25
ápr
2023

Az Isten Fia és az Ő helyettesítő halála

Valószínűleg nem kell különösebben magyaráznunk, hogy a helyettes bűnhődés (Krisztus engesztelő áldozatának büntetőjogi nézete) konszenzusosan elfogadott szemlélet a konzervatív evangelikalizmuson belül, mivel a konzervatív evangelikálok ezt – Krisztus helyettes engesztelését – tartják egységesen a keresztesemény biblikus magyarázatának. A konzervatív evangelikalizmus azonban nem valamiféle homogén massza, hanem több teológiai tradíciót, többféle üdvtörténeti modellt képviselő rendszert, illetve többféle kegyességi hozzáállást foglal magában. Ha az üdvtörténeti rendszerekre fókuszálunk, azt mondhatjuk, hogy az evangelikalizmus két nagy ága – kicsit leegyszerűsítve – a református szövetségteológia és a diszpenzacionalizmus. Az utóbbi alapvetően John Nelson Darbyra (1800–1882) vezethető vissza, és a 20. század elején meglepőnek tűnő módon nagyobbrészt reformátusok-presbiteriánusok proponálták.

Miért fontos ez most számunkra? Azért, hogy – különösen most, a hazánkba is begyűrűzött engesztelésvitában – meggyőződjünk arról, hogy a diszpenzacionalizmust képviselő teológusok (akiknek az üdvtörténeti modelljét a legtöbb baptista és pünkösdi-karizmatikus, illetve szabadkeresztyén közösség, például a Golgota Keresztény Gyülekezet, a Hit Gyülekezete stb. teljes mértékben integrálta) ugyanúgy Krisztus helyettes bűnhődését vallották. Jelentsen ez bátorítást számunkra abban, hogy továbbra is kitartsunk Krisztus áldozatának biblikus nézete mellett. Emellett lényeges az is, hogy felvértezzük magunkat a hamis érveléssel szembeállítható, a Szentíráson alapuló világos és hathatós érvekkel.

Bízunk benne, hogy a Lewis S. Chafer (1871–1952) és John F. Walvoord (1910–2002) szerzőpáros művéből származó alábbi expozé (Major Bible Themes; Zondervan Publishing House, Grand Rapids, 1974, 60–64. o.) az olvasók számára is segítséget jelent majd ebben. A történelmi kontextus kedvéért mondjuk el: Lewis S. Chafer volt a nagy hírű teológus- és lelkészképző intézmény, a Dallas Theological Seminary első, John F. Walvoord pedig a második elnöke. Az utóbbi szerzőnek számos nagy sikerű (főként a bibliai próféciákról szóló) könyve jelent már meg magyar nyelven is.

***

„A Szentírásban Krisztus halála az egész világ bűneiért való áldozatként jelenik meg. Ennek megfelelően Keresztelő János a következő szavakkal mutatta be Jézust: »Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!« (Jn 1,29) Jézus az ő halálában valójában az összes embert helyettesítve szenvedte el a halált. Bár a helyettes nem kifejezetten bibliai fogalom, a Szentírás újra és újra megerősíti azt a gondolatot, hogy Krisztus a bűnösök helyettese. Helyettesítő halála által Krisztus viselte Istennek a bűnös ember elleni végtelen mértékű igazságos ítéletét. Ennek a helyettesítésnek az eredménye legalább olyan egyszerű és egyértelmű, mint maga a tranzakció. A Megváltó elhordozta a bűnös ellen hozott isteni ítéletet Isten teljes megelégedésére. Az Isten által felkínált üdvösség elfogadásakor az embereknek hinniük kell ebben az örömhírben, elismerve, hogy Krisztus meghalt a bűneikért, ezáltal pedig Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak vallják.

A helyettesítés szó csak részben fejezi ki azt, ami Krisztus halála által megvalósult. Valójában a Bibliában nem szerepel egyetlen, a dolog minden szegmensét átfogó kifejezés. Az engesztelés fogalmát ugyan gyakran használják a teológiában ilyen átfogó kifejezésként, de sem az Ó-, sem az Újszövetségben nincs ennek megfelelő szó. Az Ószövetségben a bűnért való engesztelés/bűnhődés fogalma a bűnnek az áldozatokkal való ideiglenes elfedésére vonatkozott. Ez szolgáltatta az alapot arra, hogy Isten a »korábban elkövetett bűnöket elengedte« (Róm 3,25). Az ószövetségi érában a bűnbocsánatra Isten tökéletes igazságosságával összhangban került sor, mivel előre látta saját Fiának mint áldozati Báránynak az eljövetelét, aki a bűnt nem »elkerüli« és nem ideiglenesen elfedezi, hanem örökre elveszi (Jn 1,29).

 

A) Mi az, ami megvalósult a Fiú halála által?

Amikor megpróbáljuk megvizsgálni Krisztus halálának teljes értékét, a Szentírás számos fontos tényt hoz napvilágra:

1. Krisztus halála biztosít bennünket Isten bűnösök iránti szeretetéről (Jn 3,16; Róm 5,8; 1Jn 3,16; 4,9). Az, hogy Isten szeret minket, arra kell, hogy ösztönözze a Krisztusban hívőket, hogy olyan magas erkölcsi nívón éljenek, amely a hitetlenek számára lehetetlen (2Kor 5,15; 1Pt 2,11–25).

2. Krisztus haláláról azt olvassuk, hogy megváltás, illetve váltságdíj, amelyet Isten szent követeléseiért kellett a bűnösökért megfizetni, és amely által a bűnös megszabadul az igazságos ítélettől. Jelzésértékű, hogy a ’helyett, nevében’ jelentésű, diszkriminatív -ért kifejezés szerepel az Újszövetség minden olyan szakaszában, ahol Krisztus váltságdíjként való haláláról olvashatunk (Mt 20,28; Mk 10,45; 1Tim 2,6). Krisztus halála szükséges büntetés volt, amelyet ő a bűnösökért viselt (Róm 4,25; 2Kor 5,21; Gal 1,4; Zsid 9,28).

Azzal, hogy Krisztus kifizette a váltságdíjat, megváltott minket. Az Újszövetségben három fontos görög szót használnak ennek a gondolatnak a kifejezésére:

a) agorazo, amelynek jelentése: ’megvásárolni a piacon’ (az agora jelentése: ’piac’). Az emberről azt olvassuk, hogy bűne miatt a halál ítélete alatt áll (Jn 3,18–19; Róm 6,23), »a bűn rabszolgája« (Róm 7,14), ugyanakkor a megváltás aktusában Krisztus az ő vérének kiontása által megvásárolta az embert (1Kor 6,20; 7,23; 2Pét 2,1; Jel 1,1; 5,9; 14,3–4);

b) exagorazo, jelentése: ’kivásárol’, amely nemcsak a vásárlás, hanem az eladósodásból való kiváltás gondolatát is magában foglalja (Gal 3,13; 4,5; Ef 5,16; Kol 4,5), jelezve, hogy a megváltás egyszer s mindenkorra szól;

c) lütroó, azaz ’kiszabadít, felszabadít, szabaddá tesz’ (Lk 24,21; Tit 2,14; 1Pt 1,18). Ugyanezt a gondolatot fejezi ki a lütrószisz főnévi alakja (Lk 2,38; Zsid 9,12), illetve egy másik hasonló kifejezés, az epoiészen lütrószin (Lk 1,68), valamint a szintén gyakran előforduló apolütrószisz alak is, amely a rabszolga felszabadítására utal (Lk 21,28; Róm 3,24; 8,23; 1Kor 1,30; Ef 1,7.14; 4,30; Kol 1,14; Zsid 9,15; 11,35).

A megváltás fogalma ennek megfelelően magában foglalja a megváltott egyén megvásárlását, az eladósodásból való kiváltását és a teljes szabadságát Krisztus halála és a megváltásnak a Szentlélek általi alkalmazása által.

Krisztus halála bűnért való áldozat volt, nem úgy, mint az ószövetségi állatáldozatok, amelyek csak abban az értelemben fedezhették el a bűnt, hogy késleltették az igazságos ítélet idejét. Áldozatában Krisztus örökre magára vette bűneinket (Ézs 53,7–12; Jn 1,29; 1Kor 5,7; Ef 5,2; Zsid 9,22.26; 10,14).

3. Krisztus halála a maga részéről a bűnösök által megszegett törvénynek való engedelmesség cselekedeteként jelenik meg, amely cselekedet engesztelést vagy elégtételt jelent Istennek minden, a bűnösökkel szemben támasztott igazságos követelésével szemben. A görög hilaszterion szó szerepel »az engesztelés helyére« (Zsid 9,5; RÚF), »a fedélre« (Károli-ford.), illetve »a könyörület trónjára« (STL) vonatkozóan, amely a szentek szentjében lévő ládának a fedelét jelöli, amely az ott elhelyezett törvényt fedte el. Az engesztelés napján (3Móz 16,14) az engesztelés fedelét meghintették az oltárról származó vérrel, és ez az ítélőszéket a kegyelem királyi székévé változtatta (Zsid 9,11–15). Ugyanígy Isten trónja is a kegyelem trónusává válik (Zsid 4,14–16) Krisztus engesztelő halála által. A hasonló görög hilaszmosz szó az engesztelés aktusára utal (1Jn 2,2; 4,10), jelentése pedig az, hogy Krisztus a kereszthalállal teljesen kielégítette Istennek minden, az emberi bűnök megítélésére vonatkozó igazságos követelését. A Róm 3,25–26-ban ennek megfelelően Isten igazságosnak nyilvánítja a bűnök bocsánatát a kereszt előtti időszakra vonatkozóan, éspedig azon az alapon, hogy Krisztus végül meghal, és teljesen kielégíti az igazságosság törvényét. Isten itt nem úgy kerül elénk, mint aki a bűnösök feletti bosszúállásban gyönyörködne, hanem úgy, mint aki szeretetéből kifolyólag a bűnösök iránt tanúsított irgalomban gyönyörködik. A megváltás és az engesztelés által tehát a Krisztusban hívők biztosak lehetnek abban, hogy az ár teljes egészében ki van fizetve, hogy bűnösként szabaddá lettek, és hogy Isten minden igazságos követelése, amelyet a bűneik miatt az ítéletre vonatkozóan velük szemben támasztott, teljesült.

4. Krisztus halála nemcsak engesztelés és elégtétel a szent Isten előtt, hanem egyszersmind annak az alapját is megteremtette, ami által a világ ismét megbékült az Istennel. A görög katallasszo szó, amelynek jelentése ’kibékíteni’, azt a gondolatot hordozza, hogy az ember és Isten kapcsolata rendeződik, éspedig azáltal, hogy az ember gyökerestől megváltozik. Az Újszövetségben gyakran előfordul különböző formákban (Róm 5,10–11; 11,15; 1Kor 7,11; 2Kor 5,18–20; Ef 2,16; Kol 1,20–21). A Róm 5,11-ben szereplő kifejezést, amelyet egyes fordítások kiengesztelődésként adnak vissza [pl. a római katolikus bibliafordítások és az angol King James Bible – a ford.], megbékélésnek kellene fordítani.

A megbékélés fogalma nem arra utal, hogy Isten megváltozik, hanem arra, hogy Krisztus megváltói munkája miatt megváltozik Istennek az emberhez való viszonya. Az ember maga is bűnbocsánatot nyer, megigazul, és lelkileg felemelkedik arra a szintre, ahol megbékél Istennel. Az e mögötti gondolat nem az, hogy Isten megbékél a bűnössel, vagyis a bűnös állapotához igazodik, hanem az, hogy a bűnös igazodik Isten szent természetéhez. A megbékélés ideiglenesen az egész világra vonatkozik – hiszen Isten az egész világot megváltotta –, és engesztelés az egész világ bűnéért (2Kor 5,19; 2Pét 2,1; 1 Jn 2,1–2). Istennek e csodálatos gondviselése a megváltást, az engesztelést és a megbékélést illetően olyannyira teljes és messzemenő, hogy a Szentírás szerint Isten most nem tulajdonít bűnt a világnak (2Kor 5,18–19; Ef 2,16; Kol 2,20).

5. Krisztus halála megszüntette az összes erkölcsi akadályt Isten gondolkodásában a bűnösök megmentése elől, amennyiben a bűn Krisztus halála által megváltatott, Isten kiengesztelődött, és az ember megbékélt Istennel. Nincs többé akadálya annak, hogy Isten szabadon elfogadjon és megigazítson mindenkit, aki hisz Jézus Krisztusban mint az ő Megváltójában (Róm 3,26). Mivel Krisztus halálában Isten végtelen szeretete és hatalma felszabadul a korlátozás alól és minden olyan ítélet beteljesedik, amelyet az ő igazságossága követelhetne a bűnösökkel szemben, Isten számára Krisztus halála értékesebb, mint az egész világ együttvéve.

6. Halálában Krisztus a bűnös ember helyettesítőjévé lett, hordozva annak büntetését (3Móz 16,21; Ézs 53,6; Mt 20,28; Lk 22,37; Jn 10,11; Róm 5,6–8; 1Pt 3,18). Ez a tény a bizonyosság alapja mindazok számára, akik Istenhez akarnak járulni az üdvösségért. Ezt muszáj mindenkinek magára nézve, a saját bűneire vonatkozóan és az Istennel való személyes viszonyát érintően hitben elfogadnia. Nem elegendő az az általános hit, hogy Krisztus meghalt az egész világért, szükséges az a személyes meggyőződés is, hogy Krisztus, a Helyettesítő tökéletesen elhordozta a mi bűneinket – tehát az a hit, amely a megkönnyebbülés, az öröm és a hála érzését eredményezi (Róm 15,13; Zsid 9,14; 10,2). A megváltás Isten hatalmas műve, amely azonnal hatékony mindazok számára, akik hitüket Krisztusba vetik.

 

B) A Fiú halálával kapcsolatos tévhitek

Krisztus halálát gyakran félreértelmezik. Minden egyes keresztyén számára fontos, hogy tisztában legyen azzal, hogy hol hibáznak ezek az olyannyira elterjedt, mégis téves állítások.

1. Egyesek azt állítják, hogy a helyettesítés tana erkölcstelen, mondván, nem lett volna igazságos, ha Isten egy ártatlan áldozatra terhelte volna a bűnösök bűneit. Ez az állítás csak abban az esetben volna megfontolandó, ha be lehetne bizonyítani, hogy Krisztus áldozata nem volt önkéntes. Csakhogy a Szentírás úgy mutatja be őt, mint aki a legteljesebb összhangban volt Atyja akaratával, és mint akit ugyanaz a szeretet motivált (Jn 13,1; Zsid 10,7). Hasonlóképpen, az istenség kifürkészhetetlen misztériumában maga Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette a világot önmagával (2Kor 5,19). Szó sincs arról, hogy Krisztus halála valamiféle erkölcstelen »ráutaló magatartásból« fakadó tett lett volna, hiszen maga Isten volt az – az igazságos Bíró –, aki végtelen szeretetéből és áldozatkészségéből fakadóan elhordozta a teljes büntetést, amelyet saját szentsége megkövetelt a bűnöstől.

2. Mások szerint Krisztus vértanúként halt meg, és halálának értéke abbéli példájában mutatkozott meg, amelyet bátorságával és a meggyőződéseihez való hűségével juttatott kifejezésre. Erre a tévedésre elegendő válasz, hogy mivel ő volt az Isten által biztosított Bárány, ezért senki sem vette el tőle az életét (Jn 10,18; ApCsel 2,23).

3. Megint mások szerint Krisztus azért halt meg, hogy erkölcsi értelemben hatással legyen másokra. Mivel a keresztben a bűn feletti isteni ítélet jut kifejezésre, a keresztet szemlélő embereket ez arra készteti, hogy elforduljanak saját bűnös életüktől. Ez az elmélet, amelynek nincsen szentírási alapja, azt feltételezi, hogy Isten az emberek megjobbítására törekszik; miközben a valóságban a kereszt az újjászületés alapja.”

1 válasz

  1. balivi1

    Pál az 1Kor5:7-ben világossá tesz valami nagyon fontosat, nevezetesen azt, hogy ő (Pál) Isten fia megáldozását, nem engesztelő áldozatként értelmezi. Ez azért nagyon fontos vers, mert ez az egyetlen evangéliumokon kívüli utalás arra, hogy az Isten Fia megáldozása a Pészahoz kötődik a páli teológiában. A húsvéti (Pészah/Elkerülés ünnepe) hagyománynak viszont semmi köze sincs az emberi bűn megbocsátásához, az engeszteléshez. Ezen az ünnepen a zsidók azt a hagyományt ünneplik, hogy a kivonulás előtti éjszaka a bárány leölése, és az ajtófélfa vérrel történő meghintése miatt elkerülte őket a pusztító.
    A bűn megbocsátása, az áldozat egy másik zsidó szent nap, a Yom Kippur – az engesztelés napja, amikor Isten megbocsátja az aranyborjú imádását – központi problémája. A Jom Kippur (engesztelés) nem téveszthető össze a Pészahal (elkerüléssel). A Yom Kippurban nem a kivonulás előtti eseményekről van szó, hanem a kivonulás utáni eseményekről. Nem azért ment be a főpap egyszer egy évben a szentélybe, mert a bárány megöletett és a vére az ajtófélfán volt, ami miatt elkerülte őket a pusztító, hanem azért, hogy Isten megbocsássa az aranyborjú imádását! A Yom Kippur tehát az engesztelés ünnepe, míg a Pészah az elkerülés ünnepe. Ezt a két különböző áldozati hagyományt keverték össze a későbbi keresztények, és értik félre a mai keresztények is, ami azt eredményezte, hogy a keresztény hagyományban a Fiú halála engeszteléssé, áldozattá vált az emberiség bűneiért.
    Mivel Isten Fia halálát a pészahhoz köti, ezzel egyértelművé teszi azt, hogy a Fiú megáldozását nem tekinti engesztelő áldozatnak. A Fiú (mint pészahi, szeplőtelen bárány, mint kovásztalan kenyér) megáldozása áldozat ugyan, de mivel húsvéti áldozat, ezért nem engesztelő áldozat, hanem egy védő, óvó, szabadító áldozat, (ahogyan az az eredeti történtben is megjelenik), hiszen ez az aktus fog lehetőséget adni a hitre.

Hozzászólás írása neki: balivi1 Hozzászólás visszavonása