A konzervatív metodisták útkeresése
A 13 milliós Egyesült Metodista Egyház szétesőben van, és a konzervatív hívek új, a teológiát és etikát illetően egy, az ortodox (értsd: igazhitű) keresztyénség iránt elkötelezett nemzetközi metodista egyházat építenek. Vajon mi a jobb: egy új felekezet színeiben fellépni, vagy a régi felekezeten belül hűséges tanúságtevőnek maradni?
Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, egyik sem kínál egyenes és sima utat.
Más fővonalbeli protestáns felekezetek hitvallói hasonló helyzettel szembesültek az elmúlt években. A szexualitásról szóló liberális tanítások hivatalos, egyházi szintű támogatása arra késztette az Evangélikus-Lutheránus Egyház, a Presbiteriánus Egyház (USA) és az Episzkopális Egyház egyes konzervatívjait, hogy új felekezeteket hozzanak létre, vagy más, már létező felekezetekhez csatlakozzanak. Az episzkopálisok megalakították az Észak-Amerikai Anglikán Egyházat, amelynek közel 1000 gyülekezete és 127 000 tagja van. A presbiteriánusok csatlakoztak az Evangéliumi Presbiteriánus Egyházhoz, amelynek 630 gyülekezete és 130 000 tagja van, illetve létrehozták az Evangéliumi Szövetség Rendjét (Evangelical Covenant Order), amely közel 400 gyülekezettel és 130 000 taggal rendelkezik. A lutheránusok létrehozták az Észak-Amerikai Lutheránus Egyházat, amelynek jelenleg mintegy 142 000 tagja és több mint 420 gyülekezete van.
A távozók és a hátramaradottak
A konzervatívok távozása után a progresszívek növekedésre számítottak. Végül is a konfliktus véget ért, a korlátok ledőltek, az egyház most már nyitott volt „mindenki” számára. Csakhogy ez sohasem valósult meg. Azok az egyházak, amelyek csak jóváhagyást és helyeslést kínálnak, elvárások vagy az átalakulás lehetősége nélkül, nem indítottak senkit sem hűségre, és nem hoztak új megtérőket.
A régi, liberalizmusba süppedt felekezetek tagságának körülbelül 5 százaléka csatlakozott az új, konzervatív felekezetekhez. Viszont az összes régi felekezet sokkal több tagot veszített a liberalizálódásuk óta. A Presbiteriánus Egyház (USA) például az aktív, homoszexuális életmódot folytató lelkészek 2013-as kinevezése óta több mint félmillió tagot veszített – tagságának mintegy egyharmadát. Az Evangélikus-Lutheránus Egyház 2009-es szexuális liberalizációja óta több mint 1 millió tagot veszített – tagságának mintegy negyedét. Az episzkopális egyház, mióta 2003-ban megválasztotta első nyíltan homoszexuális püspökét, több mint félmillió tagot veszített – tagságának mintegy negyedét.
Az új felekezetek nagyrészt jól teljesítettek, de kezdetben nem vonzottak annyi konzervatívot a régi felekezetekből, mint amennyit eredetileg vártak. A tehetetlenség érzése és a könnyebbik út, a status quo melletti kiállás fajsúlyos tényezők lehetnek. Az Észak-Amerikai Anglikán Egyház több száz új gyülekezetet alapított, amelyek többsége – de nem mind – megmaradt. Mint minden emberi intézménynek, úgy az új felekezeteknek is megvannak a maguk teológiai, politikai és személyes konfliktusai. Azok, akik egy új „ortodox” egyházban tökéletességet várnak, csalódni fognak.
De azok a konzervatívok is, akik a régi liberális felekezetekben maradtak, és arra számítottak, hogy tanúságtételüknek szélesebb körű hatása lehet, valószínűleg szintén csalódni fognak. A liberalizálódott felekezetek nem mutatják a felekezeti szintű megújulás jeleit. Az LMBTQ üzenetek befolyása tovább növekszik.
Mégis, egyes gyülekezetek és lelkészek ragaszkodnak a keresztyén ortodoxiához, és kisebbségben lévő tanúságtevőként maradtak gyülekezeteikben. Imádkozhatunk azért, hogy ők kitartsanak. A liberális protestantizmus nem fog örökké fennmaradni, és talán egy-két generáció múlva a keresztyén ortodoxia parazsa újra fellobban a fővonalbeli protestantizmus csekélyke maradékában.
A metodizmus furcsa esete
A legtöbb fővonalbeli felekezettel ellentétben az Egyesült Metodista Egyház a szexualitással kapcsolatos tanításait hivatalosan sohasem módosította liberális irányba; épp ellenkezőleg, a legutóbbi, 2019-es Generál Konferencián 53 százalékos többséggel megerősítette azokat. Ez pedig csak azért volt lehetséges, mert ez az egyház nemzetközi közösséggel rendelkezik, ráadásul annak közel fele akkoriban afrikai volt, akik a hittételeket érintően kifejezetten konzervatívnak számítanak. Ahogy az egyház amerikai ága zsugorodik, az afrikai pedig növekszik, a konzervatív többség egyre csak erősödni fog.
Miért mennének át tehát épp most az Egyesült Metodista Egyház konzervatívjai az újonnan létrehozott Nemzetközi Metodista Egyházba? Az egyház amerikai részében a liberálisok irányítanak minden hatalmi pozíciót, és az amerikai püspökök egyre inkább elutasítják azoknak az egyházi törvényeknek a betartását, amelyek a házasságot kizárólag egy férfi és egy nő közötti kapcsolatként határozzák meg. Az Egyesült Metodista Egyház 13 hivatalos teológiai fakultásából tizenkettő teológiailag és etikailag liberális. Az összes közegyházi intézmény liberális.
A Nemzetközi Metodista Egyháznak – mint minden új felekezetnek – az az egyik legnagyobb kihívása, hogy az amerikai keresztyének kevésbé érdeklődnek konkrét felekezetek iránt, kevésbé végeznek katekézist egy adott felekezet tanítása szerint, és kevésbé érdekli őket a szélesebb körű intézmények fenntartása. Inkább konkrét gyülekezetekhez, lelkészekhez és szolgálatokhoz vonzódnak, amelyek általában nem túl hosszú életűek.
E felfordulás közepette egy új felekezet létrehozása nehéz munka lesz.
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nincs más járható út a hagyományaikhoz hű metodisták számára, akik még mindig ragaszkodnak a Krisztussal, az üdvösséggel, a bibliai erkölccsel és a Szentírással kapcsolatos ortodox wesleyiánus hithez, és azt is akarják hirdetni. A megszentelődésről, a szentségről és a tökéletességről szóló történelmi metodista hittételek mára már szinte teljesen feledésbe merültek. A helyzet a régi Amerikai Egyesült Metodista Egyházban csak romlani fog, mivel a liberálisok ragaszkodnak a „mindent hagyjunk jóvá” „evangéliumhoz”, míg a hitvallók az üdvösség és a megszentelődés – a Krisztus képére való átformálódás – evangéliumához ragaszkodnak. Ez a két szemlélet végső soron nem létezhet egymás mellett ugyanabban a felekezetben. Létezhet keresztyén egység oly módon is, hogy nem értünk egyet bizonyos másodlagos és harmadlagos tanbéli és etikai kérdéseket illetően, de a tradicionalisták és a progresszívek közötti szakadék a fővonalbeli protestantizmuson belül áthidalhatatlan.
Az Egyesült Metodista Egyház egyes vezetői továbbra is szívesen látnák a konzervatívokat a maguk köreiben, annak ellenére, hogy maga a felekezet hivatalosan elveti a szexualitással kapcsolatos biblikus tanítást. A hitvallók csodálkoznak, hogy ez mégis hogyan lehetséges, tekintve, hogy a progresszívek továbbra is fenntartják, hogy a hagyományos tanítás önmagában kirekesztő és elfogadhatatlan.
Remény a jövőre nézve
A hagyományhű metodisták azt remélik, hogy a Nemzetközi Metodista Egyház égisze alatt új gyülekezeteket alapíthatnak, és újraplántálhatják a metodizmust ott, ahol az már kihalt. A gyülekezetépítők most először kapnak felekezeti támogatást ahhoz, hogy az evangéliummal elérjék azokat, akiket eddig nem sikerült. A „mezők már fehérek az aratásra” (Jn 4,35). De természetesen nincs garancia a sikerre. Lehetséges, hogy a Nemzetközi Metodista Egyház csak egy újabb kis konzervatív, alapvetően evangéliumi irányvonalat képviselő amerikai szekta lesz.
Más új felekezetek ugyanezzel a kérdéssel szembesülnek: meg tudják-e őrizni teológiai hagyományaik egyedi szépségét és erejét, miközben egyidejűleg elszakadnak felekezeti struktúrájuktól és oktatási intézményeiktől? Ezt még túl korai lenne megmondani.
Remélem, hogy a Nemzetközi Metodista Egyház összeköti az amerikai wesleyánusokat az afrikai wesleyánusokkal és másokkal, szerte a világon, hogy az üdvösség, a Krisztus képére való átformálódás, a megszentelődés, a szentség és a tökéletességre való eljutás evangéliumát hirdessék. Ez az evangélium volt az eredeti, 18. és a 19. század eleji metodista megújulás hajtóereje, és ez a hajtóereje az afrikai gyülekezetek növekedésének manapság is. Ha Isten is úgy akarja, ez az evangélium Amerikában is felvirágozhat.
Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/article/methodists-path/
Szerző: Mark Tooley, az Institute on Religion and Democracy (konzervatív keresztyén think-tank) elnöke és a Providence című külpolitikai és nemzetbiztonsági folyóirat szerkesztője.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
