Kevin DeYoung: Miért tanulmányozzuk a rendszeres teológiát?
A kifogások ellenében
Sajnos a rendszeres teológiának szeretik rossz hírét kelteni. Nem ritka, hogy még lelkészek és professzorok is elutasítják a dogmatikát, mintha az a valódi teológia – az exegézis és a bibliai teológia – valamiféle alacsonyabb rendű változata lenne csupán. Természetesen ezek is döntő fontosságúak (és minden jó rendszeres teológia e kettőre épül), de a rendszeres teológia – függetlenül az ellenvetésektől – legalább annyira fontos.
1. ellenvetés: Olyan, hogy rendszeres teológia, nincs is – nem is lehetséges. Bár kétségtelenül igaz, hogy nem ismerhetjük meg Istent úgy, ahogyan Isten ismeri önmagát, mégis, Isten igazán megismerhető. A teológusok régóta különbséget tesznek archetipikus tudás (képszerű tudás, amellyel csak Isten rendelkezik / ford.) és ektipikus tudás (másolatszerű tudás, amit Istenről a nekünk szóló kinyilatkoztatása révén ismerhetünk meg / ford.) között. Isten azt akarja, hogy megismerjük Őt.
2. ellenvetés: A keresztyénség élet, és nem egy tanrendszer. Természetesen a keresztyénség az életről szól, de egy tanításon alapuló életről. Az evangélium jó hír. Ha ezt az örömhírt tartalommal töltjük meg, már el is indultunk a rendszeres teológia irányába. Ha azt akarjuk, hogy a keresztyénségünk semmi másról ne szóljon, csak Jézusról, akkor is meg kell válaszolnunk a következő kérdéseket: Ki volt Jézus és mit kell tudnunk róla? A válasz eleve feltételezi a rendszeres teológiát.
3. ellenvetés: A rendszeres teológia túlságosan letisztult és rendszeretett. Néha azt állítják, hogy a rendszeres teológia – a szabályos struktúrájával és a logikai szigorával – csak egy modern, felvilágosodáskori kreálmány. Micsoda történelmi képtelenség ez! Ne legyünk annyira eltelve önmagunktól, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk az elsők, akik feltalálták a szervezettséget és a strukturáltságot. Emellett a dogmatika tanulmányozása legalább Origenész Peri Archonja (Kr. u. 218) óta létezik. Ha valami, akkor épp a felvilágosodás volt az, ami a teológia kevésbé szigorú feltárására ösztönzött, és a személyes erkölcs etikáját részesítette előnyben a teológiai polémiák finomhangolásaival szemben.
4. ellenvetés: A rendszeres teológia nem eléggé biblikus. Ez jogos ellenvetés volna, ha a rendszeres teológia számára nem lenne fontos a Szentírás szövege. Csakhogy a legjobb rendszeres teológiai tankönyvek mindig is azok a művek voltak, amelyek a Szentírással behatóan foglalkoztak – mind annak apró részleteivel, mind annak átfogó teológiájával. Nem azért foglalkozunk rendszeres teológiával, hogy elkerüljük az exegézist, hanem azért, hogy exegetikai következtetéseinket koherens egésszé fűzzük össze.
Érvek a rendszeres teológia mellett
Íme, néhány az ellenérvek közül. De milyen pozitív érveket lehet felhozni a rendszeres teológia mellett? Említsünk meg röviden ezek közül hatot, hogy miért is érdemes tanulmányozni a rendszeres teológiát!
1. érv: Mert a Biblia igazsággal kapcsolatos felfogása megköveteli. A rendszeres teológia nem ér semmit, ha az nem az nem igazságra való törekvés, az igazság pedig alapvető fontosságú a bibliai keresztyénség számára. Jézus azt mondta, hogy az igazság szabaddá tesz titeket (Jn 8,32), és a Szentlelket az igazság Lelkének nevezi (Jn 14,17). A Szentlélek feladata az volt, hogy az apostolokat a teljes igazságra elvezesse (Jn 16,13). Az örök élet az egyedül igaz Isten megismerése (Jn 17,3). Jézus azért imádkozott, hogy megszentelődjünk az igazsággal (Jn 17,17). Pál arra figyelmeztetett, hogy azoknak, akik ellenállnak az igazságnak, harag és bosszúállás lesz az osztályrészük (Róm 2,8). Az igazság megértése által kell megváltoznunk (Róm 12,2). Emberek pokolra juthatnak azért, mert azt hirdetik, ami nem igaz (Gal 1,8). Az egyházban lévőket ki kell javítani, ha hamis dolgokban hisznek. „[A vénnek] ragaszkodnia kell a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (Tit 1,9). Egyeseket nem szabad még a házunkba sem befogadni, ha olyasmit hisznek, ami nem igaz (2Jn 9-10). A gonoszok azért vesznek el, mert nem szerették az igazságot (2Thessz 2,10). Isten „munkásának” helyesen kell hasogatnia az igazságnak a beszédét (2Tim 2,15). Más szóval, nem megengedett a keresztyének számára, hogy a nevükre rácáfolva közömbösek legyenek a helyes tanításra való törekvés iránt. Ahogyan Louis Berkhof fogalmazott: „Akik az igazság jelentőségét lekicsinylik, és ezért figyelmen kívül hagyják és elhanyagolják, végül arra a következtetésre fognak jutni, hogy a keresztyénségükből alig maradt valami” (Rendszeres teológia, 29).
2. érv: Mert a Szentírásról alkotott nézetünk megköveteli. Az egész Szentírás Isten által ihletett (2Tim 3,16). Ez azt jelenti, hogy a Bibliában minden számít. Azt is jelenti, hogy mindaz, ami a Bibliában szerepel, alapvetően egységgel rendelkezik, hiszen ugyanattól a szerzőtől származik (Mt 19,4-6; Zsid 3,7; 2Pt 1,21). A rendszeres teológia arra törekszik, hogy ezt az átfogó egységet láthatóvá és megragadhatóvá tegye.
3. érv: Mert az emberi értelemmel kapcsolatos realizmus megköveteli. Így vagy úgy, de a legfontosabb vallási kérdésekben különféle következtetésekre fogunk jutni. Ki volt Jézus? Miért ilyen nyomorúságos az ember állapota? Létezik-e pokol? Hogyan juthatunk üdvösségre? Hogyan kell bánnunk egymással? Mit jelent jó embernek lenni? Miért van inkább valami, mint semmi? Amint nekilátunk megválaszolni ezeket a kérdéseket, máris rendszeres teológiát folytatunk. Az emberi elme nem tud nem szintetizálni és nem rendszerezni.
4. érv: Mert az egyháztörténet megköveteli. Miért nem hagyhatjuk, hogy a Biblia (mindenféle rendszerezés vagy magyarázat nélkül/ford.) „önmagáért beszéljen”? Mert nem ezt látjuk a Bibliában, de még a korai egyházban sem. A Nehémiás 8,8-ban a vezetők „szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat”. Az 1Kor 15-ben Pál arra a hagyományra hivatkozik, amelyet tőle kaptak. Isten mindig is tanítókat rendelt népének, hogy ne csak olvassák a Szentírást, hanem közvetítsék és meg is őrizzék a Szentírás igazságát (2Tim 1,13-14). Az óegyház természetesen ezért írt krédókat és hitvallásokat. Nem tartották bibliaellenesnek, hogy megmagyarázzák, megvédjék és megóvják a Bibliában rájuk hagyományozott igazságokat.
5. érv: Mert az egyház egysége megköveteli. Igazi ökumenéről nem lehet szó szilárd teológiai hűség nélkül. Az egyház egysége megköveteli a tanbeli egyetértést: „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.” (Ef 4,4-6). Hogyan küzdhetnénk az egyszer és mindenkorra a szentekre bizatott hitért (Júdás 3), ha nem rendelkezünk valódi és mély ismerettel e hitről?
6. érv: Mert az egyház megbízatása/küldetése megköveteli. Miért pazarolnánk időt a rendszeres teológiára, amikor az embereknek magát az evangéliumot kell hallaniuk?! Épp azért, mert ezeknek az embereknek hallaniuk kell az igaz evangéliumot. Ha hirdetni akarjuk az üzenetet, tudnunk kell, mi maga az üzenet. Egymásnak is, más egyházaknak is és a világnak is tartozunk azzal, hogy világosan megfogalmazzuk és kifejtsük a hitünket. Pál apostol ezt nevezi „az igazság nyílt hirdetésének” (2Kor 4,2). „Jézus Krisztus egyházának – jegyezte meg Louis Berkhof (református rendszeres teológus/ford.) – soha nem szabad valamiféle álca mögé bújva menedéket keresnie, nem szabad elrejtenie az identitását.” (31.) A világosság megköveteli, hogy körültekintőek legyünk, ez viszont precizitást igényel – ez utóbbihoz viszont rendszeres teológiára van szükség. Vágjunk bele! Ragaszkodjunk hozzá, és adjuk tovább!
- Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/blogs/kevin-deyoung/why-should-we-study-systematic-theology/
- Szerző: Kevin DeYoung, az észak-karolinai Matthewsban található Christ Covenant Church (PCA) vezető lelkésze és a Református Teológiai Szeminárium (Charlotte) rendszeres teológiai tanszékének docense.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
