James Hall Brookes, a nagy nyomorúság előtti elragadtatásról szóló tanítás korai (református) úttörője
Ma sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy az első világháború előtt a diszpenzációs pretribulációs premillennizmus szószólóinak többsége presbiteriánus-református körökből került ki (ma már leginkább baptisták, pünkösdiek, szabadkeresztyének és neoprotestánsok képviselik/ford.). James Hall Brookes (1830–1897), a maga korában széles körben ismert presbiteriánus lelkész az amerikai pretribulációs teológia és diszpenzacionalizmus atyjának tekinthető. Brookes volt az egyik első azok közül, akik a polgárháború utáni Amerikában a nyomorúság előtti elragadtatást és a hozzá kapcsolódó diszpenzációs igazságokat tanították. Szolgálatát a Szentírás versről versre történő bibliamagyarázata iránti elkötelezettség, valamint a Szentírás teljes és tévedhetetlen ihletettségének határozott képviselete és védelmezése jellemezte. Rendkívül közkedvelt lelkipásztor volt, személyét kimagasló integritás és mély lelkiség jellemezte, és mint ilyen nagy befolyást gyakorolt mind a felekezetére, mind nemzeti szinten az evangéliumi világon belül.
IJFÚKORA
Brookes 1830. február 27-én született a Tennessee állambeli Pulaskiban. Édesapja, aki ugyancsak presbiteriánus lelkész volt, 1833 júniusában kolerában meghalt, nehéz anyagi körülmények között hagyva hátra családját. Apai és anyai nagyapja ugyancsak presbiteriánus lelkész volt. Brookes feltehetően nyolcéves korában lett Krisztus-hívő, innentől kezdve kényszerült arra, hogy eltartsa magát. Tizennégy éves korában felajánlották neki, hogy felveszik a West Point-i amerikai katonai akadémiára, de ő ezt elutasította, mivel lelkészi pályára készült. Oktatását tizennégy éves koráig nagyrészt édesanyja biztosította, aki jól képzett és kiváló oktatásban részesült asszony volt. Tizenhat évesen Brookes tanító lett egy iskolában a Tennessee állambeli Pulaskiban, és annyi pénzt takarított meg, amennyit csak tudott, hogy finanszírozhassa főiskolai tanulmányait.
Végül húszévesen kezdte meg tanulmányait. Bejutott az ohiói Oxfordban található Miami Egyetemre, ahol képességei és előtanulmányai révén előkelő helyet vívott ki magának a juniorosztályban. Utolsó egyetemi éve alatt Brookes további tanulmányokat folytatott az oxfordi Union Presbiteriánus Szemináriumban, hogy jobban felkészüljön a princetoni lelkészképzésre. 1853-ban diplomázott a Miami Egyetemen. Még ugyanabban az évben beiratkozott a New Jersey állambeli Princetoni Teológiai Szemináriumba. Brookes nemcsak egyetemi diplomát szerzett Miamiban, hanem feleséget is ott talált magának, Susan Olivert, egy neves orvos lányát. Susan kivételesen szép és művelt nő hírében állt, és ideális lelkészfeleségnek bizonyult számára. 1854. május 2-án házasodtak össze az ohiói Daytonban, ahol Brookes az Első Presbiteriánus Gyülekezet lelkésze lett. 1854-ben végezte el a princetoni szemináriumot, amelyet akkoriban Amerika legkonzervatívabb és legnívósabb teológusképző intézményének tartottak. A szeminárium elvégzése után felszentelték.
LELKÉSZI ÉLETE
Brookes 1854-től 1858-ig volt lelkész első daytoni szolgálati helyén. Ezután a Missouri állambeli Saint Louisban található Második Presbiteriánus Gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. Saint Louisban maradt 1897-ben bekövetkezett haláláig. Amikor az 1860-as évek elején kitört a polgárháború, az események következtében kénytelen volt megválni gyülekezetétől. Már a következő napon, 1864-ben felkérték egy új gyülekezet megalapítására. El is fogadta a hívást a Sixteenth és Walnut Street Presbiteriánus Gyülekezetbe, ahol egészen a haláláig szolgált lelkipásztorként. (A gyülekezet később a Washington és Compton Avenue sarkára költözött.) Az új presbiteriánus gyülekezet hamar Saint Louis legnagyobb és legbefolyásosabb közösségévé nőtte ki magát. Brookes prédikációi rendkívül népszerűek voltak – mindenhol, ahol csak felszólalt. A maga korában úttörőnek számított, hogy igehirdetéseiben az angol nyelvű Biblia magyarázatára helyezte a hangsúlyt, egy olyan időszakban, amikor a legtöbben teológiai értekezéseket adtak elő a szószékről. Egyik életrajzírója meg is jegyezte, hogy e meggyőződéséhez már a teológiai tanulmányai alatt is ragaszkodott. Úgy vélte, hogy a teológiai szemináriumok nem foglalkoznak eleget az angol nyelvű Bibliával. Ő – az angol nyelvű Biblia bajnoka – gyakran felszólalt emellett, és korántsem fogta vissza magát, amikor a téma szóba jött. Észrevétele szerint a teológiát végzett átlagos hallgató „túl sokat tud a Bibliáról, de nem eleget a Bibliából”. Miközben nem hanyagolta el a görög és héber nyelv jelentőségteljes szerepét kiemelni a bibliamagyarázat kapcsán, nagyszerű örökséget hagyott hátra, amelyet az elmúlt százötven évben sokan követtek a versről versre történő bibliamagyarázatot gyakorló nagy tanítók közül. Az angol nyelvű Biblia szerepének hangsúlyozása vezetett el oda, hogy a Dallasi Teológiai Szeminárium alapítói létrehozták az első, kifejezetten bibliamagyarázattal foglalkozó tanszéket.
SZOLGÁLAT ÉS BEFOLYÁS
Kétségtelen, hogy a 19. század utolsó harmadában Brookes volt a leghíresebb és legbefolyásosabb presbiteriánus lelkész Amerikában. Az 1860-as években kezdte írói tevékenységét. Legalább huszonhat kiadott könyve mintegy kétszáz traktátust foglalt magában. Az 1870-es évek elején adta ki a Maranatha című átfogó eszkatológiai művét, amely az egyik legnépszerűbb írása lett. Ebben a nagy nyomorúság előtti (pretribulációs) elragadtatást fejtette ki. Egyéb prófétai témájú könyvei közé tartozott az Israel and the Church (Izrael és az egyház), a Bible Reading on the Second Coming of Christ (Bibliai olvasmányok Krisztus második eljöveteléről) és a Till He Come (Míg eljövend – ez a mű később az I Am Coming, azaz Eljövök címet kapta).
Brookes határozottan kiállt a Szentírás teljes ihletettsége mellett egy olyan időszakban, amikor a presbiteriánus egyházban és más amerikai felekezetekben is megjelentek a liberális, bibliakritikus nézetek. Ekkor írta meg God Spake All These Words… (Isten jelentette ki mindezen szavakat) című művét.
1875-ben Brookes elindította a The Truth: or Testimony for Christ (Az Igazság, avagy Tanúságtétel Krisztusért) címet viselő, havonta megjelenő folyóiratot, amelynek példányszáma végül meghaladta a negyvenezret. Haláláig szerkesztőként működött, és e kiadványon keresztül bátorította a keresztyéneket az evangelizációra, ösztönözve őket a naponkénti megszentelődésre az élet különféle részletkérdéseit érintően, a bibliatanulmányozásra és a próféciák tanulmányozására. Halála után a folyóirat egyesült a The Watchword (A Jelszó) című folyóirattal, és The Watchword and Truth (A Jelszó és Igazság) címmel vált ismertté.
Brookes szolgálati évei alatt mindvégig a felekezeti és felekezetközi rendezvények aktív résztvevője volt. Többször is megválasztották a közgyűlés moderátorának (értsd: a zsinati tanácskozás vezetőjének), amely a legmagasabb tisztség volt az amerikai presbiteriánus felekezeten belül. Rendszeres előadója volt bibliakonferenciáknak, Y. M. C. A.-gyűléseknek és prófétai konferenciáknak, 1875-ben pedig egyik alapítója és elnöke annak a konferenciasorozatnak, amely végül Niagara Bibliakonferencia néven vált ismertté. Ez az Ontario állambeli Niagara-on-the-Lake-ben (Kanada) évente megrendezett esemény a 19. század utolsó éveiben a Bibliát tanulmányozók legfontosabb találkozójává vált. Fennállása alatt a konferenciasorozat mindvégig felekezetközi, teológiai hangsúlyait tekintve pedig premillennista volt. Szilárdan pretribulációs szemléletű maradt, mígnem Brookes halálát követően ki nem tört az úgynevezett pretribulációs–poszttribulációs vita. A tanbeli viták, a helyszín bizonytalansága és Brookes halála az esemény hanyatlásához vezetett, így végül 1900-ban sor került a konferenciasorozat utolsó találkozójára. A Saint Louis-i Brookes Bibliaintézet dr. Brookesról kapta nevét, és jelenleg Brookes Bible College néven működik. Brookes vitathatatlanul ennek az időszaknak a vezetőjének számított, erőfeszítései révén a premillennizmus és a diszpenzacionizmus – a felekezeti határokat átlépve – széles körben elterjedt a konzervatív protestantizmuson belül.
A BIBLIAI PRÓFÉCIÁK HATÁSA
Brookes a bibliai próféciák egyik legkiemelkedőbb és legbuzgóbb kutatójának számított a maga korában. A The Truth című lapban 1896-ban megjelent How I Became a Premillennialist (Hogyan lettem premillennialista?) című írásában úgy nyilatkozik, hogy a lelkipásztori szolgálatba lépése után, miután sok éven át elhanyagolta a próféciákat, a Jelenések és Dániel könyvének egyéni olvasása és tanulmányozása során jutott el premillennista eszkatológiájához. Az egyéni bibliatanulmányozás, valamint a polgárháború utáni években a Plymouthi Testvérek némi befolyása biztosította hite történelmi hátterét. Gyülekezetében több alkalommal is vendégül látta a brit testvérgyülekezet vezetőjét, John Nelson Darbyt, de tagadta, hogy egy az egyben átvette volna az eszkatológiáját, bár elismerte, hogy nagyra értékeli eszkatológiai lelkesedésüket. Brookes már 1871-ben a diszpenzacionizmushoz hasonló nézeteket tanított és népszerűsített publikációival. Tanítása 1874-re már kidolgozott rendszernek tekinthető, és ő volt az, aki röviddel megtérése után C. I. Scofieldot bevezette a diszpenzációs premillennizmus rejtelmeibe. Brookes legmaradandóbb befolyása Scofield és annak magyarázatos Bibliája révén érvényesült.
Brookes jól ismerte a premillennizmuson belüli eszkatológiai alternatívákat. Mind a részleges elragadtatással kapcsolatos elmélet, mind a poszttribulacionizmus ellen érvelt. Nem volt hajlandó konkrét időpontokat meghatározni az elragadtatás idejére vonatkozóan, és határozottan kiállt az Úr közeli visszatérésének tanítása mellett. „Milyen izgalmas a gondolat, hogy e megdöbbentő események közül az első, Krisztusnak a szentekért való eljövetele bármelyik órában bekövetkezhet” – mondta. Tisztában volt a tájékozatlan kritikusok azon vádjával, hogy a diszpenzacionalisták az üdvösség több útját tanítják, és ezt határozottan cáfolta, amikor ezt írta: „A Szentírás hétköznapi olvasóját – bárkiről is legyen szó – felesleges emlékeztetni arra, hogy a Teremtés könyvének első verseitől kezdve egészen Malakiásig a Lélek jelenik meg a teremtésben, a gondviselésben és a megváltásban, és hogy mindazok, akik üdvözülnek (a Szentírás lapjain/ford.), az ő isteni ereje és kegyelme által lettek életre keltve, ahogyan most is az által vannak.”
A témának az egyik kutatója disszertációjában a következőket írja: „James Brookes óriási hatással volt az amerikai vallási életre. Döntő szerepe volt az amerikai diszpenzációs premillennizmus és így végső soron az amerikai fundamentalizmus kialakulásában és térhódításában. Írásai, a Niagara Bibliakonferencia irányítása és személyes kapcsolatai révén a premillennista vezetők egy egész generációjára volt hatással. Hatását nehéz túlbecsülni. Jelentősége ellenére viszonylag kevés figyelmet szenteltek neki.”
Brookes a diszpenzációs teológiának egy igen fejlett változatát képviselte, amelyet úttörő módon, igehirdetései, írásai és a Niagara Bibliakonferencia elnökeként gyakorolt befolyása révén terjesztett egész Észak-Amerikában. Az általa írt Niagarai doktrinális nyilatkozattal az evangéliumi (értsd: evangelikál) teológia számára is mércét állított fel. Krisztus elkötelezett követőjeként teológiáját a Bibliára és csakis a Bibliára építette. „James H. Brookes előkelő helyet érdemel ma azok emlékezetében, akik hozzá hasonlóan a bibliai igazság tiszteletére törekednek.” Méltán tekinthető Amerika-szerte a Biblia versről versre történő magyarázatát célul kitűző mozgalom, a futurista premillennizmus, a diszpenzacionalizmus és a nagy nyomorúság előtti elragadtatás „atyjának”. Szomorú látni, hogy napjainkban ez a típusú egészséges hangsúly hanyatlásnak indult, még olyan egyházak, felekezetek és egyesületek körében is, amelyek egykor virágoztak – amikor még követték a példáját. Maranatha!
Szerző: Thomas Ice amerikai teológus (a diszpenzációs premillennizmus híve és képviselője)
Fordította: Márkus Tamás András
Forrás: https://www.pre-trib.org/pretribfiles/pdfs/Ice-JamesHallBrookes.pdf
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
