10 ok arra, hogy higgyünk a történelmi Ádám létezésében
Az elmúlt években több önjelölt evangéliumi (evangelikál) vagy evangéliumi intézményekhez kötődő személy is megkérdőjelezte Ádám és Éva történetiségét. Azt állítják, hogy a genomikai kutatások miatt már nem hihetünk egy Ádám nevű első ember létezésében, akitől az egész emberi faj eredeztethető.
A cikk végén szeretném felhívni a figyelmet néhány olyan könyvre, amely a kérdés tudományos oldalával foglalkozik, de a legfontosabb számunkra mégiscsak az, hogy mit tanít a Biblia. Anélkül, hogy most mindenre kiterjedő választ adnék, hadd javasoljak tíz érvet, amiért hinnünk kell, hogy Ádám valódi történelmi személy – és mint ilyen az első ember – volt.
1. A Biblia nem ver mesterséges éket a történelem és a teológia közé. Természetesen a Teremtés könyve nem történelmi vagy természettudományos tankönyv, de ez távolról sem jelenti azt, hogy el kellene választanunk a teológiai „búzát” a történelmi „pelyvától”. Egy ilyen szétválasztás inkább a felvilágosodásnak, semmint a Bibliának köszönhető.
2. A bibliai teremtéstörténet célja eredendően az, hogy kiszorítsa más népek ősi teremtéstörténeteit, és nem az, hogy lemásolja őket. Mózes meg akarja mutatni Isten népének, hogy „így történtek a dolgok valójában”. A Pentateukhosz hemzseg az olyan jellegű figyelmeztetésektől, amelyek óvnak a pogány kultúrával való megalkuvástól. Meglepő lenne tehát, ha a Teremtés könyve olyan mitikus teremtéstörténettel kezdődne, mint amilyen a többi közel-keleti kultúra teremtésmítosza.
3. A Teremtés könyvének első fejezetei stilizáltak ugyan, de nem mutatják a költészet jeleit. Hasonlítsuk össze például az 1Mózes 1. fejezetét a 104. zsoltárral, és látni fogjuk, mennyire különböznek ezek a szövegek. Egyszerűen nem helytálló a Genezist költészetnek nevezni. De még ha így is lenne, ki mondta, hogy a költészetnek kevésbé kell történelmileg megbízhatónak lennie?
4. A történelem megszakítás nélküli, töretlen szállal vezet az 1Mózes 2-ben szereplő Ádámtól az 1Mózes 12-ben szereplő Ábrahámig. Nem lehet az 1Mózes 1–11-et őstörténetként mellőzni olyan értelemben, mintha történelmileg kevésbé lenne igaz annál, mint ahogyan mi általában ezeket a kifejezéseket értjük. Mózes szándékosan kapcsolja össze Abrámot az őt megelőző történettel, visszamenőleg egészen Ádámig és Éváig az Éden-kertben.
5. Az 1Krónikák 1. fejezetében és a Lukács 3. fejezetében található genealógiák történelmi személyként kezelik Ádámot.
6. Pál hitt a történelmi Ádám létezésében (Róm 5,12–21; 1Kor 15,21–22.45–49). Még a revizionisták között is vannak olyanok, akik ezt őszintén elismerik, így egyszerűen kijelentik, hogy Pál (és Lukács) tévedett.
7. Ha megnézzük, milyen értelmezések voltak uralkodóak mindezidáig Ádám személyét illetően, akkor egyértelműen Ádám történetisége felé billen a mérleg. A második templom korához köthető judaizmus irodalma is megerősíti a történelmi Ádám létezését, és az egyház értelmezéstörténete is ezt feltételezi.
8. Közös leszármazás nélkül elveszítjük annak a hitnek a szilárd alapját, hogy minden ember faji vagy etnikai hovatartozástól függetlenül azonos természettel, eredendő méltósággal, istenképpel és azonos bűnproblémával rendelkezik, és hogy megosztottságunk ellenére mindannyian ugyanazon család tagjai vagyunk, ugyanazon szülőktől származunk.
9. Történelmi Ádám nélkül Pálnak a bűnnel és az eredendő bűnnel kapcsolatos tanítása nem állja meg a helyét.
10. Történelmi Ádám nélkül Pál „második Ádámról” szóló tanítása sem tartható a továbbiakban.
A keresztyének között sincs egyetértés a Föld korát illetően, de az, hogy Ádám létezett, evangéliumot érintő kérdés. Tim Kellernek igaza van:
„[Pál] egészen biztosan azt akarta tanítani nekünk, hogy Ádám és Éva valódi történelmi személyiség volt. Ha nem vagyunk hajlandók szó szerint érteni egy bibliai szerzőt, amikor annak egyértelműen ez a szándéka, akkor eltávolodtunk a bibliai tekintély hagyományos értelmezésétől. Ha Ádám nem létezett, akkor Pál egész érvelése – miszerint a bűn és a kegyelem egyaránt »szövetségi« módon működik – darabjaira hullik. Nem fogadhatjuk el úgy az Ádámról szóló tanítását, hogy közben azt mondjuk, »Pál kora gyermeke volt«. Ha nem hisszük el, amit Ádámról mond, akkor Pál tanításának a lényegét tagadjuk meg.” (Christianity Today, 2011. június)
Ha el szeretnénk mélyülni a történelmi Ádám-vitában, érdemes elolvasnunk C. John Collins Did Adam and Eve Really Exist? – Who They Were and Why You Should Care (Crossway, Wheaton, 2011) című könyvét.
Ha többet szeretnénk megtudni a hit és a tudomány kapcsolatáról, érdemes fellapoznunk az alábbi írások egyikét:
- John C. Lennox: God’s Undertake – Has Science Buried God?
- Norman C. Nevin (szerk.): Should Christians Embrace Evolution – Biblical and Scientific Responses
- Jay Richards (szerk.) God and Evolution
- Vern S. Poythress: Redeeming Science: A God-Centered Approach
- C. John Collins: Science and Faith: Friend or Foes
Szerző: Kevin DeYoung (PhD) az észak-karolinai Matthewsban található Christ Covenant Church (PCA) vezető lelkésze és a Reformed Theological Seminary (Charlotte) tanára
Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/blogs/kevin-deyoung/reasons-to-believe-in-a-historical-adam/
Fordította: M.T.A.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Számomra probléma a kronológiai összeegyeztethetetlenség.
Vagyis hogy a Genesis pontos időrendet ad, és nemzési idők szerint összeadható módon köti össze az ősatyák korát Ábraháméval. Éppen ez az igazságigényre számot tartó pontosság a probléma akkor is, ha 1.) A legújabb nyelvészeti kutatások szerint a mai értelemben vett nyelvfejlődés folyamata nem indulhatott el 20.000 évnél régebben; 2.) A legújabb régészeti kutatások a vadász-, pásztor- és városi földműves kultúrák egymásutánisága helyett éppen azok egyidejű együttélését igazolták, megegyező módon az ábrahámi kédorlaomeri történettől kezdve a Jákób és Ézsau vetélkedéséről szóló szakaszig. Ez jelentősen összetolhatja még a „gazdálkodó ember” 10.000 éves története időszakát, kronológiaiilag jelentősen máshová téve a „neolit kori forradalom” hagyományosan Kr. e. 7000-re tett időpontját. 3.) A legújabb genetikai kutatások szerint a mai ember genetikai állományában 1,5%-os arányban van jelen a neandervölgyi örökség, ami a az ausztralid és óceáni népcsoportok esetében a 10-15%-ot is eléri. 4.) Problémaként jelentkezhet a sumer írásbeliségnek a mai tudásunk szerint Kr. e. 4000-re tehető kezdete, ahol Kr. e 3000-re már fejlett ékírásos jelrendszer rögzült. Úgy akkor fölteszi a térképre azt a kérdést hogy, hogy „Mi van akkor, ha már Ádám is tudott írni?” Az „ádámi származás” mellett tekintsünk most el a „mózesi szerzőség” részletkérdéseitől is.
Mindenesetre történészként látom az egyértelmű mózesi „kockázatvállalasi” szándékot: ahelyett hogy az őstörténetet a mítoszok homályába utalná, bevállalja, hogy tényszerűen ellenőrizhető történetet mesél el.
Így tehát a probléma a mi alapvető tudáshiányunkra vezethető vissza, így éppen a homály miatt nem válik választási kényszerré (kijelentés VAGY tudomány), sőt, az egyre inkább a bibliai állításokat alátámasztó tudományos eredmények tendenciájára (!) rámutatva, a valós vagy látszólagos ellentmondások különböző érvényességi hatókörét barátságos módon (amennyiben nem prekoncepciózus-rosszindulat motiválja őket) fenntartva gond nélkül ragaszkodhatunk a Biblia tévedhetetlenségének sokszor cizellált hagyományos értelméhez. Mindenben tévedhetetlen, amit állítani akar, még ha téves vagy hazug emberi vélekedéseket idéz is, az egyértelmű üzenet-célbajuttatás szempontjából is a megfelelő emberi eszközöket alkalmazva.
Ha összeadjuk az őstörténet számait, akkor kb 10ezer év jön ki. Amennyiben elolvassuk Walt Brown: Kezdetben című könyvét, akkor a tudományágak alapján sok segítséget ad ennek megismerésében. Az Örökkévaló a saját szemszögéből mutatja be a kezdettől a vízözön előtti időket, így nem igazán van jelentősége jelenkorunk történelmi ismereteink párhuzamba állítása a Bibliával. Másrészt a bibliarégészet visszamenőlegesen bizonyítja a Biblia igazságát.
Az Ószövetségi könyvek az Örökkévaló szemszögéből akarja elénk tárni a kezdetektől az emberiség történelmét és üdvtörténetet. Sosem érdekelte, hogy bizonyítékokat szolgáltasson számunkra. Jézus is azt mondja, hogy „térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban” Márk 1.15. Döntés elé állít bennünket, és nem érdekli a kérdéseink. Ha összeadjuk az őstörténet számait, akkor kb 10ezer év jön ki. Amennyiben elolvassuk Walt Brown: Kezdetben című könyvét, akkor a tudományágak alapján sok segítséget ad ennek megismerésében.