy gyenge megküzdési stratégiákkal rendelkeznek, és akkor vetemednek a bűncselekmény elkövetésére, amikor különböző élethelyzetekben stresszt tapasztalnak. Rendszerint olyan áldozatokra esik a választásuk, akiket könnyen elérhetőnek tartanak. Tevékenységük a stresszkezelésük bizarr módja. A második csoportot az erkölcsi megfontolásokat nélkülöző pedofilok alkotják. Az ebbe az alszekcióba tartozó egyének a szexuális visszaélések során erőszakot alkalmaznak. Ezenkívül jellemzően hasonló cselekedetekről fantáziálnak, deviáns pornográf anyagokat felhasználva fantáziájuk megerősítésére. A szituatív gyermekmolesztálók harmadik alcsoportja azok, akik válogatás nélkül követnek el szexuális abúzust. Ezek az egyének gyakran saját gyermekeiket vagy a családjukhoz tartozó gyermekeket környékezik meg, és általában arról számolnak be, hogy unaloműzésből – deviáns fantáziájuk kiéléseként – követik el a tettüket. A szituációs gyermekmolesztálók negyedik alcsoportja az úgynevezett naiv molesztálók, akik nehezen alakítanak ki és tartanak fenn kapcsolatokat felnőtt kortársaikkal. Ráadásul ezek az elkövetők jellemzően kognitív zavarral küzdenek. Problémájuk abban csúcsosodhat ki, hogy gyermekeket zaklatnak, éspedig anélkül, hogy emiatt bűntudatot éreznének, vagy megbánást tanúsítanának.

A gyermekeket szexuálisan zaklató bűnelkövetők második kategóriája az úgynevezett preferenciális gyermekmolesztáló.A szituatív gyermekmolesztálótól eltérően ezek a személyek jellemzően azért követik el a bűncselekményt, mert – szexuális értelemben – vonzódnak a gyermekekhez – „preferálják” őket –, és nem azért, mert egyszerűen lehetőségük adódik a visszaélésre. E főkategória első alkategóriája a csábító molesztáló: olyan személy, aki viselkedésmódjával elnyeri az áldozat bizalmát, bevonva azt a zaklatás folyamatába. Az ebbe a kategóriába tartozó elkövetők jellemzően tartózkodnak az erőszaktól, és gyakran egyszerre több gyermeket molesztálnak. A preferenciális gyermekmolesztálók második alcsoportja az úgynevezett fixált molesztálók, akik szintén becserkészési (grooming)stratégiákat alkalmaznak a bántalmazás végrehajtásához. Ami azonban megkülönbözteti őket az előző csoportba tartozóktól, az az, hogy általában gyermekekre jellemző mentális és érzelmi intelligenciával rendelkeznek, következésképpen a gyermekeket egyenrangúnak tekintik. Gyakran előfordul, hogy ezek az egyének egyszerre több gyermeket is zaklatnak, és az internetet használják az áldozatok toborzására és a velük való kommunikációra. A preferenciális gyermekmolesztálók harmadik kategóriája a szadista pedofil. A felnőttkorú áldozatokat szedő szadista elkövetőkhöz hasonlóan ezek a személyek is gyakran fizikai kínzást alkalmaznak. Fennáll a lehetősége annak, hogy e viselkedésforma az áldozat halálához vezet. Az ezen alcsoportba tartozó elkövetők alkalmaznak a legnagyobb valószínűséggel erőszakot – gyakran szélsőséges erőszakot.

Látható, hogy a típusrajzok (tipológiák) rendkívül hasznosak a tekintetben, hogy megértsük, hogyan és miért veszik célba az elkövetők áldozataikat.

A vizsgált tanulmány egy-egy megállapítása

Eddig az említett tanulmány korábbi kutatásokkal kapcsolatos megállapításait foglaltam össze (amely adatok magukban foglalták a katolikus papok által elkövetett visszaélések kiértékelését is), most magának a tanulmánynak egy-egy felismerését adom közre – itt már kizárólag protestáns közegben előforduló esetekről beszélünk. Ezek közé tartozik, hogy a szexuális visszaélések kontakt és nem kontakt bűncselekményekre oszthatók. Az kontakt kategóriába tartoznak azok az esetek, amikor az elkövető és az áldozat között közvetlen fizikai vagy szexuális érintkezés történik, míg a nem kontakt kategóriába olyan esetek tartoznak, amikor az elkövető nem kerül közvetlen fizikai kapcsolatba az áldozattal. Idetartozhat például az internetes szexuális zaklatás és a gyermekpornográfia is. Ugyanakkor tény, hogy a szexuális bűncselekmények túlnyomó többsége esetében sor került közvetlen érintkezésre.

Jelen írás elején említettem a szexuális bűncselekmények helyszín szerinti kategorizálását. Érdemes bővebben is kifejteni, miről van szó (a vizsgált tanulmány részletesen fejtegeti ezt): 1. helyszíni elkövetők, 2. helyszíntől független elkövetők, 3. sorozatos elkövetők.

A helyszíni elkövető

Az e típusba tartozó elkövetőknek a letartóztatásuk idején csak egy ismert áldozatuk volt (a hivatkozott tanulmány által vizsgált 326 esetből). E személyeket olyan szexuális bűncselekménnyel vádolták, amely kifejezetten egyházi ingatlanban (parókián, gyülekezeti teremben stb.) vagy az egyház által támogatott tevékenység (pl. gyülekezeti táborozás, missziós kirándulás) során történt. A helyszíni elkövetők túlnyomó többségükben az egyházon belül kijelölt szerepük betöltése közben követték el bűncselekményeiket, például ifjúsági lelkészként vagy vasárnapi iskolai tanárként. Ezen túlmenően e személyek a jelentések szerint nem követtek el szexuális visszaéleseket saját otthonukban vagy az áldozatok otthonában vagy más, az egyházzal kapcsolatos tevékenységhez közvetlenül nem kapcsolódó külső helyszínen. Az ebbe a kategóriába tartozó elkövetők az egyházban betöltött konkrét szerepükhöz kapcsolódó lehetőségeket használták ki, elsősorban olyan gyermekek esetében, akikkel hivatalos minőségükben közvetlen kapcsolatban álltak, vagy akik felett közvetlen ellenőrzést gyakoroltak. Feltétlenül fontos megjegyezni, hogy a fennmaradó két típusba tartozó elkövetők (a helyszíntől független és a sorozatos elkövetők) eredetileg helyszíni elkövetőként kezdték meg káros tevékenységüket.

Az e típusba tartozó elkövetőt három példával illusztráljuk: az egyik Reginald Robinson esete – az illető egy huszonnégy éves önkéntes volt egy, a szentségi mozgalomhoz köthető pünkösdi közösség ifjúsági csoportjában. A 2002-ben letartóztatott Robinsont egy tizenhárom éves fiú, gyülekezeti tag molesztálásával és megrontásával vádolták meg. A bűncselekmény állítólag a templomépület pincéjében történt. Az elkövető kihasználta az önkéntes mivoltából fakadó lehetőségeket, hogy szexuálisan bántalmazza az áldozatot, aki egy gyülekezeti programon vett részt.

Egy másik példa a helyszíni elkövetőre egy ötvenhárom éves baptista dicsőítésvezető-lelkész, Mark Michaels. Michaelst egy tizenöt éves fiú molesztálása miatt tartóztatták le. Az áldozat a Michaels által vezetett kórusnak volt a tagja. A szexuális zaklatások helyszíne egyrészt a templomépület, másrészt Michaelsnek a templom parkolójában álló autója volt. Az előző példához hasonlóan ebben a bűncselekményben is olyan személy volt érintett, aki az elkövetőhöz annak az egyházban betöltött szerepe miatt kapcsolódott, és ez határozta meg a bűncselekmény helyszínét is.

A harmadik példa a helyszíni elkövetőre egy hatvanhét éves baptista lelkipásztor, Travis Payne. Payne-t 2012-ben tartóztatták le szexuális zaklatásért. Az áldozat ebben az esetben egy hároméves (!) kislány volt, az egyik gyülekezeti tag gyermeke. Az anya fedezte fel, hogy Payne szexuálisan bántalmazta kislányát a gyülekezeti ház mosdójában, miközben istentiszteleten vettek részt. Ez az eset is mutatja, hogy az elkövetőknek nem muszáj közvetlen felügyeleti joggal rendelkezniük az általuk kiválasztott áldozat felett, egyszerűen csak kihasználják a gyülekezeti eseményen keresztül kínálkozó lehetőséget a bűncselekmény elkövetésére.

A helyszíni elkövetők átlagéletkora 39,8 év volt, és a 80%-uknál volt ismert a faji hovatartozás: a többségük fehér (77,9%), kisebb részük fekete (17,6%), még kisebb részük spanyol ajkú (4,4%). Elsősorban lelkészi vagy ifjúsági lelkészi szerepet töltöttek be a gyülekezetben (az ifjúsági lelkészek az elkövetők 30,6%-át tették ki). Az ifjúsági csoportokban tevékenykedő önkéntesek alkotják a helyszíni elkövetők második legnagyobb csoportját (11,8%).

Az áldozatok kiválasztási mintázatának ismerete szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban értsük az elkövetők magatartását. Összességében a helyszíni elkövetők 64,3%-ban női áldozatokat választottak, szemben a férfi áldozatokat választó 35,7%-kal. Fontos megemlíteni az áldozatok életkorát is: 88,2%-uk serdülőkorú fiatal (tizenkettő–tizenhét éves), kisebb részük, 9,4%-uk gyermekkorú (nulla–tizenegy éves). Az adatokból világosan kitűnik, hogy a helyszíni elkövető olyan szerepet tölt be az egyházon belül, melynek révén valamilyen formában irányítást gyakorol áldozatai felett, akik nagyobbrészt serdülők vagy gyermekek.

A helyszíntől független elkövető

A második típus a helyszíntől független elkövetők. A tanulmány szerint az ilyen elkövetők abban a tekintetben hasonlóságot mutatnak a helyszíni elkövetőkkel, hogy letartóztatásukkor csak egy ismert áldozatuk volt. A legfontosabb különbség a két típus között ugyanakkor az, hogy a helyszíntől független elkövetőkhöz kapcsolódó bűncselekményekre elsődlegesen az elkövető vagy az áldozat otthonában vagy az egyházhoz/gyülekezethez nem kapcsolódó külső helyszínen (pl. szálloda, motel stb.) került sor.

Két kritikus oka van annak, hogy a helyszíni és helyszíntől független elkövetőket el kell különíteni egymástól. Az első, hogy a helyszíni elkövetők tulajdonképpen „csak” kihasználják a kínálkozó lehetőséget, miközben az egyházon belüli szerepüket töltik be, és egyházi feladataikat végzik. A helyszíntől független elkövetők viszont lehetőséget teremtenek a szexuális bűncselekmények elkövetésére. Az utóbbi a tervezettség magasabb fokáról árulkodik. A helyszíni elkövetőkre ezért nem is nagyon jellemzőek a becserkészési taktikák (amelyek a helyszíntől független elkövetőknél nyilvánvalónak tűnnek), mivel a támadás nem volt tervezett. A különbségtétel mások fontos oka az, hogy azok, akik lehetőséget teremtenek a szexuális abúzusra, nagy eséllyel megismétlik tettüket.

A helyszíntől független elkövetőre több példát is lehet említeni. Az első egy szabadkeresztyén gyülekezet huszonkilenc éves ifjúsági lelkésze, Michael Babcock, aki egy tízéves gyülekezeti tagot invitált saját otthonába ottalvós bulira. Ezen a „pizsamapartin” szexuálisan bántalmazta a gyermeket. A program jellegénél fogva a helyszín a lelkész lakása volt, ezért az abúzusra nem a templomban vagy egyházi tevékenységnek otthont adó ingatlanban került sor. Az elkövető épp ezért olyan – az ő ellenőrzése alatt álló – körülményeket teremtett, amelyek – izolálva a gyermeket – segítették őt a bántalmazásban.

A második példa a harminchárom éves James Harris, egy baptista közösség vasárnapi iskolai tanára. Harris a gyanú szerint három éven keresztül számos alkalommal zaklathatott egy tizennégy éves gyülekezeti tagot. Vasárnapi iskolai tanárként a fiút bevásárlóközpontokba, baseballmeccsekre és számos más, nem egyházi programra vitte – többek között egy motelszobába is. Harris még egy mobiltelefont is vásárolt, hogy kapcsolatban legyen a fiúval. A helyszíni elkövetőkkel ellentétben Harris mint helyszíntől független elkövető lehetőséget és alkalmat is teremtett arra, hogy éveken keresztül zaklathassa a fiút.

A harmadik példa a huszonhat éves Michael Mohler. Mohler egy metodista közösség ifjúsági lelkészeként több alkalommal is szexuális tevékenységet folytatott ifjúsági csoportjának tizenöt éves leány tagjával. Az áldozat korábban maga kereste fel Mohlert, mert nehézségei voltak a barátjával. Mohler hamarosan ajándékokat vásárolt a lánynak, meghívta a házába filmezni, elvitte vacsorázni. Szexuálisan akkor közeledett a lányhoz, amikor filmnézés ürügyén áthívta magához.

Nos, a helyszíntől független elkövetők a helyszíni elkövetőkhöz képest átlagéletkorukat illetően kissé fiatalabbak. Faji/etnikai összetételük hasonló, mint a helyszíni elkövetőké: 66%-uk fehér, 25,5%-uk fekete és 8,5%-uk spanyol ajkú.

A legtöbb helyszíntől független elkövetőnek kifejezetten olyan körülményeket kellett teremtenie, hogy a szokásos munkaköri kötelezettségein túl kettesben maradhasson áldozatával. Végső soron ez arra utal, hogy a tervezés kulcsfontosságú szerepet játszik e bűncselekmények elkövetésében. Az áldozattípusokat tekintve hasonlóságot látunk a helyszíni elkövetők áldozataival, és nem beszélhetünk elszigetelt esetekről. Az elkövetők heteken, hónapokon vagy éveken keresztül többször is zaklatták a kiválasztott áldozatokat. Következésképp ez a helyszíni elkövetőkhöz képest a groomingmagatartás magasabb szintjére utal.

A sorozatos elkövető

A harmadik, egyben utolsó típus a sorozatos elkövető. A sorozatos elkövetők egy szembetűnő dologban különböznek az elkövetők másik két típusától, nevezetesen a letartóztatás időpontjában ismert áldozataik számában. Míg az első két típus esetében egy ismert áldozatról volt szó (a letartóztatásuk időpontjában), addig a sorozatos elkövetők esetében egynél több áldozatról. Egy másik lényeges különbség, hogy itt nem az elkövetés helyszíne a döntő a kategorizálás tekintetében, hanem az áldozatok száma.

A sorozatos elkövetők négy okból különböznek eredendően a másik két típustól: az első, hogy azok az elkövetők, akiknek több áldozatuk van, hosszabb időn keresztül hajtanak végre hasonló cselekményeket. Vagyis képesek kifejleszteni egy szakértelmet és tapasztalatot igénylő stratégiát az áldozatok kiválogatásához, a bűncselekményre való felkészüléshez és annak végrehajtásához, miközben hosszú időn keresztül észrevétlenek tudnak maradni. A groomingmagatartás elemei minden egyes sorozatos elkövető esetében megfigyelhetők. Egy másik ok az, hogy ezek az elkövetők adott esetben a templomban-gyülekezeti épületben is szednek áldozatot, mégis el tudják kerülni a lelepleződést. De még ha le is lepleződtek egy szűk kör előtt, esetük elkerülte a szélesebb nyilvánosság figyelmét, egyszerűen csak elküldték őket. A harmadik különbség, hogy a sorozatos elkövetők helyszíni vagy helyszíntől független elkövetőként kezdhették visszaéléseiket, de – mivel hosszabb ideig elkerülték a lelepleződést – viselkedésükkel egy idő után több áldozatot is szedtek, és talán idővel kényelmesebbé váltak a visszaélések tekintetében. Emellett szól, hogy a sorozatos elkövetők elsősorban az egyházközség területén (37,6%) és az elkövető lakóhelyén (33,9%) követik el bűncselekményeiket. Összességében a sorozatos elkövetők valamivel nagyobb arányban követték el visszaéléseiket az egyházközség/templom területén kívül (62,4%). A negyedik ok, amiért elengedhetetlen a sorozatos elkövetők elkülönítése a többi típustól: hogy az egynél több áldozatot szedő személyek hajlamosabbak a parafíliára. Lényegében a sorozatos elkövetők inkább egy parafília okozta szexuális vágyat próbálnak kielégíteni. Rájuk is igaz természetesen, hogy az egyházban betöltött szerepüket-pozíciójukat – az abból fakadó lehetőségeiket – használják arra, hogy visszaéléseiket elkövessék.

Érdemes konkrét példákkal illusztrálni a sorozatos elkövető típusát is: az első James Souder, egy baptista gyülekezet negyvenkét éves tagja. Három – egy tizennégy, egy tizenöt és egy tizenhét éves – kamasz fiú szexuális zaklatása miatt tartóztatták le. Souder viszonylag új volt a közösségben, nem volt házas, és nem voltak gyermekei sem. E profil ellenére nagyon is aktív volt a gyülekezetben, önkéntesként részt vett a templomi kórusban, a férfiak bibliaóráján, és önkéntesként szolgált az ifjúsági csoportban. Az ifjúsági csoportban végzett önkéntes munkája révén mentorálni kezdte a fiatalokat. Nem sokkal ezután Souder állítólag fizetett a kamaszoknak, hogy cserébe különféle házimunkát végezzenek otthonában. Végül Souder néhány fiúnak azt mondta, hogy ápoló szeretne lenni, és tanulmányai részeként orvosi vizsgálatot szeretne végezni rajtuk. Ez a lépés tette lehetővé Souder számára, hogy a fiúkkal való kapcsolatába belecsempéssze a testi érintést, majd pedig szexuálisan bántalmazza őket. Souder több okból is megfelel a sorozatos elkövetők típusának. Először is, kihasználta felnőtt egyháztagként betöltött pozícióját, hogy önkéntes szolgálatot vállaljon az ifjúsági csoportban. Másodszor, lehetőséget teremtett arra, hogy a fiúkat az otthonába invitálja, ahol az események az ő irányítása alatt álltak. Harmadszor, azt a látszatot keltette, hogy ápolónak tanul, emiatt szüksége van a fiúk segítségére, ami a fizikai kapcsolatfelvétel alapjául szolgált. Ezek a jellemzők mind azt mutatják, hogy a sorozatos elkövető eredendően különbözik az elkövetők másik két típusától.

A sorozatos elkövetőkre egy másik példa Marty Meadowsnak, egy baptista gyülekezet harmincnégy éves ifjúsági lelkészének esete, akit az egyházi ifjúsági csoport összesen hét női tagjának szexuális zaklatása miatt tartóztatták le. A jelentések szerint Meadows tizenöt év alatti lányokat toborzott az ifjúsági csoport „kórusába”. Egy adott időpontban szexuális tartalmú Felelsz vagy mersz játékba kezdett. Valószínű, hogy Meadows eleve azért hozta létre a „kórust”, hogy az áldozatokat gyülekezeti tevékenység álcája alatt hosszabb időre elszigetelje, megkönnyítve a visszaélések végrehajtását.

A harmadik példa a sorozatos elkövetőre David Pierce esete. Pierce-t 2009-ben tartóztatták le, miután huszonkilenc évig egy baptista gyülekezet dicsőítésvezető lelkészeként szolgált. Letartóztatása során kiderült, hogy Pierce jellemzően tizenegy és tizenkét év körüli fiatal fiúkat – a dicsőítőcsapat tagjait – kezdte el mentorálni. Közülük sokuknak az életéből hiányzott a férfikép mint olyan – a legtöbbjük problémás, apa nélküli családban nőtt fel. Ezenkívül Pierce a beszámolók szerint „térképezésnek” nevezett gyakorlatot folytatott, melynek során lemérte minden fiú magasságát, súlyát, sőt a péniszük hosszát is. Pierce még olyan idősebb fiúkat is bevont ebbe a csoportba, akik évekkel korábban már átestek ezen a folyamaton, csakhogy elnyerje az új fiúk bizalmát. A legtöbb szexuális visszaélés a Pierce által szervezett táborokban történt. Ezek magukban foglalták a csoportos önkielégítésre kényszerítést és az arra vonatkozó utasítást is, hogy meztelenül álljanak egy közeli patakba. Voltak olyan fiúk, akik még a húszas éveik elején is folytatták a szexuális jellegű kapcsolatukat Pierce-szel. Pierce huszonkilenc év alatt legalább tizenkét fiút zaklathatott, de az elévülés miatt csak négy eset miatt tudtak ellene vádat emelni.

A sorozatos elkövetők az összes elkövetőtípus közel felét, 44,9%-át tették ki. A három típus közül ők voltak a legidősebbek, átlagéletkoruk 41,8 év volt. Ez arra utal, hogy a sorozatos elkövetők általában hosszabb ideig töltöttek be bizonyos pozíciót az egyházon belül, mint a többi típusba tartozó személyek. Ebből arra következtethetünk, hogy a sorozatos elkövetők hosszabb időn keresztül viszonylag sikeresen elkerülték a lelepleződést – ez arra utal, hogy „ügyesen” alkalmazták becserkészési technikáikat.

A faji/etnikai jellemzőik nem mutatnak eltérést a többi típussal összehasonlítva: túlnyomó többségük fehér volt (74,4%), őket követték a feketék (14,3%), a spanyol ajkúak (9,9%) és az amerikai őslakosok (1,1%). Az általuk betöltött egyházi szerep tekintetében a legtöbbjük lelkész, kisebb hányaduk ifjúsági lelkész, még kisebb hányaduk valamilyen felügyeleti jogkörrel rendelkező személy volt a gyülekezeten belül (pl. az ifjúság körében szolgáló önkéntes stb.).

A sorozatos elkövetők áldozatai 52,7%-ban nők voltak, de áldozataik között a férfiak aránya is nagyon magas volt: 47,3%. Ez szembetűnő különbség a helyszíni és a nem helyszíni elkövetőkhöz viszonyítva. Ez az adat arra utalhat, hogy a sorozatos elkövetők esetleg parafíliában szenvednek, és ezért követnek el bűncselekményeket: hogy szexuális késztetéseiket az áldozatok egy meghatározott csoportjával (pl. fiatal férfiakkal) elégítsék ki. A sorozatos elkövetők elsősorban serdülőket céloztak meg (55,3%-ban), 18,4%-ban pedig gyermekekre összpontosítottak. A sorozatos elkövetők körében ismertek a fiatal felnőtt áldozatok is – ők 4,4%-ot tettek ki.

Kapcsolódó írások:

• Evangelikál keresztyén nyilatkozat az egyházon belüli szexuális visszaélésekről (link)