Halandóságunk tudatában
Élet a halál felől nézve, avagy november eleji gondolatok az elmúlásról
Miközben világunk az örök fiatalság elixírjét keresi, minden ősszel van pár nap, amikor kijózanító közelségbe jön hozzánk a halál. Igaz, háborús híreket most már duplán is (keletről, délről) hallunk – az elmúlt másfél év eseményei mégsem hozták még el testközelbe a témát a magyar társadalom számára. Hála Istennek!
Elhozza helyettük néhány napra a mindenszentek és a halottak napja. Legalább is emlékezés szintjén biztos. A legtöbben ilyenkor felkeressük a temetőkben elhunyt szeretteink földi maradványainak helyét. A katolikusok november 1-jén tartják a „küzdő egyház” (ecclesia militans) főünnepét, melyet a november 2-i, „szenvedő egyház” (ecclesia patiens) ünnepe követ. Viszonylag korai – Krisztus után első évszázadokbeli – egyházi hagyományról van itt szó. A protestánsok némileg szakítottak ezekkel a hagyományokkal, már ami a szentek tiszteletét vagy hozzájuk való imádkozást illeti, mégis a halottainkra való emlékezés közös értéke ennek az időszaknak.
Ám nem csak a halottakra, hanem az élőkre is fontos ilyenkor figyelni! Van egy különleges könyv a Szentírásban, mely látszólag az élet mulandóságáról lamentál, mégis fontos alaptételt fektet le. Ez nem más, mint halandóságunk tudatában lenni. Salamon szerint ez a hozzáállás segít valóban élni. Szinte közhely, hogy az ősz az elmúlás időszaka, illetve, hogy ezen a földön egy nap minden ember ideje lejár majd. Ezért is fontos az a szemlélet, melyet a biblia Prédikátor könyvéből tanulhatunk! (hasznos referencia ez a nagyszerű könyv)
Az amerikai kontinensen egyébként még szélsőségesebben jelenik meg ez a téma: ki ne hallott volna a híres mexikói már-már fetisizált halottkultuszról vagy a puritán egyszerűséggel berendezett, csupán csak fejfákat tartalmazó egyesült államokbeli temetőkről. Ez utóbbi szokás hozzám is közelebb áll és – már ha nem morbid ilyet mondani – nyári kinttartózkodásunk idején „tetszett” is, szimpatikus volt.
Talán szokatlan gondolat úgy élni, hogy közben észben tartjuk, hogy ez nem mindig lesz így. E föld és jelen testünk csak egy átmeneti időre az otthonunk. Ez egy radikális szemléletváltást jelent abban a világban, ahol a mainstream kultúra a fiatalság, szépség, erő, siker, karrier és boldogság nézőpontjából szemléli az életünket.
Isten szava megfordítja az egészet és arra hív, hogy a halál valóságának perspektívájából nézzünk – vissza – életünkre! Igazából ez az, ami egyedül biztos. Mármint, hogy fejfánkra egy nap a születési dátumunk mellé egy másik szám is kerül. Az imént felsorolt nézőpontok mind-mind bizonytalanok, átmenetiek, mulandók.
A kedves olvasó miben, kiben bízik? Hol keressük, ami / aki stabilitást ad jelenlegi életünknek, hol leszünk, hogy leszünk 10, 25, 50 év múlva? Az életre nem csak a halál felől érdemes néznünk, hanem az örökkévalóság irányából! Az, hogy egy nap visszatérünk a földbe, ahonnan keresztény hitünk szerint vétettünk, nem kevésbbé, hanem jobban segít mindkét kezünkkel belekapaszkodni ebbe az életbe, amíg lehet. A vég(zet) elkerülhetetlen, de ez a tudat nem csak megbéníthat, hanem szárnyakat is adhat! Itt és most.
Jézus a mában-élésre hív a Hegyi Beszéd híres soraiban: „…mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?” (Máté evangéliuma 6:25) Az Isten Fia természeti képekkel – madarak, virágok – illusztrálja az Atya gondviselését. Ha azok szükségeit betölti, mennyivel inkább a miénket! Ezért ne a múlt vagy a jövő terhe, emléke, félelme vagy álma kösse le túlzottan a figyelmünket, hanem keressük „először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek”, továbbá ne aggódjunk „a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (ugyanott, 6. Fejezet 33. és 34. igeversek)
Tehát Carpe diem – élj a mának – helyett élj a mában, Istennek! Látszólag egy apró rag a különbség, valójában egy egész világ(nézet)! A Biblia arra tanít minket, hogy használjuk ki az itt és most minden lehetőségét – Isten dicsőségére! Miközben a kortárs kultúra nyíltan a halhatatlanságot hirdeti, (lásd pl: Forever Living Products cég neve, vagy a Blink-182 zenekar 2001-ben kiadott First Date című dalának befejező sora), szívünkben érezzük, hogy ennek ígérete hazugság. Nem is lehet más. Nincs örök szerelem és nincs örök élet – legalábbis itt a földön, ebben a testben. Az amerikai punk-rock banda így zárja fent idézett nagy sikerű dalát (az elmúlt 14 évben 211 millióan nézték meg a klipet):
Gyerünk, Ne várj
Ennek az éjszakának már majdnem vége
Őszintén, csináljuk
Ez az éjszaka örökké tart
Örökkön örökké
Legyen ez örökké
Örökkön örökké
Tegyük ezt örökké
Örökkön örökké…
Üdítőleg hat viszont e mellé téve a hazai zenei életben a Random Trip – Csak boldog című szerzeménye. Ezt „csak” 3 millióan nézték meg 2 év alatt, de végre egy dal, amiben Mező Misi kimondja: „Élni örökre? Én nem tenném!” Miért? Nos, azért mivel ez a föld nem a végső otthonunk. Persze szeretnénk majd örökké élni, de nem itt és nem így! A keresztény teológia ezt úgy hívja: már igen és még nem állapotnak. Valószínűleg egyet értene a legtöbb ember azzal, hogy ha tudnánk még akkor sem lenne jó mesterségesen kitolni az életidőt ebben a járványoktól, háborúktól, természeti katasztrófáktól és mindenekelőtt az emberi szívekben élő bűntől terhelt világunkban.
Vannak, akik szerint az örök fiatalság elixírje nem más, mint a fiatal vérplazma, mások szerint a gránátalma, vagy egyéb gyógynövény-keverékek (például a „tibeti csoda”: mely három fő összetevőt ötvöz: citromot, mézet és olívaolajat)! Egy biztos; érdemes a kérdéskörben megfontolni Salamon Példabeszédek könyvében leírt útmutatásait, akit a világ valaha élt legbölcsebb emberének tartanak. Nem különb módón Jesua rabbi fent idézett mondásait is, aki ráadásul azt állította magáról, hogy „íme, nagyobb van itt Salamonnál!” (Máté evangéliuma 12,42b)
Kapcsolódó hasznos források:
David Gibson (PhD): Living Life Backward: How Ecclesiastes Teaches Us to Live in Light of the End, Crossway, 2017.
Mi az alapja az All hallows evening/Mindenszentek/Halottak napja ünnepeknek?
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
