Politikai és/vagy teológiai fókuszú egyház?
Az egyház identitásának kettősségét az adja, hogy transzcendens alapítással és üzenettel bír. Mindezt a történelemben képviseli, vagyis szociológiai és politikai megjelenése is van. Láthatatlan a láthatóban.
Itt rögtön szükséges egy közbevetést tennünk, hiszen sokan azt gondolják, hogy a láthatatlan egyháznak csak egy lehetséges megjelenése a látható egyházhoz való tartozás, de nem a szükségszerűsége. A helyzet éppen ennek az ellentéte.
Edward W. Klink teológus a helyi gyülekezetről írt könyvében (The Local Church – What It Is and Why It Matters for Every Christian; Crossway, 2021) rámutat, hogy az egyházról manapság egyre gyakrabban úgy beszélünk, mint egy metaforáról, egy szellemi eszményről, amely misztikus módon létezik. Szerinte ehhez a tényhez, hogy az egyház metafora lett – hogy idáig süllyedtünk vagy emelkedtünk, azt döntse el mindenki maga – két hangsúlyos tényező járult hozzá.
1.) A spirituális nyelv növekvő dominanciája, amely szembeállítja a láthatót és a láthatatlant, vagyis az élet szellemi (elméleti) aspektusait az anyagi (fizikai) megjelenéssel szemben határozza meg. A spiritualitás ma motívumokra, érzelmekre, belső hajlamokra, érzésekre koncentrál, és az olyan lelki életre, amelynek „nem ér le a lába a földre”. Miközben a lelki élet bibliai eredetű, a Szentírásban sohasem a szellemi és a fizikai világ elkülönülését fejezi ki, hanem olyan életet jelöl, amely mind testileg, mind lelkileg Isten igéjével és Szentlelkével van átitatva, és általa van felhatalmazva. Amennyiben a lelki életet a fizikai világgal szemben határozzuk meg, úgy a keresztyén hitet és a keresztyén életgyakorlatot elválasztjuk a való világtól. Így a lelki élet függetleníthető mind a helyi gyülekezettől, mind a társadalmi, adott esetben politikai megjelenéstől. A fizikai világtól elszakított lelki élet nem számol a Bibliában leírt teljes történettel, nem foglalkozik a teljes emberrel, sőt magát Istent is korlátozza a világban való jelenléte tekintetében. A modern spirituális, lelki élet tehát dualista világképet restaurál.
2.) Az egyház és a bibliai keresztyén élet helytelen értelmezésének másik torzító tényezője a láthatatlan egyház téves hangsúlyozása. A láthatatlan egyház hangsúlyozásának soha nem az volt a lényege, hogy leértékeljük vagy nélkülözhetővé tegyük a látható helyi gyülekezetet. Éppen ellenkezőleg. A láthatatlan egyház megnevezéssel arra utalunk, hogy a látható egyház és a helyi gyülekezet, amely adott esetben gyenge, erőtlen, és sok nyomorúsággal küzd, mégis az egy, szent, egyetemes és apostoli egyház része. A láthatatlan méltóságot ad a láthatónak. Teszi mindezt úgy, hogy segít észrevenni és megkülönböztetni a gyülekezeti problémákat, amelyek nem terjeszthetők ki a teljes egyházra, nehogy megtagadjuk gyülekezeti tagságunkat vagy keresztyénségünket. Helyesen értelmezve abban segít, hogy a keresztyén ember ne gondolhassa magát a helyi gyülekezettől független hívőnek, és hozzájárul az egység megteremtéséhez, nem pedig az elhatárolódáshoz. A láthatatlan egyház hangsúlyozása eredeti szándék szerint tehát éppen hogy nem az absztrakciót, a szabadon választhatóságot és a virtualitást erősíti, hanem a helyi gyülekezet és a látható egyház nélkülözhetetlenségét.
A látható és láthatatlan kettőssége egészséges hierarchikus viszonyban áll egymással az egyház küldetésének teljesítése céljából. Az egyház identitását, célját és működését a láthatatlan határozza meg: Isten mozgatja az egyházat. Ennek ellenére folyamatos a kísértés, hogy felülkerekedjen az egészségtelen vagy rendetlen viszony, és a látható identitás határozza meg a működését: például a társadalmi, politikai megfelelés, a társadalmi igazságosság megvalósításának szépen hangzó, de az egyházra nézve végzetes szólamai.
Az egyház politikai, szociológiai megjelenésének és transzcendens vonatkozásának küzdelmére, egészségtelen viszonyára utaló jelek:
- A teológiai fakultások végső célja már nem a lelkipásztorok képzése a jól működő gyülekezetek céljából, hanem egyfajta akadémiai pozicionálás.
- A teológiával való foglalkozás a lelkipásztorok helyett az oktatók és a kutatók kedvtelése lesz.
- A gyülekezeti lelkipásztor fő feladata a bibliai igazságok tanítása és a sákramentumok helyes kiszolgáltatása helyett a szociális és érzelmi segítségnyújtás.
- A gyülekezeti lelkipásztorok alkalmatlanná válnak egy-egy kérdésben a bibliai, teológiai igazságok tartalmi megválaszolására, helyettük a „tanítóhivatal” ad iránymutatásokat.
- Az egyház fő reménységét az eszkatológiai távlat helyett a holnap igazságosabb világa határozza meg.
- A fizikai egység fenntartása fontosabbá válik a lelki, hitvallásos egység megőrzésénél.
- Az egyház kerüli a társadalommal és a kultúrával való nyílt konfrontációt.
- A társadalmi népszerűség fontosabb rendezőelv, mint az Isten igazsága iránti engedelmesség.
- A lelkipásztorok prófétai bátorsága a politikai botrányokkal együtt emelkedik, azok csillapodásával csökken.
- Az egyházon belül érvényét veszti a bűnbánat–kegyelem–megújulás hármasa, helyette a félretaszítás marad az egyetlen továbblépési lehetőség.
- A bibliai, teológiai igazságok megélése és képviselete helyett a fizikai infrastruktúra fenntartása és bővítése veszi el az energiát.
- Az Istennek való teljes alávetettség helyett az embernek való megfelelés válik uralkodóvá az egyházban.
- Az egyház kérészéletű népszerűségét a teljes kiüresedés és a feleslegessé válás követi.
Mit lehet tenni ilyenkor? Csak azt, amit az egyház mindig is tett. Elkezdődhet végre a teológiai munka Isten Szentlelkének jelenlétében.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Az Istentől származó szellemi valóság kijelentésének legfontosabb szabálya, hogy ragaszkodnunk kell a Bibliában használt igei formákhoz. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen megjelenés által, vagy milyen formák által akarjuk láthatóvá tenni az igazságot.
Például.: Isten kifejezésének egyik eszköze a házasság, és csakis a házasság, mert egy élettársi kapcsolat – legyen az bármennyire jól működő is – nem fejezheti ki ugyanazt a szellemi valóságot, mint amit Isten a házasság által kívánt megmutatni. Egyedül a házasság, ami alkalmas formájú Isten céljaira. Isten, a számára kedves szellemi tartalom kifejezésére a házasságot adta, vagyis házasodnunk kell, ha Isten láthatatlan dolgait láthatóvá akarjuk tenni. Isten előtt az élettársi együttélés utálatos és alkalmatlan edény.
Vagy például a keresztség. A Biblia a bemerítkezés formális szertartását rendeli, a régi élet elhagyása és az új életbe történő átlépés kiábrázolására. Noha beölözhetnénk koszos ruhába, majd azt levetve és elégetve, tiszta fehér ruhát vehetnénk fel, hogy kiábrázoljuk a megtérés cselekedetét, de ez a forma nem lenne alkalmas eszköz a valósághű szellemi történés kifejezésére.
Nyilvánvaló az is, hogy Isten Szent Szellemét nem tudjuk káromkodó szavakkal kifejezni, ha szavainkat nem Isten igéjéhez igazítjuk, akkor beszédünk alkalmatlan lesz Isten szellemét hordozni. Az ige szavaihoz kell ragasznunk, ha az Isten szellemét akarjuk megjeleníteni prédikációink által. Nem mindegy, hogy Isten igéjének kimondása által, vagy káromlásokat szólva prédikálunk, hiszen Isten szelleme csak az előbbi módon jelenhet meg. Az Istentől jövő szellemi tartalom kifejezéséhez, megfelelő igei szavakat kell használnunk.
Pál, a Korintusi gyülekezetben „elszabadult” szellemi ajándékok kordában tartására, pontosabban az ajándékok működésének rendbetételére, néhány formális rendelés hozott: – a próféták ketten vagy hárman beszéljenek, – ha valaki nyelveken szól legfeljebb kettő vagy három egymás után – ha egy másik ott ülő vesz kijelentést az első hallgasson – a ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetben stb. A Pál által meghatározott Istentiszteleti forma, elősegítette a szellemi ajándékok működését, és vélhatően megszüntette a káoszos és nem a legjobb szellemben folyó alkalmakat. Nem mindegy tehát milyen formában működik a Gyülekezet. A Bibliában megtaláljuk azokat a rendező elveket és formákat, amik által igei módon épülhet fel Isten Egyháza, de jelenleg nem ezek a formák működnek. Még sok példát tudnék írni, de a lényeg csak annyi, hogy ragaszkodnunk kell a megfelelő formákhoz, mert ezek nélkül nem tud kiáradni az Isten szelleme. Látszólag nem sok különbség van a házasság és az élettársi kapcsolat között, de az éppen elég ahhoz, hogy az egyiket paráznaságként nevesítsük, a másikat pedig szent edénynek.
Az előző bejegyzesben írt hozzászólásomban valami ilyesmire gondoltam, amikor az Egyház kóros állapotát említettem. Nem állt szándékomban a Református Egyház politikai szerepét minősíteni, de látok eltérést a jelenlegi egyházi állapot és a Bibliában kifejtett egyházfelépülés között. Korintusban a szellemi ajándékok működésének korlátokat kellett szabni (amikről Pál azt mondta ezek az Úr rendelései), hogy Isten szelleme jobban kiteljesedhessen a Gyülekezetben és ne legyen megoltva a Szentlélek a káosz által. Nem mondhatjuk tehát, hogy a helyes Istentiszteleti forma kialakulása egy automatikus folyamat. Szerintem nem az, ezért Pál rendeléseket hozott, hogy miképpen (milyen formában) follyon le a Gyülekezeti alkalom. Isten, az Egyház felépülésére is adott igei mintát, amihez ragaszkodni kellene, mert így káosz lesz és megromlik az egyház bizonyságtétele, amint azt előző bejegyzésemben szinén írtam. Nem állt szándékomban sem Balog Zoltánt leszólni, sem az egyházak szervezeti felépülésének jelentőségét tagadni.
Bocsánat, hogy sokat hivatkozok vissza Márkus Tamásnál írt bejegyzésemre, de ez is ilyen „Hitvallási helyzet”.
Még annyi, hogy köszönet a sok sok értékes írsésért, ami itt közzé tesztek, nagyon hálás vagyok ezekért. Isten áldását kívánom életetekre.