A háború egy évének számos lelki tanulsága
A szomszédunkban tomboló ukrán-orosz (és e mögött lényegében Nyugat-Kelet) konfliktus a napokban sajnos évfordulójához érkezik. Amikor tavaly tavasszal megemlékeztünk az 1 hónapja zajló háborúról, még reméltük, hogy nem lép át a válság a 2023-as esztendőbe. Most, hogy ez közel 2 hónapja megtörtént, még mindig nem látjuk a végét, nem vagyunk okosabbak a befejezés, megbékélés(?) időpontja és hogyanja tekintetében. Isten ugyanakkor tudja és látja azt ami várható, számunkra eljövendő. Az Exodusban Vagyok-ként bemutatkozó Örökkévaló számára nyitott könyv a jövendő. Egyet biztosan tudhatunk, ahogy Billy Graham is mondta: „Elolvastam a Biblia utolsó oldalát, minden rendben lesz!” Addig viszont marad sok kérdés, meg a hit…

Visszatekintve a háború egy évére, azt gondolom számos lelki tanulságot fogalmazhatnánk meg, melyet nem is szükséges most itt bővebben kifejtenem, tudjuk, átéljük, megtapasztaljuk. Hasznos gondolatokat fogalmaz meg egy mai Divinity cikk is, amikor a következő 8 szempontot említi: A háborúk az ember bűne miatt vannak; Isten a világ szuverén uraként felemel és letaszít birodalmakat; A birodalmak ragadozók, amelyek erőfölényükkel visszaélve fenyegetik a kisebb nemzetek létét; A háborút Oroszország robbantotta ki, de a Nyugat (az USA vezetésével) szintén birodalomként viselkedik; Mt 5,9; A szomszédos Ukrajnából menekülők számára a segítségnyújtás erkölcsi kötelességünk akkor is, ha az országuk rosszul bánik a mi népünkkel; Vegyük észre, hogy a világjárvány évei után Isten ezzel a háborúval is üzen a világnak: Zsolt 46,11a; Ha Krisztushoz tartozunk, ne féljünk!

Más lett a világ, de Urunk örök. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidók 13:8) Ez vígasztal(jon) minket minden helyzetben! A jövőre nézve pedig érdemes forgatnunk a Szentírást – ebben lehet segítségünkre a március 11-i, budapesti konferenciánk, ahova várunk minden érdeklődőt szeretettel! Nem csak a Jelenések könyvéről lesz szó, de mégis olyan eseményekről, melyekre a végidők közeledtével az Igéből ismerhetünk. Ennek egy kulcs forrása a Biblia utolsó könyve mellett az evangéliumok. Jézus is beszélt a nagy megpróbáltatás idejéről, beleértve háborúkról, háborús hírekről (lásd: Mt 24). Eddig nekünk hála az Úrnak csak az utóbbi adatott. Mindazonáltal az utóbbi évek, hónapok és hetek eseményei (covid járvány, háború, török-szír földrengés) is figyelmeztetnek: biztosak lehetünk abban, hogy egyre közelebb van jelen korszakunk (αἰών) vége!


Az Evangelikál Csoport eltérő felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 

„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik, hogy újragondoljuk az evangelikalizmusról alkotott nézeteinket. Sokan, akik az elmúlt években jelentős változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, továbbra is evangelikálnak vallják magukat. A kérdés tehát a következő: egészen pontosan meg kell határoznunk, mit jelent evangelikálnak lenni, és ki tekinthető evangelikálnak. (…) Nos, ha használjuk az evangelikál megjelölést, akkor annak nyilvánvalóan van jelentése is. Ez a kifejezés szűkíti a kört, és bizonyos értelemben kizárólagos. (…) Remélem, mindannyiunk számára teljesen világos: nem azt próbáljuk megfogalmazni, hogy általában mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki tekinthető evangelikál keresztyénnek. Erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Hogyan határozhatjuk meg tehát, mit jelent evangelikálnak lenni, megkülönböztetve ezt attól, hogy általában mit jelent keresztyénnek lenni? Ez napjaink egyik nagy kérdése, és úgy gondolom, az elkövetkező években egyre inkább szembe kell majd néznünk vele.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelical, 11–13. o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)

Közben a háttérben zajlik egy másik típusú háború, mint például az utóbbi években megszaporodott farmok, raktárak és húsfeldolgozó üzemek leégése, energiaszektort ért támadások, és legutóbb pl. az ohiói katasztrófa.
A nyíltan felszínre bújt „davosi világkormány” egyértelmű célja a korlátlan hatalom megszerzése és világ népességének a csökkentése majd a megmaradt vakcinált tömegek 15 perces városokba zárása.
„De amikor körülvették őt a tanítványok, felkelt, bement a városba, és másnap Barnabással elment Derbébe. Miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába, erősítve a tanítványok lelkét, buzdítva őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk.” (Csel 14:20-22)