Elfeledett kegyességünk, a böjt

Hamarosan kezdetét veszi a nagyböjti időszak (lényegében ma: február 22. – április 6.), amely számunkra, evangéliumi hívek számára is sok kérdést felvethet, leginkább azt, hogy helyes-e, egyáltalán kell-e tartanunk a nagyböjtöt, vagy ez olyan dolog, ami elsősorban a római egyház „sajátossága.” Elsődlegesen ehhez az időszakhoz köthetők a böjttel kapcsolatos kérdések, amelyek meglátásom szerint jól tükrözik azt, hogy egy meglehetősen elfeledett kegyességi gyakorlatról van szó, ami hiányzik a keresztyén mindennapokból. Míg az imádkozás, adakozás, egyéni bibliaolvasás fontosságát senki nem vonja kétségbe, sőt, ezekről rengeteg könyv, tanulmány, cikk is született – akár az elmúlt időszakokban is –, azt tapasztalhatjuk, hogy a böjt kissé a feledés homályába merült. E mostani írás célja az, hogy egy általános áttekintést nyújtson arról, hogy a Bibliában és a hitvallásokban hogyan jelenik meg a böjt, milyen jelentőséget tulajdonítanak neki, illetve milyen előírások vonatkoznak rá. Mivel ez az írás nem egy átfogó tanulmány, így a teljesség igénye nélkül fogom ábrázolni mindezeket. Célom sokkal inkább az, hogy felmutassam a böjtben rejlő értékeket és útmutatást adjak az evangéliumi hívek számára a böjtöléssel kapcsolatban.

Böjtölés az Ószövetségben

Az Ószövetségben két fajtáját láthatjuk a böjtölésnek, ez pedig az individuális módon és a közösségileg végzett böjtölés.

Néhány példa az egyéni böjtre:

Először Mózessel kapcsolatban olvasunk arról, hogy böjtölt, éspedig akkor, amikor felment a Sínai-hegyre és megkapta az új kőtáblákat: „Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét.” (2Móz 34,28)

Dáviddal kapcsolatban is olvashatunk arról, hogy böjtölt, amikor Isten megmondta neki, hogy a Betsabéval elkövetett bűne miatt közös fiuknak meg kell halnia: „Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát.” (2Sám 12,16).

Dániel könyvében azt olvassuk, hogy Dániel imádkozott és böjtölt népéért, amikor megértette, hogy Isten megbünteti népét, amiért az eltért a Törvénytől: „Az Úristenhez fordultam, hozzá folyamodtam imádsággal és könyörgéssel, böjtölve zsákruhában és hamuban.” (Dán 9,3)

Nehémiás, Dánielhez hasonlóan szintén népéért könyörög és böjtöl: „Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt …” (Neh 1,4).

Érdemes még megfigyelnünk a zsoltárokat is, ahol szintén különböző példákat láthatunk a böjtölésre:

• „Pedig ha ők betegek voltak, én zsákruhát öltöttem, böjttel gyötörtem magamat, újra meg újra szívből imádkoztam.”(Zsolt 35,13)
• „Sírtam, és böjttel gyötörtem magam, de ez csak gyalázatomra vált.” (Zsolt 69,11)

Az egyéni böjttel kapcsolatban láthatjuk, hogy az elsősorban a bűnhöz és közbenjáráshoz kapcsolódik: amikor ezek a bibliai személyek megértették, hogy Isten megbünteti népét, amiért fellázadtak ellene és Törvénye ellen, böjtölve és imádkozva próbáltak a nép érdekében közbenjárni Istennél. Dávid esetében is azt látjuk, hogy mikor Isten kihirdette fia halálát és Dávid felismerte bűnét, böjtöt végzett – bár a Szentírás nem konkretizálja, feltételezhetjük, hogy a bűnbánat és fia életben maradása miatt böjtölt. Mózessel kapcsolatban pedig azt olvassuk, hogy amikor az Úrnál volt és megkapta az új kőtáblákat, negyven napig sem nem evett, sem nem ivott.

De menjünk tovább: a közösségi böjt, amikor az egész nép (vagy annak egy része) böjtöl, szintén megjelenik a Bibliában – ez hangsúlyosabban és több esetben, mint az egyéni. Nézzünk erre is néhány konkrét példát:

A Tórában a közösségileg előírt böjt az engesztelés ünnepéhez kapcsolódik:

„Örök rendelkezés legyen ez nektek: a hetedik hónap tizedik napján tartsatok böjtöt, és ne végezzetek semmiféle munkát, sem az, aki közületek való, sem a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az Úr színe előtt. A teljes nyugalom napja legyen ez nálatok, amikor böjtöt is tartsatok. Örök rendelkezés ez.”  (3Móz 16, 29-31).

A Királyok első könyvében Nábót történetével kapcsolatban olvashatjuk, hogy Aháb király böjtöt hirdet: „A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére!” (1Kir 21,9). Ennél az elbeszélésnél természetesen fontos tudnunk azt, hogy Aháb törvénytelenül akarta megszerezni Nábót szőlőjét, amit végül a felesége, Jezábel által sugallt gonosz csellel szerzett meg. Maga a böjt ebben ezesetben ok nélküli, hiszen nem történt bűn. Jezábel csak azt akarta elhitetni a város polgáraival, hogy Nábót átkozta Istent és a királyt. Mindenesetre, ami kiderül számunkra ebből, hogy tényleges bűn esetében böjtöt tartottak.

Jósáfát történeténél is azt olvashatjuk, hogy az Úr segítségét imádsággal és böjtöléssel kérte: „megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában.” (2Krón 20,3).

Még egy további példa Ezsdrás könyvéből:

„Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak.” (Ezsd 8,21).

A közösségi böjttel kapcsolatban tehát azt látjuk, hogy szintén a bűnbánat egyik fontos eleme. Nemcsak maga a Törvény szabályozza, hogy az engesztelés hónapjában kötelező a böjt, hanem az Ószövetség lapjain végigvonul az a motívum, hogy amikor a nép bűnt követett el, a megtérés és az Úrhoz fordulás egyik legkifejezőbb eszköze a böjtölés volt. Emellett megjelenik akkor is, amikor az Úr segítségéért folyamodtak, mert csapás érte a népet, lásd Eszter története (Eszt 4,3).

Böjt az Újszövetségben

Noha az Újszövetségben már kevesebbszer találkozunk a böjtölés gyakorlatával, egyáltalán nem elhanyagolandó annak fontossága itt sem.

Amikor János tanítványai megkérdezik Jézust, hogy miért van az, hogy az Ő tanítványai nem böjtölnek, szemben János tanítványaival és a farizeusokkal, Jézus ezt válaszolja: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.” (Mt 9,15). Amíg tehát Jézus fizikailag is a tanítványokkal volt a Földön, nem volt szükséges a rendszeres, időszerű böjtölés. Azért használtam ezeket a kifejezéseket, hiszen másutt ezt olvassuk: „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.” (Mt 17,21). Ezt Jézus akkor mondja a tanítványainak, amikor képtelenek meggyógyítani a holdkóros fiút. A rendszeres böjtölés tehát nem volt szükséges Jézus jelenlétében, azonban hitük megerősítése miatt szükséges volt a tanítványok számára is! (lásd Mt 17,17). Jézus továbbá azt is tanítja a Hegyi Beszédben, hogy amikor böjtölünk, azt ne emberek tetszésére tegyük, hanem azért, hogy ezáltal is közelebb kerüljünk Istenhez (Mt 6, 16-18).

Az újszövetségi gyülekezetekkel kapcsolatban az ApCsel-ben olvashatjuk, hogy az elöljárók megválasztásakor is fontos volt az imádság és a böjtölés:

„Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.” (Apcsel 13,2-3)

 „Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek.” (Apcsel 14,23).

Pál apostol a második Korinthusi levélben kétszer is megemlíti, hogy sok szenvedésben, tűrésben és böjtölésben ajánlják magukat a gyülekezet számára (2Kor 6,5; 11,27). Maga Pál persze célirányosan nem buzdít a böjtölésre (bár a Károli fordítás az 1Kor 7,5-ben említi a böjtölést is a Textus Receptus alapján), de egy részt mégis érdemes citálni:

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Kor 9,24-27).

A test megsanyargatására és engedelmessé tételére, valamint az önmegtartóztatás gyakorlására kiváló eszköz lehet ezek alapján a böjt.

Böjtölés a hitvallásokban

Nézzük meg, hogy mit tanítanak a főbb hitvallások a böjtölésről!

„Minél keményebben ítéli el Krisztus egyháza a mámort, a részegeskedést, minden bujaságot és mértéktelenséget, annál nagyobb buzgósággal ajánlja nekünk a keresztyén böjtöt. A böjt ugyanis semmi más, mint a kegyesek önmegtartóztatása és mértékletessége, nemkülönben testünk fegyelmezése, féken tartása és megsanyargatása, amit a pillanatnyi szükség szerint vállalunk magunkra; ezzel megalázzuk magunkat Isten előtt, s a testtől elvonjuk a gyúanyagot, hogy annál könnyebben és szívesebben engedjen a léleknek. Éppen ezért, akik ezekkel a dolgokkal semmit sem törődnek, ám azt hiszik, hogy böjtöt végeznek, ha naponta csak egyszer tömik meg hasukat, vagy a kiszabott időre bizonyos ételektől megtartóztatják magukat, azt gondolván, hogy pusztán ennek teljesítésével kedvében járnak Istennek, és jót cselekednek, nos, az ilyenek egyáltalán nem böjtölnek. A böjt segédeszköz a szentek számára az imádkozáshoz és minden erényhez. Istennek nem tetszett az a böjt, amelynek során az ételtől, és nem a vétektől tartóztatták meg magukat a zsidók (lásd a próféták könyveit).” (II. Helvét Hitvallás, XXIV 4)

„Minden böjtölésnek szabad, kész és valósággal alázatos lélekből kell származni, nem pedig az emberek tetszésének vagy kegyének megnyerése céljából, még kevésbé azért, hogy azok által az ember megigazulást akarjon kiérdemelni. Böjtöljön ki-ki azért, hogy a testiséget féken tartsa és annál buzgóbban szolgáljon Istennek. (Máté 6,16-18)” (II. Helvét Hitvallás, XXIV 6.)

„Különleges eseményekkor az istentiszteletnek más részei is vannak: vallásos eskük, fogadalmak, komoly böjtök és hálaadások. Ezeket szent és áhítatos módon kell használni.” (Westminsteri Hitvallás, 21,5)

A Westminsteri Nagykáté is említi a böjtöt a második parancsolat taglalásánál, miszerint Isten megkívánja a „vallásos böjtöt.” (108. kérdés).

Az Ágostai Hitvallás is szól arról, hogy a böjtölés hasznos a test megfegyelmezésére, de elítéli a szokásokból végzendő böjtöt: „Tehát nem a böjtöt magát ítéljük el, hanem azokat a hagyományos szokásokat, amelyek bizonyos napokat és bizonyos ételeket a lelkiismeret veszedelmére oly módon követelnek meg, mintha az ilyesfajta cselekedetek szükséges vallásos szokások lennének.” (XXVI)

A nagyböjtről azt tanítja a II. Helvét Hitvallás, hogy „nem kell és nem is lehet ezt a hívőkre ráerőszakolni.” Fontos megemlíteni még a közösségi böjtöt is, amelyről azt tanítja, hogy „ilyenforma böjtölést ma is kell tartani az egyház komor körülményei között.” Ebből következően tehát „Válságos időkben és az egyházra nézve siralmas körülmények közepette” ajánlatos volt a nyilvános böjt gyakorlása. Manapság, amikor azt látjuk, hogy sokszor lábbal tiporják Isten Igéjét a magukat keresztyéneknek mondók is, keresztyéneket ítélnek el és üldöznek csak azért, mert nyíltan képviselik a biblikus tanításokat, talán nekünk is ajánlott volna visszatérnünk mind a közösségi, mind a magányos böjt gyakorlatához.

Az eddigiek alapján világos, hogy a böjtölés hasznos eszköze lehet a test megfegyelmezésének, Isten kegyelme és a tőle való függésünk valóságosabb megtapasztalásának, ezért minden hívő számára ajánlott a böjtölés. Azonban fontos – amire mind a Biblia, mind a hitvallásaink figyelmeztetnek –, hogy a böjtnek nem szabad vallásos „szokássá” válnia, mert így épp a lényegét veszítené el. Ezért a nagyböjti időszakban helyes böjtölnünk, de csak akkor, ha ezt őszinte meggyőződéssel tesszük, nem pedig azért, mert ez az „előírás.” Figyelnünk kell arra is, hogy ne essünk abba a tévedésbe, hogy böjtöléssel szeretnénk elnyerni Isten kegyelmét vagy bűneink bocsánatát – ez egyedül Krisztus által lehetséges. A böjt hasznos eszköz, de csupán arra nézve, hogy Krisztushoz közelebb kerüljünk, a világtól pedig eltávolodjunk, de nem ettől reméljük bűneink bocsánatát (noha a bűnbánat kifejezésében is hasznos lehet.)

Jézus példája a böjtölésben

Az Újszövetség böjtöléssel kapcsolatos igei passzusainál szándékosan kihagytam egyet, mivel ezzel kapcsolatban némi iránymutatást is szerettem volna nyújtani az olvasók számára. Jézus példánk az élet minden területén, így a böjtölésben is. Máté evangéliumában azt olvashatjuk, hogy Jézus, mielőtt megkezdte volna nyilvános szolgálatát, negyven napig magányosan böjtölt, eközben a Sátán megkísértette őt. (Mt 4,1-11). Három dologgal kísérti meg Jézust: változtassa a köveket kenyérré, ugorjon le a templom párkányáról, végül pedig azzal, hogy boruljon le előtte, cserébe a Sátán neki adja ”a világ minden országát és azok dicsőségét.” Most Jézus válaszain keresztül szeretnék tanácsokat írni akár a nagyböjti, akár a máskor végzett egyéni, de közösségi böjtöléssel kapcsolatban.

1. „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

A jó böjt kifejezi számunkra a teljes Istenre való ráutaltságunkat – azt, hogy tőle várunk mindent. Tőle várjuk minden szükségünk betöltését, hiszen Mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk (Mt 6, 25-34; Fil 4,19). Tőle várjuk bűneink bocsánatát és kegyelmét. Noha nem „kötelező” ételmegvonással böjtölnünk, nem véletlen, hogy ez a böjtölés egyik legalapvetőbb formája, hiszen az étkezés (és az azt biztosító anyagi biztonság is) az egyik legfőbb alapszükségletünk. Amikor ilyen formán böjtölünk, azzal gyermeki bizalomra hangoljuk lelkünket Isten iránt, akinek gondja van ránk. Ma, európai emberekként, gyakran elfeledkezünk arról, hogy életünk minden mozzanata, az összes hajszálunk Istentől függ, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy saját erőnk, ügyességünk, eszünk, készségeink garantálják számunkra a biztonságot. Érdemes emiatt is böjtöt tartani, hogy testünket fegyelmezzük és szüntelenül emlékeztessük magunkat arra, hogy egyedül hit által, kegyelemből élünk, ami Istentől jön. Ilyen értelemben a böjtölés által megtanulhatjuk azt is, amiről Pál ír: „mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is” (Fil 4, 11-12).

2. „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”

Ez a pont nagyon hasonló az előzőhöz. Mit jelent ugyanis kísérteni az Urat? A zsoltáros így magyarázza ezt: „Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket. De továbbra is vétkeztek ellene, lázongtak a Felséges ellen a pusztában. Próbára tették Istent vágyaikkal, ennivalót kérve kívánságuk szerint. Isten ellen szóltak, amikor ezt mondták: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában? A sziklára ugyan ráütött, folyt a víz, és patakok áradtak, de tud-e kenyeret is adni, és húsról gondoskodni népének?” (Zsolt 78, 16-20). Kísérteni az Urat tehát azt jelenti, hogy kétségbevonjuk mindenható Atyánk szeretetét és gondoskodását. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, bár napról napra tapasztaljuk Isten kegyelmét az életünkben, sokszor hajlamosak vagyunk kétségbe esni. Attól félünk, hogy az az Isten, aki korábban gondoskodott rólunk, nem várt helyzetben majd cserbenhagy minket és megvonja tőlünk gondoskodását. Isten azonban gyermekeivel ilyet nem tesz, hiszen hűsége örök. Ha vétkezünk, Isten nem vonja meg kegyelmét tőlünk, hiszen Fia áldozatára nézve örökre biztonságban vagyunk. A jó böjtölés emlékeztet minket erre, segíti lelkünket, hogy tőle várjunk mindent és ne kételkedjünk abban, hogy Ő mindig gondot visel rólunk.

3. „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

Ez a mondat akkor hangzik el, amikor a Sátán felajánlja Jézusnak ”a világ minden országát és azok dicsőségét”, amennyiben Jézus hajlandó őt imádni. A korábbiakhoz hasonlóan ez az igevers arra emlékeztet bennünket, hogy egyedül Istennek szolgáljunk, elsődlegesen az Ő keresése legyen a célunk az életben, szükségleteinkről pedig gondoskodik Atyánk: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6,33). Másodsorban pedig arra emlékeztet minket, hogy életünk csak egy pillanatnyi, rövid létállapot ezen a Földön. Ne ragaszkodjunk hozzá, ne szeressük a világot, hiszen tudjuk, hogy az elsődleges célunk az, hogy már a Földön is Isten dicsőségére, és Vele éljünk. A böjt kifejezi a világ elutasítását és az Istenhez való ragaszkodást.

Hogyan böjtöljünk?

Az eddigiek alapján tehát világos, hogy a Bibliában nagy jelentősége van a böjtnek – szorosan összekapcsolva az imádsággal. Mivel a zsidóság az engesztelés ünnepére készülve böjtölt, ezért számunkra is helyes lehet, hogy a nagyböjti időszakban, készülve az egyszeri és megismételhetetlen engesztelésre való emlékezésére, böjtöljünk. Viszont ezt csak akkor tegyük, ha őszintén tudjuk végezni, nem pedig szokásból vagy hagyományból (ahogy az imádkozás is akkor őszinte, ha nem rutinból és megszokásból végezzük). Végezzünk böjtöt lehetőségeink szerint rendszeresen, hogy a testünket megfegyelmezzük és ellenállóbbak legyünk a kísértésekkel szemben. Végezzünk böjtöt és könyörgéseket, akár egyénileg, akár közösségileg, ha a keresztyénséget támadás éri, és olyan híreket hallunk, hogy Isten Igéjét gyalázzák.

Természetesen jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen formái vannak a böjtnek. A Szentírás elsődlegesen az ételtől és az italtól való tartózkodást említi szinte minden esetben, így számunkra is elsődlegesen ennek keretén belül érdemes gondolkodnunk (Jézus példája által kifejtettem, hogy miért is ez a legopcionálisabb). Azonban nemcsak ilyen típusú böjt létezik. Manapság, amikor szinte állandóan elérhetők vagyunk valamilyen közösségi platformon – ezáltal nemritkán azt az érzést erősítve magunkban, hogy minden a mi kezünkben van, mindent kontroll alatt tartunk – hasznos lehet az is, ha „digitális böjtöt” tartunk. Ezáltal szintén megerősíthetjük abbéli hitünket, hogy Isten az Úr életünk felett (többek között amiatt is kellett szombaton beszüntetni a munkát, hogy ezáltal nehogy azt gondolja a nép, hogy a maga teljesítményétől, munkájától függ a jóléte).

Kerüljük viszont a „névleges” böjtöt, amikor valami apróságot megvonva magunktól egyszersmind azt gondoljuk, hogy ez már önmagában is böjt. Például sokszor látom, hogy nagyböjt időszaka alatt sokan a kávéval böjtölnek, értve ez alatt azt, hogy egyesek ilyenkor abszolút nem fogyasztanak kávét. Mások mellőzik a melegvizet, míg mások – jellemzően Németországban – „autópálya böjtöt” tartanak. Noha ezek hasznos elemei lehetnek a böjtölésnek, önmagukban nem számítanak böjtölésnek, hiszen nem mondunk le semmi olyanról, amivel akár a testünket fegyelmeznénk, akár valamilyen formában közelebb kerülnénk Istenhez. Fontos, hogy a böjt csak eszköz, nem pedig önmagában értelmezendő dolog. Valamilyen célra nézve böjtölünk, nem pedig a böjtölés ténye miatt, amely sok esetben inkább szokásból történik, nem tényleges odaszánásból. Fontos viszont az is, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Ne gondoljuk azt, hogy minél szigorúbb és önsanyargatóbb a böjt, annál kedvesebb Isten szemében. Ne essünk abba a hibába sem, hogy egészségünk árán böjtölünk, hiszen ha egészségügyi problémák lépnek fel, azzal éppen ellentétes célokat fogunk elérni.

Bízom benne, hogy ezzel a rövid összefoglalással sikerült némi eligazítást adnom a témát illetően, és remélem, hogy a böjt újrafelfedezése által egy hasznos eszközhöz juthatunk hitünk erősítése céljából.