Az evangélium elhanyagolása elleni figyelmeztetés, valamint végső intés – Paul Washer

Paul Washer legújabb könyvének, a The Preeminent Christ (2023) címet viselő műnek a záró fejezetei (kivonat) következnek – magyarul, saját fordításban. Először a A Warning against the neglect of the gospel, majd  a Final Exhortation részeket olvashatjuk. A nagyszerű kiadvány az elmúlt év tavaszán debütált a John MacArthur által fémjelzett Shepherds (Pásztor) Konferencián, nem véletlenül, hiszen a kaliforniai GTY misszió alapítója írta az előszót. Kilátogató lelkipásztor barátom is hozott belőle Magyarországra, illetve nemrég születésnapomra is megkaptam testvéreméktől. Hálám jeleként szeretném most megosztani egy év zárása és egy új kezdése kapcsán e kivonatot, ízelítőt. Reménységem, hogy lesznek, akik ennek hatására az egész könyvet elolvassák (vagy meghallgatják – audiobook), de méginkább, hogy személyesen megszólít bennünket üzenete!

AZ EVANGÉLIUM ELHANYAGOLÁSA ELLENI FIGYELMEZTETÉS

Tekintettel Jézus Krisztus evangéliumának rendkívüli természetére és a ránk bízott szent és komoly sáfári megbizatásra, helyénvaló, hogy figyelmeztetést adjak, ahogy e könyv végéhez közeledünk. Óvakodnunk kell az örömhírrel, az evangélium csodáinak tanulmányozásával vagy igazságainak hirdetésével kapcsolatos bármiféle közömbösségtől vagy elhanyagolástól. A Zsidókhoz írt levél 2,1-3 így figyelmeztet: „Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra [az evangélium], hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert ha az angyalok által hirdetett ige [a törvény] olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel,…?”.

Később a Zsidókhoz írt levélben a Szentlélek még erőteljesebb: „Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?” (Zsid 10,28-29).

A közvetlen szövegkörnyezetben a Zsidókhoz írt levél írója a hitehagyástól – az evangélium tartós vagy krónikus elutasításától – óv. Mindazonáltal e figyelmeztetés korlátozott mértékben alkalmazható a közöny[1] vagy elhanyagolás bármely formájára is. A helyes[2] teológia elengedhetetlen, de nem elégséges. Állandóan vigyáznunk kell, nehogy elveszítsük Krisztus iránti első szeretetünket és az Ő evangéliuma iránti kezdeti megbecsülésünket. Krisztus figyelmeztetése az efezusi gyülekezetnek fájdalmas, de hasznos emlékeztető: „de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz”  (Jel 2,4-5).

Az igazi keresztyén – a valóban újjászületett szív – erős vonzódást érez Krisztus és az Ő evangéliuma iránt. Azonban még a megszentelődés folyamatában legelőrehaladottabb keresztyén ember is ki van téve a bukott test hajlamainak és az ördög kísértéseinek, aki könyörtelenül azon munkálkodik, hogy a hívő figyelmét és vonzalmát alacsonyabb rendű dolgok irányába terelje. Pál apostol a korinthusi hívőknek – akiket egy „másik Jézus” prédikálása csábított el – a következőket írta: „Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől” (2Kor 11,3). A galáciabeli hívőknek, akik kezdtek eltávolodni az evangéliumtól, ezt írta: „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg?” (Gal 3,1). Figyelmeztette a kolossébeli hívőket is, akiket hamis tanítók zaklattak: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik” (Kol 2,8).

Kedves olvasó, mindig résen kell lenned az eretnekségekkel szemben, amelyek megpróbálják elterelni a figyelmedet az evangéliumról. Még nagyobb óvatosságot kell azonban tanúsítanod azokkal a dolgokkal szemben, amelyek ugyan jók és biblikusak, de mégsem helyettesítik az evangéliumot. Lehet, hogy az örömhírre mutatnak, vagy abból fakadnak, de ezek nem az evangélium, és nem érnek fel vele kiválóságban. Pál azt írta, hogy „[a] törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó” (Róm 7,12). Mindazonáltal ez csak az árnyék, nem pedig a lényeg. Nem üdvözít; funkciója az, hogy a Megváltóra mutasson. A házasság és a család Isten rendelései, és az Ő kegyelmének nagyszerű kifejeződései. Mindemellett nem ezek a keresztyénség központi elemei. Az etika, az erény és az erkölcs nagy jelentőségű dolgok a keresztyén életben, és nagyszerű bizonyítékot adhatnak az evangélium erejéről, de ha elsőbbséget vagy akár egyenrangúságot kapnak az örömhírrel, akkor veszélyes figyelemeltereléssé válnak. Végezetül, a számtalan átmeneti ajándékot, amelyet Isten az Ő népének ad, hálával kell fogadni. Mégis a legnagyobb közülük is csak porszem az Ő egyszülött Fiához viszonyítva. Krisztushoz képest ezer világ ajándéka is csak szemét lenne. John Flavel ezért így figyelmeztetett: „Ó, vigyázz, nehogy a föld pora a szemedbe kerülve annyira elvakítson téged, hogy soha ne lásd meg többé Krisztus szépségét és szükségességét.”[3]

Mindannak, amit eddig olvastunk, egy nagyon gyakorlatias kérdésre kell vezetnie bennünket: Hogyan kerülhetjük el az örömhír elhanyagolását, és hogyan növekedhetünk az evangélium iránti megbecsülésben és odaadásban? A válasz több részből áll.

Ismerjük meg a téma nagyságát

Amikor az evangéliumra hivatkozunk, nem a Szentírás egyik témájára hívjuk fel a figyelmet, hanem a Biblia témájára, és ki merjük mondani, hogy ez Isten gondolkodásának legkiemelkedőbb tárgya. A korábban élt szentek[4] közül sokan mondták, hogy még a Biblia „pora” maga is arany. Mennyivel értékesebb akkor a legnagyobb kincse? Tévedés ne essék; semmi sem ér fel az evangélium értékével, semmi sem ér fel a bölcsességével, és semmi sem hasonlítható a szépségéhez! A bölcs ember bölcsességre vonatkozó leírását kölcsönözve mondhatjuk: „Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak. Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled” (Péld 3,14-15).

Késztessenek nagyobb szívek (elöttünk élt szentek példái)

***

Fogadjuk el a dorgálást azoktól, akik nagyobb odaadást mutatnak a kisebb dolgok iránt

***

Bánjunk szigorúan a legkisebb közömbösséggel is

***

VÉGSŐ INTÉS

Ó, kedves testvéreim Krisztusban, mi mást mondhatnék még a szíveteknek és az elméteknek, mint amit már elmondtam? Krisztus dicsőségének pontos leírása nem haladja-e meg az emberi vagy angyali nyelv lehetőségeit? Nem múl fölül minden várakozást még a Krisztusról való csekély ismeretünk is? Vajon bármely akadémiai tudományág legnagyobb témái nem csupán dombocskák az Ő hatalmas hegyéhez képest? Lehet-e bárkit is szégyenkezés nélkül Mellé állítani? Ahogy Flavel tanítja nekünk: „Minden gyönyörű dolog fekete, torz és szépség nélküli, ha a legszebb Úr Jézus mellé állítják!”[5].

Könyörgök nektek, ahogy én is könyörgöm a saját szívemnek, hogy keressétek Isten dicsőségét Krisztus evangéliumában! Tegyétek ezt életre szóló fegyelmezett, mindennapi gyakorlatotokká. Van-e bármi vagy bárki, ami jobban megérdemli az odaadásunkat, időnket, erőnket, vagy életünket? Nincs! Tudod, hogy nincs! Ha hívő vagy, akkor tudod, hogy Ő újra és újra bizonyította neked önmagát. Minden alkalommal, amikor ostobán más szerelmek után futottál, üresen, mocskosan, kihasználtan és sóvárgó állapotban találtad magad. Minden alkalommal, amikor visszatértél Hozzá, összes várakozásodat felülmúló irgalmassággal, könyörülettel és szeretettel fordult hozzád.

Tegyünk hát erős elhatározást, és azt újítsuk meg minden nap, hogy keressük Megváltónkat, és fedezzük fel személyének és tetteinek nagyságát – az életét, amit értünk élt, különféle szenvedéseit, győzelmeit, amelyeket aratott és a megváltást, amit értünk véghezvitt. Engedjük magunkat mélyebbre és közelebb a Vele való személyes találkozásainkban és időzzünk tovább a közelében. Miért hanyagolnánk el, hogy teljes mértékben kihasználjuk a királlyal való – és egy ilyen királlyal, mint Ó – audienciánkat? A világ keres minket, és tartózkodás nélkül kínálja nekünk csiszolatlan és értéktelen köveinek garmadáját. Tényleg hagyjuk, hogy ezeknek a csecsebecsék elfordítsanak minket attól, hogy a mennyei gyémántokat keressük? El kell távolodnunk e világ hiúság vásáraitól[6] és azok minden szórakoztatásától, és követnünk kell a dicsőségre vezető keskeny ösvényt, mert „[a]z igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig” (Péld 4,18). Habár időnként sötétségben kell járnunk, és nincs világosságunk, bízzunk az Úr nevében, és támaszkodjunk Istenünkre. „Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére!” (Ézs 50,10) A sötétség végül átadja helyét az árnyéknak, az árnyék a fénynek, a fény pedig a verőfényes nappalnak. Ha nekilátunk, hogy keressük Őt, keresésünk nem lesz hiábavaló. Hóseás próféta – „Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az URat!” – buzdítását egy ígéret követi: „Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet” (Hós 6,3). A felszólítás szó szerint így hangzik: „törekedjünk arra, hogy megismerjük”. Kövessük Őt, akár egy vadász a szarvast. Egy bámulatos hajszához hasonlóan menjünk utána. Aztán ha egyszer megengedi, hogy elérjük Őt, csatlakozzunk Jákobhoz és Mózeshez merész követelésükben: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz”, „Mutasd meg nekem dicsőségedet!” (1Móz 32,27; 2Móz 33,18).

Azt kérdezheti valaki: „merjünk-e ilyen bátran beszélni a mi Urunkról? Biztosak lehetünk-e abban, hogy kedvező fogadtatásban lesz részünk Tőle?” Hóseás válaszolt (lásd: 6,3): Hiszel abban, hogy a nap holnap felkel, elhozva a hajnalt és az új napot? Ha igen, akkor az értelem azt követeli, hogy még nagyobb bizonyossággal hidd el, hogy Krisztus nemcsak eljön hozzád, hanem úgy jön el, mint a tavaszi eső, amely megöntözi a lelked. Az Úr készséges szívessége[7], hogy mindazok teljességgel bizonyosan megtalálják, akik keresik Őt. Azt mondta Jeremiásnak: „Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam” (Jer 29,13). Dávid így vigasztalta Salamont: „Ha keresed, megtalálhatod” (1Krón 28,9). Ezek az ígéretek nem csak a próféták, királyok és mártírok kizárólagos joga; még az Isten népe között botladozó útkeresőké is. Az Úr megígérte Izraelnek, hogy még a száműzetésben is megtalálják őt: „De ha keresni fogod ott az URat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána” (5Móz 4,29). Isten ezt az ígéretet még tovább bővíti Ézsaiás próféta által: „Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet” (Ézs 65,1). Ezen ígéretek birtokában sürgető legyen számunkra e felszólítás, hogy: „[k]eressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55,6). Ha megízleltük és láttuk, hogy jó az Úr[8], maradjunk tovább az Ő asztalánál, hogy napról napra többet lássunk és érezzünk Belőle.

PAUL WASHER tíz éven át misszionáriusként szolgált Peruban, ez idő alatt alapította meg a HeartCryMissziós Társaságot a perui gyülekezetalapítók támogatására. Paul most a https://heartcrymissionary.communkatársainak egyikeként szolgál. Feleségével, Rosarióval (Charo) négy gyermekük van: Ian, Evan, Rowan és Bronwyn.

Bibliai idézetek forrása: https://szentiras.hu/RUF

[1] Angol eredeti szövegben: apathy, vagyis: apátia

[2] Tehát biblikus, ami az Ige alapján megáll – vagyis: korrekt (eredetileg: correct)

[3] John Flavel, Works of John Flavel, 1:26.

[4] A soron következő alfejezet témája lesz. További részleteket a könyben találjuk.

[5] John Flavel, Works of John Flavel, 1:xix-xx.

[6] A „hiúság vására” (vanity fairs) kifejezés John Bunyan 1678-ban megjelent A zarándok útja című allegorikus művéből ered. A Hiúság városában megrendezett vásárral a szerző az anyagi világra és annak értéktelenségére utal.

[7] Vagy szívélyes készségeJ (a lényeg: hajlandósága – angol szöveg: willingness)

[8] „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsoltárok 34,9)