Pat Robertson: Bűn – megváltás – megigazulás

Őszintén szólva, amikor közösségünk az evangelikalizmusra gondol, vagy az evangelikál jelzőt használja magára, azt elsősorban nem Pat Robertson (1930 –) személyével és nem is az általa képviselt kegyességi irányvonallal azonosítja. Tény azonban, hogy Robertson személye és munkássága a protestáns evangelikalizmuson belül helyezhető el – annak erősen a jobbszárnya, tulajdonképpen az általa képviselt irányvonal szűkebb értelemben inkább már a „keresztyén fundamentalizmus” címkével írható le –, e csoporton belül pedig a karizmatikus tömb tagja. Jelen cikk írója számára Robertson életművének vannak szimpatikus és kevésbé szimpatikus elemei, az utóbbiak közé tartozik lelkészi személyként a vastagon pártpolitikai jellegű tevékenysége (de nem önmagában a politikai aktivizmusa), bizonyos aktuálpolitikai események, illetve természeti katasztrófák túlságosan direkt isteni célzatúnak való bélyegzése, valamint – történelmi protestáns szempontból – karizmatizmusának egyes elemei. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy Robertson fél évszázados életműve, tevékenysége hatalmas befolyással bírt, illetve bír az amerikai protestantizmusra és egyáltalán – médiabirodalmán keresztül – a globális keresztyénségre. Robertson, akit 1961-ben szentelték fel lelkipásztornak a Déli Baptista Szövetségen (Southern Baptist Convention) belül, a Regent Egyetem kancellárja, valamint a Christian Broadcasting Network (CBN) televíziós hálózat elnöke és alapítója. Habár Robertson stílusa, teológiai súlypontjai eléggé messze esnek attól a típusú moderált, teológiailag mégis határozott evangelikalizmustól, amelyet a néhai brit Martyn Lloyd-Jones, John Stott vagy az amerikai Billy Graham képviselt, ami miatt Robertson gondolatai most mégis aktuálisak számunkra, az az, hogy az evangelikalizmus széles körű konszenzusát demonstrálják a már sokat idézett, 2018 óta húzódó hazai engesztelésvita tekintetében Krisztus halálának helyettesítő és bűnhődő jellegét illetően: hogy diszpenzacionalisták és szövetségteológiát képviselők, karizmatikusok és antikarizmatikusok, különböző végidőkkel kapcsolatos modellt vallók, eltérő felekezetű protestánsok (reformátusok, evangélikusok, baptisták, anglikánok, metodisták, pünkösdiek, testvérgyülekezethez tartozók és a szabadkeresztyének megannyi csoportja) mind-mind a helyettes bűnhődést vallották Krisztus váltsághalálával kapcsolatosan. Erről tanúskodik a tőle vett alábbi rövid szöveg is.

 

***

„Mi a bűn?

A bűn az, hogy nem adjuk meg Istennek a neki kijáró tiszteletet. Akkor vétkezünk, amikor nem azt tesszük, amit Isten elvár tőlünk, vagy amikor azt tesszük, amit nem vár el tőlünk. A bűn szó görögül hamartia, amely céltévesztést jelent. Ha egy nyílvesszőt kilőnénk egy céltáblára, és nem találnánk el, akkor eltévesztenénk a célt.

Isten alapvető jellemzője a tökéletesség – a teljes tökéletesség. Bármi, ami elmarad az ő tökéletességétől és szentségétől, az bűn.

Két szó van, amely a bűnök meghatározott fajtájára utal. Az első a gonoszság [vagy törvénytelenség – a ford.]. A gonoszság csavarodást vagy görbületet jelent. Ez egy perverzitás, kifordult vágy arra irányulóan, hogy valami olyasmit tegyünk, ami ellentétes valamely megállapított normával. Ha a mi mércénk Jézus Krisztus, akkor gonoszság volna az ő példájától eltérő ismétlődő magatartás. A másik kifejezés az áthágás [vagy törvényszegés – a ford.]. Ez egy ismert törvény vagy norma szándékos megszegését jelenti. Tudod, hogy mit vár el tőled Isten, hogy mit tegyél bizonyos helyzetekben, de te szándékosan szembemész az akaratával. A gonoszság elhajlítja és eltorzítja Isten akaratát az életünkre vonatkozóan, utóbbi pedig szándékosan áthágja és megszegi.

És van még egy definíciója a bűnnek. Pál apostol azt mondja, hogy »mindaz, ami nem hitből van, bűn«. Más szóval, ha kétségeink merülnek fel egy bizonyos cselekedettel kapcsolatban, inkább ne tegyük. Az élet számos területén meg kell kérdeznünk magunktól, hogy amit teszünk, az vajon helyes-e, vagy helytelen. Lehetséges, hogy ami az egyik ember számára elfogadható, az másvalakinek nem.

Például, ha valaki hosszútávfutó, akkor jó ötlet lehet, ha a verseny előtti este megeszik egy szelet tortát. Így ugyanis extra szénhidrátot juttat a szervezetébe – ezt a folyamatot szénhidrátfeltöltésnek nevezik –, bölcs lépés egy jól edzett sportoló részéről egy hosszú verseny előtt. Ha azonban az illető cukorbeteg, akkor nem lenne szabad megennie azt a süteményt, hiszen az elfogyasztása káros következményekkel járhat. Tehát különböző személyekre különböző táplálkozási normák vonatkoznak, és ez igaz a lelki szolgálatra is.

Ha valaki missziós terepre megy, lehet, hogy le kell mondania bizonyos anyagi javakról, mert egy szegényebb kultúrában kell majd élnie, és a nagy vagyon csak hátráltatná a kapcsolatépítést azok irányában, akiket el szeretne érni az evangéliummal. Ha viszont valaki felső vezető, akkor a vezetőtársai között kell tevékenykednie. Na most, ha az illető jurtában él, és munkásruhát visel, akkor nem fog tudni megfelelő kapcsolatot kialakítani a kollégáival, és a hitét sem fogja tudni megosztani velük.

Az egyik ember részéről az a bűn, ha drága házban él, a másik részéről pedig az, ha nem abban. Ez mindig a körülményektől függ, mert Istennek mindannyiunk számára különleges terve van. Ezért életünk meghatározatlan területeinek mércéje a hit: »…mindaz, ami nem hitből van, bűn.« (Róm 14,23)

Jézust kell utánoznunk, semmiképp sem egymást. A Biblia azt mondja: »…nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem […], mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét…«; »…már amikor a világra jönnek, tévelygők a hazugok, amint megszületnek.« De Jézus Krisztusban tökéletesség van. Csak Krisztusban tudjuk eltalálni a célt. Jézus az egyetlen bűntelen ember, és soha nem is lesz másik.

Amikor Krisztusba vetjük bizalmunkat, az ő bűntelenségét öltjük magunkra. Ez az egyetlen módja annak, hogy a mennybe jussunk – bűnök nélkül. A Biblia azt mondja: »Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.« Ha Jézussal járunk, bármilyen bűnt követünk is el a világgal való kapcsolatunk révén, Jézus vére által folyamatosan bocsánatot nyerünk rájuk, amint megvalljuk őket.

 

Hogyan ment meg engem Jézus?

Halála által ment meg minket minden bűnünktől: múltbéli, jelenlegi és jövőbeli bűneinktől. Mindannyian megszegtük Isten törvényét, a bűn zsoldja pedig a halál. Jézus Krisztus soha nem vétkezett, tehát »második Ádámként« bűntelen. Képes volt meghalni, helyettesítve minden bűnöst. Így Isten meg tudta őrizni igazságos törvényét és kormányzását azáltal, hogy megbüntette a törvény megszegését, miközben felajánlotta a bűnbocsánatot mindazoknak, akik azt megszegték.

Pál apostol azt mondja, hogy Jézus megváltott minket a törvény átkától. A megváltott szó azt jelenti, ahogyan visszavásároltak egy rabszolgát a piacon. Az emberiség a törvény átkának rabságában volt, amely maga a halál. E hasonlat szerint Jézus halála volt a »váltságdíj«, amely ahhoz kellett, hogy megszabaduljunk a törvény, a bűn és a halál rabságából.

Jézus tehát bizonyos szempontból egyrészt a helyettesünk, másrészt a váltságdíjunk. De ő a mi hilasterionunk (engesztelésünk) is, vagyis az irgalmasság királyi széke, amely a szövetség ládájának fedelét vagy tetejét jelenti. Amikor meghintették az engesztelés fedelét az áldozat vérével, akkor megszűnt a nép törvény általi kárhoztatása Isten előtt. Jézus Krisztus a mi teljes és egyedüli »fedelünk«.

Három része van az üdvösségünknek. Először is, abban a pillanatban, amikor hitben befogadjuk Krisztust, az ő halála teljesen eltörli minden bűnünket. Ezt hívják »hit általi megigazulásnak«. Krisztusban elnyert Isten előtti helyzetünk a bűntelenség. Teljes mértékben feloldozást nyerünk minden korábbi bűn alól, mintha soha nem is vétkeztünk volna. Ez a lelkünk üdvösségét jelenti.

Aztán, ahogy napról napra Jézussal járunk, a szentségben növekedve élvezzük »már jelen való« üdvösségünket. Beléptünk a megszentelődés állapotába, amelyben egyre inkább megszabadulunk a bűntől, és egyre inkább hasonlítunk Jézushoz. Pál szavaival a dicsőség egyik fokáról a másikra formálódunk az Úr Lelke által. A keresztyén ember célja, hogy »felnövekedjen« Krisztushoz. Ez a mi úgynevezett folyamatos üdvösségünk.

Az üdvösség harmadik része a jövőre vonatkozik, amikor elveszítjük jelen való testünket, amelyet mindig visszahúz a bűn, és vadonatúj testet kapunk. Az üdvösségnek ezt a részét megdicsőülésnek is nevezik. Az üdvösség tehát azért teljes, mert magában foglalja mind a múltat, mind a jelent, mind a jövőt.

 

Mi a hit általi megigazulás?

A hit általi megigazulás a hit által elnyert bűnbocsánatot jelenti. Hit, de miben? Mindabban, amit Jézus Krisztus véghez vitt. Ahogyan Pál apostol mondta: »Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.«

Isten meg nem érdemelt kegyelme miatt igazulunk meg. Ez a kegyelem olyan kegyelem, amelyért nem dolgoztunk meg. Hisszük, hogy Jézus Krisztus meghalt értünk, feltámadt, és örök életet kínál nekünk, ha hiszünk benne. Amikor ezt elhisszük, Jézus belénk költözik, bennünk él, és mi az ő áldozata révén azonosulunk vele. És amikor Isten ránk néz, nem a bűneinket látja, hanem Jézus vérét, és tulajdonképpen ezt mondja mindannyiunkról: »Ez az ember nem tett semmi rosszat. Őt Jézus vére fedezi be, ezért őt igaznak nyilvánítom.« Ez a hit általi megigazulás.”

Forrás: Pat Robertson: Answers to 200 Of Life’s Most Probing Questions. Thomas Nelson Publishers, Nashville – Camden – New York, 1984. 77–81. o.