Helye van-e a templomban a mesterséges intelligenciának?
Az elmúlt időszak kétségtelenül egyik slágertémája a mesterséges intelligencia és a hit kapcsolata lett – a kérdés a hívők között is komoly vitákat generált, például a 777 kommentszekcióiban. Ezért is kértük meg Márkus Tamás András református lelkészt, hogy fejtse ki véleményét arról, hogy a mesterséges intelligenciának van-e helye a templomban. Írása bőven túlmutat ezen a rövid, de annál nehezebb kérdésen is.
Mind a társadalom, mind azon belül a keresztyén szcéna a mesterséges intelligencia jelenségétől hangos. Sokan írnak arról, hogy milyen lehetőségeket rejt magában a hétköznapi életünket tekintve (például az üzleti életben, az oktatásban), de egészen elrugaszkodott előrejelzésekkel is találkozhatunk, melyeknek a lényege, hogy az emberi tényezőt szinte teljesen ki lehet majd iktatni. Egyesek már valóságos „ipari forradalmat” emlegetnek.
De mi a mesterséges intelligencia? Itt mintha félreértésekbe ütköznénk, ugyanis a „mesterséges intelligencia” kifejezés hallatán egyesek egyből a Terminátor filmekből ismert Skynetre, azaz az öntudatra jutott gépre gondolnak (vagy csak tévesen a gépek megszemélyesítésére). 1955-ben John McCarthy, a kaliforniai Stanford Egyetem emeritus professzora alkotta meg a „mesterséges intelligencia” kifejezést, amely az ő meghatározása szerint nem más, mint az „intelligens gépek létrehozásának mérnöki tudománya”. Újabb meghatározások szerint azoknak a számítógépes rendszereknek az elmélete és fejlesztése, amelyek képesek olyan feladatok elvégzésére, amelyekhez általános emberi intelligencia szükséges. Más meghatározás szerint az emberi intelligencia szimulálása gépek, különösen is számítógépes rendszerek által.
A mesterséges intelligenciát azért fejlesztették ki, hogy segítsen kezelni az általunk generált nagy mennyiségű adatot. Segít olyan algoritmusok alkalmazásában, amelyek adatokat, mintákat, összefüggéseket elemeznek, és az ezen folyamat során kinyert információkat felhasználja döntések meghozatalához. Sokan azt mondják, hogy a mesterséges intelligencia utánozni próbálja az emberi agy működését, és mint ilyen felhasználható prognózisok felállítására, tanulásra stb.
Kissé közelítve a mesterséges intelligencia keresztyén szempontból való értékeléséhez, nem árt hangsúlyozni, hogy a mesterséges intelligencia (és algoritmusainak) létrehozója, életre hívója maga az ember, amely működteti. Ebből adódóan tükrözi mindazt a jót és rosszat, amelyre az emberi faj képes.
Az úton-útfélen hallható „standard” keresztyén reakció minderre lényegében a következő: Arra kellene törekednünk, hogy megértsük a mesterséges intelligenciát, a működését és a hatását. Mivel a keresztyének mindig is élen jártak az információ kezelésében és feldolgozásában (lásd a papiruszok, majd a kódexek írását, másolását, egyáltalán, az írott, majd a nyomtatott szöveg felhasználását a Szentírás üzenetének terjesztésében, illetve az azt lehetővé tevő kolostori, majd egyetemi rendszer keretében), ezért ezt az új technológiát is kiaknázhatják üzenetük továbbadásában. El szokott hangozni az is, hogy a technológia maga sem nem jó, sem nem rossz, hanem semleges, emiatt szabadon alkalmazható, semmiképp sem szabad félnünk tőle, inkább értsük meg, azután keresztyén elvek szerint aknázzuk ki (ahogy kiaknáztuk a rádiót, a televíziót, majd a közösségi médiát is). E buzdítások mögött az a megfontolás is szerepel, hogy akármennyire is szeretnénk, nem tudjuk feltartóztatni a technológia fejlődését, ezért nem menekülhetünk a mesterséges intelligencia elől sem. Jöjjön tehát, aminek jönnie kell, csak használjuk etikusan és ügyesen. Sőt alakítsuk mi, keresztyének (is) a mesterséges intelligencia fejlődését – mondják.
Emellett általában a következő veszélyekre hívják fel a figyelmet: mivel a mesterséges intelligencia az adatgyűjtésre épül, ezért oda kell figyelnünk személyes adataink kezelésére, tárolására, nehogy manipulatív célokra használják őket – ez különösen is lényeges a gyermekek esetében. A keresztyéneknek tehát mandátumuk saját, biblikus etikájukat követve, hogy részt vegyenek az adatgyűjtési, megfigyelési és adatvédelmi kormányzati intézkedések kialakításának folyamatában (különös tekintettel a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőkre).
Hogyan értékeljük mindezt? Lehet, hogy egyelőre egyfajta „várakozó” attitűd a megfelelő. Egyébiránt az előző, általánosnak tekinthető véleménycsokor egyes megfontolásai mögé is kérdőjeleket tehetünk. Egészen biztos, hogy mindenféle technológia „semleges” etikai szempontból? A technológiában rejlő pozitív lehetőségek miatt biztosan megéri integrálni az adott technolóigát anélkül, hogy felmérnénk, hogy a benne rejlő negatív hatások és következmények nem haladják-e meg esetleg jócskán a pozitívumokat? Valóban „megéri” nekünk? Mindenképpen alkalmaznunk kell egy új technológiát Krisztus testén belül, ahol ráadásul teológiai szempontból az emberi tényező – a személyesség – alapvető jelentőségű? Lehet, hogy önvizsgálatra is késztet bennünket: az egyes technológiák csak építették Krisztus testét, vagy esetleg rombolták is? Esetleg inkább rombolták, mint építették? Egy egyszerű, de azt hiszem, mégiscsak alapvető kérdés: valóban építi az egyházat globális kontextusban például az igehirdetések, istentiszteletek közvetítése?
A pozitívum egyik oldalról egyértelmű: az evangélium olyan sok emberhez jut el (és olyan gyorsan), mint soha a világtörténelem korábbi szakaszaiban. Rendben, és ez építi a keresztyén közösségeket, vagy inkább erodálja? Jobban hozzájárul a gyülekezetek kohéziójához, vagy kevésbé? Több a megtérő, vagy kevesebb? A végső választ – legalábbis a történelem jelenlegi szakaszában – biztos nem tudjuk megadni.
Ne becsüljük le ezt a jelenséget, ugyanis már most világosan érzékelhetők a negatív következményei. Vannak, akik pozitívan fogadják azt az egyébként valóban pozitív tényt, hogy egy közismert amerikai lelkipásztor igehirdetései elérhetők online formában. Mivel hallgathatjuk a „legjobbat” (vagy ami nekünk a leginkább tetszik), miért is zarándokolnánk el egy konkrét helyi gyülekezetbe, hogy ott meghallgassuk a kevésbé érdekfeszítő homíliát? Szépen lassan – otthon épülve – elmaradozunk a közösségből, keresztyén közösség és testvéri kapcsolatok híján azonban kontroll nélkül marad a megszentelődésünk, nem kapunk visszajelzéseket, hamis képet alakítunk ki magunkról, mindezeken túl pedig képtelenek leszünk aktív, kezdeményező és cselekvő módon szeretni keresztyén hittestvéreinket. Ez csak egy példa arra, hogy a technológia fejlődése (amelynek kétségtelenül vannak pozitív hatásai) hosszú távon erodálja keresztyén életünket, mert személyes, másoktól elszeparált, individualista kegyességbe, végső soron gnoszticizmusba torkollik.
A mesterséges intelligenciánál maradva már most látszik az emberi tényező gyarlósága. Például jó pár hónapja egy protestáns (nem református) lelkipásztor egy „ökumenikus” közösség istentisztelete keretében mesterséges intelligencia által „írt” prédikációt olvasott fel. Azóta több ilyen próbálkozásról hallottunk.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Jó írás, de a mesterséges intelligencia egyházi „felhasználhatóságának” kérdése még csak a nulladik lépésnél, a kérdésnél tart: igen/nem? Az online istentisztelet tekintetében a válasz már megszületett: egyértelműen igen. Holott erre is az igaz válasz a nem. Ez mára már általános része a lett gyakorlatunknak, ez pedig észrevétlenül arra szocializál, hogy az AI kérdésére is igen legyen a válasz.
Az istentisztelet hármas „interakció”: Szentlélek – igehirdető – igehallgató. A Szentlélek az istentisztelet folyamatában „real-time” van jelen személyében és munkájában. Már az istentisztelet előkészítésében is: az igehirdető esetében a készülés során, az igehallgató esetében a rákészülésében, az istentiszteletre elindulásában is.
Az online istentisztelet kapcsán tehát az alapkérdés: jelen van-e a Szentlélek a kibertérben?
A valós idejű közvetítésekre nézve elméletileg mondhatnánk, hogy igen. Valójában mégsem. A Szentlélek jelenléte, munkája ugyanis (csak) a valós térben valóság. A kibertér pedig öndefiníciója szerint is virtuális tér, azaz látszólagos. Más megközelítésből: a Szentlélek csak személyesen, közvetlenül van kapcsolatban az emberrel, csak ebben a „térben” munkálkodik.
Még nyilvánvalóbb ez az online konzerv-istentisztelet tekintetében. Egy istentisztelet minimális emberi létszáma kettő (Mt 18,20), egy igehirdető és egy igehallgató. Szerep szerint is ez a kettő!!! Ha ennyien és így jelen vannak Jétus nevében, akkor a Szentlélek által Krisztus is jelen lesz. Viszont konzerv-istentisztelet esetében az igehirdető real-time nincs jelen. Nemcsak térben van távol, hanem lélekben sincs jelen. A jelenléte csak bitekben, adatforgalomban „valósul meg”, azaz virtuális. Akkor viszont a „szerep szerinti kettő” feltétele nem teljesül. Így viszont a konzerv-istentiszteletben Jézus sincs jelen, az ígéret erre a helyzetre nem vonatkozik. Azaz az istentisztelet bár nézhető, de nem valós, hanem virtuális. Úgy néz ki mintha az lenne, de nem az.
Az AI generálta istentisztelet ezt csak fokozza majd. Még hihetőbbé, „átélhetőbbé” teszi, hogy a látszat maga a valóság. Ezért kellene most – amíg talán még nem késő – az online istentisztelet (misszió) tekintetében a tilalom felé elmozdulni. Bár félek tőle, hogy már késő. 🙁
Mára semmilyen technológiai akadálya nincs, hogy az AI egy jó (de Lélek-telen) prédikációt megírjon. Írtad is, akár bárki nevesebb igehirdető stílusában. És az AI alkothat olyan – mondjuk Cseri Kálmán – prédikációt, olyan textusból, amiről Cseri sosem prédikált. És olyat, hogy senki sem fogja felismerni, hogy nem ő írta. Nincs annak sem technológiai akadálya, hogy ezt a prédikációt az AI hangban is megalkossa. Mégpedig olyan szinten, hogy nem fogják felismerni, hogy nem Cseri beszél. A hangszín, a hanghordozás, a dinamika, még a raccsolás is élethű lesz – pedig látszat. Annak sincs elvi technológiai akadálya, hogy az AI nemcsak a hangot, hanem mellé a képet is megalkossa. Készíthet videót, ami teljesen élethű lesz, minden részletében. Persze valóságban ez is virtuális, hamis lesz, de a két „élethűség” egymást, a látszatot erősíti. Nincs technológiai akadálya, hogy – egy virtuális szemüveg segítségével – „beülj” a pasaréti templom egy padjába, akár ismerősök közé, és együtt meghallgassatok egy Cseri prédikációt. Élményszerű lesz minden, csak hamis.
(A 3D hologram technológia is sokat ígérő. Nem biztos, hogy olyan távoli, hogy a valós térben, pl. a pasaréti templomban Cserit a szószékre lehessen vetíteni, prédikálva, élethűen – hamisan.)
Amit felvázoltam, már megvalósítható. Nem technológiai kérdés, hanem pénzkérdés, mert még viszonylag költséges. De épp az AI miatt egyre olcsóbb, azaz egyre elterjedtebb lesz.
Megy előre a világ a Matrix felé. 🙂 Mi is megyünk a világot követve? Megyünk. 🙁
Megyünk, mert nem összefüggésében nézzük a folyamatot. Mert nem nézzük a történelmi folyamatot, csak a pillanatot. Mert nem elemezzük a kommunikáció történetét (ami által a kommúnió születik), „fejlődését” bibliai üdvtörténet összefüggésében. (Van erről egy 1998-as szösszenetem.)
Ez van. Aminek meg kell nenni, az meglesz. De hogy köztünk is? 🙁
Múltkor mondtam neked, a Facebook (és társai meg a kibertér) a sátán birodalma. Aki nem lát át a szitán és nincs ellene fegyvere, az elbukik. Jobb, ha be sem lép. Nagyon kevesen látnak át a szitán, közülünk is. 🙁 Pedig fegyverünk lenne … 🙂
Kedves Sifnomis!
Nagyon érdekes, amit írsz, de az egyik kijelentéseden különösen is megakadt a tekintetem. Idézem: „Az online istentisztelet kapcsán tehát az alapkérdés: jelen van-e a Szentlélek a kibertérben? A valós idejű közvetítésekre nézve elméletileg mondhatnánk, hogy igen. Valójában mégsem. A Szentlélek jelenléte, munkája ugyanis (csak) a valós térben valóság. A kibertér pedig öndefiníciója szerint is virtuális tér, azaz látszólagos. Más megközelítésből: a Szentlélek csak személyesen, közvetlenül van kapcsolatban az emberrel, csak ebben a “térben” munkálkodik.”
Másképp fogalmazva, azt állítod, hogy, teszem azt, letöltök mp4-ben egy „élőben” négy évvel ezelőtt elmondott Tim Keller igehirdetést, megnézem, és a Szentlélek biztos nem fog „hatni”? És ha mégis? Miért lehet ezt ilyen definitív módon kijelenti? (félre ne érts, én is hajlok arra, amit állítasz – nevezetesen hogy a Szentlélek nem „működik” a kibertérben, csak real-time, csak nem értem, miért állítható ez ilyen egyértelműséggel). Ha elfogadom, amit mondasz, akkor egy igehirdetéseket tartalmazó kötet olvasásakor sem hathat a Szentlélek? (elvileg ez következik belőle)
Üdv Tamás!
Az ördög a részletekben rejlik. 🙂
önirónia on. Amit írok, abban minden szó, részlet fontos. önirónia off 🙂
Istentiszteletről írtam a kibertérben. És ami ott igaz.
Az mp4-es igehirdetés meghallgatása, megnézése nem istentisztelet. Más a szituáció. Az egyéni csendesség. Vagy ezen az úton tanulsz, bővíted az ismereteidet, így is készülsz általánosságban az igehirdetési szolgálatodra. Vagy ezeknek bármilyen arányú kombinációja. Ebben a folyamatban munkálkodhat a Szentlélek, ha kell, ha kéred, ha hagyod. Ez igaz egy prédikációs kötet olvasásakor is. Olvashatod szimpla tanulási okból, ez nem bűn. És olvadhatod csendességként is.
Egyébként az olvasás sokkal jobb, sokkal magasabb szintű kommunikációs forma, mint az mp4, a nézés, hallgatás. Sokkal jobban benne van a személyed, részvételed, az aktivitásod. Sokkal tisztább a tanítás, az üzenet, amit nyersz belőle. És sokkal jobban, mélyebben beépül.
Még az AI kérdéséről.
AZ AI igazi veszélyességét az adja, hogy már robotika első törvénye (Asimov) sincs beleépítve. 🙂
Pl. az AI harcászati alkalmazása során szükségszerű, hogy egy elpusztítandó objektummal együtt akár ember is elpusztítható legyen. A művelet során az AI dönt és emberre való tekintet nélkül cselekszik.
Hétköznapi esetre nézve is igaz ez, hiszen hogy pl. egy AI-alkotta szöveg egyénileg kire hat károsan, kire nem, az az egyének 100 %-ára nem meghatározható. Csak a valószínűségszámítás marad, károsultak mindig lesznek, csak az arány a kérdéses. Ez azért van így, mert az AI-k jelenleg célhoz kötötten működnek, az információk részleges halmazából. Hogy mely információs halmazhoz kap hozzáférést az AI, azt a rendeltetési célja határozza meg. A példánál maradva: a szövegalkotó AI hozzáfér az interneten fellelhető összes, nyilvános információhoz, de nem fér hozzá a pl. a Facebook, Google adatbázisaihoz, amelyekben már az egyénekről van (bár messze nem teljes) személyiségprofil, ami segítene kiszámítani, hogy a szöveg kire hathat károsan.
Az AI-k jelenleg szeparáltan működnek, az egyes gépeknek információs hozzáférése korlátozott. Viszont igény van és egyre inkább lesz arra, hogy az AI segítségével egyre komplexebben elemezzük az adatokat, a természetet, a társadalmakat, az embert, a világot. Mert így egyre jobban megérthetjük a működését minden területen. Egyre jobban prognosztizálhatók is így a folyamatok (a jövő), beleértve a pillangó-effektust is, az emberiségre nézve is, az alternatívák is, és így az ember(iség) a jó megoldást választhatja.
Ez nem úgy jön létre, hogy lesz egy hiperszámítógép és egy általa használt nagy adatbázis. Sok AI központ lesz (már van) sok adatbázissal, ezeknek mindenről lesz (rész)információs halmatuk. A központok hálózatban lesznek, információt cserélnek, „együtt fognak gondolkozni”. Ezzel párhuzamosan az ember egyre több területen, egyre több döntést az AI kompetenciájává tesz. Mert a gép jobb, gyorsabb – mint már ma a sakkban is.
Az AI által majdan felkínált alternatívák nem igen/nem választásban jelennek meg. Sok alternatíva lesz, de épp a pillangó-effektus miatt a nagyon apró dologhoz köthető sok alternatíva közül kell választani, nagyon gyorsan. Pillanatok alatt. Erre az ember korlátai miatt képtelen lesz. Egyre többször, több területen a gépre kell bízni a döntést.
A robotika nulladik törvénye szerint az emberiség védelme megelőzi az ember (egyén) védelmét, az első törvényt. De hogy lehet eldönteni, hogy egy prognosztizált jővőre nézve mi az emberiség védelme? Mi szolgálja az emberiség, az emberi civilizáció megmaradását? És ki dönti el? Az emberiség (civilizáció) védelmét, fennmaradást szolgálhatja az is, ha a jelenlegi 8 milliárd lecsökkenne legfeljebb 500 millióra. Ez a ma dilemmája, ebben élünk!!!
Sok techguru (pl. Bill Gates is) régóta figyelmeztet arra, hogy nagy baj lesz, ha az AI öntudatra ébred. Az AI önfejlesztő rendszer. A létrehozott tudása, az információs rendszere már fontosabb része, mint a programkódja. De van/volna tudása arra is, hogy a kódját maga fejlessze. Mi van, ha ez az önfejlesztő rendszer egyszer tényleg öntudatra ébred? Kizárni nem tudjuk, hogy ez megtörténjen!
Mivel nem egy helyen lesz egy központi AI, ezért nem tudjuk lekapcsolni az áramot, és kiiktatni a veszélyessé válható AI-t. Mivel hálózati rendszerben fog működni, mivel a hálózati rendszerek (ma is) redundáns rendszerek, ezért az egész hálózatot kellene lekapcsolni. De ha ezt megtennék, akkor egy pillanat alatt káosz lenne a világon, minden leállna, kőkorszaki állapotba jutnánk vissza. Ez már ma is igaz, annyira behálóz a hálózat mindent.
Persze, lehet erre azt mondani, hogy ez disztópia. Igen, az. Csak Murphy törvényének disztópia tétele így szól: a disztópia ha megvalósulhat, akkor meg fog valósulni. 🙂 Ezt igazolja a tudománytörténet is. Csak az eddigi esetek nem ilyen magas szinten, ilyen komplexen, globálisan, a világot ennyire a technológiába integráltan érintették.
Ráadásul a tételnek „bibliai alapja” van. 🙂
Az utolsó időkről szóló jézusi apokaliptikus prófécia valójában disztópia (Mt 24). Persze emberi, hitnélküli megközelítésből. Ami leíratott az egy mindenre kiterjedő, egyre fokozódó lejtmenet, amin az emberiség egyre gyorsulva halad a vég felé. A lejtmenet csak az emberiség egy meghatározott részére, közösségére nem igaz. Valójában az emberiség egész története a lényeget nézve lejtmenet – a kiűzetés óta.
Az AI egy ember által alkotott Gólem. Életre fog kelni. Ez is része a folyamatnak.
Az egész folyamatot kell nézni, nem csak a pillanatot. És minden részletet az egészen belül kell értelmezni, nem csak önmagában. Ha állhatatosak akarunk maradni … Állhatatosak akarunk maradni?
Nekem az MI iránt inkább az a kérdésem, hogy miben és miben nem.
Mondjuk a gyülekezeti beszerzések menedzselésénél például miért is ne?
De pl. a bizonyságtételt aligha jó ötlet a gépekre kiszervezni…
Ebben is látszik – a cikkben említett magyar példa is ezt igazolja –, hogy nem eszközként tekintenek rá sokan (ami megkönnyíti lényegében az ügyintézést), hanem valamiféle „csodaként”, öntudattal rendelkező gépként, amit „beszéltetni” kell, mert az milyen érdekes…
II. Királyok 1:3
Egy pozitív hír: Biblia-fordítás minden nyelvre 10 éven belül. (Eszembe jutott: Máté 24:14)
https://www.hetek.hu/cikkek/online/ilyen-meg-nem-volt-tiz-even-belul-minden-nyelven-elerheto-lehet-a