Isten haragja és engesztelése: Tegyük a helyére

Isten haragja és engesztelése: Tegyük a helyére
Beszélgetés Michael Brownnal

 

Michael L. Brown az észak-karolinai Concordban működő Fire School of Ministry missziói képzési központ alapítója és elnöke, a Coalition of Conscience keresztyén szervezet igazgatója, a The Line of Fire (A tűzvonal) című rádióműsor és az Answering Your Toughest Questions (Válaszok a legnehezebb kérdéseire) című apologetikai tévéműsor házigazdája.

Jézus helyettünk halt meg a kereszten, magára véve a büntetést, amit mi érdemelünk, és kielégítve Isten bűnnel szembeni haragját. Ez valójában egy rém egyszerű elképzelés, de a világ nagy része soha nem értette meg. Alig két évtizeddel Jézus halála és feltámadása után Pál apostol azt írta, hogy a keresztre feszített Krisztus gondolata a zsidók számára botránkozás, a pogányok számára pedig bolondság. És az azóta eltelt évszázadok alatt nem sok minden változott. Egyesek egyenesen tagadják az engesztelést, mondván, Istennek eleve nem volt oka haragudni. Liberális teológusok mindenféle alternatív elképzelést hirdettek már. A Decision magazin nemrégiben azzal a kéréssel fordult Michael Brown íróhoz, tudóshoz és egy rádiós talkshow házigazdájához, hogy adjon világos magyarázatot arra, mit tanít a Biblia Isten haragjáról és Jézus engesztelő haláláról.

Kérdés: Hogyan lehet levezetni az engesztelésről szóló tévtanításokat az Isten természetével és jellemével kapcsolatos téves elképzelésekből?

Válasz: Úgy tűnik, hogy a mi generációnkban átváltottunk a „mindenkire dühös Istenről” alkotott elképzelésről – aki mindannyiunkat el akar pusztítani – erre a másik elképzelésre: hogy Isten mindenkivel kedves, és csak azt akarja, hogy boldog életünk legyen. Így aztán alig van fogalmunk az isteni ítéletről, a bűn következményeiről vagy akár a jövőbeli büntetésről. Tulajdonképpen egy olyan istenség áll előttünk, aki leginkább egy fogatlan nagyapóra hasonlít, aki egy önsegítő kézikönyvet szorongat a kezében.

K.: Miért próbál a világ úgy tenni, mintha egyáltalán nem lenne szükség arra, hogy Isten haragudjon?

V.: Először is, nehezünkre esik elfogadni, hogy a tetteinknek következményei vannak. Nem akarjuk, hogy bárki is rosszul járjon. Vannak olyan, gyerekek számára rendezett versenyek, ahol nem tartják számon a pontszámot, mondván, mindenkinek nyernie kell. Tehát sok szempontból meg akarjuk óvni az embereket a tetteik súlyos következményeinek valóságától. Másodszor, egy megtört, apátlan nemzedék vesz körül bennünket, emiatt úgy érezzük, folyamatosan Isten szeretetét, jóságát és elfogadását kell hangsúlyoznunk. Ezek a dolgok mind nagyon lényegesek, de elveszítettük az egyensúlyérzékünket. Elfelejtettük, hogy vannak dolgok, amelyek büntetést érdemelnek, és hogy maga a bűn förtelmes és rossz dolog, Isten ítélete pedig jó és szükséges. Tehát nem önkényen alapul, hanem Isten tökéletes jóságának, irgalmának és igazságosságának az összhangján.

K.: Ateisták azt állítják, hogy a Biblia Istene igazságtalan és szeszélyes – mércéi önkényesek, és nem igazságos, hogy számonkér bennünket. Azt mondják, ha létezik ilyen Isten, akkor ők pont ezért nem akarják őt követni. Mit válaszolna erre?

V.: Először is, emlékeztetném őket arra, hogy ez az Isten – akiről beszélünk ­–, ugyanaz, aki elküldte Fiát, hogy meghaljon mindazokért a hitvány dolgokért, amelyeket elkövettünk. Isten annyira szeretett minket, hogy azt mondta: „Megfizetek mindazért, amit tettetek. Az ezekért járó büntetést ténylegesen azonban a Fiamra fogom hárítani.”

Majd pedig megkérdezném: „Van büntetés-végrehajtási rendszerünk? Kiszabunk büntetéseket különféle bűncselekményekért? Helyesnek tartjuk, ha életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek egy sorozatgyilkost feltételes szabadlábra helyezés nélkül? Helyesnek tartjuk, ha az, aki megerőszakolt egy kislányt, börtönbe kerül?” Mindannyian hiszünk abban, hogy bizonyos büntetések igazságosak.

Képzeljük el, hogy Adolf Hitler nem lesz öngyilkos a bunkerében, hanem megszökik, és boldog életet él Argentínában. Igazságos vagy helyes lett volna? Nem. Nos, ennek azt kellene üzennie számunkra, hogy ahhoz, hogy Isten igazságos legyen, lennie kell ítéletnek e világon túl is.

Azt is meg kell értenünk, hogy Isten törvényei jók. Minden, amit Isten megtilt, az rossz nekünk, és minden, amire ő hív minket, az jó. Amikor vétkezünk, akkor mind a Teremtőnk, mind önmagunk ellen vétkezünk.

K.: Egy liberális teológus azt írta: „Istennek nem kellett levezényelnie egy gyilkosságot a Golgotán ahhoz, hogy megbocsássa a bűnöket.” A viskó című népszerű regényben pedig az a gondolat kerül elő, hogy Istennek nem kell megbüntetnie az embereket a bűneikért. Mit válaszolnál ezekre a nézetekre?

V.: Ha a bűn büntetlenül marad, akkor elpusztítjuk magunkat. Ezért jár minden társadalomban büntetés bizonyos bűnökért. Egyszerűen muszáj, nem lehet enélkül élni. Ha hagyod, hogy a gyermekeid egész életükben következmények nélkül azt tegyenek, amit csak akarnak, akkor ártani fogsz nekik. A normák jók. A rendszabályok helyénvalók. A büntetés szükséges. Isten egyszerűen azt is mondhatta volna, hogy elnézi a dolgot – de akkor mi lesz az igazságossággal? Mi a helyzet a méltányossággal? Mi van a helyes és helytelen közötti különbségtétellel?

De Isten nem „rendezett gyilkos ámokfutást” a Golgotán, és nem követett el „kozmikus gyermekbántalmazást” sem, ahogyan azt egyesek állítják. Szerintem azoknak, akik ilyen kijelentéseket tesznek, fogalmuk sincs Isten szeretetéről. A szeretet felszínes változatát prezentálják, nem értik a mélyebb értelmét.

Isten tökéletesen igazságos, nem nézhet egyszerűen félre, amikor bűnt követünk el, ahogyan egy bíró sem mondhatja egy sorozatgyilkosra és erőszaktevőre, hogy „nehéz életed volt, törekedj a jóra”. Az ilyesmi felháborodást váltana ki. Röviden tehát arról van szó, hogy Isten kitalálta a módját, hogy a Fiú, aki minden tekintetben tökéletes volt, azt mondhassa: „Vállalom a büntetést.”

Mindannyiunknak volt olyan tartozása, amelyet nem voltunk képesek visszafizetni. De Isten Fia az ő végtelen „hitelével” azt mondta: „Majd én kifizetem az egészet.” Isten tehát egyszerre tud tökéletesen igazságos és tökéletesen irgalmas lenni.

Azzal juttatja kifejezésre, hogy milyen nagy az irántunk való szeretete, hogy megmutatja a bűn ocsmány természetét. Ha egyszerűen azt mondaná, hogy „elnézem, megbocsátok neked”, az nem mutatná meg a bűn rettenetes voltát és így Isten igazságosságát sem. Nem adna képet arról a cseréről, ami a kereszt révén történt. Mi most azt kapjuk, amit Jézus megérdemel, ő pedig magára vállalta azt, amit mi érdemlünk.

Ez olyan hálára sarkall, amely messze meghaladja azt, amit egy egyszerű „megbocsátok neked” lózung valaha is előidézhetne, és gyűlöletet szül a bűnnel szemben az életünkben, hiszen megláttuk a szörnyű következményeit. A keresztnek ezen aspektusa nélkül tehát nem értjük meg Isten szeretetét.

K.: Valaki erre mégis azt mondhatná: „Ez akkor érthető, ha szörnyű, emberiségellenes bűnökre hozunk példát, de a keresztyének azt mondják, hogy még az olyan dolgok is, mint a parázna gondolatok, Isten haragját vonják maguk után. Miért kellene Istennek megbüntetnie az ilyesmiket?”

V: Először is, ismerjük el, hogy Isten nem sújt le ránk villámmal minden buja gondolatunkért, különben akkor gyakorlatilag már az egész emberiség halott lenne, legalábbis azok, akik elég idősek ahhoz, hogy ilyen gondolataik legyenek.

De attól még, hogy Isten türelmes velünk, nem akarja felmenteni a bűnt. Időt ad a bűnbánatra, nekünk pedig fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy ezek vajon helyes gondolatok-e. Vajon a feleségünk szívesen hallaná őket? Isten látja, hogy ezek a gondolatok mennyire undorítók, rosszak és bűnösek. Azt hiszem, a legnagyobb problémánk az, hogy egyszerűen nem akarjuk felismerni, hogy Isten mennyire szent, mi pedig mennyire szentségtelenek vagyunk, mert ez olyan helyzetbe hozna minket, amelyben meg kellene hallanunk a figyelmeztetést, hogy változtatnunk kell az életmódunkon.

Az a helyzet, hogy zavaros világban élünk. Gyilkoljuk, erőszakoljuk, kínozzuk egymást. Drogokkal és alkohollal traktáljuk a testünket. Ha azonban Isten elvei szerint élnénk, akkor látnánk, hogy ezek az elvek működnek. Isten nem ezekre teremtett minket. Amikor az ő módszere szerint cselekszünk, rájövünk, hogy az ő útja az élet útja. Amikor letérünk róla, rájövünk, hogy a halál útján járunk. 

K.: Hogyan lehetséges, hogy az engesztelés el tud juttatni minket arra a pontra, hogy nincs kárhoztatás azok számára, akik Krisztusban vannak?

V.: Úgy, hogy a kereszt a tökéletes és végső fizetség minden egyes emberi bűnért. A legrosszabb, legszörnyűbb tetteink is teljes mértékben ki lettek fizetve. És ha az Úrba vetjük bizalmunkat, akkor megtörténik az isteni csere: Jézus minden bűnt magára vett, és ha őrá tekintünk, Isten nekünk tulajdonítja Jézus tökéletes igazságosságát. Mindez teljes mértékben Isten irgalmán alapszik.

 

Forrás: https://www.billygraham.ca/stories/gods-wrath-and-atonement-setting-the-record-straight/