Az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb egyházi dokumentuma a Romániai Református Egyház Zsinatának 2024. április 16–17-ei üléséről készült jegyzőkönyvi kivonat – a jegyzőkönyv kommentárral ellátva

Pótólhatatlan kordokumentum a Romániai Református Egyház Zsinatának 2024. április 16–17-én tartott üléséről készült jegyzőkönyv. Ezt a dokumentumot bárki elérheti-letöltheti a Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapjáról – az azzal kapcsolatos közlemény alatt található, amelyben a Romániai Református Egyház (és velük szolidaritást vállalva a Magyar Református Egyház Generális Konventjének tagegyházai) kinyilvánítja, hogy megtagadja az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE/CPCE) kilencedik nagygyűlésén való részvételét (a reformatus.hu erről csak angol nyelvű változatán adott hírt: link). Azaz nem „bensős” információkat szivárogtatunk ki, amikor leközöljük az egyes részeit, hanem felhívjuk a figyelmet egy mindenki számára elérhető, fontos iratra. Erre – tekintve a szöveg tartalmát –, úgy érezzük, mindenképp szükség van, hiszen az említett zsinati egyházi vezetők olyan lényeges, bölcs, éleslátó és már-már profetikus megállapításokat tettek, amelyek világosan megmutatják a nemiség-szexualitás-házasság-család témában való egyházi diskurzusok zsákutcajellegét és önmagában rejlő kudarcát (amelynek elsődleges oka ezen „diskurzusoknak” a vaskosan ideológiavezérelt bibliaértelmezése és annak erőszakos terjesztése), a nyugati protestáns egyházakkal való kapcsolatok egyre inkább megnyilvánuló terheltségét, az anyaországi reformátusságnak a kérdés mentén való – távolról, úgy látszik, már észrevehető – megosztottságát, az e vitatott kérdésekkel kapcsolatos jövőbeni fejleményeket és azt a sürgető kényszert, hogy mielőbbi adekvát reakciókra van szükség az egyház részéről (amíg még nem késő). Több mint valószínű, hogy ez a jegyzőkönyv egyfajta fordulópontot is jelent, és az is, hogy egyszer még – talán a közeljövőben – egyháztörténeti dolgozatok témája lesz, hiszen az írásos formában megörökített zsinati tanácskozáson olyan dolgok kerültek kimondásra, amelyek eddig ilyen formában, ilyen világosan talán még soha.

Az ülésen jelen volt többek között mind az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészi elnöke, Kató Béla püspök, mind a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészi vezetője, Bogdán Szabolcs János püspök, ügyvezető elnök. A tanácskozáson napirendi pont volt a GEKE gender, szexualitás és család témakörben kidolgozott és összeállított, terjedelmét tekintve több mint kétszáz oldalra rúgó teológiai-etikai anyagának ismertetése. Erre dr. Kolumbán Vilmos főjegyzőt kérték fel. Ezzel kapcsolatban a következő sorok olvashatók a zsinati ülésről készült kivonatban:

„Tartalma tekintetében néhány dolgot érdemes idézni. Az előszóban például azt írják, hogy a Szentírás a protestáns egyházak hitének alapja, de azt mindig történelmi kontextusban és a tudomány szemszögéből kell értelmezni. Ezek szerint a Szentírás nem Isten szava, hanem csak egy szöveggyűjtemény, amit bármikor át lehet értelmezni. Más helyen azt írják, hogy a biológia két nemet különböztet meg, férfi és nő. Létezik azonban társadalmi nem (gender). A biológiai szemlélet szerintük csak »megnehezíti« a társadalmi nemek értelmezését.

Foglalkozik a normalitás kérdésével is. Szerintük az normális, amit a társadalom annak ítél. A normalitás ezek szerint viszonylagos. Fontos azt is megfigyelni, hogy milyen tudományokra hivatkoznak a tanulmányban: például a szélsőségesen feminista teológia, ami a Miatyánkot is Mianyánknak mondja. A biblikus házasságnak az alapja a Gen 1–2-ben található, az ő olvasatukban azonban a lesznek ketten egy testté (Gen 2,24) más értelmezést kap, mert tagadják, hogy a házasság az élet fennmaradását szolgálja, hanem csak két ember szeretetteljes kapcsolata, ami a kölcsönös tiszteletre épül. A Gal 3,28 (Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban) jelentését is így torzítják el az ideológiájuk alátámasztására.”

Ezek után szóba jön egy Budapesten tartandó – a GEKE nagyszebeni gyűlését megelőző – találkozás és az azzal kapcsolatos (utólag helyesnek bizonyult) megérzés, hogy a GEKE előzetes ígéretét megszegve a napirendi pontok közé sorolja majd a szexualitással és nemiséggel kapcsolatos témaegyüttest. Látható, hogy a zsinati atyák hezitálnak, mi lenne a megfelelő lépés a részükről: jelen lenni a gyűlésen, de tüntetőleg kivonulni róla, vagy eleve el sem menni rá. Világosan vallanak továbbá a nyugati egyházak részéről jelentkező ideológiai nyomásgyakorlásról:

„Budapesten lesz egy előkészítő ülés a nagyszebeni gyűlést megelőzően, amin a GEKE vezetősége vesz részt, illetve a tagegyházak által delegáltak. A GEKE korábban ígéretet tett, hogy nem hozzák el Nagyszebenbe ezt a rendkívül érzékeny kérdést, ami megoszthatja a tagegyházakat. Minden jel arra mutat, hogy mégis napirendre veszik Nagyszebenben, és már egy nyilatkozatról is szó van, ami a hírek szerint már elkészült, és a tagokat kérik majd a nyilatkozat aláírására. A nyugati tagegyházak minden jel szerint idomulni akarnak a társadalomhoz, talán így akarnak híveket szerezni. Számunkra nem marad sok lehetőség, mint vagy az, hogy eldöntjük, hogy nem veszünk részt ezen a nagygyűlésen, vagy részt veszünk, de kivonulunk, illetve megfogalmazzuk fenntartásainkat a gender-ideológiával szemben. A nyugati tagegyházak részéről eddig is érződött egyfajta nyomás, például elvárás volt a részükről, hogy az általuk támogatott továbbképzőkön témaként szerepeljenek ezek a kérdések. Természetesen nem engedtünk a nyomásnak. Miért kell egyáltalán ezekről beszélni, amikor vannak ennél égetőbb és sürgetőbb kérdések is? Ezek nem egyházi témák. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy nem lehet megúszni, hogy véleményt mondjunk ebben a témakörben. Nem tudunk most nyilatkozatot írni is és elfogadni ebben a kérdésben, mert az elmúlt négy napban, amióta kézhez kaptuk a dokumentumot, nem volt idő arra, hogy azt kellőképpen áttanulmányozzuk. Egyelőre várjuk meg azt, hogy mi történik a budapesti találkozón, és ha szükség lesz rá, ki kell alakítanunk az álláspontunkat ebben a kérdésben.”

Ehhez Bogdán Szabolcs János püspök hozzáteszi, hogy „1973-ban jött létre a GEKE, és ebben a munkaközösségben született meg ’74-ben a Leuenbergi konkordia. Most ehhez képest egy ilyen típusú dokumentumot erőltetnek. Ezt a kérdést alaposan körül kell járni, és végig kell gondolnunk azt is, hogy mi lesz a tiltakozásunknak a következménye.”

Utólag felmerült némelyek részéről, hogy még ha nem is értünk egyet – mi, magyar reformátusok – a GEKE által kidolgozott dokumentum (alapvetően leíró jellegű) szövegével, legalább el kellett volna menni, jelen kellett volna lenni, és képviselni kellett volna az álláspontunkat, esélyt adva a tanácskozáson jelen levő nyugat-európai közösségeknek arra, hogy hallják az evangéliumot, és megtérjenek. Ez jogos felvetésnek tűnik, de az előzmények ismeretében mégiscsak naiv, sőt kontraproduktív javaslat. Ezen a szinten ugyanis nem az ismerethiány a probléma, hanem a szellemi-spirituális vakság, megkeményedés, Isten akaratával szemben tanúsított dac. Jelen helyzetben nem a kívülállók, keresők stb. irányában történik az evangéliumhirdetés – egy teológiai tanácskozás/műhely nem evangelizáció –, de még csak nem is megvitatásra méltó másodlagos, harmadlagos vagy sokadlagos teológiai-etikai kérdésekről folyik párbeszéd hívő testvérekkel, hanem hosszú idő óta teljes meggyőződéssel egyértelmű tévtanítást képviselő, magukat keresztyénnek tekintő és nevező személyekkel és közösségekkel. Természetesen annak is itt lenne az ideje, hogy világosan, nem kertelve kimondjuk: a német és skandináv protestáns népegyházak nem csupán „másképp gondolkodnak”, nem egyszerűen „eltérően vélekednek”, hanem antropológiai eretnekségeket képviselnek. Ha ez így van – és miért ne lenne, hiszen mi eretnekség, ha nem az, amit képviselnek? –, akkor le kell szögezni: nincs bibliai alapja annak, hogy az eretnekekkel való bánásmód valamiféle kedélyes szakmai, tudományos eszmecsere volna, amelyet úgy összegezhetnénk, hogy „bár eltérő állásponton vagyunk, azért továbbra is testvérekként, kézen fogva haladunk előre a közös úton” (vö. Tit 3,10–11). Akik azt mondják, hogy nem szabad berekeszteni a kommunikációt, megfeledkeznek arról, hogy a „beszélgetés” berekesztése is egyfajta kommunikáció: erős jelzés, amely válaszút elé állíthat. Szükséges szintlépés, amelyet a korábbi kommunikációs forma eredménytelensége követel meg.

Másrészt nem szabad figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy aki tematizál, az ragadja magához a kezdeményezést, és az irányít. És mivel egy kész dokumentummal szembesítik a „beszélgetésben” részt vevőket (többszöri felszólításra sem sikerült elérni, hogy levegyék a kérdéskört a napirendről), ez azt jelenti, hogy a téma adott, és az értelmezését is uralják. Érthető a magyar reformátusok kérdése: „Miért kell egyáltalán ezekről beszélni?” Egyfajta kényszerítés olyan diskurzusba belevonni a másik felet, amelyben az nem akar részt venni. Politikatudományi axióma: aki tematizál, annak az akarata érvényesül, hiszen másoknak is az általa felvetett témával muszáj foglalkoznia, függetlenül attól, hogy a vele egyet nem értő felek hogyan reagálnak a felvetett kérdésekre. Már önmagában a tematizáció uralása is győzelemnek minősül, így a legbölcsebb lépés a magyarok részéről nem is lehetett más, mint hogy nem vesznek részt a „játékban”, távol maradnak, és a leghatározottabban ignorálják a kezdeményezést.

Bogdán Szabolcs János püspök zsinati felszólalását követően a jegyzőkönyv tanúsága szerint dr. Juhász Ábel titkár felolvassa dr. Visky Béla véleményezését: „Kétségtelen, hogy a GENDER – SEXUALITY – MARRIAGE – FAMILY – Reflections on behalf of the Council of the Communion of Protestant Churches in Europe című dokumentum (szerkesztette: Ulla Schmidt, Mariecke van den Berg, Thorsten Dietz, Michał Koktysz, Neil Messer, Paola Schellenbaum) hosszas előkészülettel, tekintélyes szellemi erőbevetéssel, rengeteg hivatkozással készült munka, bő kétszáz oldalas terjedelemben. A címben megjelölt témákat a szerzők a maguk komplexitásában igyekeznek kezelni, oly módon, hogy azokat mindig többirányú – antropológiai, szociológiai, pszichológiai, gazdasági – megközelítésben elemzik. Azt azonban, hogy milyen kutatási eredményeket közölnek, hogy hogyan válogatnak a rendelkezésre álló információk sokaságában, azokat milyen szempontok szerint értékelik, és milyen következtetéseket vonnak le belőlük – úgy vélem –, az előzetesen vallott szemléleti keretük határozza meg. Ez az értelmezési keret pedig a szerzők etikai – és az azt megalapozó teológiai – látásmódjának a függvénye. És éppen itt jelentkezik az a szinte áthidalhatatlannak tűnő különbség a között, amit a Romániai Református Egyház képvisel ezekben a kérdésekben, azzal szemben, amit e dokumentumban megfogalmaztak. – Visky hozzáteszi: – Nem tagadjuk ennek a munkának az értékeit. A szövegben sok fontos teológiatörténeti hivatkozással találkozunk: a kortárs gender-ideológusok mellett a klasszikusok is szót kapnak Augustinustól a reformátorokon és a puritánokon keresztül Bonhoefferig és Barthig. Ugyanakkor sok helyen olvashatunk olyan általános értelmű etikai követelményekről (szolidaritás, emberi méltóság tiszteletben tartása, diszkrimináció elleni harc, igazságosság, egyenlőség, szeretet), melyek fontosságát minden fenntartás nélkül mi is a szerzőkkel együtt valljuk. A gondolati vízválasztót […] a család meghatározása jelenti. Az élet Istené c. zsinati állásfoglalás [2009-ből – a szerk.] leszögezi: A Romániai Református Egyház a Szentírás alapján (1Móz 1,27; 1Móz 2,24; Ef 5,32) a házasságot – mint férfi és nő életre szóló szövetségi kapcsolatát – Isten jó teremtési rendjének tartja. […] Ezzel szemben a vizsgált dokumentum a család fogalmát nemcsak hogy az egyneműek együttélésére is kiterjeszti, hanem azon túlmenően mindenféle együttélési formációra, mégpedig (egyebek mellett) a következő »teológiai indokkal«: Jézus is kijelentette, hogy aki az Isten Igéjét hallja, az fitestvérem, nőtestvérem, anyám. Értelmezésükben Jézus ezzel felülírja a család hagyományos fogalmát. A gyülekezet mint Jézus családja és a hagyományos család ilyenszerű szembeállításával, egymás elleni kijátszásával, megvallom, olvasmányaim során most találkoztam először.”

Ezután Visky a dokumentum azon részét elemzi, mely a gyermek családban való helyét vizsgálja: „Döntő fontosságú […] a gyerek helye a kétféleképpen felfogott családban. Az élet Istené állásfoglalás kimondja (lásd A Zsinat bioetikai tanítása című dokumentumot): »Bár a házasság és a család intézménye koronként megrendülni látszik, egyházunk az Újszövetség keresztyén házirendjéhez ragaszkodik. Eszerint a családi élet alapja a házasság, amelyet Isten gyermekekkel áldhat meg, ezáltal a házasfeleket az élet továbbadásának teremtői áldásában is részesítve. Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy férfi és nő szeretetkapcsolata a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki. Ez teremt lelki, érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára. Meggyőződésünk, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított.« Ezzel szemben a vizsgált anyag a lehető legfelületesebb módon a növekvő gyermek lelki fejlődése szempontjából teljesen egyenrangúnak tartja a kétféle közeget. (Vö. A homoszexuális és leszbikus párok esetében a szülővé válás kérdése másképp fogalmazódik meg, mint a heteroszexuális párok esetében. A kutatások azonban azt mutatják, hogy a szivárványcsaládban felnövő gyermekek hasonló fejlődési problémákat tapasztalnak, mint a többi gyermek. 117. o.) Hogyan érthetnénk egyet […] a hűség következő értelmezésével? »A hűség ma már nem jelentheti azt, hogy a házasságot formalista értelemben a szexualitás kizárólagos színtereként határozzuk meg. A hűség a megbízhatóság és az elkötelezettség közötti kölcsönös kapcsolat. Ma minden eddiginél nagyobb a párok felelőssége, hogy tisztázzák és meghatározzák maguk számára a hozzá kapcsolódó elvárásokat.« (135. o.) […] Mathias Wirth nevű teológus amellett érvel, hogy az azonos nemű és szivárványcsaládok (»queer families«) valósága sokban hasonlít a protestantizmus lényegi jegyeihez: a) egyik is, másik is sokféle identitású; b) ecclesia semper reformanda – a »queer people« is meg kell haladja a status quót; c) mindkettő kultúrkritikus, és érdekelt az emberi élet virágzásában (flourishing). Az ilyen és hasonló »teologizálás« és »reformációértelmezés« részünkről teljességgel elfogadhatatlan” – zárja sorait dr. Visky Béla.

Dr. Bibza Gábor ülésvezető elnök a következőképpen nyugtázta a zsinati ülésen felolvasott sorokat: „Szomorú, hogy a reformáció értelmezésével ide jutottunk.” Ezután Kató Béla püspök bölcs és a jelenlegi valóságot pontosan lekövető meglátásairól és az általa érzékelt dilemmákról értesülünk, mely szempontokat egyetlen anyaországi evangéliumi hívő sem hagyhatja figyelmen kívül:

„Kató Béla püspök a Nyugattal való kapcsolattartásban egyfajta paradigmaváltozást tapasztal, azt látja, hogy a nyugatiak egyre intoleránsabbak, egyre inkább követelik, hogy erre vonatkozó nézeteiket fogadjuk el. Erre kétféleképpen lehet reagálni. Az egyik, hogy udvariasan azt mondjuk, hogy nem vagyunk még elég érettek ennek a kérdésnek a tárgyalására. Ezzel nem küldjük el őket, de diplomatikusan egy időre lezárjuk a kérdést. A másik, hogy kimondjuk azt, hogy se ma, se holnap nem tudjuk elfogadni ezt az ideológiát, és ha a mi véleményünket ebben a kérdésben nem tudjátok elfogadni, akkor nincs mit tenni. A zsinat bölcsességét kéri, mondják meg, hogy melyik attitűdöt kell választani. Ez sorsdöntő kérdés. De akár így, akár úgy, a döntésünket meg kell indokolni.”

A püspök szavaiból kiérződik egyfajta elkeseredettség, csalódottság, és feltett kérdése – jelen sorok írójának megérzése szerint – költői, hiszen nyilvánvaló, hogy az általa elővezetett két lehetőség közül az első ironikus megfogalmazásnak tűnik, és nemleges választ feltételez, míg a második egyértelműen szembesíti az egyház híveit a kikerülhetetlen és elodázhatatlan lépéssel. Kató Béla további megjegyzései is éleslátásáról tanúskodnak, és Bogdán Szabolcs János püspök rögtön reagál is püspöktársa felvetésére:

„Ő a diplomatikus megoldások híve – olvashatjuk a jegyzőkönyvben –, de nem tartja ebben az esetben jónak azt a választ, hogy még nem vagyunk elég érettek, mert az az igazság, hogy erre az ideológiára nem is leszünk soha. A mostani GEKE sajnos nem az a GEKE, ami a Leuenbergi konkordiát tető alá hozta. Ezzel kapcsolatban személyes élményeiről számol be, több olyan esetről, amikor érzékeltették a nyugatiak, hogy maradiak vagyunk.”

Bogdán püspök le is vonja a konzekvenciát, és cselekvési tervként vázolja fel az azóta már realitásként előttünk álló reakciót a két erdélyi egyházkerület részéről:

„Lehet, hogy Nagyszebenbe nem kell elmenni és jelenlétünkkel szentesíteni az ülést, mert nekünk az egyházunkat elsősorban nem kifelé kell képviselnünk, hanem mindenekelőtt felelősségünk van népünk felé, a mi nyájunk felé, akik felé nem kell gyengeséget vagy bizonytalanságot mutatnunk ebben a kérdésben sem. Ott, ahol mindenféle zavaros ideológiát beengednek, ott az egyház meggyengül. A bibliás alapon szilárdan álló egyházak azok, amelyek nem fogynak, hanem növekednek.”

Külön kiemelendő, hogy tudomásunk szerint a népegyházak/történelmi egyházak vezetői közül ő az első, aki szóba hozza zsinati, tehát legfelsőbb egyházi-vezetői szinten a közösségünk, az Evangelikál Csoport Egyesület fordításában publikált Nashville-i nyilatkozatot – sőt a jegyzőkönyv szerint fel is olvasták a nyilatkozat teljes szövegét – mint alternatívát vagy követendő példát egy lehetséges egyházi reakció megfogalmazásakor:

„Nyíltan már nem mernek szembeszegülni ezzel az ideológiával a nyugati egyházakban. Suttogva beszélnek róla, mint nálunk a kommunista időkben a kényes kérdésekről. De ez olyan, mint annak idején, a kollektivizmus elindításakor, amikor azt mondták, ha nem is akarsz belépni, írd alá, aztán lesz, ahogy lesz. Nem lett jó vége. Egyébként jelezték is, hogy az Amerikai Egyesült Államokat az a kérdés [értsd: a nemiség-szexualitás-házasság-család liberális teológiai értelmezése – a szerk.] végletesen megosztotta, de Európa egységes, egyetértés van ebben a kérdésben, nincs gond. Mi leszünk ezek szerint a gond. Ismerteti a Nashville-i nyilatkozatot, ami teljes egészében felolvasásra kerül.”

A jegyzőkönyv szerint „Kató Béla püspök nehezményezi, hogy a GEKE által kidolgozott anyagban rengeteg a csúsztatás, ami megzavarhatja az embereket, különösen, ha nem ismerik a másik álláspontot. Főleg azért, mert ez az ideológia egyfajta szabadságot hirdet, ami az embereknek tetszik, mert semminek nincs határa. A teremtést viszonylagossá teszik, és a keresztyénséget olyan alapvető értékeitől fosztja meg, ami nélkül az egész értelmetlennek tűnik.”

Dr. Bibza Gábor megállapítása az egyházaink vezetősége és tagsága által tapasztalt vészjósló jelenség eszmei hátterére világít rá a zsinati jegyzőkönyv szerint: „A neomarxizmus előretörését látja a gender-ideológia erőltetése mögött. Ennek az egész kérdésnek a lezárása nem lehet más, mint egy világos és határozott állásfoglalás, akár a nashville-i mintára, de erdélyi íz szerint.”

Mi ezt a felvetést lényegesnek tartjuk, ahogy azt is, hogy egy ilyen jellegű nyilatkozatot az anyaországi református egyháztestek (akár közösen, akár külön-külön) is megfogalmazzanak. Természetesen igaz, hogy a Magyarországi Református Egyház (MRE) rendelkezik már egy jelenleg is érvényes nyilatkozattal a témában, melynek szerzője a megboldogult dr. Szűcs Ferenc professzor, ugyanakkor a szöveg – lévén 2004-es keltezésű – az azóta felgyorsuló folyamatok és új jelenségek-diskurzusok miatt kiegészítésre szorul. Egyesületünk éppen ezért készítette el az előbb említett nyilatkozat bővített, kiegészített verzióját, amely esetlegesen mintául szolgálhat egy jövőbeni nyilatkozathoz.

A jegyzőkönyv szerint Bogdán Zsolt református lelkipásztor realitásérzékről tanúskodó, előrelátó megjegyzésével is rátapint a lényegre: „Ezt a kérdést nem a GEKE hozta elő, hanem már itt van, főleg a fiatalok körében terjed. A következő 10-20 év egyházában ez komoly kérdés lesz.” Dr. Király Lajos lelkipásztor felvetése is jogos: „Ahol az elvárás belép az ajtón, a szeretet kiugrik az ablakon. Ha ők szeretik a másfajta normalitást, akkor a mi normalitásunkat is fogadják el. Ha ott elfogadják, itt is fogadják el a másságot. Tartsák ők is tiszteletben a mi álláspontunkat!”

Ezek után Tóbiás Tibor református lelkipásztor „az ifjúság körében tapasztalt élményeiről számol be, ahol már szembesült azzal, hogy mennyire elterjedt, sőt elfogadott ez az ideológia. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázásában sokat segít az egyház bioetikai tanítása. Szükség van arra, hogy tanítsuk a népünket, különösen a fiatalokat a mi álláspontunkra. Dénes István Lukács [református lelkipásztor – a szerk.] ismerteti, hogy az iskolákban évek óta érzékenyítés folyik, amivel nem vettük fel időben a harcot. Jelenleg a gender-ideológia divatirányzat is, divatos a fiatalok körében. Nekünk létre kell hoznunk a saját bázisunkat a tanítással. Határozott álláspontunk kell, hogy legyen ebben a kérdésben!”

Mindezek mellett szerepel egy olyan megjegyzés is Dénes István Lukács részéről, amely messzemenőkig helytálló, de tragikus is, és talán az egyik legnagyobb akadályt gördíti az egyházaink tagságának jelenlegi többsége és vezetősége elé, amikor egységes akcióterv és adekvát reakció kidolgozásán ügyködnek: „Vannak olyan lelkészek és lelkésznők, akik ugyanakkor egyetértenének a GEKE álláspontjával, ezzel is számolni kell. Nem csak külső nyomás, belső nyomás is lesz.” Ez olyannyira így van, hogy látunk olyan anyaországi, nem református, de protestáns népegyházat, amely a témacsokrot illetően „túl van a zeniten”, és bár tagságának és lelkészi karának többsége az evangéliumi nézőpontot képviseli, a kulcspozícióban lévő személyek nagyobb hányada – egyházi vezetők, teológiai tanárok, intézményvezetők, egy-egy hangadó lelkipásztor – már egyértelműen elmozdult progresszív irányba, így az adott közösség teológiai-kegyességi útiránya többé nem módosítható, legfeljebb a haladási sebesség lassítható ideig-óráig.

A jegyzőkönyv végén bizalomra okot adó összegzés olvasható: „Jakab István [református lelkipásztor – a szerk.] örömét fejezi ki amiatt, hogy ebben a kérdésben egység van a zsinaton. Eddig nem vettük fel a harcot ezzel az ideológiával, mert volt sok más fontos kérdés, de most állást kell foglalnunk, nem azért, hogy hidakat égessünk fel, hiszen lehet, a nyugati tagegyházaknak éppen segítünk azzal, ha állást foglalunk. Ha esetleg emiatt elveszítünk bizonyos anyagi támogatásokat, akkor ez az ára, de ezt bevállaljuk.”

Örülünk, hogy ez is kimondásra került – hogy bizonyos nyugati pénzügyi források csökkenhetnek vagy elapadhatnak a hitvalló kiállás következtében –, mert sokszor ez a nem nevesített, hallgatólagos szempont mintegy a háttérből befolyásolhatja a cselekvést, pontosabban a cselekvés hiányát. A GEKE által kidolgozott anyag kapcsán dr. Gudor Kund Botond református esperes, egyháztörténész megjegyzi, hogy „ez csak egyike a sokféle dokumentumnak, és még sok ilyen lesz. Állást kell foglalni az ideológiával szemben. Ugyanakkor az egyház nem vonulhat vissza egy elefántcsonttoronyba. Nem véletlen ennek a dokumentumnak az időzítése, látni kell a politikai kontextust is. Az, hogy »tesztelnek« bennünket ezzel, jelzi a kérdés aktualitását. Mindenképp meg kell keresni azokat a nyugati egyházakat, akik a véleményünket osztják, így erősebb lesz a fellépésünk.”

Gudor Kund Botond szándéka a nyugati egyházak „megkeresésére” vonatkozóan érthető, de némiképp el vagyunk késve. Való igaz, hogy az együttes fellépést segítheti az egyházak közötti bajtársias kapcsolat, de ha ez mégsem lehetséges, vagy hosszú időbe telik (és ha esetleg sikerül, akkor is csak részleges eredményekkel jár), akkor sem szabad elodázni a cselekvést – fel kell vállalni annak a kockázatát, hogy egy ideig egyedül állunk helyt, és küzdünk. Igen, a nyugati egyházakkal való kapcsolatok korlátozása vagy megszakítása együtt járhat ideiglenes presztízsveszteséggel (nyugati egyházi körök előtt), kinevezések, bizottsági tagságok, hallgatói és kutatói ösztöndíjak, támogatások és konferenciameghívások elvesztésével, de hosszú távon (sőt talán akár már rövid távon is) mindenképp a hazai reformátusság javát szolgálja: a példamutató, bátor cselekvés megerősíti reformátori identitásunkat, hitvalló közösséggé kovácsolja az evangéliumhoz hű egyháztagokat, lelkipásztorokat és egyházi vezetőket (határon innen és túl), és lelkierőt ad a témát illetően személyes konfliktusokba keveredő egyházi szolgálóknak, hittanároknak vagy olyan lelkipásztoroknak, akik az igazság melletti kiállásuk miatt várhatóan fokozódó támadásnak lesznek kitéve a média részéről. Egyszerűen fogalmazva: erősödik a reformátusság „gerince”.

Továbbá érdemes lenne épp az e kérdésben (nemiség, szexualitás, házasság, család) megmutatkozó áthidalhatatlan ellentétek kapcsán megfontolás tárgyává tenni, hogy az egyházakkal való együttműködést nem volna-e helyes kiterjeszteni a reformátusságon túli, de evangéliumi meggyőződésű protestáns egyházi közösségekre (pl. baptistákra, metodistákra, szabadevangéliumi formációkra) is, hiszen már több köt össze minket velük, mint a mi teológiai tradíciónkat képviselő nyugati református vagy uniált egyházakkal.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint a zsinati megbeszélést Kató Béla zárta gondolataival, aki „megnyugtatónak tartja, hogy a Romániában elismert 19 vallásfelekezet között egy sincs olyan, amely egyetértene ezzel az ideológiával. A történelmi nagy egyházak hallgatnak, a neoprotestánsok sokkal hangosabbak álláspontjuk kifejtésében. Sajnos az anyaországban jelenleg megosztott, megbomlott az egység, onnan nem várhatunk segítséget. Testületileg nehéz fellépni, mert kritikus a helyzet. Biztos nemcsak mi bíráljuk ezt az ideológiát, de álláspontunkhoz nehéz lesz külföldön partnereket találni.”

Reményeink szerint Kató Béla püspök – egyrészt szomorú és tragikus, másrészt vészjósló – szavai végre elgondolkodásra késztetik azon egyházi vezetőket és egyháztagokat is, akik évről évre azzal hűtik a kedélyeket, hogy „nincs itt semmi látnivaló, vannak fontosabb kérdések a szexualitás-nemiség-házasság-család témakörnél is, ez egyelőre nem vitakérdés a mi egyházainkban”. Egyesületünk különféle cikkek, nyilatkozatok és konferenciák formájában évek óta kongatja a vészharangokat – több-kevesebb sikerrel. Semmiképp se hagyjuk figyelmen kívül: ha már az erdélyi reformátusok helyzetértékelése is mind a maguk közösségét, mind az anyaországiakat illetően ennyire megrendítő; ha világosan látják, hogy ebben a kérdésben az MRE már igenis megosztott, és már nem is remélnek innen segítséget; ha egy püspök maga mondja ki, hogy testületileg nehéz fellépni ebben a kérdésben, és hogy nehéz külföldi partnereket találni, akkor az, aki jegelné, halogatná, netán bagatellizálná a kérdést, elvesztette a realitásérzékét, vagy szándékosan azok kezére játszik, akik a német és skandináv népegyházak képére és hasonlatosságára formálnák át a magyar protestantáns közösséget.

A fotó forrása: https://www.erdon.ro/helyi-kozelet/2024/04/nagyvaradon-tanacskozik-a-romaniai-reformatus-egyhaz-zsinata