Böjt gyanánt mondj le a nagyböjtről
Egy barátomat megkérdezte az egyik helyi ifjúsági lelkész, hogy „Te miről mondasz le a nagyböjti időszakban?” A barátom viccesen csak annyit mondott, hogy „magáról a nagyböjtről.” Nem tehetek róla, de észrevettem, hogy egyre több az olyan evangéliumi keresztyén, aki a nagyböjtöt úgy akarja megtartani, hogy „lemond valamiről”. Hallottam már keresztyénekről, akik lemondanak a cukorról, az üdítőitalról, az Angry Birdsről és a Netflixről (oké, az utolsót én találtam ki – még soha nem hallottam senkiről, aki lemondott volna a Netflixről). Egyes evangéliumi keresztyének számára a nagyböjt az új újév. A régi fogadalmak február 10-re már nincsenek sehol, így ideje leporolni őket, és március 1-én újrakezdeni. Ez rossz ötlet. Íme három ok, hogy miért kellene lemondanunk a nagyböjtről:
1. A nagyböjt története
A gondolat, hogy valamiről lemondjunk a nagyböjti időszakban, bizonyos tényezőkre vezethető vissza – a gyermekkeresztség elterjedésére, a római katolikus hagyományok elburjánzására, és a húsfogyasztásra vonatkozó, állandóan változó római katolikus elképzelésekre.
Kissé leegyszerűsítve – engedjük ezt most meg magunknak –, az egyháztörténet első pár évszázadában a keresztelést általában azon a napon gyakorolták, amit mi ma húsvét vasárnapnak nevezünk. A keresztségre jelentkezőknek bizonyos időszakot készüléssel kellett tölteniük: ilyenkor böjtöltek, nem borotválkoztak, néhány esetben a tisztálkodásról is lemondtak. Bár ennek az időszaknak a hossza változó volt (vannak, akik azt mondják, hogy csak pár nap volt, más források negyven napot említenek), a kereszteléssel ért véget. Amikor a keresztyén hívőt megkeresztelték, egyszersmind véget ért a böjtje is.
Néhány gyülekezet esetében az egész közösség csatlakozott a böjthöz (de ahhoz azért nem, hogy ne fürödjenek), mintegy lelki felkészülés gyanánt a vasárnapi keresztelésre. A keresztyénség törvényessé tételével és a Niceai zsinattal az egyházban elkezdődött e szokások formalizálása. A zsinat megkövetelte, hogy a gyülekezetek vezetői negyven napig böjtöljenek (a húsvét előtti hétfőtől visszaszámolva), így készülve fel a közösségeik vezetésére a nagyheti időszakban.
A 400-as években, ahogy elterjedt a római katolicizmus, a csecsemőkeresztség felváltotta a hitvallókeresztséget, és az immár nagyböjtnek nevezett időszak elvesztette a keresztséggel való kapcsolatát, és előtérbe került a „böjt beteljesítése” (Leó pápa szavaival élve). Ezt a gyakorlatot állítólag az apostolokról mintázták.
Miután a nagyböjt a keresztelés helyett immár a böjtről szólt, a szabályok bővültek és változtak. A negyvenes számnak spirituális jelentőséget tulajdonítottak, így lett a nagyböjt – a vasárnapokat nem számítva – negyven napos. Ahogy a böjtölés elterjedt a laikusok között is az egyházi vezetőkön túl, úgy kiszélesedett magának a böjtnek a fogalma is, és a 600-as évekre a böjt pusztán a hús, tej és sajt mellőzését jelentette negyven napon keresztül (kivéve a vasárnapokat). A „sötét” középkorra a böjt átalakult húsböjtté, pusztán egy egyszeri, napközbeni étkezést engedélyezve (hasonlóan ahhoz, ahogy a muszlimok böjtölnek manapság). A modern korra ez a kivétel eltűnt, de a halfogyasztás engedélyezett volt.
Ez elvezet a római katolikus egyház önkényes értelmezéséhez a húsfogyasztást illetően. A római katolikus egyház egyidejűleg kialakította azon hagyományát, miszerint minden pénteken húsböjtöt kell tartani. Az 1900-as évekig még halálos bűnnek is számított pénteken húst enni, a hal azonban mentesült ez alól a korlátozás alól. Világszinten egyéb kivételek is megjelentek – példának okáért a venezuelaiak ehettek vízidisznót. A kanadaiaknak engedélyezték, hogy hódot egyenek (vízben él, tehát hal!), és nem, ezt nem én találtam ki.
Végül az 1900-as években a különféle böjtök összeolvadtak. Minden 14-60 év közötti római katolikusnak a pénteki napokon tilos a húsfogyasztás, de a világ különböző részein ezt más korlátozásokkal helyettesíthetik – az Egyesült Államokban egy ilyen korlátozásból fejlődött ki a nagyböjt. Így tehát az USA-ban minden pénteken ehetsz húst egész évben, azzal a feltétellel, hogy nagyböjt idejére lemondasz róla.
De ezt persze tovább lehet bonyolítani. Az egyesült államokbeli katolikusok valami mással is kiválthatják a húsböjtöt. Olyanná vált ez, mint az NBA-ban egy hármas játékoscsere – cserébe azért, hogy az év minden péntekjén fogyaszthass húst, nagyböjtben le kell mondanod róla; cserébe azért, hogy húst ehess a nagyböjtben, lemondasz (csak hogy egy olyan konkrét példát említsek, ami elhangzott egy római katolikus pap szájából) ezen időszakban a mobilozásról.
Az eredmény: a mobiltelefonról való lemondás nagyböjt idejére kiváltja mind a nagyböjti, mind a péntekenkénti böjti követelmények teljesítését. Bár még ez is jobb, mint hódot enni.
Ez persze negatívan is elsülhet. Mivel a nagyböjt egyik funkciója a „vezeklés”, a böjt helyett kényszerítheted magad arra, hogy olyasmit egyél, amit nem szeretsz. Ha nem szereted a kelbimbót, akkor a böjti időszak alatt kelbimbót enni a böjti vezeklés egyik formája lehet. Ahelyett, hogy lemondanál a Netflixről nagyböjt idejére, kényszerítheted magad arra, hogy Downton Abby-t nézz – voilá, ez is egyfajta vezeklés.
2. A nagyböjt gyakorlati szempontból
Gyakorlatiasság alatt nem azt értem, hogy „a böjtölés nehéz, tehát ne is éljünk vele.” Inkább arra gondolok, hogy „amennyiben a célunk a húsvétra való lelki felkészülés, úgy a valamiről való lemondás nem célravezető.”
Nos, én értékelem az adventet. A családommal minden este ünnepelünk a karácsony előtti hetekben. Nem vagyok ellene az egyházi év tartásának, és azt sem gondolom, hogy ugyanúgy kellene készülnünk húsvétra, mint karácsonyra. Támogatom azt is, hogy többet beszéljünk a feltámadásról.
De a nagyhétre való „lelki felkészülés” gondolata anakronisztikus. A korai egyház „felkészülése” a keresztelésre való felkészülést, nem pedig egy egyházi ünnepre való felkészülést jelentett. A gondolat, hogy a chatelés, cukor vagy hús elhagyása lelki értelemben felkészítene a húsvétra, egyszerűen hamis.
Az önuralom fontos. Az önfegyelem a hívő ember ismertetőjegye. A tested van érted, nem te a testedért. Ha úgy találod, hogy ez a sorrend felcserélődött, akkor vedd komolyan az önuralmat, és zabolázd meg a testedet. Tedd ezt meg most. Ne várj március 1-jéig.
A böjtölés a lelki fegyelemről szól, mert arra emlékezteti a testünket, hogy ki szolgál kit. De téves ezt az egyházi évhez vagy egy konkrét naphoz kötni. Ha igazán izgat a húsvétra való felkészülés, akkor végezzünk egy hónapig bibliatanulmányozást a feltámadás témaköre kapcsán. Legyünk fegyelmezettek az imádságban, és szomorodjunk meg a bűneink miatt. De ne gondoljuk, hogy a lelki felkészülés a „böjt teljesítésében” rejlik.
Emlékezzünk arra, hogy amikor a farizeusok átadták Jézust, hogy keresztre feszítsék, nem tették be a lábukat a helytartó házába, nehogy beszennyeződjenek az ünnep előtt. Ironikus, hogy a római egyház azért ünnepli a nagyböjtöt, hogy „lelkileg felkészüljön” a húsvétra, ahol aztán olyan misét celebrálnak majd, amelyben Krisztust újra feláldozzák!
3. A nagyböjt bibliai alapjainak a hiánya
A római katolikus egyház súlyos tévedésben van, amikor olyan tekintélyt vindikál magának, amivel megmondhatja, mit ehetünk vagy nem ehetünk, mikor ehetünk és mikor nem ehetünk. A valódi megszentelődés abban mutatkozik meg, ami az ember szívéből kijön, nem pedig abban, ami bemegy az ember száján (Mt 15,11).
Amikor Jézus ezeket mondta, tanítványai félbeszakították és ezt mondták: „Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?” (12. vers).
Ennek így is kell lennie! A cselekedeteken, emberi érdemeken alapuló vallási rendszerek vezetői megsértődnek, amikor valaki rámutat arra, hogy az étkezési szokásaink ellenőrzése – mintha ez egyáltalán bármilyen hatással lenne a megszentelődésre – a hamis, és nem az igaz vallás ismertetőjegye.
A farizeusok tudni akarták, hogy Jézus tanítványai miért nem végezték el a rituális mosakodást, mire Jézus azt mondta: „Képmutatók!”, majd így folytatta:
„Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.” Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.” (Mk 7,6-9)
Ezért van az, hogy az Újszövetség egyéb részeiben a lelki növekedésnek az ételektől való tartózkodással való összekapcsolása a lelki éretlenségnek, és nem a lelki érettségnek a jele (és biztos – a római egyház ezt vallja –, hogy nem felel meg az „apostoli mintának”). „Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk.” (1Kor 8,8). Ha lelkiismereti problémákat okoz bizonyos ételek fogyasztása, az biztos jele annak, hogy lelkileg „gyengék” vagyunk (1Kor 8,7).
Ha valamiről lemondunk a nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés jegyében, nézzünk szembe a következő kihívással. Olvassuk el a következő részt:
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet. (Kol 2,20-23)
Most tegyük fel magunkak a kérdést ennek a szakasznak a fényében, hogy a cukorról (vagy bármi másról) való lemondás nagyböjt idején a Krisztussal való kapcsolatunkat mélyíti el, vagy inkább a „magunk csinálta kegyeskedésünket” emeli piedesztálra? Vagy valami jelentős dologról mondasz le, vagy valami jelentéktelenről. Ha jelentős dologról, akkor ez csak a „test sanyargatása”, amiről Pál konkrétan azt mondja, „nincs bennök semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók” (Károli fordítás), ha pedig valami jelentéktelenről, akkor a jutalom csak csekélyke, és a római szentségi rendszerrel való kapcsolata is csak áttételes.
Emlékeztetőül: „Minden tiszta a tisztának, de a tisztátalanoknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük.” (Tit 1,15)
- Forrás: https://www.crosswalk.com/faith/spiritual-life/for-lent-give-up-lent.html?
- Szerző: Jesse Johnson